A pöttyös kutya

Lassan akkora szerepet tölt be a nagy szerelem, a pöttyös kutya Lici életében, hogy megérdemel egy külön bejegyzést. Már elválaszthatatlanok a csajszival: néha jön vele enni is,

és a sétáknak is elmaradhatatlan résztvevője. De ilyenkor Lici azért néha elfeledkezik róla, így volt már, hogy majdnem elvesztettük, de mivel fennakadt a hátsó kerekeken, csupán jó pár métert vonszoltuk magunk után. Ezek után egy mosás erejéig el kellett válniuk egymástól Licivel. Azóta a babakocsihoz kötözve utazik a kutyus. (A képen Lici utazási stílusa is megérne egy misét...)

Ami nekem kissé fájdalmas, hogy reggel, mikor hallom, hogy ébredezik a lány, és bemegyek hozzá, nem az az első dolga, hogy nekem örül, hanem vauvauzás kíséretében mutogat a kutyára, és addig nem áll helyre a boldogság, amíg meg nem kapja.

2010. április 30: Tárgyalás a játszótéren és a kis építész

Közeleg lassan a munkába visszatérés ideje, így ma bezarándokoltunk a főnök úrral megbeszélni a részleteket. Hol máshol, mint a játszótéren, mivel a munkahelyem még mindig nem engedi be a babócákat... Bár a helyszín a főnök úr javaslata volt, kissé megbánhatta, mikor Lica a homokozóból frissen kikelve elindult, hogy megtapogassa makulátlan öltönyét :) A lényeg amúgy: várnak vissza, még hamarabb is, mint ahogy én mennék...

A fárasztó megbeszélést és a villamosozást Lica óriási alvással pihente ki, utána újult erővel vetette bele magát az erkély izgalmas világába. Már utaltunk rá, hogy materialista hozzáállásunk ellenére tulajdonítunk némi jelentőséget annak a ténynek, hogy Lici pont kilenc hónappal Laci barátunk halála után született, de akárhogy is van, annyi bizonyos, hogy az építész vénából átszármazott valami az új kis lélekbe:

Alább egy remekművet tekinthetnek meg a művésznő korai korszakából:

(A mai nap eseménye még, hogy Lici ma már tudta előre hajtani a kutyamotort a babaklubban, így szuper lesz a szülinapi ajándék! Ami már a szekrény tetején pihen, és Lici néha hangos vauvauzással és mutogatással adja tudtunkra, hogy ő bizony észrevette)

2010. április 29: Romantika

Nem, nem azért ez a cím, mert ma van a negyedik házassági évfordulónk, elvégre ez nem a mi blogunk, itt a fiatalabb generációról van szó! Az történt, hogy Lici elmélyülten szórta a homokot a vödrébe az Orczy kertben, mikor odasomfordált egy kisfiú, és szégyenlősen egy virágot ejtett Lici vödrébe. Hát nem romantikus? Apa meg lassan élesítheti a nem létező vadászpuskáját az udvarlók elriasztására!

2010. április 26: Itt a nyár!

Mint ahogy Flórival is mindig számon tartjuk, melyik az év első rövidnacis túrája, most íme itt a bizonyíték az év első nadrágnélküli napjáról:

(Azért a hőség ellenére a nátha sajnos még mindig velünk van óriási tüsszentések és szemváladékozás formájában. Most már orvosi segítséggel, szem- és orrcseppel küzdünk ellene, na meg Licivel, hogy ezeket becsepegtethessük)

Még egy járókás anekdota mára: Az Anya taníts engem könyvben olyan feladatot olvastam, hogy a (természetesen) járókában lévő gyereknek kössünk játékot madzag végére úgy, hogy a játék kívül van, és jöjjön rá a gyermek, hogy a madzaggal húzza be. Ez nálunk persze úgy nézett ki, hogy összeállítottam a járókát, belepakoltam a játékot, merthogy az nem tiltakozott a bezártság ellen, mint Lici, és onnan lehetett kifelé húzkodni :) Ugye, hogy megérte 20ezer Ft a járókáért, milyen sok dologra lehet használni? :)

2010. április 25: Boldog szülinapot, Marci!

Naptár szerint tegnap, buli szerint ma ünnepelte Marci első szülinapját! Most nem kezdünk értekezésbe arról, hogy hogy repül az idő, meg tavaly ilyenkor, de azért fura belegondolni!

Az időjárás azzal köszöntötte Marcit, hogy az idei év eddigi legszebb napját biztosította számára a bulizáshoz, is szuper kerti partit csaphattunk!

Lici árgus szemekkel lesi, mit is kell majd neki is csinálnia a tortával három hét múlva:

(Lehet, hogy gyakorolni kéne addig a gyertyaelfújást. De mi majd nem nehezítjük a lány dolgát elfújhatatlan gyertyával :) Amíg csak fújta a szívószálat, azt gondoltuk, majd azzal fújja a gyertyát is, de azóta megtanulta szívni, így ez az ötlet kilőve :))

Itt meg már Lici falja a tortát, és nézzétek, Roli is milyen nagyfiú már! Lassan Marci ruhái már előbb hozzá vándorolnak majd, és csak utána hozzánk :)

Azt azért nem mondanánk, hogy Marci fel volt pörögve a gondolattól, hogy szülinapja van, inkább nem értette, mi ez a sok macera ezzel a rengeteg csomaggal. De azért egy idő után belejött a bontogatásba. A kapott csodajárgányt azért Lici használta többet:

2010. április 24: Egész nap Gyálon

Apa hajnali fél 4-kor indult a Mátrában kínozni magát, így meg Gyál felé vettük az irányt (persze jóval később). Lici nagyon jól érezte magát, a szobában nem nagyon maradt meg, amint földet ért, rögtön spurizott kifelé az udvarra. Délután szemügyre vette a szuper gyáli játszóteret is, az is sikert aratott. Íme az elmélyült homokozás:

De a legmenőbbnek a mászófal bizonyult, tessék megfigyelni, úgy csinálja, mint a profik, keze a fogáson, lába a lépésen, ahogy kell:

A sok kintlét szép kis pírt csalt Lica arcára, na meg rettenetesen elfáradt. Mire hazaértünk, nagy meglepetésünkre Apa már otthon várt, mert olyan gyorsan menetelt a túrán, hogy hazaérjen fürdetésre. De mesélnie nem kellett hosszan Licának, hogy elaludjon...

2010. április 23: Meddig tart a nátha?

Mint tudjuk, egy hétig vagy hét napig, kezeléstől függően, de ez a tétel most megdőlni látszik. Már másfél hete küzdünk vele, és semmi javulás, sőt! Néha úgy érzem, az egész napom másból sem áll, mint hogy Lica után rohangálok orrtörlési céllal. Óránkénti 10-15 hapci biztos van, és már a szeme is könnyezik, váladékozik. Kezdem azt hinni, hogy ha egy hét alatt nem múlt el, akkor már sosem fog :(

2010. április 21: Marci!

Végre találkoztunk Marcival, aki a vulkáni hamut is kicselezve Magyarországra érkezett két hétre! A napot a Ringatón kezdtük, ahol Ili néni felköszöntötte Marcit közelgő szülinapja alkalmából – igaz az ünnepelt a köszöntés nagy részét bizalmatlanul a körön kívül töltötte (Beni biztos nem értette, miért kérdezgettem, nem akarja-e erővel behozni a körbe, de így szegény közönség azt sem tudta, kinek énekli a köszöntő nótát). De itt már mindkét unokatesó buzgón figyel a hegedűre:

Ezt követte egy tízórai a MüPa előtt,

majd némi szabálytalan autókázás után (ami előtt és után kiderült, hogy Lica szerint irtó vicces a hátsó ülésen álldigálva nézni, ahogy valaki a csomagtartóba pakol) bevásárlókörút a Lurdy házban, a zsákmány elrejtése, és irány Kati nagymami!

Nagyon finomat ebédeltünk, én meg megszégyenültem, hogy Lica csak az én főztömet nem eszi, a rakott cukkini ugyanis nagyon bejött neki! Mondjuk én ilyesmit eddig nem készítettem. Most kezdődik az, hogy ha odafigyelünk a főzésnél, akkor eszi azt, amit mi, eleinte lelkesen, de valahogy hamar elfárad a rágásban, és utána többnyire már pépessel sem akarja folytatni, így az össz mennyiség elég kevés.

A gyerkőcök játéka jórészt abból állt, hogy Marci kitalált valami érdekeset, aztán Lica jól kitúrta ebből a tevékenységből. Itt például a söpréssel történik ez:

A nagy izgalomban a délelőtti alvás elmaradt, így késő délutánra mindketten kidőltek:

2010. április 18: Konyhai ténykedés

Lica így segít főzni a konyhában (sajnos elég hamar elunja, és reklamál, hogy én még miért nem untam el a saját főzésemet):

2010. április 17: Simi, simi, bogárka

Bár Lici megint picit náthás (havonta egyszer nem ússzuk meg, úgy tűnik, de ez most egész enyhe, a közérzetét nem zavarja), a babás programjaink szokás szerint ugrottak, de túrázni megint elmentünk, hátha jót tesz a friss levegő. Na meg mert Anya „kiváló túrázó” kitüntetést kapott (az indoklás egy része az volt, hogy én vagyok a legifjabb turista anyukája, ezt azért nem tartottam olyan komoly érvnek :))

Az egyik pihenő alkalmával Kati nagymami úgy gondolta, itt az ideje, hogy Lica megismerkedjen az erdő lakóival, így hát egy bogarat szállított le e célból, amit Lici annak rendje és módja szerint meg is simogatott. Az anyja sikongatása közepette...

2010. április 16: Bagett, szívószál, perecek

Ma bekövetkezett az első (de valószínű nem az utolsó) olyan eset, hogy a boltban szólnom kellett a pénztárosnak, hogy azt is számolja hozzá, amit a gyerek már elkezdett enni. És nem is kispályázott, rögtön egy hatalmas bagettel kezdte. Reméltem, hogy marad belőle még valamennyi, mire hazaérünk, hogy le tudjam fotózni :)

Aztán a Marci blogjában korábban olvasottakon felbuzdulva megpróbálkoztunk mi is a szívószállal ivással (nagyon rég próbáltuk, mikor sehogy sem akart inni, de nem ment). Elsőre nem sikerült, de úgy tanítottam, hogy teleszívtam a szívószálat, aztán lefelé fordítottam, hogy folyjon a szájába és rájöjjön, miről van szó, két ilyen menet után ment is a szívás! Jó sokat megivott, de aztán rájött, hogy fújni is lehet... Dőlt a röhögéstől a bugyborékolás láttán/hallatán, biztos az a baj, hogy én is, és ezzel bátorítottam. Merthogy azóta nem szívja, csak fújja. Próbáltam megint a tanítós módszert, de mivel akkor is fújta, szép kis szökőkút lövellt ki a szívószál tetejéből :) Úgyhogy lehet, hogy ennyi volt a szívószállal ivás rövid karrierje nálunk...

Este buliba voltunk hivatalosak, munkahelyi utódom búcsúztatására. Én rögtön be is gyűjtöttem egy bababarát állásajánlatot, Lici meg az elismeréseket. Amikor viszont rájött, milyen jó kis rumlit lehet csapni a ropi perecekkel, úgy éreztem, eljött a távozás ideje. Azért még szóltunk a házigazdának, hogy a kanapé alatt is takarítson majd...

11 hónapos státusz

Súly: 7300 gramm (a második 30 dekás hónap, és ezzel utolértük a 3%-os percentilist!)

Hossz: 72 cm

Ruhaméret: 74

Fogak száma: csak nem akar hatnál több lenni, már két és fél hónapja

Alvás: Nappal totál összevissza, van, hogy már reggel 9-kor kidől, és akkor ebéd után is, a sztenderd a tízórai és uzsonna után, de olyan is van, hogy csak 1x alszik ebéd után. Programot igazítani hozzá képtelenség. Az éjjelek viszont szuperek!

Új ételek: hát már szinte minden korlátozást feloldottunk (mert Jutka nagymami olyan kitartóan ismételgeti, hogy már majdnem 1 éves). Persze nem tömjük az elvileg tilosakkal, de adott esetben hagyjuk kóstolni, úgyhogy kapott már csokis meg tojásfehérjés sütit is. De a csokit az elvileg 6 hóstól adható tejpépben sem díjazza, így nem olyan lesz a szülinapi torta. (Azért Apa kérdését, hogy mikor kaphat fantát, próbálom figyelmen kívül hagyni...) Éééés: végre napi egyszer iszik viszonylag tisztességes mennyiségű tápszert, ha közvetlenül felkelés után, csőrös pohárból adom, ezt még az ágyban álldigálva, vagy a karomban beszipkázza. De ha az asztalnál kapja reggelihez, akkor továbbra sem kell.

Amit nem szeret: Anya főzte főzelékek többsége :(

Fejlődésben így állunk: Profin integet és tapsol – végre az utóbbiról is született videó:

Lelkesen vau-vauzik, korábban csak a kutyára, de most már minden állatra :( Illetve vannak még a tátogó állatok: a halacska és a kisvakond :) (ugyanis a saját készítésű képeskönyvből kapásból kitépte azt a lapot, amin ezek voltak, így valahogy összekapcsolódtak) Furcsa, hogy a halacska szóra, és a plüssállatra/képre is tátog, de a szó alapján nem tudja megkeresni a tárgyat, mint pl. a kutyát, macit, labdát.

Kérésre simogat és puszit ad (a szájmozgás persze nem szabályos, csak odaérinti az ajkát.

Fül megmutatásáról, formabedobóról már volt szó korábban.

Este, mikor már fáradtabb, nyújtja a kezét Apának öltöztetéskor, napközben viszont horror a pelenkázás, üvöltés, szökés (esetleg kakis peluson átgázolással megspékelve), úgyhogy nem öröm, hogy napi 4-5x kakil...

A fotelbe profin mászik fel és le, a kanapéhoz még kell egy épp ott levő pár centi magas tárgy, de a lemászás többnyire onnan is megy. Elindulni viszont csak nem akar még, nincs elkésve, csak ahhoz képest, hogy 7 hónaposan felállt és 8 hónaposan szabadon álldogált. Rengeteget álldogál, de többnyire terpeszben, amiből szerintem elég nehéz lépni.

Kedvenc játék: pöttyös kutya, formabedobó házikó, sk képeskönyv

2010. április 14: Bohóc

A mai Ringatón megint egy játékot sem tudtam Licivel végigjátszani, mert szökött folyton. Mégpedig be a kör közepére, ahol feltérdelt, és a levegőben csápolva táncolt a dalokra :) Hogy ezt kitől tanulta?

2010. április 13: Timi és Meli látogatóban

Nálunk járt egyetemi barátunk, Meli kislányával, Timivel, akiket eddig csak blogról követtünk, mert ezer éve nem láttuk őket (Timit még akkor sem). Két hét a korkülönbség a csajok között Lici javára, meg persze jópár deka Timiére :) Nem is tudom, mit írjak a találkozóról, mert Meli gyorsabb volt a bloggal, így már minden plagizálásnak tűnik, de azért a lényeget én is megismétlem: Aranyosan simogatták egymást a lányok, viszont folyton kirángatták egymás kezéből a játékokat, főleg persze az én agresszív porontyom, ami Timiből sokszor sírást váltott ki. Lici magához képest szuper evést mutatott be Timinek, akitől viszont többek között eltanulhatná a játéktelefon elegáns nyomkodását egy ujjal, mert az mifelénk még csak tenyérrel megy.

A látogatás utáni mosogatás közben Lica röhögőgörcsöt kapott:

2010. április 11: Vidám látogatás, szomorú emlékek

Hédinél és Jenőnél jártunk látogatóban. Az ő fiukat, a mi kedves barátunkat veszítettük el tragikus körülmények között 2008. augusztus 14-én, Lici születése előtt 9 hónappal... De nemcsak ez az időbeli egybeesés indít bennünket arra, hogy Liciből is olyan jó embert igyekezzünk nevelni, mint ő volt...

A Laci szobájában érzett mélabút azért gyógyította a jó ebéd és a vidám társaság, ahová Jenci és Alexa is befutottak hamarosan. Licinél óriási sikert aratott az ajándék mackó és a virágok, a többieknél pedig Lici.

2010. április 10: Niki keresztelője

A Rideg-Molnár család immár hagyományosan gondoskodik majdnem minden év áprilisában valami családi eseményről, ezúttal második kislányuk, Nikolett keresztelőjére voltunk hivatalosak. A vendégsereg közel fele (nagyon) kiskorú volt, így alighanem nem volt meg a kellő áhítat a templomban, Lici is táncikált egy jót a zenére :)

Végre újra láttuk Rolit is:

Itt pedig az ünnepelttel fényképezkedünk:

2010. április 6-9: Fellélegzünk

Lekopogom, de végre visszakaptuk a kisangyalunkat! Mint írtam, a múlt szombat még rémes volt, aztán a húsvét nem számít, mert akkor nagy volt a jövés-menés, nem volt idő nyűgizni, kedd délelőtt meg megint úgy tűnt, hogy folytatódik a „semmi sem jó” korszak, de a délutáni alvás után mintha kicserélték volna, jó volt a kedve, és ez azóta is így maradt! Nagyokat viháncolunk, játszunk, és néha még mással is tudok foglalkozni mellette. Az evés pedig mesébe illően megy, néha akkora adagokat belapátol, hogy már azon aggódom, ki ne pukkadjon a nagy kerek hasa!

Nagyon okosodik is, és egyre huncutabb! Teregetésnél nyújtogatja a ruhadarabokat, de most már vasalásnál is, csak épp nem győzök olyan gyorsan vasalni, ahogy nyújtja! Amikor próbáltam levágni a körmét a lábán, és nagyon nem engedte, megmutattam neki magamon a dolgot, rögtön hozta oda a zoknit, hogy húzzam fel a csupasz lábamra, és amikor megtettem, hozta és nyújtotta oda a papucsot is. Lelkesen vauvauzik, bár ha próbálom ezt bemutatni másoknak, nemigen megy (de igaza is van, nem szabad produkáltatni a gyereket), viszont a babaklubban, mikor egy másik anyuka próbálta produkáltatni a saját lányát, Lica stréber módon bekiabált a maga kis csivava-hangján (a másik kislány meglepő módon bernáthegyit mutatott be). De a kedvenc produkcióm a héten az volt, amikor úgy elbújt, hogy szinte meg sem találtam. Pelenkázás közben elszaladt, én még összeszedtem a földről a ruháit, hogy vigyem utána, de mire utána indultam, már nem volt sehol, csak a röhögése hallatszott valahonnan. Mindenhová benéztem kétszer is, de sehol senki. Végül a teljesen sötét konyhában bukkantam rá (ahová szintén benéztem előtte többször), ahol a falhoz lapulva álldogált, így nem lógott ki a kisszekrény mögül :) Napjában többször is előadja ezt az elbújósdit, és előfordult, hogy volt is oka lapítani: miután megtaláltam, valami keményet éreztem a ruhájában, hát nem a telefonom volt elrejtve a nadrágjában?

Azért a vidámság ellenére még mindig rettentő fáradt tud lenni, különösen délelőtt, nagyon hamar beindul az ujjszopi-program:

És az alábbi, reggeli ébredést bemutató kép sem jókedvre utal:

2010. április 5: Húsvéthétfő (társszerző: Jutka nagymami)

A szülőkre és Zí nagynénire egy 40 km-es teljesítménytúra várt ma (zuhogó esőben), így Lica már korán reggel Gyálon találta magát. Mivel nem voltunk jelen a leányzó napjának eseményeinél, az alábbiakban Jutka nagymami írásos beszámolójából idézem a nap történéseit, de persze nem állom meg, hogy ne kommentáljam a néhol hihetetlenül idilli részleteket :)

„Vidám volt egész nap, sokat játszott! Csak alvás után sírdogált kicsit, lehet, első pillanatra nem tudta hol van, de gyorsan felvidult. Keresett benneteket többször is, ilyenkor mondta az „apa-apa”-t.” – Hétköznapokon is időről időre odamegy a bejárati ajtóhoz, és keresi az apját. Úgyhogy idáig elhisszük :)

„A kajánál egyértelműen jelezte, hogy melyik üveg kell neki, azt meg is ette.” – Nekem  csak azt szokta jelezni, hogy mindig más kell, mint amit éppen kínálok. És az a más lehetőleg kifli legyen!

„Nagy élmény volt, hogy mennyi mindent ért, tud már. Felszólításra bedobta a kockákat edénybe, a formabedobót tudta mire való, a kör formát sokszor be is dobta.” – Itthonra is hozott a nyuszi formabedobót (pedig az elveim szerint a nyuszi nem hoz, csak tojást, de valahogy szét kellett húzni a várható szülinapi ajándékkoncentrációt), négy forma van, a kört profin bedobja! A többit is a körbe próbálja, illetve ha elfordítom a házikót, és már nem jobb alul van a kör, akkor már az sem megy. Fura.

„Hozd ide a nyuszit, bújtasd el a manót, meg tudta mutatni a könyvben a kutyát, meg vauzott is hozzá.” – Ebből itthon csak a vauzás megy, meg az idehozás kizárólag a labdával, mutatni még sose semmit...

„Nagy színésznő a lány, tudja, mikor van sikere, mikor énekeltem neki, hogy „áll a baba áll”, akkor mindig megállt kapaszkodás nélkül, meg még illegette is magát, és nagyokat vigyorgott.” – Ez ismerős, még meg is szokta tapsolni magát.

„Meg tudta mutatni a nyuszi fülét, meg a mienket is” – A mienket tényleg tudja, mással én még nem tapasztaltam. De olyan aranyosan csinálja, megmutatja az egyik fülemet, aztán a kis mancsával átfordítja az arcomat, hogy a másikat is meg tudja mutatni.

„Mondtuk, hogy megyünk sétálni, hozta a cipőjét. Megyünk enni-re is ment az etetőszékhez. Legjobb az alvás volt, még a nappaliban kérdeztem, hogy Lica álmos vagy? Akkor keresd meg az alvómacit, magától ment a belső szobába, kiszedte a macit a járókából, dugta az ujját a szájába, és már lehetett is lefektetni.” – Nana, Nagymami, kezdjük az hinni, hogy áttértünk a mesék birodalmába! :)

Persze azért minden szót elhiszünk, csak akkor mi miért nem ezt a gyereket kaptuk vissza? :)

2010. április 4: Húsvétvasárnap

A nap stílszerűen nyuszisimogatással indult, de Lici elég fáradt volt, így nem érdekelte nagyon a dolog:

A nagyszülőknél persze rögtön felélénkült, és kíváncsian leste, mit hozott a nyuszi:

Mivel volt társaság, szokás szerint brillírozott a csajszi (bezzeg a tegnapi nap megint rémes volt otthon), reméltük, nem lőtte el minden puskaporát, mert rá vár még az egész hétfői nap Gyálon a szülők nélkül!

2010. április 3: Egy nagyon negatív bejegyzés

(Bár ilyen címekkel lassan nem nevezhetem Lici blogjának a dolgot, hanem Anya panaszládájának, ami nem túl szerencsés, ha az a cél, hogy Lica majd visszaolvassa boldog gyermekkorát, de most nincs lelkierőm cenzúrázni... De igyekszem most utoljára negatívkodni! A lelkes olvasók biztos ellátnak majd annyi jó tanáccsal, amitől varázsütésre megjavul minden :))

Egyik nap egy apukával hintáztattunk együtt a játszótéren, Lica meg nagyon incselkedett vele (gondolom, élvezte a változatosságot, hogy végre nem egy anyukával beszélgetünk), mire megjegyezte, hogy „Na, te sem vagy egy bánatos baba!” Hát jobban nem is foghatott volna mellé, most igenis úgy érzem, hogy Lici bánatos, vagy inkább világfájdalmas.

Tovább folytatódik a tavaszi fáradtság, így nem jött be a melegfront-elmélet. A végre beállt napirendünk tovatűnt, mivel reggel sokszor már másfél órával felkelés után le kell fektetnem, mert csak szopizza az ujját, és nincs ereje semmihez. De van, hogy ébredés után is ezt csinálja. Pedig reggel magától kel, sajnos abban a pillanatban, ahogy én is (azt hiszem, ezt már minden olvasónak elpanaszoltam, hogy mennyire utálom, amikor ilyenkor felöltözetlenül, kontaktlencse nélkül szaladhatok a kis bőgőmasinához, és a felöltöztetés-reggelizés nem rövid procedúrája végéig nem is szabadulhatok ebből az állapotból, különben hiszti van, ha megpróbálom). A jelenség érthetetlen, mert a nappali alvásnál és éjjel is ágyút lehetne sütögetni a füle mellett (a minap nagy robajjal lezuhant mellette a lavór a szekrénye tetejéről, és meg sem rezzent), de reggel az első ébren vett lélegzetemre riad ő is.

Ezzel a hisztivel indul tehát a nap, és végül is nem alszik többet napközben, mint eddig, csak korábban, de az ébrenléti ideje alatt csak unatkozik, nyűgizik, ujjszopizik és csimpaszkodik rám, de bármit csinálnék vele, az nem köti le. Kedden itt volt Fruzsi és Miléna, eddig mindig Lici volt az aktív a babazsúrokon, hát most csak morcosan nézte, ahogy Fruzsi szétszedi a lakást.

A fenti kórképet megkoronázza az evés, ami szintén kriminális. Sikerült nem csak egy magában ellenni képtelen, de válogatós gyereket is nevelnünk. Ehhez nyilván hozzájárult az örökös súlyprobléma, ami miatt nem vagyok képes a gyermeknevelési könyvek tanácsát betartani, hogy ha valami balhét csinál az asztalnál, kiköpi az ételt, dobál, stb, akkor fejezzük be rögtön az evést. Én ilyenkor próbálkozom öt másik féle étellel, ami nyilván az egyenes út az válogatóssághoz, de nem bírom ki a gondolatot, hogy ne egyen, pláne mert úgy érzem, ez rá nem lenne semmilyen nevelő hatással, mert nem érdekli. A helyzet tehát az, hogy jelenleg semmilyen főzeléket nem eszik meg, amit én készítek (a korábbi kedvenceket sem, meg ha ugyanolyan ízű-állagú, mint az üveges, akkor sem), a bébiételt csak-csak, gyümölcsből az almát sosem ette, de már a körtét sem, ezen kívül, ha úgy hozza kedve, akkor semmit, csak ordít. (Ma apai szigor volt, és nem kapott mást főzelék helyett, így hát nem evett semmit, és nem tűnt úgy, mint ha izgatná.)

Az elmúlt másfél hétben két jókedvű napunk volt össz-vissz, persze az egyik akkor, amikor a Nagypapi nálunk járt, nehogy rossz hírét vigye, és valaki hitelt adjon nekem (legalább Apa hisz nekem, mert hétvégén neki is kijut a jóból). Az evés ezeken a napokon sem ment, a játékok sem annyira érdekelték, de legalább a fel-le mászás a fotelbe (vagy 40-szer, szépen megy már a lejövetel is!) lekötötte, és jókedve volt. Én pedig mégsem napelemmel működöm, hanem Lica-mosollyal, madarat lehetett volna fogatni velem. De nem sokáig tartott...

Megcsináltuk Apával a Suttogó második részében is a babatemperamentumos tesztet, még mindig kisangyal lett az eredmény, de az tuti, hogy itt valami tévedés van! Igaz, a többi sem illik rá, de kihagyták az ördögfióka kategóriát...

Azért a fentiek ellenére imádom, és próbálok reménykedni, hogy nem tart ez a helyzet sokáig, meg nem arról van szó, hogy a nevelését rontottuk el végérvényesen, és ha ránézek a szépséges kis arcocskájára, még mindig elolvadok tőle... de persze ez a boldog, békés gyönyörködés leginkább csak akkor van, amikor alszik :)

2010. április 2: Lici vs Járóka: 1-0

Sokat gondolkodtunk régebben, hogy kell-e nekünk járóka, illetve járóka semmiképp, hanem ún. babakarám, amivel tetszőleges helyet le lehet keríteni. Emó azt mondta, igen, mert semmit nem tudok Lici mellett csinálni, én azt, hogy nem, mert úgysem lenne szívem belecsukni. Végül egyszerűen csak annyiban hagytuk a dolgot, ami a gyakorlatban a nemmel egyenértékű. Egészen addig, míg egy mérsékelten szép napon, amikor a lány kivételesen elviselhetetlenül viselkedett, hirtelen felindulásból mégiscsak megvettem a karámot, és hogy két legyet üssek egy csapásra, Emó megkapta névnapjára, elvégre ő akarta :)

Semmiképp nem akartam hosszú időre idecsukni a lányt, csak tényleg amíg kiszaladok a fürdőszobába, veszélyes dolgokat művelek a konyhában, vagy kivasalok. Ehhez képest a tesztüzem a következőképp zajlott: mivel a fenti elképzelés természetesen üvöltésbe torkollott, voltak napok, amikor egyáltalán nem csuktam be, inkább jöjjön utánam a wc-re is. Volt, hogy becsuktam őt és az apját is társaságnak: üvöltés. Volt, hogy becsuktam magamat, míg ő odakint maradt a játékaival és a Nagypapival: üvöltés. A kegyelemdöfést ma az adta meg, amikor becsuktam őt, míg én közvetlenül a járóka mellett vasaltam, miközben elérhetett, beszéltem, énekeltem neki, mutogattam a játékait: hisztérikus üvöltés. Mikor feladtam és kivettem: sértődött üvöltés. Egy óra múlva: még mindig sértődött üvöltés. Ebéd közben: sértődött nemevés és üvöltés. Így hát lefektettem, és míg aludt, a járókát szépen felszámoltam. Mivel harmonikára csukható, összehajtva ott maradt, abban a hitben ringatom magam, hogy ha kell, egy mozdulattal elő tudom venni...

Update: csak hogy bizonyítsam, hogy nem vettem meg hiába, Lica ébredése után mégiscsak kivasaltam: felállítottam a járókát, belecsuktam a vasalóállványt, és kintről behajoltam hozzá vasalni.

Továbbá ha Emó itthon van, tudok úgy főzni, hogy eltorlaszolom magam a járókával a konyhában, bár Lica időről időre odajön és rángatja a rácsokat.

Kiegészítés önigazolásképp: a járóka másik négy elemét, ami nem a benti börtönt alkotta, bevetettük az erkélyen annak bababaráttá tételéig, és ez mindenki megelégedésére szolgál, sokat levegőzött így Lica kint a jó időben jókedvűen.

Egészen addig, míg a rács másik oldalára nem kerültem fényképezni: