Átalussza az éjszakát!

Remélem, a kedves olvasók érzékelik a nüansznyi különbséget az "átaludt éjszaka" és az "átalussza az éjszakát" címek között! Igen, kérem, itt már szokásról van szó, nem csak egyszeri esetről! Az első után majdnem egy hét szünet, de azóta zsinórban hat éjszaka nem kelt enni (és még olyan is akadt, amikor a lefekvéskori másfél óra sírás is elmaradt). Innentől hajlamosak vagyunk ezt tekinteni alapértelmezésnek, aztán lehet majd nagyot csalódni...

De mivel sosem lehetünk elégedettek, most már ideje lenne a nappali alváson is dolgozni egy kicsit: ezen a téren továbbra sem beszélhetünk semmiféle napirendről, rengeteg picike, fél órás alvás, köztük másfél órás ébrenlétek (de ha véletlenül többet alszik mondjuk egy sétából kifolyólag, akkor sem tud utána többet ébren lenni), kivéve este, amikor a másfél óra lefekvős bömbivel együtt négy órát is kibír ébren. 

Súlystatisztika

Dusi hivatalos 2 hónapos súlya 5,07 kg. Ennek örömére álljon itt egypár szép grafikon.

Lányok percentilissel:

Fiú percentilissel:

Közös:

Lica a 75-ös percentilis alatt picivel született, ekkora korára az 50-esen volt, akárcsak Dusi, csak mások a fiúk és a lányok percentilis görbéi. meg Lica az első két hétben hízott sokat, utána lelassult, Dusi pedig egyenletesebb (de azért romló tendenciával). Mimi a 25-ösön született és 2 hónaposan is ott volt. Egy éves korára mindkét csajszi 3% alatt végzett, kíváncsiak leszünk, Dusu megtöri-e az átkot! 

Hivatalos SZEMÉLYIségek

Most, hogy végre úgy tűnik, sikerült legyőznünk a Kormányablakot, és harmadik nekifutásra elintéztük Dusi személyi igazolványát (egyelőre azért még nincs a kezünkben, úgyhogy ne kiabáljuk el), álljon itt a három első hivatalos fotó:

Azt hiszem, nem kérdés, hogy kire hasonlít, bár ennyire nem buci a feje egyiküknek sem, csak béna ez a póz, amiben tartani kellett őket, felnyomódik a tokájuk :) Lica meg már két hónappal nagyobb volt, és tartotta a fejét, ezért őt csak be kellett lógatnom oldalról. (Meg kell hagyni, a lányok elég sokat szépültek azóta... Dusi pedig már most is irtó jóképű, micsoda pasi lesz belőle, mire felnő? Már most reszkethetnek a leányszívek!)

De egyébként úgy érzem, hogy határozottan nagyobb a kis Kisfejű buksija, mint volt. Már masszív kis golyóként simul a tenyerembe, és bele sem fér, korábban egy törékeny kis tojásnak éreztem, ami elveszik benne. Ezt egy hirtelen, egy nap alatt bekövetkezett változásnak éreztem, és kicsit meg is sirattam, hogy már nem olyan picike... Szerdán mérleggel felszerelt vendégségben járván meg is mázsáltam: 5,2 kg volt ruhástól, szóval valóban van itt növekedés a második hónapban is rendesen! Pedig előtte délelőtt a hordozós tornán meggyőződéssel állítottam, hogy 5 kiló alatt van, ezért szabad előre felkötve táncikálni vele...

A hivatalos két hónapos pucér versenysúly kedden derül ki, sajnos szuri kíséretében, készítem a zsepit a bőgéshez (mármint magamnak, mert ő tuti egy hős lesz)

(Ja, és ily módon Dusinak lesz elsőként a családban újfajta személyije, a Mensa tagság nem volt elég hozzá, hogy értelmezzem a kapott tájékoztatóban a különböző biztonsági kódokat és chip-aktiválási utasításokat. Viszont ujjlenyomatot nem vettek tőle, pedig elvileg az is hozzá tartozik már)

Első átaludt éjszaka

Bár lefektetés után megint 11-ig kínzott bennünket Dusi, de utána nem kelt fel enni éjjel! (Vagy csak nem emlékszem rá? Nem teljesen kizárt...) És még mindig alszik (7:39). Már kezdek aggódni...

Kétnyelvű gyerek

Nem születési rendellenességről van szó a címben J Ígértem egy angolos bejegyzést tegnap:

Májusban találkoztunk először a témával egy négygyerekes család személyében, akik a legkisebbel (volt vagy két éves) jelentős részben angolul beszéltek. Bevallom, megütköztem a dolgon, nagyon furcsának találtam, és nem jó értelemben, bár imponáló volt a gyerkőc angoltudása. Dusi akkor már egy pici pötty volt a pocakomban, de nem hoztam vele összefüggésbe a dolgot. Aztán ettől teljesen függetlenül botlottam bele hónapokkal később egy kétnyelvű gyerekneveléssel kapcsolatos könyvbe és honlapba, elolvastam, és már megmozgatta a fantáziámat, de még mindig nem tudtam elképzelni, hogy tudnám-e ezt csinálni, elsősorban hogy tudnám-e a szeretetemet más nyelven közvetíteni a gyermekem felé. Úgy voltam vele, hogy magamra vagy rá ráerőszakolva semmiképp sem szeretném, annyira nem fontos, de majd megszületik és meglátjuk. Aztán megszületett, és nem kezdtem el vele a szülőszobán angolul beszélni, eltelt a téli szünet és az apaszabi három hete, aztán kettesben maradtunk, akkor viszont elkezdtem, és meglepve tapasztaltam, hogy semmiféle nehézséget nem okoz számomra, sőt, tulajdonképpen jól esik (lehet, hogy a fenti négygyerekes család is azért a negyediknél kezdte el, mert már kellett egy kis változatosság az újrakezdődő babázásban), és még fejlődöm is tőle. Mert nem elég, hogy gyakorlom a nyelvet, amit két éve még napi közel nyolc órában használtam, az utóbbi kettőben már sokkal kevesebben, most meg normál menetrend szerint egyáltalán nem használnám, hanem bizony szótáraznom is kell: egyes testi funkciókkal és babafelszerelésekkel például nem voltam tisztában angolul, és Dusit inkább ezek érdeklik, mint egy vállalatértékelési kiselőadás.

A szakirodalom azt javasolja, hogy legyen rendszer az idegen nyelv használatában, kötődjön valamihez: vagy az egyik szülőhöz, vagy napszakhoz, tevékenységhez, hogy könnyebb legyen különválasztani a nyelveket. Így a mi szabályunk az, hogy amikor kettesben vagyunk, akkor beszélek vele angolul, de akkor szinte kizárólagosan (na jó, a hirtelen jövő dolgokat nem sikerül mindig angolul lereagálnom, például a „Dusu, már megint kihánytál mindent” mondat általában magyarul szokott elhangzani), az angol mondókákat szoktam a csajok jelenlétében is mondogatni, szerintem sokat tanulnak belőle ők is, de angol beszéddel olyankor nem akarom frusztrálni őket, hogy nem értik (a szakirodalom az állandó fordítgatást nagyon nem ajánlja, már persze nagyobb gyerekeknél érdekes ez, mert akkor semmi motivációja nincs az angolra figyelni. A mondókákban szoktak kérdezni, hogy mi mit jelent, és utána már szépen mondják angolul, és élvezik is). Emónak meg tudom, hogy ugyanolyan furcsa, mint a másik családot hallani volt, úgyhogy ezért sem erőltetem ennél jobban (ha majd a jövőben intézményesítve lesz a gyermek, és kitartunk addig, akkor ezt persze újra kell majd gondolni, mert nem leszünk sokat kettesben). Magamról sem tudom, hogy nem fog-e rámtörni hirtelen, hogy nem akarom csinálni, ha így lesz, akkor szívfájdalom nélkül abbahagyjuk, azt gondolom, hogy ártani biztos nem ártok vele addig sem. És tisztában vagyok minden ellenérvvel, hogy keverni fogja, később fog beszélni, stb, ezek közül sok mindent cáfol a szakirodalom (aminek vagy igaza van, vagy nem, de a külföldön élő általam ismert gyerekeknek sem volt különösebb gondja), ha meg később fog beszélni, akkor legalább nem azon fogok aggódni, hogy miért (ami tuti bekövetkezne egyébként, mert a lányok nagyon korán beszéltek, és a fiúk amúgy is lassabbak, úgyhogy rosszak az esélyei szegénynek, hogy azt hozza, amit megszoktam), hanem lesz mire fognom.

És hogy miért csinálom annak ellenére, hogy engem sem ért semmi más nyelvi hatás az iskolai nyelvoktatáson kívül gyerekkoromban, mégis felsőfokú nyelvvizsgám van két nyelvből, és az angolt kiválóan használom a munkám során, olvasásban meg szinte fel sem tűnik már, hogy magyar vagy angol a szöveg? Azért, mert egyrészt amikor nyelvvizsgáztam, nem angolul és németül tudtam felsőfokon, csak rigó utcául (bár angolból ez aztán megváltozott a munka miatt, németből már rigó utcául sem tudok), másrészt a kommunikáció (főleg a nem szakmai) mind a mai napig nem komfortos számomra. Hiába értek mindent, amit a másik mond, és tudok elmondani mindent, amit akarok, egyszerűen nem tudom elengedni magam közben, és kellemetlen, frusztráló az egész egy kicsit (élénken él bennem, hogy amikor lett egy közvetlen munkatársunk, aki horvát, kisgyerekes kolléganőmmel ebéd előtt játszótéri szakkifejezéseket szótáraztunk, hogy a megszokott társalgásunkat angolul is le tudjuk folytatni, de valójában leginkább nem volt kedvünk ebédelni). Többek között ezért sem jött szóba nálam sosem, hogy külföldre menjek dolgozni. Nem mintha azt szeretném, hogy a fiam külföldre menjen, de azért elgondolkodtató volt az a beszélgetés, amit egy kollégámmal folytattam, amikor arról beszéltünk, minek három gyerek, és azt mondtam, hogy legalább lesz, aki öregkorunkban hozzánk szól, ő meg erre azt válaszolta, hogy igazam van, sok gyerek kell ahhoz, hogy statisztikai alapon maradjon belőle egy, aki még Magyarországon fogja keresni a boldogulását. De mivel a blog nem politizál, ebbe nem megyünk bele mélyebben, de rabláncra nem fogom fűzni a gyerekeimet, ha külföldre akarnak menni, menjenek (csak vigyenek magukkal J), és ez esetben (de pusztán egy multikulturális magyar munkahelyen is) hiszem, hogy Dusinak sokkal jobbak lesznek az esélyei és a közérzete, ha természetesként szívja magába az angol nyelvet.

Uff, én beszéltem, jó hosszan, biztosan azért, hogy igyekezzem meggyőzni a nyilván többnyire megütköző vagy fanyalgó olvasókat. Aki viszont támogat bennünket, és még angolul is jól tud (keresztapu, számítunk rád!), megírhatná azokat a szavakat, amiket az ember gügyög a gyerekének, de nincs benne a szótárban, mint például büfi, pelus meg rugi (ennek a becézetlen változatát is szótáraznom kellett), mert most még túl kifinomultan tudok csak társalogni Dusival J

Alvásstatisztika

Elkezdtem vezetni az alvások időpontjait, mert most mit nem adnék azért, ha a lányoktól lenne ilyen, és tudnám mihez hasonlítani, ami történik, meg hogy egyáltalán lássam, mennyit alszik Dusi (néha az az érzésem, hogy nappal nagyon sokat, és talán ezért nem megy az esti elalvás). Első nap a naptáramba jegyezgettem fel, de Emó emlékeztetett, hogy a 21. században élünk, így excelbe költözött a statisztika (ami szerinte még mindig csak a 20. század, mert nem googledocs, amivel pedig napközben is tudná követni, hogy mi történik itthon). Azért a bonyolultabb, nem itthon töltött napokon nem írom, és nem is tervezem sokáig, csak egy gyors képet akartam kapni. A megállapításaim: nem alszik összességében sokat, de nappal nagyon sok részletben, mert tipikusan csak fél óra egy etap, hosszabb csak akkor, ha sétálunk vagy valami egyéb felzaklató dolog történik, ami elől menekülni kell (pl csípőszűrés). A fektetés után fél órával ébredés elég tipikus, ezt egyszer sikerült tíz perc alatt rendezni, de jellemzően inkább 11 utánig tart. Bár most volt olyan éjszaka, mikor nem ébredt, úgyhogy talán ez sem tart örökké (mint minden olyan jelenség, amiről három nap után azt hiszik a kétségbeesett szülők, hogy ez már mindig így lesz). Íme egy képernyőkép a táblázatról:

A színezést bonyolult képlet végzi, úgyhogy legalább az agyamat is tornáztathattam közben. Egészen olyan itthon, mint egy munkahelyen: exceltáblát képletezek, beszámolót írok, angolul beszélek (nem csak a lenti köpihimnusz kedvéért, de ez önmagában megér egy külön bejegyzést), és lesem a főnököm kívánságait (meg néha már nagyon várom a munkaidő végét, még ha imádom is, amit csinálok) :)

Mai himnusz

Zíkától tanultuk, hogy néha fel kell dobni a blogot egy-egy zenei betéttel. Álljon hát itt mai himnuszunk, a No Doubt-tól a Don't speak, avagy Csillától a Don't spit (Ne köpködj). A refrén a következőképp hangzik:

Don't spit / I don't want to see it / So please now stop spilling / Don't show me cause it stinks / Don't spit / I know what you are flowing / I don't need your miiiilk / Don't show me cause it stinks.

Hallgatható változatban csak az eredetit teszem fel mindenki örömére:

Ajánlom az inspiráló Zíkának és Énokának, valamint minden anyatársamnak, hiszen univerzálisan használható a kezdeti bukós korszaktól a hozzátápláláson át a darabos ételek fogyasztásáig, egyedül a tej szót kell cserélni benne.

Kockulás a köbön

...vagy inkább a tizennegyedik hatványon:

Lica azt mesélte lelkesen, hogy Fruzsival az udvaron a kettő hatványait számolják ki, már eljutottak 8192-ig (bár ebben Betti néni is segített). A ma esti nagy célja az volt, hogy a számításokat papíron ellenőrizze, és a 8192 kétszeresét is kiszámolja. Íme:

Következő terve, hogy Alexát és Mery-t is beavassa ezen misztériumokba (ezért került fel a fotózás után az ő nevük is a fenti papírra, amit holnap visz magával a suliba), és megtanítsa nekik az írásbeli összeadást. Ági néni készülhet nyugdíjba, megvan az új matektanár!

Hét hetes bizonyítvány

Hát nem kitűnő, mint Licáé...

Cukiság: jeles

Testnevelés (=buksiemelés, oldalra fordulás): jeles

Hangképzés: jeles

Egészség: közepes

Már nincs állandóan tele az orra és ritkán köhög, de akkor rondán, és egész hosszú időszakokra rátör a Darth Vader-szerű levegővétel

Étkezés: jó

A mennyiségről fogalmunk sincs, de biztos megfelelő, jegylevonás az állandó visszaköpizésért és a gyakori hányásért jár. Hányás után egyébként vidáman néz és hajlandó jó étvággyal azonnal pótolni az elvesztett mennyiséget. Én viszont néha úgy érzem, a fürdőkádban tudnám csak biztonságosan etetni, hogy utána ne kelljen fotelt/párnát/szőnyeget sikálni, és ne keletkezzen azonnal egy mosógépnyi szennyes. Az evések közötti időtartam kezd kitolódni a három óráról, nappal időnként kibírja 4, éjjel néha 5-6 óráig is, de ez nem jelenti azt, hogy ennyit tudok aludni egyhuzamban (ld a következő pontot).

Alvás: elégséges

Emó tegnap éjjel fél 12-kor javasolt egy pozitív hangvételű blogbejegyzést, ami eldicsekszik arról a nagy áttörésről, hogy először aludt el a kiságyban hiszti nélkül egyedül, úgy, hogy mi a szobában sem voltunk. Én örömködés helyett felhívnám a figyelmet az időpontra (fél 12), különös tekintettel arra, hogy fél 9-kor fektettük le... (Nappal szinte soha nem képes ennyit ébren lenni egyhuzamban) És ebből a három órából legalább kettőt bent töltöttünk a szobájában és próbálkoztunk mindenfélével, de aztán eluntuk. A dolgot súlyosbítja, hogy 1-kor ébredt fel legközelebb, ismét tágra nyitott szemekkel és tettre készen, bár ezúttal egy óra alatt sikerült meggyőzni róla, hogy ez így nem helyes. Viszont délelőtt 9-ig simán durmol, múlt héten sokszor még tovább is, bár azt a betegségre fogtuk. Egyszóval úgy vélekedik, hogy az éjszaka valamikor hajnali 2-kor kezdődik és késő délelőttig tart. Ha nem kellene a család más tagjainak napirendjéhez is alkalmazkodni, akkor ez talán nem is lenne olyan nagy baj, de így nem tudom értékelni. 

Délelőtt igyekszem ezentúl kiverni az ágyból emberi időben (bár nekem is ki kell valamikor pihennem az éjszaka megpróbáltatásait), de valójában hiába, ilyenkor maximum egy órát tudom erőszakkal ébren tartani, és utána durmol megint. Az esti fektetésre sem sikerült egy megbízható rutint kialakítani, akárhogy alakul a délután, mindig viszonylag hamar, kb 8 körül elkezdenek csukódni a szemei, és ilyenkor kapkodva fürdetünk, fektetünk (sokszor szegény lányok rovására), majd eszik és elalszik viszonylag könnyen, mi meg reménykedünk egy használható felnőtt estében, de fél-egy óra múlva kezdődik a tánc. Nyilván nem segít az sem, hogy nincs teljesen sötét a szobájában, és így lehet nézelődni, mert az előszobában ég a villany, de az a csajok miatt kell, mert fejenként legalább ötször járnak pisilni éjjel, na meg én sem találnék oda Dusi szobájába töksötétben. Amikor a nézelődést megszakítandó teljesen elsötétítek, iszonyúan fel tud háborodni, de azért ez gyorsít az altatáson. Csak ha végre elszunnyadt, fel kell kapcsolnom megint az előszobai lámpát az említett okokból. Következő projekt tehát az ajtaja üvegének elsötétítése. De minden egyéb épkézláb olvasói ötletet is vár a szerkesztőség, hogy normális napirendre szoktassuk ezt az engedetlen fiút!

(5 évvel ezelőtt ilyentájt - Mimi akkor egy hónapos volt - azt fontolgattam, hogy születésnapomra egy átaludt éjszakát kérek, bár nem tudom, hogy képzeltem, hiszen ő nem volt hajlandó cumisüvegből étkezni. Mindenesetre mire eljött a szülinap, már rég okafogyottá vált a kérés, mert aludtunk éjjelente. Most ez elég valószínűtlennek tűnik a fentieket és a még gyakori kétszeri éjszakai evést figyelembe véve, úgyhogy a kívánság újra él. De azt hiszem, házon kívül kell töltenem azt az éjszakát, vagy füldugót is kell kérnem mellé...)

Kocka szombat

Ma végre semmi dolgunk nem volt, hát mire használja ezt a nagy szabadságot nagyobbik leányunk? Mivel a matekházi enyhén szólva kispálya a számára, megtanulta az írásbeli összeadást (a lényegére ő jött rá fejben, séta közben, én csak formalizáltam és tökéletesítettem a gondolatait pár rávezető példával), és lelkesen gyakorolta négyjegyű számokon, valamint megtanult amőbázni, és egészen tehetségesnek bizonyult. Jövő héten névnapja lesz, lehet, hogy egy nagy csomag kockás papírral kellene meglepnünk...

Mosolygós kis beteg

Hathetes és egy napos korra talán már mondhatjuk, hogy Dusi szociálisan mosolyog (bár egyelőre csak Anya irányába sikerült produkálni, és messze nem függvényszerű), viszont sajnos az első betegséget is ilyen korán kell feljegyeznünk :(

Elvileg nem komoly, csak hörghurut, köhög, szörcsög, de a dokinéni eléggé aggódik, mivelhogy ilyen picike még, bármi lehet belőle. El is küldött bennünket mellkasröntgenre, hogy a tüdőgyulladást kizárjuk, ez rendben volt, viszont ha nem állnék ellent, legszívesebben be is fektetne bennünket a kórházba, hogy állandó megfigyelés alatt álljon, illetve, hogy ne öt nap alatt készüljön el a vérképe. Az sztk-ba el sem küldött vérvételre emiatt, hogy felesleges az átfutási idő miatt. Így viszont nem lehet tudni, hogy vírusos vagy bakteriális, végül biztos ami biztos alapon adott antibiotikumot, de én nem vagyok meggyőzve, hogy ez kell nekünk hat hetesen... 

A kedélye egyébként jó, amikor alszik, akkor nem is köhög, az orrszívást, orrcseppezést hősiesen tűri. Átmenetileg legalizálva lett az egész nap kézben levés is, hogy emelve legyen a buksija, alváshoz is megemeltük az ágy végét: Licánál ezt Obádovics összes műveivel értük el, de Dusi könnyebb kiképzést kap, neki nem matekot tettünk a feje alá, hogy álmában megtanulja, hanem társasjátékos dobozokat :)

A gyerekorvoshoz elvileg naponta kellene mennünk, hogy meghallgassa, nem rosszabbodott-e a helyzet (mennyi kiváló alkalom további betegségek összeszedésére a váróban), de a ma hajnali rendelést úgy tűnik, épp átalussza a fiatalúr, és nincs szívem felkelteni, viszont holnap már csak a Heim Pál ügyelet lesz, remélem, nem ott kötünk ki hétvégére...

2010. február 4: Nagy babalátogató nap

Délelőtt Fruzsi babánál és Milénánál jártunk a szomszéd utcában.

Lica lenyúlta Fruzsi játékait és cumisüvegét, lerámolta az asztalt, bekapcsolta a TV-t... Szerintem nem számítottak rá, hogy egy ekkora veszedelmet engednek be a lakásba! Nagyon jól éreztük magunkat, már várjuk a viszontlátogatást!

Délután kicsit messzebbre merészkedtünk, Panka babához és anyukájához, Eszterhez, akiket eddig csak virtuálisan ismertünk a 2009 májusi babák fórumáról.

Itt nagyon igyekeztem, hogy ne hívjam Licát az otthon gyakran előforduló Hisztipanka és hasonló neveken, mert még azt hiszik, a vendéglátót sértegetem :) A csajok nagyon inspirálóan hatottak egymásra, Lici megtanította Pankát felállni, aki egy kis beszédtanítással viszonozta ezt, így búcsúzáskor Lica egész kis szónoklatot vágott le. Hazatérve pedig a saját „állóképességét” fejlesztgette tovább, pár másodpercig már támaszték nélkül is megáll néha (többnyire jó nagy terpeszben).

A nap fő tanulsága, hogy ha máshol vagyunk, nincs unalmas játék, még ha ugyanolyan is, mint amire otthon már rá sem nézünk, valamint hogy a babócáknak már ekkora korban is csak az kell, ami a másiknál van.

Mire jó az iskolai facebook-csoport?

Hogy megtudjuk, micsoda veszélyes dolgok történnek a gyerekkel az iskolában:

De ha a kerület honlapját olvasnánk, onnan is kiderülhetett volna, mert ott is ezzel a képpel illusztrálták a legbátrabbakat, akik nyakukba merték venni a kígyót: https://uj.kispest.hu/kispest/helytortenet/velunk-tortent/5014-allatbemutato-a-vassban

6 hetes szülinapra

A nevezetes dátum alkalmából (mint Énok könyvéből megtudtuk, ilyenkor válik újszülöttből csecsemővé, jaj, hogy szalad az idő!) néhány kép Dusóról és a tesókról anno:

Fürcsis:

Cumisüvegből ivós (a látszat ellenére csak Dusi képes rá, de lehet, hogy ő is még a beetetés fázisában van, nem mintha gyakran próbálnánk):

Nagyszemű buksiemelős (ismét Dusi dicséretére: a csajok kb két hónaposan produkálták azt, amit Dusi két hetesen):

Örömködés magastartásban:

A képek fő tanulsága, hogy a gyerekeinknek egyre kevesebb a haja :)

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon

(Akinek a cím nem mond semmit, sürgősen konzultáljon Lázár Ervinnel! :))

Az alábbi kép engem is erősen elgondolkodtatott, hogy nem kicsi-e tényleg Dusó buksija. A kép nagyfejű szereplője mindössze egy nappal idősebb nála:

Félévi bizi

Sokat nem lehet róla értekezni, elég egyhangú... Még csak szöveges értékelés van, az sem egyedi fogalmazvány, hanem megint feleletválasztós. Licának mindenből a maximum van aláhúzva, amit pár esetben megint kétkedve fogadok (elsősorban erre gondolok: "a közösségi munkát ötletekkel segíti"). Viszont dicséretet kapott matekból, magyarból és környezetismeretből (tehát gyakorlatilag minden normális tantárgyból, mert az angol külön van értékelve, de abból is maximális a teljesítménye. Egyébként tényleg elképesztően sok mindent tud, ért). Lica azzal szeret dicsekedni, hogy nem is volt annyi hely a kitöltendő résznél, hogy kiférjenek a dicséretes tantárgyai.

A bizonyítványosztás örömére két esemény is történt: Egyrészt kiesett a nyolcadik tejfog. Eddig négy vasfog nőtt helyettük, így jelenleg 3 helyen lyukas a mosoly. Hogy ez hogy jön ki? A négy felső helyett két óriási fog nőtt, nem tudjuk, hogy az elsők vagy a másodikak akarnak lenni, de közöttük egy olyan kicsi rés van most, ahová egy sem fér el, nemhogy kettő, fogalmunk sincs, mi fog ezután történni.

A másik nagy esemény a hajvágás volt. Lica azt mondogatta már régen, hogy ha már a popójáig ér a haja, akkor levágathatjuk vállig. Szerintünk még nem ért popóig, de szerinte már igen, így elbúcsúztunk a kócos sörénytől. Azért a fodrásznál égetett egy kicsit bennünket: mikor kérdezte a fodrász, hogy hogy lehet a befont haja ilyen gubancos, azt mondta, hogy Apa nem nagyon szokta kifésülni reggel. A fodrász próbált megértően bólogatni, hogy persze, mert nem akar fájdalmat okozni, mire Lica rávágta, hogy nem azért, hanem mert mindig sietni kell. Hát igen, ilyenek a nagycsaládos reggelek...