Kezdődött
azzal, hogy Ringatóra menet az utcán olyan műsort csapott a lány, hogy ki
kellett vennem a babakocsiból, és karban vinni (téli öltözékben azért neki is
van ám súlya), közben pedig tolni a babakocsit, hát nem volt egyszerű. Nem is
haladtunk túl gyorsan, pedig randink volt egy eddig személyesen nem ismert
fórumos babával és anyukával, Danival és Szabinával. Aranyosak voltak a
gyerkőcök, versenyt futottak, ki ér oda hamarabb Ili nénihez és főleg a
hegedűhöz (Lica nyert, a képen Dani a bronzérmes helyen látható). Valahogy a
Ringatón és minden egyéb házon kívüli programunkon nyoma sincs a szeparációs
szorongásnak...
De vissza a
hisztihez: ez este tetőzött: vacsi előtt kezdte a kis boszorka, szinte semmit
nem lehetett beletömni, mert csak üvöltött, feszítette magát, tekergőzött...
Tudom, azt mondják, egy-másfél éves kor alatt nincs hiszti, de én egészen így
képzelem... Jó másfél órán keresztül tartott a dolog, lefektetni sem lehetett a
lányt, csak állt fel és ordított. Kivettük, még szopival is kínáltam, hátha
megbánta, hogy abbahagyta, és az a baj, de semmi. Szégyenszemre néhányszor pár
percre ott is hagytuk sírni, mert nem tudtunk vele mit kezdeni. Apát közben
leküldtem a garázsba tetőcsomagtartót szerelni, mert ha ketten vagyunk, sokkal
kevésbé vagyok kitartó. Felhívtam a Nagymamit is, nem mintha reménykedtem volna
benne, hogy bárki tud segíteni, de legalább addig sem volt alkalmam nagyon
kiborulni. Ő csak azt tudta mondani a háttérzajt hallva, hogy „Hát ez
borzasztó!” Végül sok eredménytelen nyugtatás után Lica csak kifáradt és
elaludt. Csak az volt a pozitívum, hogy végül egészen higgadtan kezeltük a
helyzetet, ami biztos jól fog jönni, mikor majd a hisztikorszakban ez
mindennapos esemény lesz, de rossz belegondolni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése