2009. október 31: Kajabaj Baján

Apa hajnalban ismét túrázni indult, mi pedig fél 8-kor terv szerint Bajára. Ehhez képest mikor a Nagymami és Zí nagynéni befutott, én még a pizsamás Licának könyörögtem, hogy legyen szíves enni. Nem vagyok én ehhez hozzászokva, hogy ránk kell várni indulásnál...
Viszont a kiscsaj hősiesen tűrte a hosszú autóutat, oda és vissza is mindössze 5-5 perc nyűgizéssel. Alapjában véve egész nap jókedvű volt, épp csak enni nem akart. Legalábbis szopizni, úgyhogy kénytelen-kelletlen megismerkedtünk az üveges bébikajával is, alma-banán ízben. Gondoltam, ezeket külön-külön nem annyira szereti, de hátha együtt jó lesz, nem is volt gond, már aggódtunk, hogy keresnünk kell egy boltot, hogy vegyünk még, ha ma nem lesz szopizás. Azért délután álmában sikerült egy kis tejecskét is belecsempészni.
Mindezek ellenére a dédnagymamitól begyűjtöttük a dicséretet, hogy ő még ilyen jó gyereket nem látott :) Nekem nem ez volt a véleményem, mikor hazaérve folytatódott a szopisztrájk, úgyhogy megettük a maradék bébiételt, lefekvés előtt pedig valami hihetetlen mennyiségű tejpépet falt be a lány körülbelül 3 perc alatt, még csodálkozni sem volt időm! Altatás után azon tépelődtünk Apával, mi lesz, ha soha többet nem fog szopizni... De ez majd kiderül a következő fejezetben :) Addig is a nap képei:

Négy generációs női családfa:

Zível a temetőbe menet:

2009. október 30: Lica nem szeret dolgozóba járni

Apa sem akart lemaradni a lányát a munkatársaknak való bemutatásban, úgyhogy ma a bankban volt jelenésünk, amit nagyjából a hétfőihez hasonló jelenet előzött meg, Lica most is hisztivel próbálta szabotálni az elindulást. Bezzeg mire bepakoltam az autósülésbe, már angyalian aludt:

 Megérkezve aztán rájött, hogy Apa munkahelye nem is olyan uncsi:

A legjobb persze az volt, hogy így már 4-kor elrabolhattuk Apát a munkából, így lett egy jó hosszú közös esténk otthon, ami járt is, hiszen ma ünnepeltük a szülők közös fennállásának 7. évfordulóját – egy kis sütőtökös husi vacsorával, mert nem fért be a Licának vásárolt egész tök a fagyasztóba :)

2009. október 29: Egy dolgos nap

Úgy gondoltam, tanulságos lenne egyszer leírni, hogy is telik egy napunk itthon, főképp a férfiak okulására, akik szerint a nők csak otthon lógatják a lábukat. Íme (aki az esetleges kevésbé képben levő olvasók közül csodálkozik a gyermek szigorú menetrendjén, még egyszer leszögezem, hogy ez nem az én rögeszmém, de ha a gyerek magától nem kér enni, és nem is hízik, máshogy nem megy):

6:50: Kíméletlenül csörög az óra, nincs idő nyújtózkodni, 10 perc van a szokásos reggeli rutinra, utána Lica következik

7:00: Kiscsaj ébresztése, D-vitamin bejuttatása, szoptatás, majd tejpépes kiegészítés, itatni próbálás

7:25: Átöltöztetés, tisztába tevés, majd le a játszószőnyegre. Melléülve jön a multitasking: maradék tejecske lefejése, gyermek szórakoztatása, és közben némi tevékenykedés a laptopon: fontos kérdések feltétele a fórumban, babakocsikeresés

7:50: Tejpépes kellékek és mellszívó elmosogatása, és a felöltözésig is most jutok el

8:00: Apa kel, Lica vigyorog rá ezerrel, és mivel eltelt egy óra az evés óta, mehet a hasra fektetős program

8:30: Gyermek felöltöztetése (hiszti), babakocsiba be, irány a gyerekorvos. Ott vetkőztetés, méreckedés, öltözetés, időpont-egyeztetés, majd tovább a boltba. Bevásárlás (előre engednek a kasszánál!), Lica közben elalszik. Cuccokkal haza, gyermeket vetkőztetni, közben persze felébred, be a járókába, amíg kipakolom a cuccokat.

10:00: Kis játék, ha belekezd önállóan, akkor tegnap érkezett babaruhák méret szerinti szelektálása, krumpli- és répapucolás

10:30: Szoptatás, tejpép, pelenkázás, fejés, mosogatás

11:10: Játék, éneklés, közben mosás indítása, krumpli, répa megfőzése, turmixolása, virágok meglocsolása.

12:00: Licát a hálószobában az ágyra teszem, nézheti, hogyan rakok rendet, portalanítok, húzkodom el az éjjeliszekrényeket és mosok fel alattuk, közben persze nem bírom ki, hogy ne bolondozzunk egy kicsit együtt

13:15: Lica álmosodik, nyűgösödik, kicsit meghintáztatom, közben ének, móka, majd be az ágyba, gyors elalvás. Játékok felszedése a földről, következő evésig emailek átnézése, legfontosabbakra válaszolás, internetbankolás.

14:00: Lica nem ébred, így álmában etetem (lőttek a főzeléknek, hiába főztem, az nem megy alvás közben) és pelenkázom, visszafektetem

14:30: Lenyomom a napi tornámat, gyors zuhany, bekapok valami kaját, kiteregetek, összedobom a számítógépen a masszázst tartó védőnéninek szánt ajándék plakátot, felhívom a Nagymamit megkérni, hogy nyomtassa ki nekem a képeket hozzá, meg megbeszéljük a szombati bajai kiruccanás részleteit. Mivel Lica még mindig rendületlenül alszik, nekiállok a konyha kisuvickolásának (teljes generál csempesúrolástól lejárt szavatosságú cuccok kidobásán át szekrényrendrakásig – leltem pl pár nászajándékból származó eszközt, amik azt sem tudom, mire jók), a mindenféle eszközök kifőzésének és egy sütemény összedobásának (csak így van esélyem, hogy nem felejtem a tűzhelyen a dolgokat, ha közben végig a konyhában tartózkodom). Licát időnként próbálom ébresztgetni.

16:30: Lica végre felébred a gigantikus alvásból, játék, majd picit a hintából nézheti, ahogy a sütin befejezem az utolsó simításokat

17:30: Lica főzeléket eszik (a répa nem igazán megy, még 1:100-as krumplis higítással sem, marad a sima krumpli), itatás, utána könyörgés, hogy szopizzon is, sikertelenül. Pelenkázás, további játék, amikor egyedül hagyható lelkiállapotban van, konyha folytatása, mosogatás

19:00: Apa hazaér, leány örül, kis beszélgetés, ő is volt boltban, cuccokat kipakolom

20:00: Lica elalszik még egy félórára, addig még takaríthatok egy kicsit, plusz sütizünk Apával

20:30: Lica ébresztése, vetkőztetés, méreckedés, fürdetés (a tényleges mosdatás része az enyém, utána Apával pancsolás, addig én leviszem a koszos pelusokat, kiteszem a szennyest, rámolok)

21:00: Szopi, ami esténként csak úgy megy, ha Apa rázza közben a fenekét, altatás, fejés (közben pihenésként egy kis olvasás), tej lefagyasztása, délelőtt vásárolt sütőtök felvagdosása (sütésre ma már nincs idő), mosogatás, további babakocsikeresés a neten (közben lelki gyötrődés, hogy fél év után másik kocsira szorulunk), holnapi program és útvonal megbeszélése (bár most, hogy kaptam az autóba GPS-t, nagyvonalúan mondhatom Apának, hogy beszélje meg azzal az útitervet)

22:30: Végre pihi! Be az ágyba és olvasgatás, bár azért közben nem állom meg, hogy meg ne lessem az alvó leánykámat.

Na, milyen? Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy olyan szempontból nem tipikus ez a nap, hogy nem minden nap nagytakarítom ki a konyhát, de nem is minden nap alszik Lica több mint 3 órát egyhuzamban. Azért más napokon jut egy pici időm olyan perverz hobbikra is, mint a programozás :)

2009. október 28: Masszázs – ezúttal képekkel

Végre fényképeztem a mai masszázson, íme:

Persze főképp azért, hogy elkészülhessen a csoport köszönőajándéka a védőnéninek, ami ilyen lett:

Este pedig sikerült végre egy kacagós videót készíteni, érdemes kicsit feltekerni a hangot, bár sajnos úgy jobban hallatszanak a kacagást kiváltó rémes hangeffektusok:

2009. október 27: Megint tornázunk

Ismét felkerekedtünk, hogy harmadszor is kipróbáljuk a baba-mama tornát, egy harmadik tanárral. Kissé szerencsétlen volt az időpont, délelőtt 10, Lica ilyenkor mindig alszik, de reméltem, hogy fél óra a kocsiban elég lesz. Persze el sem szundított, és a tornát is végig bírta, igaz, nem túl aktívan. Kicsit ciki volt, mikor a tornanéni megkérdezte, hogy hány hónapos a babám, hogy még nem figyel a játékokra :( De ez volt az egyetlen negatív élmény, egyébként tetszett, szívesen megyünk máskor is, bár aktivitást Lica részéről máskor sem tudok ígérni. Visszaöltözés után ismét kipróbálhattuk a szomszédos bababolt kényelmes szoptatós szobáját, az evés végére úgy tűnt, Lica végre elalszik, de aztán a pelenkázás és a bolt érdekességei felrázták, így végül reggel 7 és déli 12 között ébren volt. Ennyit arról, hogy a délelőtti alvásra bombabiztosan lehet számítani, ezzel megszűnt az utolsó fixpont, amihez minden halaszthatatlan teendőt igazítani lehet. Persze mindezt egy két és fél órás szunya követte, kora este még egy kicsi alvással, de az akkor is csak napi kettő: lassan vége az alvás alatti blogírásnak is :)

Torna közben persze most sem fényképeztem, de akkor álljon itt két itthoni fotó Lica sportteljesítményéről.

Négykézláb-féle enyhe csodálkozással:

Tolatás (miután Lica lement a térképről, rugija lábfejének színén lemérhettük a sarkok tisztaságát. Hétvégén nagytakarítás!):

2009. október 26: Veszélyes behatoló a munkahelyemen

Ma végre bevittem Licát bemutatni a munkahelyemre, ami nem is olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Az itt meg nem nevezett munkahely ugyanis a legkevésbé sem gyerekbarát, sőt, körülbelül egy éve egyáltalán be sem szabad hozni a gyerekeket, elvégre biztosan elvinnének egy-két laptopot a pelenkájukba rejtve. A helyzetet a HR-ügyfélszolgálat dolgozói elégelték meg a leghamarabb, akik megunták, hogy a bejárat elé kell kirohangálniuk a kismamákhoz ügyeket intézni, így az ajtótól kb 5 méterre található irodáig most már be szabad menni. De hát én nem a HR-néniknek akartam Licát mutogatni (illetve nekik is, mert sajna vége a TGYÁS-os szép időknek, jönnek a GYED-es kevéspénzes hónapok), de hát ehhez főfőnökömnek kellett a biztonsági szolgálat vezetőjétől engedélyt kuncsorogni számomra. Ez is meglett, nincs más hátra, mint az indulás! Igenám, de egyébként kisangyal típusú lányom ilyenkor adja elő a világ legmegátalkodottabb gyereke című műsort. Arról persze nem ő tehet, hogy mikor evés előtt átöltöztettem gálaruhába, akkor gyorsan összepisilte az egészet, így kereshettem elő egy újabb váltás gálaruhát, de arról már igen, hogy utána üvöltve tiltakozott az evés ellen. Hosszas próbálkozás után (elvégre mégsem indulhattunk el üres hassal) egy kis tejpépet sikerült belétömnöm, persze a második számú gálaruha rovására. Mindeközben csupáncsak háromszor csörgött a telefonom, a negyediknél, ami szerencsére csak egy sms volt („Mikor jöttök már?”) majdnem falhoz vágtam. Végre be a hordozóra és uzsgyi, mintegy órányi késéssel.

 A portánál engedély ide vagy oda, hosszas telefonálgatás, adminisztráció és biztonsági őri kíséret tette csak lehetővé, hogy kis ipari kémemet bejuttassam. Ott aztán végre nekiláthattunk emeletről emeletre végiglátogatni mindenkit. Lica persze látványosan fáradt, miután százszor megdögönyözte mindenki a lábacskáit (aki a kezét puszilgatta, azt inkább nem is kommentálom, csak annyival, hogy ugyanaz volt, aki korábban a hasamat simogatta...), megjegyezte, hogy mekkora haja van, és megkérdezte, mennyit alszik éjszaka, így egy idő után az alvásba menekült. De még előtte bemutatta a legújabb grimaszát (orrot felhúz, orrnyerget ráncol, szemet hunyorít, elsőre cuki volt, sokadszorra kicsit rémisztő), pont amikor az egyik kolléganő édes fiacskájának fotóit nézegettük, nehéz volt kimagyarázni, miért vág rá ilyen csúnya képet.

Elrendeztük a HR-ügyeket is, kicsit sokkoló volt a fizetés nélküli szabit kérő lapra rávésni a 2012-t (én hiába magyaráztam, hogy nem óhajtok GYES végéig otthon ülni).
Hazafelé még az eső is eleredt, így nem bántuk, hogy végre otthon vagyunk, és egy darabig megint nem akarunk a munkahely közelébe menni.

2009. október 25: Leány a gáton

Az óraállítás után a család kipihenten ébredt, kivéve engem, mert én nem mertem tovább aludni, mert utálok Lica sírására ébredni, és korábban bármikor próbáltam kicsit kitolni a kelést, hogy jól jöjjenek ki az evések valami programhoz, Lica hétkor felháborodottan érdeklődött, hogy elfelejtkeztem-e róla (nem mintha éhes lett volna). Most is felébredt, de ezúttal egy szava sem volt, legalábbis számomra, inkább az ágya fölött pörgő-forgó állatkákkal kommunikált.

Délelőtt látogatóink jöttek Belfastból, így összegyűltek a furcsa nevű babák: Admira, Vitális és Lícia: 

Délután pedig Marciékkal sétáltunk a gyönyörűen kialakított Kopaszi-gáton. Marci igazi pasis rámenősséggel tépte le Lica lábáról a cipőt, amiért aztán komoly harc indult:

A hétvége nagy eredményei közé tartozik, hogy három nap alatt sikerült végre több részletben végignéznünk egy filmet. Beni nemrég győzködött, hogy ki kell mozdulni kettesben is, és menjünk el színházba, mint ők tették, hát nekünk egyelőre ennyit engedélyez a leány. 

A nagy ujjszopi-körkép

Arra jutottunk, hogy Lica az ujjszopizás Guinness-rekordjának megdöntésére készül több kategóriában: a legtovább, a leggyakrabban és a legextrémebb körülmények közötti ujjszopizás pálmáját is szeretné elhódítani. Utóbbi versenyszámban szerintem a babaúszás közbeni vezet, de erről sajnos nincs kép, de van a többiről!

Szopizunk Anyánál...

...Apánál...

...fürdésnél...

...a pelenkázón...

...a parkban... 

...játék helyett...

...és a lábujj szopit sem vetjük meg: 

2009. október 24: Játék minden mennyiségben

A ma esti játékparti apropóján (nevezzük inkább délutáninak? Peti megjegyezte, hogy rég ment el tőlünk úgy, hogy még járt a metró... Hiába, öregszünk! :))

úgy gondoltam, ideje újra egy összeállítás, mit játszik Lica mostanság, elvégre ő is öregszik, és a legutóbbi ilyen írás elavult már.

Az elsődleges kedvenc a Regináéktól kapott kulcscsomó, ami megnyomva zenél, amiről eleinte úgy gondoltam, kissé unni fogom, amikor majd folyton nyomogatja, aztán lelkesedésbe csaptam át, amikor tényleg elkezdte nyomogatni, de lassan következik újra az unós korszak, ha így haladunk... 

Szintén kedvenc a lila kutya, a vele folytatott harcból alább két rövid közvetítést is láthatunk:

Lici vs Lila Kutya 1. menet (hason): 

Lici vs Lila Kutya 2. menet (háton):

De tudunk ám kiabálni a lufira is (én meg mindig rettegve figyelem, mikor durran ki az igénybevétel hatására):

Kis nyáridézés strandlabdával:

tükörből pedig már bevetettem egy kisebbet a járókában, mert fárasztó mindig az előszobai nagytükör előtt tartani (de irtó édesen kapkodja néha ide-oda a fejét, miért van két apja vagy anyja :)): 

Szerintem a számítógépen is szívesen játszana (és az apja is támogatná), ha hagynám :) 

Apás játék még a beszédtanulás, ami abból áll, hogy Emó szuggesztíven ismétli Licának a kimondandó szavakat ily módon: ge, ba, pa, ma, holnap, holnapután, aztán mikor szóltam, hogy írja hozzá a spagettitésztát a listához (az éppen akkor írt bevásárlólistára gondoltam), ezt is hozzávette. Úgyhogy lehet tippelni, hogy Lici első szava a holnapután vagy a spagettitészta lesz :) (Bár mi korábban a "mekkorahajavan" mellett tettük le a voksunkat, mert ezt hallja leggyakrabban :))

A passzívabb időtöltések közül természetesen az ujjszopizás a sláger, de ez önmagában is megér egy misét, ezért erről szól a következő bejegyzés. 

2009. október 23: Az ideális nap

Nemzeti ünnepünkön végre eltöltöttünk hármasban egy nyugodt és vidám napot, igazi feltöltődés volt! Nem mondom, hogy mindig arra vágyunk, hogy itthon üljünk, de ez most nagyon jól esett, végre mindketten sokat tudtunk Licával foglalkozni, mókázni. Például kísérletezgettünk, mit kéne tenni, hogy Licát ne nézzék folyton fiúnak. Íme az eredmény:

Azért sétálni mégsem így vittük, de a kék rugit rózsaszín rétegek alá rejtettük: 

Apa és lánya pedig megrohamozta a játszóteret: 

A nap további sikere, hogy Lica jóízűen lakmározott a krumpli+sütőtök keverékből, de tegnap a natúr krumpli is bejött neki, és utána még szopizni is hajlandó volt! Eddig azért nem nagyon mertem kísérletezni túl gyakran a hozzátáplálással, mert egy keveset evett, utána viszont a tej már nem kellett neki, de ezek szerint van remény. Azért a furcsa színű pelenkatartalom óvatosságra intett, úgyhogy a siker ellenére kicsit lassítunk a nehezebben emészthető dolgokkal.

2009. október 20: Koncert, Georgio

A ma délutáni program sűrűre sikeredett: először a MÁV Szimfonikusok babakoncertjére látogattunk el Licával. Rengeteg baba volt, akiket nem tudom, érdekelt-e a zene, de azért láthatólag jól érezték magukat, Licával egyetemben. Megismerkedtünk a 2009. májusi babák fórumáról eddig csak elektronikusan ismert Borka babával és szüleivel is, meg egy másik kedves anyukával és babájával, mert először őket néztem a keresett személyeknek :) De itt a képen már az igazi Borka babával látható Lica. Mindössze három nap korkülönbség, de nem egy súlycsoport... 

Alig értünk haza, már jött is Georgio látogatóba. Mókás vele találkozni, mert nem nagyon ért a babákhoz, így vicceseket tud kérdezni. Ő volt az, aki a születésértesítő sms-re válaszul gratuláció helyett azt az aggódó kérdést küldte, hogy nem nagy gond-e, hogy két nappal a kiírt dátum előtt érdekezett Lica :) 

2009. október 18: A Nagy Szívó 2

Nemrégiben olvastunk Emóval egy történetet, amiben a fő gonosz a Nagy Szívó névre hallgatott. Na, Lici ebben a világban érezheti magát, mert mára ismét sikerült benáthásodnia, így újra az orrszívóé a főszerep, nagyjából negyedóránként van jelenése. Szóval másfél hét nyugalom jutott nekünk az előző betegség óta, ha ez egész télen (ami még el sem kezdődött) így fog menni, nem tudom, mi lesz velünk, most is rettegve várom a hétköznapokat, amikor egyedül kell megbirkóznom a dologgal... 

2009. október 17: Sportos nap

Hihetetlen, de igaz: eljutottunk végre babaúszásra! Igaz, jó korán kellett kelni hozzá a családnak, ami főleg Apának volt szokatlan így szombat reggel. 8-kor már a habokat hasítottuk! Merülés még nem volt, azt mondták, 3-4. alkalommal szoktak először, de szerintem legközelebb szólunk, hogy próbáljuk meg. Lici végig bírta, pedig mondták, hogy elsőre csak a feléig szokták bírni a babók, és mi sem bizakodtunk, mert míg a kezdésre vártunk, Lica minden egyes alkalommal (azaz percenként) sírni kezdett, ahogy a vízben pacsáló kislány felkacagott a nagypapája fröcskölésére. De aztán nem volt gond, bár azt sem jelenteném ki, hogy élvezte, olyan kis közömbös volt, néha pedig flegmán ujjszopizás közben tűrte, tegyenek vele a szülők, amit akarnak. Örülök, hogy nem cumis a babánk, de az ujjszopi kezd kicsit túlzottan tért hódítani, mindig, minden körülmények között...

Otthon evés, átpakolás, és indultunk is tovább „túrázni”, azaz a túravezetői megbeszélésre, mert séta nekünk igen kevés volt. 

Hazafelé az autóban pedig, bár ez a kiscsaj amúgy sosem éhes, most bezzeg az lett! Mit lehet ilyenkor tenni? Elő az almát a hátizsákból! 

(A valóságban azért a körmömmel kapirgáltam neki kis darabokat, ez volt a pépesítés, és az ujjamról nyaldosta le)

2009. október 16: Dunaharasztiba látogattunk

A mai nap nagy részét Reginával és Benedekkel töltöttük Dunaharasztiban. Jó is, hogy nem egyedül otthon, nemcsak amiatt, mert természetesen élveztük a társaságukat, hanem azért is, mert Licát igencsak megviselte a tegnapi oltás, végtelenül nyűgös volt, és ezt sokkal jobb volt így társaságban átvészelni, mint otthon egyedül. Szegény Regináék, legutóbb a nemevés-aluszékonyság legrosszabb periódusában látogattak meg bennünket, és most sem hoztuk a legjobb formánkat. Sebaj, állítólag Benedeknek is van a mainál jobb oldala :)

2009. október 14-15: Két pillantás a szélsőséges anyák világába

Szerdán a család érintett tagjaival (Beni, Marci és immár Kinga és Pocakbaba is) ellátogattunk az érdi „nagyon szoptatósok” találkozójára. A hozzátáplálás volt a téma, ami éppen nagyon is aktuális számunkra, de leginkább azt tudtuk meg, hogy ne legyen aktuális orvosi utasítás ide vagy oda, mert 6 hónapos kor alatt a hozzátáplálás ördögtől való, a tejpép pedig bármikor ördögtől való. Viszont 6 és 7 hónapos kor között feltétlenül be kell vezetni az étrendbe a kiflicsücsköt :)

Ellenben szoptatni, mint megtudtuk, 7 éves korig ajánlott! Emó rögtön elénk is vetítette a jövőképet, mikor majd Lica suli után betér a munkahelyemre egy kis szopi-ebédre...

Végül személyes konzultáció keretében megkérdeztem, hogy is működik az igény szerinti szoptatás, ha nincs igény. Először persze próbálkoztak a konzerv-szöveggel („Próbáld gyakrabban mellre tenni!”), de mikor látták, hogy ez nálunk nem válik be, elővették a nehézfegyverzetet: Levezették, hogy azzal rontottam el a dolgot, hogy túl korán külön szobában altatom Licit, így már azt gondolja, hogy nem számíthat rám, ezért nem is jelzi az igényét... (Az, hogy nem csak a jelzéssel van a baj, hanem ha kínálom, akkor sem kell neki, nem győzte meg őket) Szerintem nehéz nagyobb sértést egy anya fejéhez vágni! A lesajnáló kérdés, miszerint „Hogy tölti a napját a baba, egyedül elvan a kiságyában?” már csak a hab volt a tortán, én meg annyira meg voltam semmisítve, hogy a felháborodott tiltakozásom, hogy én egész nap játszom vele, és a kiságyban csak aludni szokott, sem sikerült elég meggyőzőre. Pedig lehet, hogy én nem fogom 7 éves koráig szoptatni a gyermekemet, sőt valószínűleg még kettőig sem, de attól még nem gondolom, hogy kevesebb törődést kapna, mint másoké...
Mindennek tetejébe, míg volt gyerek, aki négyszer szopizott az alatt a két óra alatt, amit ott töltöttünk, Licát egyszer sem sikerült rávennem, így hazafelé már ömlött a tejem vezetés közben (férfi olvasóktól elnézést :)), és noha már 5 óra telt el az előző evés óta, még otthon is győzködnöm kellett Licit, hogy belekezdjen. Rohannunk is kellett aztán a masszázsra, de az legalább egy felüdülés volt a délelőtti programhoz képest, átlagos, mindennapi anyukákkal, akikkel prímán megértettük egymást, és még egy spontán hordozóeszköz tanfolyamot is tartottunk egymásnak a foglalkozás végén.

Csütörtökön (miután reggel Lica öthónapos szülinapi ajándékul megkapta a négyhónapos oltásokat :( ) újabb próbát tettünk, hátha a keményvonalas anyák egy másik csoportjába jobban beleillünk: ezúttal babahordozó klubba látogattunk el. Persze mint azt már korábban is sejtettem, a sokáig szoptatás és a hordozás erősen korrelál egymással, és az együttalvás egészíti ki ezt a szentháromságot (na, jó, ott van még a mosható pelusozás is). Ugyanis a résztvevők többségénél az egész család, függetlenül a gyermekek számától és életkorától, együtt alszik, egy idő után már nem is ágyon, hanem a földön matracon, mert négy fő felett már egy nagyobbfajta franciaágy is kevés lehet. Én mindenesetre itt már óvatosabb voltam, nem tártam fel a mi életünk sötét titkait...
Kiderült továbbá az is, hogy egy hordozós anyukától nem várható el a házimunka végzése, hiszen ez sokadrangú a gyermek cipeléséhez képest. Mindezek ellenére jól éreztük magunkat, mert kedvesen megvéleményezték a meitai-unkat (kiderült, az ország legfőbb meitai szakértőjétől kaptuk a leszólást múltkor, de ennek ellenére nincs különösebb probléma vele, anatómiailag teljesen megfelel), sőt induláskor még felvenni is segítettek, mert tükör nélkül és bőgő gyerekkel nem volt egyszerű, Lica pedig kifejezetten élvezte, hogy játszhat a szivacson a többi baba között. Lehet, hogy még egy hordozókendő-tanfolyamukra is elmegyünk, ha már 5 percre van tőlünk. Viszont továbbra sem fogom Licát naphosszat a hasamon/hátamon lógatni, pehelysúly ide vagy oda!

Zárójelben: Senki érzéseit nem szeretném megbántani a fenti írással! Én hiszek abban, hogy az anyatej nagyon hasznos, ami pedig a hordozást illleti... hát, maradjunk annyiban, hogy hiszek abban, hogy az aluljáróba könnyebb hordozókendővel lemenni, mint babakocsival, de mindenekelőtt hiszek a szabad vallásgyakorlásban, és nem szeretem az agresszív hittérítőket (hogy Beni hasonlatával éljek). Lehet, hogy az én (ezúttal kedvenc osztályfőnököm hasonlatával élve) langyos lábvíz, semmiben sem szélsőséges gyereknevelési elveimmel nem lehet bekerülni az újságokba, meg nem lehet utcai megmozdulásokat rendezni a reklámozására, viszont szerintem így is boldog gyermeket lehet felnevelni, és ez a fontos. 

2009. október 13: Beköszöntött a tél...

...és vele a hiszti minden öltözésnél. Reggel Jutka nagymami aggódva hívott, van-e Licának elég téli ruhája. Mondtam, hogy még nincs sok, de van egy vastag bundazsák, noha azt még kicsit korainak tartom. Hát két óra múlva már Licin volt. A kis hölgy kifejezetten utálja, amit nem csodálok: olyan vastag, hogy még ujjat szopizni sem lehet benne, mert nem ér el a szájáig, pedig hát ez nálunk alapvető, még az evésnél is elemibb szükséglet :)

2009. október 11: A sütőnk...

...pontosabban a sütőtök, de Apa olyan lelkesen sütötte el (hogy stílszerűek legyünk) ezt a csodás szóviccet, hogy innen sem maradhatott ki. Szóval Lica hizlalásában új messiásként felbukkant a sütőtök, ami egyelőre se nem biztatóbb, se nem rosszabb, mint a korábbiak, viszont sokkal koszosabb, valamint ebből nem vagyok hajlandó megenni a maradékot. Ennek ellenére a gyáli és a Vendel utcai fagyasztóba is bekerült 1-1 töknyi adag, azt az apró incidenst pedig borítsa a feledés jótékony fátyla, hogy a Nagymami először dísztökkel próbálkozott :)

Tökös csaj (itt még nem is annyira, de amikor visszafelé jött...): 

Készül az ínyencség, a sütőtökszív:

2009. október 10: Marci keresztelője

Marci ma megszűnt pogány lenni, bár mivel nagyszámú keresztszüleinek 2/3-a is pogány, ez felvet némi kételyt jövőbeli vallási nevelésével kapcsolatban :) Mindenesetre ha legközelebb kaját követel, javasoljuk Beninek, hogy emlékeztesse rá, hogy ma lemondott a testi örömökről :)

Lica a templomban (nem sokáig, mert hamarosan sírva menekültünk, így már nem hallottuk Marci sokkal hangosabb sírását. Csakhogy ő nem menekülhetett): 

És az ünnepelttel: 

Este pedig pihenésképp Apa és lánya a síelést tervezték („Azokat az országokat, ahová nem megyünk, megeheted!”): 

2009. október 9: Fordulás nagyüzemben

Azt hiszem, mától végre elmondhatjuk, hogy Lica professzionálisan és rutinszerűen fordul hasról hátra, ma szinte nem is tudtam hasra tenni, mert semeddig sem maradt úgy. De azért néha még nyafog egy kis szülői közbeavatkozásért.

Itt éppen akció közben:

Közben pedig új tudományát is fitogtatja, elsősorban a kádban, de már a szárazföldön is, ez pedig az ülésből felállás. Tudjuk persze, hogy ezt még nem lenne egészséges csinálnia, de egyrészt nem nagyon tudunk beleszólni, másrészt olyan édes!

Áll a baba, áll: 

És utólag rám szóltak, hogy egy Apának és Zí nagynéninek nagyon tetsző viccet sem szabad kihagynom, aminek az apropója egyrészt az, hogy Lica folyton nyáladzik (dokinéni szerint jön a foga, de én nem látok semmit), másrészt a mai Portugália-Magyarország válogatott focimeccs. Imigyen szól: Miben hasonlít egymásra Lici és Christiano Ronaldo? Mindkettő nyálgép :) 

2009. október 8: Hordozókendő

Reggel egy orvosi látogatással indítottunk, de a négy hónapos szurikat nem kaptuk meg, mert két és fél hét alatt semmi növekedést nem produkáltunk, és Lica étvágya is csak tegnapra állt helyre a betegség után. Talán jövő héten, amikor már az öt hónapot is betöltjük...
Következő programunk a La Leche Liga (alias „nagyon szoptatósok”, ahogy Benivel nevezni szoktuk őket) találkozója lett volna Soroksáron, tegnap este persze ismét részletes útbaigazítást kaptunk Apától, hogy is kell majd odamennünk, de hiába, ugyanis az autó nem nyílt ki, így egészen a garázsig sikerült elkirándulnunk, aztán jöhettünk haza. Pedig titkon abban reménykedtem, hogy az LLL csoportvezető tart nekünk egy kis ingyen hordozókendő tanfolyamot, ha már kaptunk egyet Zsófitól a ruhákkal együtt, és a meitai-unk úgyis úgy le lett szólva, de mivel ez elmaradt, felfedeztem, hogy az interneten príma bemutató videókat lehet találni, így rögtön élesben is kipróbáltuk, mindkettőnk nagy megelégedésére, bár a pólómból csavarni lehetett a vizet utána.

Kendőmanó ébren és alva:

2009. október 7: Masszázs

Ma volt a babamasszázs-tanfolyam első felvonása, a láb masszírozását tanultuk. Rajtunk kívül két 2 hónapos baba vett részt, ők passzívan vették tudomásul a gyömöszölést, de Lica inkább a szájába tömködte a lábát, minthogy a kezembe adta volna. Azt talán mondanom sem kell, hogy mindkét pici baba nehezebb volt nálunk...
Mivel itt nem készült kép (talán majd jövő héten), álljon itt helyette egy Lica ismerkedéséről a háztartási eszközökkel. (Imádja nézni a házimunkát, remélem, nagyobb korában részt venni is ennyire szeret majd. A kedvence, mikor felmászom az asztalra meg a kanapéra virágot locsolni, és fentről beszélek hozzá, na ebbe biztos szívesen beszáll majd!)

2009. szeptember 28 - október 4: Az első betegség

Az előző hetünk jól alakult, így volt kedvem sokat írni róla, de a függvény sajnos a másik irányba is működik, így most igyekszem gyorsan túllenni a nem túl sikeres hét beszámolóján. Igaz, volt már sárgaságunk, voltunk kórházban is, de mégis most ért el minket az első igazi betegség kézzelfogható tünetekkel, és ez bármennyire enyhe, bizony nagyon megviseli a kezdő szülőt.

Hétfőn még nem volt semmi gond, szinte egész nap a kapott ruhahalmon próbáltuk átverekedni magunkat, méricskéltem, szelektáltam, és az újabb és újabb ruhák nagyszerű alkalmat kínáltak a kukucs-játékra, amin Lica hangosan kacagott. Este pedig végre szárazföldön is bemutatta a csörgőt egyik kézből másikba áttevő tudományát. A bajok kedden kezdődtek, mikor Lici már délelőtt a Marcival és Benivel való séta közben a nátha kezdődő jeleit mutatta, ami igen gyorsan elhatalmasodott rajta, kora délutánra már csak a sírás és az alvás üzemmódja működött, az evés és a játék nem igazán. 

Újabb elvünket kellett feladnunk, miszerint az orrszívó porszívó egy brutális eszköz, ugyanis a sima pumpás semmit sem ért, ezért mégis ellátogattunk a félelmetes változatért a közeli bababoltba (Lici rámkötözve, ugyanis vízszintesen feküdve nem kapott levegőt, tehát a babakocsi kiesett). A szerkezet nem csak a felnőtteknél nem aratott elismerést...
Az éjszakát ennek ellenére egész könnyen átvészeltük, mindössze egy hajnali keléssel és szopival. Másnap persze a Ringatóról, meglevő jegyünk és a múltheti „Négy a magyar igazság” kijelentés ellenére szó sem lehetett, úgyhogy ez a projekt beláthatatlan időre elnapolva (ugyanis jövő héttől szerdánként masszázsra járunk majd, ha minden igaz). Mivel a szopizás a légzési nehézségek miatt nem igazán ment, buzgón próbálkoztunk az egyéb módszerekkel. 

(A kép sajnos nem azt illusztrálja, hogy milyen hipp-hopp megtanultunk pohárból inni, mert csak tejpép volt benne, és maximum segített Lici tartani, amíg én kanalaztam.)

Estére Lica egész jól összeszedte magát Nagypapi névnapi ünneplésére, így már azt hittük, túl vagyunk a nehezén...

A bizakodás egész addig tartott, míg a család ki nem tette a lábát az ajtón, aztán az esti evés megint kudarcba fulladt, éjszaka megint keltünk, és reggelre sem javult a helyzet, az egyetlen valamirevaló evést hányás követte, úgyhogy irány az orvos. Sok okosat nem mondott, izgulni nem kell, próbáljam a folyadékot teával pótolni (hiába mondtam, hogy nem hajlandó inni semmiből), kaptunk orrcseppet, és szedjek C vitamint, az átmegy a tejjel (ha enne). A dolog kezdett egy rémálomba átmenni, mert az evések (evési kísérletek) úgy néztek ki, hogy próbáltam szopiztatni, aztán kiskanálból gyümölcsöt, tejpépet vagy a kettő keverékét, teát cumisüvegből, tejet pohárból, mindezt kb. egy órán át kitartó üvöltés közepette (mármint nem a részemről), és mindennek eredményeképp betuszkoltam kb. 40 grammot (ennél több kalória égett el a sírástól valószínűleg). Mikor a felháborodásnak vége lett, jött a beájult alvás. Kati nagymami ezért két délután is eljött kicsit felszabadítani a lelki nyomás alól. Pénteken meg Jutka nagymami volt szolgálatban, addig én vásárolni mentem, többek között párologtatót nem kis pénzért (bár ezért hétféle színben váltakozó beépített és kikapcsolhatatlan éjszakai fényt is nyertünk :)), hiába, az ember mindent megtesz, ha van 1% esély, hogy segítsen vele, de ezzel minimalista, csak a legszükségesebb dolgokat megvevő szülői mivoltom utolsó foszlányai is semmivé lettek. Hazaérve egy lelkes nagymamát találtam, aki közölte, hogy végig milyen jókedvű volt a lány, valamint ötször átfordult hasról hátra (nekem egyszer is csak segítséggel csinálja meg). Némi mosolyt még én is elcsíptem, ami kicsit hitelesítette a történetet :), de rögtön átfordult hisztibe, így innentől lelki kínjaimat súlyosbította a meggyőződés, hogy velem van Licinek baja.

Szombatra megint javult egy kicsit a helyzet, Lica a reggeli Forma-1 közvetítést lelkesen nézte az apjával, ennek érdekében képes volt fél óráig felemelve tartani hason a fejét, én meg megállapítottam, hogy TV-tiltó szülői mivoltomnak is annyi. (Annyi előnnyel járt amúgy a dolog, hogy a járókából kilógó mancsokról észrevétlen, minden tiltakozás nélkül tudtam levágni a körmöket :)) 

Tehát mivel úgy tűnt, nátha már nincs, mégis el tudtunk látogatni Peti welcome party-jára, pedig, főleg, mivel más babák is hivatalosak voltak, azt hittük, ki kell hagynunk az eseményt, pedig kár lett volna.

(A képen épp Nóra tart komolyzenei képzést Licának, míg a többi vendégre várunk.) 

Aztán a nátha persze a helyszínen előjött, úgyhogy süllyedtünk szégyenünkben Böbe baba szülei előtt, és reméljük, nem fertőztünk.

A vasárnap felemásra sikerült, egyrészt a napi kacajmennyiség talán soha nem volt ilyen sok (végre a rázúdított pusziáradat ismét kacajt vált ki, nem sírást, mint az utóbbi napokban), másrészt az aluszékonyság és az evési undor megmaradt, a hozzátáplálási, itatni tanítási kísérletek minimumra estek vissza, pedig a levegővétellel már nincs gond (azért az orrszívás még maradt). A súlya stagnál, vagy inkább csökken. A nyűgösség is megvan még, az esti altatás több mint egy órás sírás után sikerült, bár aztán egy hete először átaludtuk az éjszakát. Az elmúlt egy hétben több sírásban volt részünk, mint előtte négy és fél hónapig, mintha kicserélték volna a kisangyalunkat. Mérgében még hű ágybéli társa fülét is letépte :) :