Hiába a vénasszonyok nyara,
nálunk beköszöntött az ősz, ami kisgyerekes családban ekvivalens a
betegeskedéssel. Mimi kezdte hétfő délután, aztán Lica egy nap eltéréssel
folytatta, ami pont arra volt jó, hogy egymás után két éjszaka nem aludtunk,
mert hétfő éjjel Mimi szenvedett nagyon, kedden meg Lica. Mimivel az éjjel első
felét ülve töltöttem, mert csak úgy kapott levegőt, de abban sem volt sok
köszönet, hogy a második felére jobban lett, mert ezen megörülve tapsolt,
viháncolt, abszolút nem zavarta, hogy egy alvás nélküli fél éjszaka áll
mögötte. Lica meg a lágyszívű apja hatására elég hamar az ágyunkban kötött ki,
aminek következtében félóránként arra riadtam, hogy két centiről egy óriásit
rám tüsszentenek. Szerencsére már mindketten jobban vannak, így talán holnap
már közösségbe is mehetnek, mert a héten a Ringató nagy bánatunkra ismét
kimaradt emiatt.
Játszótérre azért mentünk így
is, mert az sajnos többnyire nem közösségi program, egy csomószor mi
vagyunk ott egyedül. De legalább megtudtam, amire régóta kíváncsi voltam, hogy
Lica tudja-e már, mi merre van, mert mikor el akartam kanyarodni az egyik
játszó felé, felháborodottan elkezdett rángatni a másik irányba, hogy ő nem
arra a játszóra akar menni, hanem a kígyósra. Úgyhogy alighanem tehetségesebb
tájékozódó, mint az anyja :)
Mimi új képességei közül
múltkor kifelejtettem, hogy már egész jól lehet vele
"kérem-köszönöm-tessék"-et játszani, azaz odaadja a szóban forgó
játékot, ha kérem, de ugyanúgy, ahogy Lica ebben a korban, elvárja, hogy jöjjön
utána a "tessék", ha nem kapja vissza, fel van háborodva. Bár talán
ez is fejlődik, a legók elpakolásánál már ő is szorgosan dobálja be a dobozba a
darabokat, a kedvenc kockájától eltekintve a többitől hajlandó megválni. De
ettől azért nem lett hatékonyabb az elpakolás, ugyanis a darabokat még a kezébe
kell adni, hogy azt dobja bele, és Lica ezt fokozza azzal, hogy a kezembe adja
azt, amit szerinte adjak Mimi kezébe, úgyhogy csatárláncban pakolunk :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése