Hihetetlen, de
igaz: eljutottunk végre babaúszásra! Igaz, jó korán kellett kelni hozzá a családnak,
ami főleg Apának volt szokatlan így szombat reggel. 8-kor már a habokat
hasítottuk! Merülés még nem volt, azt mondták, 3-4. alkalommal szoktak először,
de szerintem legközelebb szólunk, hogy próbáljuk meg. Lici végig bírta, pedig
mondták, hogy elsőre csak a feléig szokták bírni a babók, és mi sem
bizakodtunk, mert míg a kezdésre vártunk, Lica minden egyes alkalommal (azaz
percenként) sírni kezdett, ahogy a vízben pacsáló kislány felkacagott a
nagypapája fröcskölésére. De aztán nem volt gond, bár azt sem jelenteném ki,
hogy élvezte, olyan kis közömbös volt, néha pedig flegmán ujjszopizás közben
tűrte, tegyenek vele a szülők, amit akarnak. Örülök, hogy nem cumis a babánk,
de az ujjszopi kezd kicsit túlzottan tért hódítani, mindig, minden körülmények
között...
Otthon evés,
átpakolás, és indultunk is tovább „túrázni”, azaz a túravezetői megbeszélésre,
mert séta nekünk igen kevés volt.
Hazafelé az
autóban pedig, bár ez a kiscsaj amúgy sosem éhes, most bezzeg az lett! Mit
lehet ilyenkor tenni? Elő az almát a hátizsákból!
(A valóságban
azért a körmömmel kapirgáltam neki kis darabokat, ez volt a pépesítés, és az
ujjamról nyaldosta le)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése