Azori-szigetek 15. nap

Ez a nap már nem tartalmazott turistaprogramot, úgyhogy minek is beszámolni róla? Hát mert elég izgalmasra sikerült így is! Szerencsére már pár nappal korábban realizáltuk, hogy izgalmas lesz, a repülőtéren szembesülés még kicsit fokozta volna az extremitást... Valaki valahol elrontott valamit a jegyeinkkel (bonyolult, diszpécseren keresztüli foglalás volt a tavalyi voucher beváltása miatt), így én külön utaztam, és ezzel nagyon jól jártam :) Ehhez képest Emó egymaga küzdött meg a három gyerekkel, a két nagy csomaggal és a két átszállással, plusz a másfél óra késéssel az amúgyis maratoni út végén. Így miután engem hajnali 5-kor kivitt a reptérre, a következő nap hajnali fél 5-kor haza is értek...

Bezzeg én, aki egy kis hátizsákkal szeltem át a háromezer kilométert, az átszállások várakozásai alatt kényelmesen telefonokat intéztem, a gépeken fotókat feliratoztam, és mivel nem éjszaka kerültem a kontinens fölé, még az Alpokat is megcsodálhattam:

Azori-szigetek 14. nap

Újabb tó, ráadásul sokatmondó névvel: Lagoa do Fogo... Végülis voltak olyan pillanatok, amikor láttunk belőle valamit :)

Mint megtudtuk, a partja Portugália 7 csodája közé tartozik strand kategóriában... Nos, minimum 30 perces komoly ereszkedés a parkolótól (amit aztán visszafelé is meg kell tenni), egyszer még létrát is kell mászni, és mellesleg tilos a tóban fürdeni. És akkor a ködről még nem is szóltunk... 

Szerencsére mi nem strandolni akartunk, az esős túráért pedig kárpótoltak a sirálycsibék a parton. (A madárpopuláció olyan sűrű volt, hogy a nagy számok törvénye alapján elhullott példányok is akadtak az út mentén, alig győztük Dusa figyelmét másfelé terelni). Útközben szóláncozással tereltük el a figyelmünket a nehézségekről, ami végül perverz japánok a görögök ellen csapatversenybe torkollott: a csajok a Narutóvégtelen számú szereplőjével álltak elő, mi meg nem nagyon tudtuk validálni a bedobott neveket, de persze többnyire ők is így voltak, amikor mi a klasszikus műveltségünket villogtattuk (bár a lányok épp belevágtak a Percy Jackson és az Olimposziak könysorozatba, az egy kicsit segített).

Utolsó hivatalos programunkkal nem voltunk szerencsések: a hőforrásos fürdőző hely nem üzemelt az éjszakai heves esőzés miatt (azt hinnénk, hogy maximum felhígult és langyosabb lett a víz, de nem: teljesen üresek voltak a medencék), így csak a környező parkot, meg egy kis bugyborékoló 100 fokos tavat tekinthettünk meg (de abba nem volt kedvünk bemenni :))

Azori-szigetek 13. nap

Még egy pár vízesés gyönyörű környezetben, és hogy ezt se csak koca módra nézzük meg, spontán letúráztunk onnan az óceáig.

Útközben kiszálltunk Európa egyetlen teaültetvényénél, de a covid miatt nem volt teakóstolósvezetés, így gyorsan tovább is álltunk.

Megejtettük az egyetlen "igazi" strandolásunkat olyan értelemben, hogy szép homokos volt a part, de az időjárás nem volt éppen strandidő, a hullámok meg minden bizonnyal mindig akkorák, hogy nem nagyon lehet messzire bemerészkedni. De azért volt egy kis igazi nyaralás érzés :)

Este még sétáltunk egyet a sziget fővárosában, megnéztük az ikonikus értelmetlen kaput a főtéren és fagyiztunk egyet:

Azori-szigetek 12. nap

Sao Miguel másik ikonikus látnivalójához, az ikertavakhoz látogattunk el. Ezek is kétszínűek, mint Flores-en, ráadásul ezeket egy lyukas híd választja csak el egymástól, tehát valójában összeérnek, így még kevesebb magyarázat van a dologra.

Először egy kilátópontról a távolból tekintettük meg őket, ami elég kocaturista hely volt, így mi lefelé csakazértis egy mellékösvényen tértünk vissza a parkolóhoz, ami dzsungelharcba torkollott.

Aztán kenuztunk egyet a tavakon, a híd minden lyukán átkelve egyszer.

De a kettő között említést érdemel még útközben az elhagyatott luxushotel is, ahová természetesen tilos bemenni, de ezt természetesen senki sem tartja be. Ez annyira érdekes volt, hogy utána kellett néznünk a történetének: megépítettek egy ötcsillagos óriáshotelt tökéletes kilátással majd 10 év alatt, és ezután ébredtek rá, hogy itt mindig esik az eső és köd van, így szépen csődbe mentek...

Utolsó program a forró óceáni strand volt, ahol elvileg hőforrások bugyognak a víz alatt. Mivel volt vagy 40 fok, a szóban forgó helyen belelógatva a kezünket a vízbe pedig szokásos jéghideget tapasztaltuk, hamar fellázadtunk, és követeltük a távozást túravezetőnktől. Pedig egy csomó ember ott volt valamiért, és a tripadvisor-on ellenőrizve azt találtuk, hogy a lelkes értékelők szerint ez a sziget legfőbb és kihagyhatatlan élménye. Szóval lehet, hogy rosszul döntöttünk, az is lehet, hogy kicsit kezdtünk belefáradni a sok kalandba...

Azori-szigetek 11. nap

Furnas-ba látogattunk, ahol tombol a geotermia: a fortyogók szagát a gyerekek nem igazán értékelték, Dusa viszont vígan ivott a kénköves ízű forrásokból. Ettünk fortyogóban főtt kukoricát, láttunk kénkőszagban szaunázó macskát, majd ellátogattunk a Park Terra Nostrába, aminek fő nevezetessége a narancssárga és nagyon meleg termálvizes medencéje (a fürdőruhák komoly színváltozáson mentek át), de maga a park is fantasztikus.

Csak mert eddig még nem volt hortenziás kép, pedig ennek az esélye itt igen csekély:

Halsimogatás:

Egyetlen igazi nyaraláshoz méltó vacsoránkon megkóstoltuk a földbe temetett, geotermikus hőben főtt ételt (Lica jobban járt a hamburgerrel), és felháborodtunk, mert a tányéralátéten szereplő sudoku-nak nem volt megoldása.

Vacsi után még a közeli tavat is megnéztük, de a gyerekek jól behergelték magukat azon, hogy vérszomjas szándékokat feltételeztek egy ártatlan, földhőn sütkérező macskáról (szerintük a kislibák életére tör), ezúttal nemcsak Lica csinálta a drámát, hanem Mimi is.

Azori-szigetek 10. nap

Most jegy és vezető nélkül fedeztünk fel egy lávaalagutat a saját szakállunkra, és így jóval nagyobb élmény volt:

Aztán szokásunk szerint intenzív tólátogató körútra indultunk (amit egyesek ismét az autóban olvasva szabotáltak),

majd a medencés strandon fejeztük be a Pico-látogatást.

5. repülőutunkkal késő este érkeztünk Sao Miguel szigetére, ahol minden eddiginél óriásibb szállást kaptunk (de itt ezt nem értékeltük annyira, mert egyáltalán nem volt barátságos és funkcionális, plusz Lica szerint szellemek is voltak), és még egy házőrző is járt hozzá (etetnünk szerencsére nem kellett, de így is elég furcsa, hogy kiadnak egy házat egy óriási kennelbe zárt kutyával).

Azori-szigetek 9. nap

A mászásért egy nyuginapot ígértünk a gyerekeknek, de azt nem gondoltuk, hogy annyira nyugis lesz, hogy a lányok nagyjából az ágyból sem kelnek ki, csak olvasnak. Dusával társasoztunk, szobabicikliztunk, volt meccsnézés, aztán a fagyi ígéretével csak rá lehetett venni a társaságot, hogy legalább a sziget fővárosában sétálhassunk egy kicsit.

Azori-szigetek 8. nap

A csúcshódítás napja! Megmásztuk Portugália legmagasabb csúcsát, a 2351 méter magas Pico-t!

Dusa lépten-nyomon „little hero” titulusokat kapott, Lica újabb aggódnivalót talált, miszerint biztos ki fog törni ránk a vulkán… De semmi gond nem történt, így ereszkedőben még a magyar-francia meccs végét is meg tudtuk nézni a hegyről.

Este hazaérve pedig még a szokásos szombati online társasba is be tudtunk csatlakozni, az időeltolódás miatt még a gyerekek is részt tudtak venni egy kicsit a worldwide, 3 időzónás partiban.

Azori-szigetek 7. nap

Bálnalesre mentünk Pico és Sao Jorge sziget közé. Izlandon már voltunk, olyan hajóra számítottunk, mint ott, ehhez képest apró felfújt motorcsónakkal mentünk, nyeregszerű ülésekkel és kapaszkodóval. Dusa miatt egy kicsit próbáltak is lebeszélni bennünket, de nem volt semmi gond, még el is aludt a nagy kapaszkodás közben. A bálnákból kevesebbet láttunk, mint Izlandon (de azért a kifújások és néhány „deep dive” is volt), de Lica azt nyilatkozta, mielőtt akár egy is felbukkant volna, hogy neki még bálna nélkül is tökéletes, csak a száguldás miatt. Aztán pár óra múlva már kevésbé volt lelkes, elkezdett károgni, hogy biztos le fogjuk késni a kompot, és ebből a morgásból már semmilyen csoda nem tudta kizökkenteni. Pedig egy hatalmas teknős is elúszott mellettünk, de a koronát az egészre a körülöttünk ugráló delfinraj tette fel.

Száguldás:

Teknős:

Bálna felbukkanás és kifújás:

Deep dive:

Delfinek:

A kompot persze nem késtük le, így miután oda-vissza megtettük már a Faial-Pico távot motorcsónakkal, még egyszer komppal is átszeltük. Új szigetünkön megnéztünk egy lávabarlangot (vezetős, de világítatlan, zseblámpás túra, kiépítetlen barlangban, de a láva gondoskodott róla, hogy jól járható legyen az alagút), aztán elfoglaltuk újabb hatalmas apartmanunkat, ahol az óceánpanorámát szemlélve lehetett szobabiciklizni.

Azori-szigetek 6. nap

 Lica fellázadt és a szálláson maradt. Az utóbbi néhány nyaralásnál már pedzegettük, hogy lehet, hogy már most eljött az az életkor, amikor nem érdemes elvinnünk magunkkal nyaralni. Hát olcsóbb lett volna, ha hamarabb belátjuk…

Így négyesben néztük meg a sziget fővárosát, ahol a tengerészek rajzain kívül nincs sok látnivaló, de azokat a végtelenségig lehetne böngészni. Tudtuk, hogy van egy magyar is, de végül még egy bónusz másikat is találtunk, pedig mint tűt a szénakazalban…

Terveztük körbetúrázni a vulkán kráterét is, el is indultunk, de mivel ködfüggönyön kívül más kilátás nem volt, viszonylag hamar beláttuk, hogy ennek sok értelme nincs, azt sem vennénk észre, mikor értünk körbe 😊

Azori-szigetek 5. nap

Letudtuk a kötelező helyi covid-tesztet, majd elhagytuk Flores szigetét, irány Faial!

Itt a fő látványosság egy részben láva alá temetett világítótorony, mellette egy 1957-ben keletkezett félsziget. Dusa vígan homokozott a lávahamuban:

Sok mást nem terveztünk mára, így vígan lubickolhattunk szállásunkon a jéghideg medencében a fekete fellegek alatt:

Azori-szigetek 4. nap

Gyors múzeumozás (csak az általános múzeumba mentünk be, a bálnaipari múzeum alighanem sok lett volna Dusának), majd megnéztük az északi oldal világítótornyát, és összebarátkoztunk őreivel, Vitorlafüllel és Óriástappanccsal.

Ezután útbaejtettünk egy piknikhelyet (amelyek nagyszámban és teljesen üresen találhatóak mindenfelé), mivel meg kellett ejtenem egy állásinterjút 😊 Miután ezen is túlestünk (mint már másnap kiderült, sikeresen), lemásztunk egy nehezen megközelíthető csodaszép strandhoz (miután az ösvény bejáratánál megsimogattuk és kibogoztuk kötelékeiből az ott legelésző kecskét), ahol a magyar-portugál EB-meccset terveztük festői körülmények között megnézni, de az adás nem igazán ment, így kénytelenek voltunk a tájra figyelni 😊 Találtunk is számos dolgot: hajóroncsot, egy elrejtett csónakot, partra vetett, a kövekre szilárdult portugál gályákat felfújt vitorlával és egy szurdokot vízeséssel:

A napi állatmennyiség is tovább nőtt a kutyák és a kecskék után, Lica pedig nem tudta titkolni, hogy a színlelt nagy macskautálat mögött mégiscsak szereti őket, mert sírva fakadt, úgy aggódott, hogy a pici cicákat elüti egy autó.

A szállásunkra visszatérve megnéztük a közeli vízesést lusta gyerekek nélkül, majd Emó érzékletes közvetítés-felolvasásában izgultuk végig a meccset utólag.

Azori-szigetek 3. nap

A sziget fő látványosságához, a Poco da Ribeira Ferreiro vízesésekhez látogatunk el. Csodálatos dzsungelben vezet az utunk, egy narancssárga patak mellett, amivel szokásunkhoz híven kísérleteket folytatunk (miért folyik különböző sebességgel az alagút előtt és után).

A célban pedig ilyen látvány fogad bennünket:

És egy bizonyíték, hogy fiús család vagyunk:

Ebédünket Lajes városban úgy költöttük el, hogy közben a mederkotró hajó munkáját szemlélhettük, majd egy kis strandolás (=Dusa molyol a parton, csajok a könyveikbe mélyednek) után újabb tavakat vettünk célba:

Itt valakinek az az idétlen ötlete támadt, hogy körbefutja a tavat (pedig előtte kiszállni sem akart). Egy bolond kettőt csinál, meg egy felelősségteljes Apát kíván, aki kénytelen velük menni, így a körbefutásból vagy egy órás mocsárjárás és bozótharc lett, mialatt mi Dusával (és szintén megmerült cipőinkkel) izgultunk a parton.