2011. július 31.

Most már átszeli Mimi a szobát, és a polcokon rámol :)

Licával viszont elég nehéz az élet, tényleg a rémes kétéves korban van. Hiszti, szófogadatlanság, bepisilés... És ráadásul a nevelési ötletek is a legváratlanabb esetekben mondanak csődöt: Emó már korábban kérdezte, hogy ha majd végre le akarjuk majd szoktatni a mérhetetlen mennyiségű ujjszopiról (amiben most már a húga sem marad le mögötte), akkor majd bekenjük az ujját borssal? Ez még odébb van, de arról igenis szeretnénk leszoktatni, hogy a kézmosást kézlenyalogatásra cserélje (ez különösen pisilés után jó dolog...) Most tízórainál Emó bekeményített, és tényleg bekente a tenyerét borssal, mire Lica teljes nyugalommal lenyalogatta, majd a többi fűszeres tégelyre mutatva közölte, hogy azokból is kér :)

2011. július 30.

Tegnap Mimit, ma Licát dicsérem: hirtelen elkezdett nagyon ügyesen színezni. Eddig nem nagyon tudott vonalon belül maradni, de most már nagyon jól megy, bár nem kifestőkönyvben, csak egyszerűbb alakzatokkal, amit én rajzolok neki. A mágnestáblán, amin mindig is könnyebben rajzolt, tökéletes az eredmény, papíron is vonalon belül marad, csak nem tölti ki az egészet.

Mimi meg most egy fekete pontot kap, ugyanis továbbra is extrém keveset alszik: minden nap hajnali hatkor elkezd szövegelni, a nappali alvása meg tegnap például kétszer fél órára korlátozódott, szóval Licánál is sokkal-sokkal kevesebbet alszik.

2011. július 29.

Mimi most már tényleg kúszik! Nem rutinszerűen azért, de ha kedve és ereje van hozzá, akkor most már szabad szemmel is látszik a megtett távolság :) Olyankor sem szeli azért át az egész szobát, de ez összefügghet azzal, hogy kissé nagy a játéksűrűség errefelé, nem kell sokat teperni, hogy elérjen valamit.

2011. július 25-28.

Hogy miért nem térhettünk vissza nyaralás után az uncsi hétköznapokba? Mert elkövettük azt a zseniálisnak tűnő húzást, hogy házfelújítsunk, amíg nyaralunk... A részletek nem ide tartoznak, és még nincs is vége, azt hiszem, jó darabig nem is lesz az ebből fakadó bonyodalmaknak, a lényeg, hogy a munkálatok elhúzódása miatt két napig nem tudtunk még nyaralás után hazatérni, aztán mikor végre hazamehettünk, nem voltunk túl boldogok az eredménnyel...

Pedig nyolc éjszaka nemalvás után már csak abban reménykedtem, hogy otthon ki tudom pihenni magam... Ehhez képest kereshettünk befogadó családtagokat, ahol még rosszabbul ment az alvás, mint a Balatonon, és valahogy napközben is nehezebb volt a gyerkőcökkel, mint otthon, hiába volt mindig ott mellettem valaki segíteni. Így másfél hét távlatából elképzelhetetlen, hogy mennek otthon olyan flottul a dolgok hármasban...

Keddre már csak a takarítás maradt, de hát azt megintcsak nem csinálhattam a gyerekekkel, így három óránként ingáztam Kati mamához Mimit szopiztatni. De legalább a Licával kapcsolatos nyaralás alatti aggályaim elmúltak, hogy nem is kötődik eléggé hozzám, mikor zengett a lépcsőház, hogy "Anya, Anya!", amikor megérkeztem. Pedig jól érezték magukat ott is, de azért estére jó volt végre hazamenni. Lica megállapította, hogy tetszik neki az új kazán, és a parafa padló is, mert máshogy lehet rajta szaladgálni :) Kár, hogy nekünk nem tetszik :(

Mimi sajnos itthon sem tért vissza sem az éjszaka átalvásához, sem a nappali huzamosabb ideig alváshoz, így én még mindig remegek a fáradtságtól és a bonyodalmak miatti idegességtől, de legalább a gyerekek jól érzik magukat. 

Lica egyértelműen eljutott a "De miért?" korszakba. Aki fejleszteni kívánja a kreativitását és improvizációs képességét, javaslom, beszélgessen el egy kétévessel! (Licát sajnos nem tudjuk kölcsönadni e célra, mert még mindig csak otthon és velünk szószátyár, más körülmények között nem nagyon) Egyelőre vicces, kíváncsi vagyok, mikor unjuk meg. Legutóbb a sokadik kör végén ott adtam fel, hogy "De miért egészségtelen a kosz?" Aki tud jó választ, szóljon!" :)

A másik vicceslicaság az volt, mikor fél lábbal a lábamon, fél lábbal a kanapén állva egyensúlyozott, mire rászóltam, hogy ez veszélyes. Erre ő megragadta a pólóját és magabiztosan kijelentette: "Kapaszkodom a Licába! Úgy nem esek el!"

Meg még egy: Hajmosás után jövök elő fejemre csavart törölközővel. Lica: "Turista Anya!" Én: "Anya most nem turista, hanem turbános. A turista az, aki az erdőben sétál." Lica: "Én sétáltam a Mamával. Akkor mi turista vagyunk!"

Mimi lassan kezd a kúszás-mászás irányába fejlődni. Szemmel nem nagyon látható haladás, de valahogy mégis mindig eléri a nem túl távoli dolgokat, és néha majdnem-négykézlábba nyomja fel magát, főleg úgy, ha hátul a talpát hozzá tudja támasztani valamihez, de néha anélkül is.

2011. július 16-24.

A nyaralás időjárása terén hoztuk a formánkat: a 9 napból háromszor tudtunk kimenni a strandra, ebből egyszer három törölközőbe burkolva kellett a didergő gyerekeket menteni a vihar elől, elmaradt a Balaton-átúszás és a kalandparkot is csak második nekifutásra sikerült teljesítenünk, mert elsőre leparancsoltak bennünket a zuhé miatt, és az utolsó pillanatig kétséges volt, lesz-e egyáltalán még a nyaralás végéig három esőmentes óra, amikor újra próbálkozhatunk.

Ennek ellenére jól éreztük magunkat, főleg a gyerekek, pontosabban Lica és Marci, mert Miminek kissé sok volt ez a nyüzsgés meg az idegen hely, így nappal sokszor nyűgösködött, hajnalok hajnalán mégis mindig úgy döntött, hogy érdemes felkelni, hátha ma nem úgy lesz, így a nyolc reggelből egyszer kelhettem hét óra után, bezzeg Lica képes volt fél 10-ig is durmolni. Szóval a nyaralás gyerekekkel nem a pihenésről szól a szülőknek, de így is megérte, mikor láttuk, milyen jól mulatnak együtt a "nagyok". Persze közben tanulták el egymástól a rosszat, Lica két fő öröksége Marcitól az oltári hangos ordibálás, és az, hogy szopogatja a nyakláncomon levő követ, kíváncsi vagyok, mi cserébe milyen idegesítő szokás átadásával örvendeztettük meg Marci családját :) Sajnos Licának azt az egyet nem sikerült eltanulnia, amit leginkább irigyeltem, hogy Marci élvezi a strandolást, Lica továbbra is utálja. Hozzá képest Mimi maga volt a kis hableány, pedig az ő arcán sem tündökölt mennyei élvezet, de legalább eltűrte a dolgot, és nagy néha egy kicsit kunkorodott felfelé is a szája sarka.

A két nagyobb gyerek között az erőviszonyok látványosan megváltoztak, korábban Lica utasítgatta folyton Marcit, mostanra viszont már inkább Marci volt a bandavezér, aki többnyire keresztülvitte az akaratát. Lica néha próbálkozott észérvekkel (homokozóban Lica vödrén huzakodva: "De arra oda van írva, hogy a Licáé!"), utasításokkal ("Marci, amit a Lica meghagyott, azt edd meg!"), csipkelődéssel (vacsinál, miközben őt folyton Emónak kellett etetni, és egyetlen egyszer Marci is elvárta, hogy kiszolgálják, rögtön beszólt: "Azt hittem, te már nagy vagy!"), de nem sokra ment ezekkel a női fegyverekkel :)

A legmarkánsabb különbség a két gyerek között az volt, hogy Marci mennyire anyás, ha elesik, rögtön Benit szólongatja (bár még vele sem nyugszik meg hosszú percekig, ami olyan furcsa nekem, mert az én gyerkőceim oltás után is amint felveszem őket, elhallgatnak rögtön, míg más gyerekeket úgy kell túlkiabálnia az orvosnak, de valószínű nem az enyémek a nagy átlag), Licát meg ha nagy trauma éri, legfeljebb nyüszizős hangon megkérdezi, hogy "Hol a Szusz?" Hát nem mondom, hogy ez rám nézve hízelgő, de én legalább néha balhé nélkül el tudok menni wc-re :) De azt például nagyon meghatónak találtam, mikor Beni nagy dörgés-villámlás közepette indult kivinni a szemetet, mire Marci aggódós hangon rászólt, hogy "Anya, ne menj ki oda!" Azért a végén a kalandparkban Lica is féltett bennünket egy kicsit: gondoltuk, majd érdekesnek találja megnézni, hogyan másznak a szülők a fákon az akadályokon, de hamar el kellett vonszolni őt onnan, mert csak sírva nyújtogatta felénk a karját. De lehet, hogy csak arról van szó, hogy ő is fel akart jönni :)

Komolyra fordítva a szót az én legnagyobb bánatom a nyaralás alatt az volt, hogy tényleg alig töltöttem időt Licával, míg otthon valahogy mindig sikerül mindkettőjükkel eleget foglalkozni, mert muszáj, itt nem voltam rákényszerítve, mert mindig akadt jelentkező Licához, így azt vettem észre, hogy én folyton csak Mimivel vagyok, de még vele is úgy éreztem, hogy otthon többet nyújtok neki, mint ott, amikor minden más eltereli a figyelmemet. Szóval a végén már hiányoztak a "fárasztó, unalmas" otthoni napok. De akkor még nem tudtam, hogy nem egyhamar fognak visszatérni, de ez már egy másik bejegyzés...

Itt azért illene még a sok gyerektémán kívül felsorolni tényszerűen, mivel is töltöttük végülis a kilenc napot: a már említett három strandon és a kétfelvonásos kalandparkon kívül voltunk tengeri akváriumban, hajókázni, Halász Judit koncerten, madárgyűrűzésen a Kis-Balatonnál, valamint bámultuk az esőt...

És végül még két Lica-mondás:

HVG-t olvasok éppen, Lica rámszól: "Ne azt olvasd! Ott nincs kép!"

Marci: "Fáááánkot!" Beni: "Türelem!" A művelt Lica: "Rózsát terem!"

2011. július 15.

Még mindig nem tudok másról áradozni, mint hogy ezzel a kis felnőtt Mimikével milyen szuper az élet manapság! Ő is boldog, játszik egyedül, kacag a tesókáján, többnyire nagyokat alszik egyszerre a tesókájával (na jó, ehhez néha kell egy kis rásegítés, ebéd előtt egy órával már nincs elalvás, de nem is bánja, és így egyhuzamban többet lehúz mint előtte egész nap összesen), és ezzel én hirtelen úgy érzem, hogy több a szabadidőm, mint valaha. De persze mivel a csajszi ilyen bűbájossá változott, hiába lenne el szinte egész nap egyedül, úgysem bírok elszakadni tőle :) Egy ismerősöm valaha azt mondta, hogy jók ezek a gyerekek, de úgy féléves kortól, amikor már lehet kezdeni velük valamit. Akkor ezt kicsit zokon vettem a három hónapos Licával, akivel igenis úgy éreztem, hogy lehet kezdeni valamit (valószínű akkor még nem zavart, ha pl. egész nap magának követel, mert nem követelt egy másik gyerek is), de most úgy érzem, azért mégis lehet ebben valami. Már csak az evésre kéne rászoknia a kisasszonynak, és akkor tényleg beköszöntene az aranykor.

Lica pedig ma 26 hónapos (ezt már kiszámolni is nehéz volt). Örök téma szokott lenni, hogy a gyerekek mekkora korukig hisznek a Télapóban / Jézuskában / gólyában, nálunk ennek a korai változata az, hogy meddig hisz abban, hogy egy Szusz van? Ma kicsit (na jó, nagyon) kezdett meginogni ez a hit, mikor rábukkant arra a fiókra, amiben a pót-Szuszok lakoztak (most már múltidőben, Emó mindig is mondta, hogy nem jó az a hely). Sikerült olyan gyorsan becsuknom a fiókot, hogy legalább csak egyet talált meg, nem mind a kettőt, majd levágtattam a földszintre, és az ottani ügyeletes Szuszt gyorsan bevágtam a szennyesbe, úgyis ráfért már. Na de ezek után Lica azzal jött utánam, hogy "Hol a másik Szusz?" Valahogy kimagyaráztam, hogy ez az, csak megfürdött, miközben az apja elítélő pillantásokkal bombázott, hogy miért hazudok a gyereknek (de ki akar három Szuszt előkeresni minden alváshoz meg utazáshoz?). Azt hittük, az ügy el van simítva, mikor aztán vacsinál megszólalt: "Ez nem a Lica Szusza!" Aztán viszonylag gyorsan megváltoztatta a véleményét, de hogy meddig verhetjük még át? De most egy hétig tényleg csak egy Szusz lesz, hacsak el nem felejtjük holnap bepakolni, amiről Lica már előzetesen kifejtette a véleményét: "Megengedem, hogy a Szusz is menjen a Balatonra. Nehogy itthon maradjon, mert akkor bajban lennénk!"

Úgyhogy most bő egy hétre búcsúzik Mimi, Lica és a Szusz! :)

2011. július 13.

Úgy érzem, Mimi felnőtt! Nincs már pici babánk... Már azon frissiben írtam, hogy mennyire megváltozott egy csapásra a fordulástól, és ez azóta is tart. Ide-oda fordul, tolat, mocorog, nyújtózkodik, mindent megvizsgál, egyszeriben passzív szemlélőből aktív, érdeklődő részese lett a világnak. Ő is és én is jobban érezzük így magunkat, de az a pici részem, aki a féléves bejegyzésben leírta, hogy legalább sokáig lesz még pici babánk, ha nem is szomorkodik, de máris nosztalgiázik... No de hátha lesz még részünk benne :)

Lica-mondásokat rég írtam már, de mostanában csak szalonképtelen témájúak gyűltek valahogy. Úgyhogy csak saját felelősségre olvasni!

Egy szolidabb verzió: "Az a terve a Licának meg a Szusznak, hogy együtt pisilnek. Neked az a terved, Anya, hogy a Mimit fogod."

És egy durvább: "Puki jött a Miminek a pelusba. Szerencsére nem kaki. Csak kakiszerű puki"

Ez meg csak azért kapcsolódik ide, mert a wc-n trónolva született ez a szónoklat: "Ehetek abból, amit a Mimi eszik. Mimi megengedte, hogy a Lica egyen belőle. Mimi olyan aranyos, ő nem irigy. Most már a Lica sem irigy, nem undok most. Megengedi, hogy most játszhat azzal a Mimi meg az Anya"

És egy a fentiektől teljesen független, egész egyszerűen csak irtó cuki mondás, miközben Lica bucizott Mimivel: "Összeillenek a fejünk!"

2011. július 10.

Mimi fél évesen és három naposan forog hátról hasra is, ráadásul úgy, mint ha világéletében ezt csinálta volna! És úgy éreztem, nagyobb kedvvel is játszik így, hogy jobban kinyílt számára a világ. Nekem meg meg kellene fogadni, hogy nem fogom folyton Licához hasonlítgatni, most is minek aggódtam, mikor kb. egy héttel később tanulta meg, mint ő? De hát nehéz megállni, ilyen a második gyerekek sorsa. De legalább nem fogom leírni, mert mit fog szólni szegény, ha majd nagy korában elolvassa? Úgyhogy üzenem neked, nagykorú Mimike, hogy még ha egy héttel később forogtál is, mint Lica, de legalább nem üvöltöttél, ha szopizni kellett, meg nem hánytál kétnaponta, és angyalibban aludtál éjszaka, mint Lica, pedig már ő is csodaszámba ment, és ezt igen nagyra értékelte az anyukád! :)

Különben is, lehet, hogy holnap már mászni fog! :)

2011. július 7.

Boldog feledik szülinapot, legkisebbik királylány!

Lica a feledik szülinapjára két fogacskát kapott a fogtündértől, aki ezúttal is fogat hozott - csak épp ezúttal is Licának, a tizennyolcadikat. Úgyhogy szegény Mimike ezt is hozzáírhatja a listához, amit a gonosz összehasonlítgató anyja készít, hogy mi nincs meg még, ami Licának ilyenkor már megvolt. Ilyen sanyarú a kistesók sorsa... Tehát: fogak, hátról hasra fordulás, négykézlábra állás, hátrafelé haladás, főzelékevés, kialakult alvásritmus (ezt nem én találtam ki, kérdés volt a státuszfelmérésen, és elbuktunk rajta, sajnos nem bizonyult állandónak a Licával egy időben alvás). Követelmény lett volna még a gagyogás, de azt Lica sem csinálta ekkora korában, sőt, ha jól emlékszem, Marci sem, úgyhogy hülye a kérdőív.

Újfent elmarad Mimi a nővérétől súlyban is, mert az utóbbi három hétben nagyjából semmit sem hízott, így 5,68 kg a hivatalos féléves súly (65 cm). De ő mégsem kapott annyira ki, mert a születési súly duplázást, ha kicentizve is, de teljesítette. Tudtuk mi, hogy jól fog még jönni egyszer ez a kis születési súly! Azért dicséretet sem kapott, azt mondta a dokinő, hogy vékonyka, meg fel van puhulva az izomzata (???) Úgyhogy csak erőltessem azt a főzeléket, szedjen vasat, mérjem az evéseket és a többi lejárt lemez.

Szokásomhoz híven visszanéztem, Licával mi minden történt az elkövetkezendő hónapjában. Valami szédületes, hogy milyen ügyes volt már, úgyhogy Mimi egészen babásnak tűnik mellette (nem is szokták róla elhinni, hogy akkora, amekkora), de ebben biztos a haj is szerepet játszik :) De legalább annál tovább van egy ölelgetni való kisbabám, ahelyett hogy két nagy ló gyerekem lenne :) Azért az a mondat nagyon vonzó volt, amit akkoriban írtam, miszerint Lica már annyi mindent tud mozgásban, hogy nem is kell szórakoztatnom, hanem ő szórakoztat engem, ezt már picit várom :) Azt is megállapítottam, hogy ebben a hónapban Lica már teljesen olyan volt, mint most: ugyanúgy nevetett, ugyanúgy sírt, csak a haja lett hosszabb :) Úgyhogy hajrá Mimuska, mert amilyen a következő hónap, olyan lesz a következő két év is! :)

2011. július 6.

Lica egyre jobban rajzol. Korábban nem értettem, mások hogy tudnak extázisba esni egy csigavonaltól, de így a megfelelő korú gyerekkel már nyilvánvaló, hogy azt ég és föld választja el a kezdeti papíron ceruzarángatós satírozástól.

Ma megkérdeztem Licát, tud-e rajzolni egy háromszöget. Nagy hévvel nekiesett, majd elkeseredve közölte: "Azt nem tudtam. Csak medvét tudtam!" Íme:

(Annyi a csalás, hogy ez egy későbbi medve, az eredeti kicsit háromszögletűbb volt :))

2011. július 5.

Egy nagyon pozitív nap! Bár még mindig rossz érzés néha, hogy fogalmam sincs, mivel szórakoztattam Licát ekkora korában egész nap, és most hiányozna ez a tudás, de azért már összemérhetetlenül kevesebb a nyűgi Mimi részéről, viszont az alvása valami fenomenálisan alakul! A kora délelőtti és késő délután szundi maradt fél órás, de ebéd után némi rásegítéssel pontosan akkor, amikor Lica is alszik, majdnem két órát lehúz egyben, ráadásul ma már a saját ágyában, mert úgy döntöttem, ennyi időre már megéri fent fektetni. Valami hihetetlen szabadságérzés!

Az már csak a hab a tortán, hogy ma sütőtököt is hajlandó volt fogyasztani a kisasszony (persze csak bébiételként), és az elkészített tejpépet is ma először nem kellett kidobnom (igaz, volt vagy 30 ml és Licával felesben fogyasztották, kb. 1 rész tejpép, 4 rész gyümölcs higításban)

A mai sétánál, mikor Lica megunta a motorozást, és cipelni kezdte a járgányt (amit egyébként ugyanannyira élvez, mint a hajtást), a következő meglepő megjegyzést kaptuk: "Hű de ügyes kislány, segít a mamájának!", és közben úgy tűnt, lesújtó pillantásokat vet felém. Vajon azt gondolja, az én önös célom eljuttatni a motort A-ból B-be, és ehhez gyermekmunkát veszek igénybe? :)

2011. július 3.

Egyelőre tartósnak bizonyul Mimi kedélyjavulása, a hétvégét a sűrű program ellenére (vagy épp azért) jól viselte. További örömteli fejlemény, hogy a gyümölcsöket már egész megbízhatóan kanalazza (persze csak bébiétel formájában továbbra is), bár sokat nem eszik meg egyszerre. De haladunk, már megy az őszibarack is, és az alma, körte nem csak a legdrágább márkából. Úgyhogy e téren optimista vagyok, még három hetünk van arra, hogy nagyjából ki tudjunk váltani egy étkezést, ha éppen kell, és akkor reszkess, Balaton, átúszlak!

Emó szokta mondogatni, mikor Lica valamelyikünket nem preferálja éppen, hogy Apa vagy Anya nincs a pixisben. Pénteken ugyebár oltári hiszti volt az esti fogmosásból, másnap reggel Emó kérdezi Licát, hogy most fog-e hiszti nélkül fogat mosni, mire ő: "Igen! És akkor benne leszek a pixisben!"

2011. július 2.

A szerdainál csütörtök-pénteken kicsit jobb volt a Mimi-helyzet, de az annyira mélypont volt, hogy annál rosszabb nem is lehetett volna, így kénytelen volt jobb lenni :) Csütörtökön az segített, hogy elég sokat aludt, pénteken meg, mikor már nagyon elviselhetetlen volt a sírás, dacolva esővel-széllel, elindultunk beszerezni a fogzás nyűgjei elleni kelléktárat, úgymint ínyre kenhető kence és íny masszírozására alkalmas buzogányszerű fogkefe. Én, aki Licán tanult, feladtam azt az eddigi hitemet, hogy ez a fogzás téma túl van dimenzionálva, valamire mégiscsak fognom kell az állandó sírást. Mintha kicsit segítettek volna is, de szerintem a pszichológiai hatás nálam, hogy legalább megpróbálok tenni valamit, többet ért. Aztán a késő délutáni alvástól az esti lefekvésig, három és fél óra alatt semmi nyűgje nem volt a kisasszonynak, sőt mosolygott, hát ez mennyeinek tűnt az eddigiekhez képest, még nem derült ki, így is marad-e, mert ma még nem ébredt fel, de nagyon reménykedem.

Azért hogy a tegnap este mégse legyen idilli, Lica olyan durva hisztit csapott le fürdésnél a fogmosás miatt fél órában maximális hangerőn, ami talán egyéni rekord. Szép ez a kétgyerekes lét, az egyikkel mindig van valami...