Csak hogy a gyerekek másfél napos gyáli tartózkodása után se térhessenek haza, begyűjtésük után rögtön indultunk is a Velencei-tóra (Lica szerint: Venceli-tó) egy röpke családi kiruccanásra (a pihenés szót gyorsan töröltem, amint leírtam :))
A hétvége egyik vezérmotívuma az volt, hogy Mimi állandóan enni kért, bár állítólag Gyálon sem kímélte az élelmiszerkészleteket. Szombaton, amikor megérkeztünk értük, már túl volt az említett tápszeren meg némi szilárdabb reggelin, ekkor pótolta a szopizás terén felhalmozott lemaradását, majd kért a mi késői reggelinkből. Aztán amint beültünk az autóba, elmajszolt még egy fél fánkot. És ez így megy azóta is (ki gondolta volna, hogy Mimire még ilyet hallunk egy étteremben a szomszéd asztaltól, hogy "Nézd, hogy eszik az a kicsi!"), nem mintha nem örülnék neki, de azért már kicsit fárasztó az állandó etetés...
Na de legalább Mimus is élvezett valamit, mert egyébként a korábbi utazásokon megszokott sztoikus beletörődés volt inkább jellemző rá a jégen csúszkálós-szánkózós és a fürdőzős programok alatt is. Remélem, azért idővel ez változni fog! Licával viszont nagyon meg voltam elégedve, bár elsőre nem volt lelkes egyik tevékenységért sem, de végül mindig belelendült, a szánkózásnál az törte meg a jeget (szerencsére nem szó szerint :)), hogy bementünk nádat szedni, és hason fekve szánkózhatott (majdnem el is aludt rajta), a szálláson a pezsgőfürdőzésnél is belejött a pancsolásba, a termálfürdőben pedig az első csúszdázást követő kemény ellenállás végül annyira elmúlt, hogy vagy ötvenszer lecsúszott, és már el sem kellett kapni a végén. Sőt, az öltözőben ez hangzott el utána: "Ide jöjjünk máskor is, mert ez nagyon jó volt!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése