2009. október 14-15: Két pillantás a szélsőséges anyák világába

Szerdán a család érintett tagjaival (Beni, Marci és immár Kinga és Pocakbaba is) ellátogattunk az érdi „nagyon szoptatósok” találkozójára. A hozzátáplálás volt a téma, ami éppen nagyon is aktuális számunkra, de leginkább azt tudtuk meg, hogy ne legyen aktuális orvosi utasítás ide vagy oda, mert 6 hónapos kor alatt a hozzátáplálás ördögtől való, a tejpép pedig bármikor ördögtől való. Viszont 6 és 7 hónapos kor között feltétlenül be kell vezetni az étrendbe a kiflicsücsköt :)

Ellenben szoptatni, mint megtudtuk, 7 éves korig ajánlott! Emó rögtön elénk is vetítette a jövőképet, mikor majd Lica suli után betér a munkahelyemre egy kis szopi-ebédre...

Végül személyes konzultáció keretében megkérdeztem, hogy is működik az igény szerinti szoptatás, ha nincs igény. Először persze próbálkoztak a konzerv-szöveggel („Próbáld gyakrabban mellre tenni!”), de mikor látták, hogy ez nálunk nem válik be, elővették a nehézfegyverzetet: Levezették, hogy azzal rontottam el a dolgot, hogy túl korán külön szobában altatom Licit, így már azt gondolja, hogy nem számíthat rám, ezért nem is jelzi az igényét... (Az, hogy nem csak a jelzéssel van a baj, hanem ha kínálom, akkor sem kell neki, nem győzte meg őket) Szerintem nehéz nagyobb sértést egy anya fejéhez vágni! A lesajnáló kérdés, miszerint „Hogy tölti a napját a baba, egyedül elvan a kiságyában?” már csak a hab volt a tortán, én meg annyira meg voltam semmisítve, hogy a felháborodott tiltakozásom, hogy én egész nap játszom vele, és a kiságyban csak aludni szokott, sem sikerült elég meggyőzőre. Pedig lehet, hogy én nem fogom 7 éves koráig szoptatni a gyermekemet, sőt valószínűleg még kettőig sem, de attól még nem gondolom, hogy kevesebb törődést kapna, mint másoké...
Mindennek tetejébe, míg volt gyerek, aki négyszer szopizott az alatt a két óra alatt, amit ott töltöttünk, Licát egyszer sem sikerült rávennem, így hazafelé már ömlött a tejem vezetés közben (férfi olvasóktól elnézést :)), és noha már 5 óra telt el az előző evés óta, még otthon is győzködnöm kellett Licit, hogy belekezdjen. Rohannunk is kellett aztán a masszázsra, de az legalább egy felüdülés volt a délelőtti programhoz képest, átlagos, mindennapi anyukákkal, akikkel prímán megértettük egymást, és még egy spontán hordozóeszköz tanfolyamot is tartottunk egymásnak a foglalkozás végén.

Csütörtökön (miután reggel Lica öthónapos szülinapi ajándékul megkapta a négyhónapos oltásokat :( ) újabb próbát tettünk, hátha a keményvonalas anyák egy másik csoportjába jobban beleillünk: ezúttal babahordozó klubba látogattunk el. Persze mint azt már korábban is sejtettem, a sokáig szoptatás és a hordozás erősen korrelál egymással, és az együttalvás egészíti ki ezt a szentháromságot (na, jó, ott van még a mosható pelusozás is). Ugyanis a résztvevők többségénél az egész család, függetlenül a gyermekek számától és életkorától, együtt alszik, egy idő után már nem is ágyon, hanem a földön matracon, mert négy fő felett már egy nagyobbfajta franciaágy is kevés lehet. Én mindenesetre itt már óvatosabb voltam, nem tártam fel a mi életünk sötét titkait...
Kiderült továbbá az is, hogy egy hordozós anyukától nem várható el a házimunka végzése, hiszen ez sokadrangú a gyermek cipeléséhez képest. Mindezek ellenére jól éreztük magunkat, mert kedvesen megvéleményezték a meitai-unkat (kiderült, az ország legfőbb meitai szakértőjétől kaptuk a leszólást múltkor, de ennek ellenére nincs különösebb probléma vele, anatómiailag teljesen megfelel), sőt induláskor még felvenni is segítettek, mert tükör nélkül és bőgő gyerekkel nem volt egyszerű, Lica pedig kifejezetten élvezte, hogy játszhat a szivacson a többi baba között. Lehet, hogy még egy hordozókendő-tanfolyamukra is elmegyünk, ha már 5 percre van tőlünk. Viszont továbbra sem fogom Licát naphosszat a hasamon/hátamon lógatni, pehelysúly ide vagy oda!

Zárójelben: Senki érzéseit nem szeretném megbántani a fenti írással! Én hiszek abban, hogy az anyatej nagyon hasznos, ami pedig a hordozást illleti... hát, maradjunk annyiban, hogy hiszek abban, hogy az aluljáróba könnyebb hordozókendővel lemenni, mint babakocsival, de mindenekelőtt hiszek a szabad vallásgyakorlásban, és nem szeretem az agresszív hittérítőket (hogy Beni hasonlatával éljek). Lehet, hogy az én (ezúttal kedvenc osztályfőnököm hasonlatával élve) langyos lábvíz, semmiben sem szélsőséges gyereknevelési elveimmel nem lehet bekerülni az újságokba, meg nem lehet utcai megmozdulásokat rendezni a reklámozására, viszont szerintem így is boldog gyermeket lehet felnevelni, és ez a fontos.