Több mint két és fél év kellett ahhoz, hogy csatlakozhassak a hisztis rémtörténetet mesélő anyukák klubjához. Most már tényleg, mert ami már többször elhangzott, ismét igaz: amit eddig hisztinek hittem, az semmi sem volt!
Baba-mama körben voltunk délelőtt, és azt hittem, hogy áradozó bejegyzést írok majd barátság témában. Ugyanis Lica már jó pár hete összebarátkozott egy négyéves kislánnyal, Dorcival, ami az első olyan kapcsolat, ami nem arról szól, hogy én szeretném, ha jóban lenne a barátnőim gyermekeivel, hanem ő választott (vagy őt választották). Ma mikor megérkeztünk, Dorci rögtön jött segíteni vetkőztetni, mert "Lica, menjünk futkározni!" Együtt mulattak végig, a baj akkor kezdődött, amikor indulni kellett hazafelé. Elcsíptem Licát, amit Dorci először azzal kommentált, hogy "Szabadulj meg anyukádtól!" :), de aztán mikor kitört a haddelhadd, már ő is próbálta Licát győzködni, hogy hagyja abba a sírást, húzta vissza a cippzárját, ugyanis Lica őrjöngve tépte le magáról a ruhákat, amit nagy nehezen sikerült ráadnom. A cipője végül úgy került fel, hogy lefektettem a földre, végigfektettem rajta mindkét lábamat, és így rátehénkedve sikerült csak annyira lefogni, hogy cipőt húzzak rá, de így is rugdosott, tekergett és üvöltött. A válságkezelésben persze nem segített, hogy Mimi már félig be volt öltöztetve, és bemelegedve várta a fejleményeket (ekkor még egyébként angyali türelemmel). Valahogy kikecmeregtünk az utcára, sajnos a hideg miatt autóval jöttünk, ami vagy 200 méterre állt, így nem tudtam babakocsiba kötözni, hanem gyalog kellett eljutnunk odáig, ami praktikusan lehetetlennek bizonyult. Az akkor már síró Mimit vittem az egyik karomban, a másikkal meg csak úgy tudtam Licát helyváltoztatásra bírni, hogy a kabátjánál fogva emeltem fel és vittem, erősen aggódva, hogy mikor hívják a járókelők a gyámhatóságot. Volt persze vagy -10 fok, úgyhogy nem tekintek nagy várakozással a következő napok egészségi állapota elé a teli torokból üvöltés és a ruhadarabok leráncigálása miatt. Végül egy nő odajött, hozzánk, hogy segíthet-e valamiben, és én pironkodva belementem abba, hogy ő vigye Mimit, én meg Licát az autóig. Közben végig kérdezgette őket, hogy "Miért sírtok? Fáztok? Éhesek vagytok?", szóval azért meglehetett a véleménye rólam. Nem igazán sikerült meggyőznöm, hogy az egyik egyszerűen hisztizik, a másik meg már baromira unja, pláne, ha egy idegen kezében van...
Együttérzésem Csilla...
VálaszTörlésRemélem a betegséget azért megúsztátok!