Csak egy kis vidámság

Gasztroenterológia és az evés első gyönyöre

Ez még a csajszikkal futott gasztrós köröknél is feleslegesebb volt, ha lehet ilyet mondani. Dusát imádta a várakozók tömege és az orvosi stáb is, engem kevésbé... Kis tapizáson kívül semmi vizsgálat, tanács: egyen krumplit olajjal (a súlyára) és legyen ülésbe támasztva evés után, éjjel meg feltámasztott ágyban, valamint ne egyen közvetlenül alvás előtt (bukásra). A diagnózist építeni szándékozó megjegyzéseimen (nem csak evés után, hanem állandóan bukik, alvás közben viszont nem) alapos megsértődés ("Jó, ha az anyuka így áll hozzá, akkor ne csinálja") Anyuka ezek után csinálta, legalábbis a krumplit, a gyermek meg kihányta (alighanem én is ezt tettem volna, a csajoknak is először felcsillant a szemük a krumplipüré láttán, rá is csaptak, aztán fintorogtak). Erről ennyit.

Viszont mégis tudhatnak ezek valamit a gasztrón, mert másnapra Dusának megjött a kedve az evéshez! Még sosem cuppogott a mi kajánk láttán, de a tegnapi ebédem beindította a kuncsorgást, én meg ettől annyira elaléltam, hogy adtam is neki, ő meg követelte a folytatást. Bűnözésének tárgya zöldbabfőzelék volt, persze a darabok nélkül, tehát bab ízű rántás, liszttel, tejjel, tejföllel, némi fűszerrel, fertő! A mennyiség minimális volt, és jórészt viszont is láttam utána kibukva, de nekem akkor is megérte az evési élvezetet látni az arcán, és tudni, hogy azért nem hiányzik belőle ez az ösztön.

Extrém alvás, mérlegelés

Az elmúlt hétvégén sajnos a másik irányba döntögetett alvási rekordokat Dusa: kezdtük a hajnali ötkor beköszöntő reggellel, majd másnap a napi egyetlen alvás című műsorszám következett. 

A hajnali ötben a frissen telepített, a szobát hajnali fényárral elárasztó tetőablakon kívül (már rögtön aznap került rá sötétítő) a mérleg is szerepet játszott: kölcsönöztünk egyet a védőnőtől, hogy holnap a gasztroenterológiára adatokkal felvértezve érkezhessünk, de csodák csodája, rögtön haldokolni kezdett benne az elem, és amikor az amúgyis világos szobában nyolcszor teszem le - veszem fel a mérlegről a gyermeket, hátha van annyi szufla még az elemben, hogy sikerüljön megmérni, az nem a visszaalvást támogatja.

Na de lássuk a mérlegelés eredményét: három napot voltam hajlandó erre szánni az életünkből, 680, 860 és 790 grammot mértünk. Súly alapján 900-at kellene ennie, de a mi gyerekeinkhez képest ez is fantasztikus teljesítmény! A csajoknál azon imádkoztunk tetszőleges életkorban, hogy a napi 600 meglegyen. Sajnos azt is megállapítottuk, hogy a napi bevitel negyedét-harmadát az éjszakai szopival teljesíti Dusa (hihetetlen 230 grammot is mértünk - Licánál egyetlen egyszer mértem 190-et, de azt is kihányta rögtön), míg nappal sokszor pártíz grammot eszik csak a nagy nézelődésben, úgyhogy nem tűnik jó ötletnek erőfeszítéseket tenni az éjszakai kelés ellen (nem mintha lenne olyan ötletem, amihez a lelkierőm is megvan).

A kibukott mennyiséget nyilván nem tudjuk számszerűsíteni, de néha meglehetősen félelmetes adag. Kíváncsian várjuk (immár vagy három hónapja) a holnapi gasztrós szakvéleményt!

Az örök nagytesó

Lelkesen magyaráz a kistesójának... Csak közben eltelt 5 év :)

Pünkösdi extrém hétvége

A családtagok különböző sportágakban nyújtottak extrém teljesítményt:

Apa és a csajok: túrázás

A túratervbe beépített, ám nem létező kisvasút-járat miatt kb 19 km, rengeteg emelkedővel és éjjel 11-es hazaérkezéssel

Anya: tortasütés

Egy szülinap két felvonásban három tortával (végül mégsem kaptam segítséget a várkastélyhoz, a Dusival való függőágyban bohóckodás vonzóbb programnak bizonyult):

Az első kettőt a családi bulin jórészt eltüntették a felnőttek, a csodavárból meg persze szinte semmi sem fogyott a gyerekzsúron (pedig a szülőknek hazaküldve aztán pozitív visszajelzések érkeztek). Emó videóra is vette a fogadalmamat, hogy nem strapálom magam többet semmilyen tortacsodával semmilyen gyerekzsúrra. A Mimi szülinapján bevált túrórudi-tortára vagyok ezentúl hajlandó, kéthetes gyermek mellett is elkészíthető, bármilyen formában (még villanyoszlopot is vállalok), és soha nem volt még semmi ilyen népszerű, mint ez:

Dusi: alvás

Mégpedig a pozitív extrém irányba! (na jó, magához képest extrém). Péntektől (Apa itthon volt, úgyhogy már az is hétvégének számított) hétfőig több egy-másfél órás alvási etap is előfordult! Nagyon szokatlan élmény volt, még így is, hogy közben itthon volt a család plusz vendégek, és volt tennivaló, tehát nem csöndben és nyugalomban telt az idő. Mivel a hétköznapok visszatértével a fél órák is visszatértek, a csend és nyugalom kipróbálása még várat magára.

A motollás bejegyzésből kimaradt, hogy a sok forgás egyben azt is jelenti, hogy már velem kettesben is hajlandó forogni. Ezek közül az első kettő olyankor történt, amikor éppen zuhanyoztam, ő meg kukkolt befelé. Már épp nekiláttam volna kiszámolni ennek a valószínűségét, amikor elkapta a gépszíj, és már bárhol-bármikor :)

Motolla

Mostantól fogva ez Dusa beceneve, már nem lehet azt mondani stílszerűen, hogy előfordul, hogy átfordul, hogy visszafojtott lélegzettel kell lesni, hogy átlendül-e (vagy éppen fújni van az embernek kedve, hogy sikerüljön). Itt kérem, előre megfontolt szándékkal elkövetett professzionális forgásgyakorlatok kerülnek kivitelezésre. Még egy háromelemű gurulószámot is láttunk már! Lassan értelmét veszti a "hasra/hátra teszem le" kifejezés, aminek a következménye, hogy a lakás minden pontja elkezd tejben úszni a sok bukásnak köszönhetően.

És ami a legnagyobb örömöm: végre a lábát is megtalálta, ebben szerintem erősen le volt maradva, pedig ez a legcukibb babapóz, amit el tudok képzelni:

Naivan úgy képzelem, hogy most egy nagyon idilli időszak következik: kinyílik a világ, nem kell minden pillanatban nekem szórakoztatnom, mert eléri, amit akar. Optimista kivetítésem szerint a felállásig élünk ekkora harmóniában: emlékeim szerint az a következő megpróbáltatás, amikor már fel tudnak állni, de leereszkedni nem, és mindig a nyomukban kell lenni, mert életveszélyesek. Addig igyekszem sok blogbejegyzést írni, mert nagyon rá fogok érni :)

Anyák napi önismereti válság

Na jó, nem komoly, de azért igencsak meglepett, hogy Mimitől ezt kaptam az ovis anyák napján:

"Azért szeretem anyát, mert szeretek anyával főzni" És nem keverte össze máséval, rajta van a fagyijel :)

Persze, szeret főzni a kis házitündér, de hogy ezzel legyek definiálva, amennyit és amilyen szinten főzni szoktam... Más, a mai anyaforradalom által meglegyintett anyuka biztos úgy élné meg, hogy "nem igazság, hogy engem csak a főzés határoz meg", de nekem bók :) Mindenesetre rögtön megígértem, hogy részt vehet a holnapi Lica-szülinapi attrakció, a várkastély-torta készítésében (az ünnepelt eredeti kérése villanyoszlop-torta volt, úgyhogy látjátok, most is egyszerűsítek és elsunnyogom a kihívásokat...)

Azért én még mindig úgy gondolom, hogy inkább az az anyuka vagyok, ha már így kell definiálni, aki kreatív játékokat talál ki a gyerekeinek. Bár végülis ők nem tudhatják, hogy ezek kreatívak, és nem ilyenekkel játszik mindenki.

Ezek után izgalommal várom az iskolás anyák napját (időpontja bizonytalan, lehet, hogy jövő évre készülnek?), ahol pedig Lica szólót fog énekelni!

Nyekergés

Az utóbbi pár napban nem éreztem szuperanyunak magam (na jó, máskor sem nagyon, de most jobban nem), mert Dusa tetemes mennyiségű nyűgivel örvendeztetett meg napközben, amit nem igazán tudtam orvosolni, és a 2x30 perc alvása (néha már csak 2x20, a harmadik már akkor van, amikor a csajok hazaértek, úgyhogy nem sokat számít, és a kettőből is minimum egy menet közben a babakocsiban) nem volt elég a regenerálódáshoz. Ilyenkor jönnek az inkább-dolgozni-kellene-Apa-maradjon-itthon-ő-majd-jobban-csinálja-de-ha-nem-hát-legalább-nem-szenved-tőle-ennyire gondolatok.

Aztán eszembe jutott ez:

Emlékeztek? Lica egy éves kora körül valahányszor elmélyült valamiben, ezzel a konstans nyöszörgéssel kommentálta. Már azon gondolkodtam, hogy a bölcsinek írandó használati utasításba bele kell foglalnom, hogy ilyenkor ne ijedjenek meg, hanem örüljenek, mert azt jelenti, hogy flow élménye van :) Aztán mire bölcsibe került, pont elmúlt. Most akkor lehet, hogy ez ugyanaz?

Csak Lica már nagyobb volt és jobban ki tudtam igazodni rajta, valószínű azért volt egyértelműbb. Azért ez persze nem fedi le a nyűgösködés nagy részét, de egy kis könnyebbség lelkileg. Biztos van más ok is, tegnap mindenesetre a szokásos délelőtti 25 perc szundi után már másfél órával kidőlt, és némi sírással megszakítva majd két órát aludt rajtam és velem, ez nála tuti betegségtünet. Azóta picit jobb a helyzet. Én viszont azért aludtam vele, mert az óhajtott végtelen, nullához konvergáló éjszakai ébredés sorozataim nem igazán valósulnak meg, a sorozat határozottan divergens, és többször vett fel 1-nél nagyobb értéket is :(

A fenteikből is látszik, hogy a legnagyobb és a legkisebb nagyon egy húron pendülnek, továbbra is dúl a szerelem, elég egy Lica-pillantás, hogy Dusa kacagjon. Kár, hogy olyan elfoglalt a kisasszony, szívesen alkalmaznám bébiszitternek :) Így viszont néha kénytelen vagyok a legkisebbikemet felkérni, hogy szórakoztassa a legkisebbikemet, miközben házimunkát végzek. Mint a képen látható, őt is szereti :)

Átfordulásos matek

Grafikonok után jöjjön egy kis valószínűségszámítás (elvonási tüneteim vannak, vagy mi?)

Dusi átfordulásainak száma (bár nem számoljuk), elég lassan növekszik, a múlt héten pl hétfő délelőtt maminbaba edzésre beöltözéskor produkált egyet, aztán semmi vasárnapig. Mondjuk tegnap viszont volt egy pár hátról hasra is, az elsőt Mimi ágyában még nem fogadtam el, mondván, hogy Mimus mellette volt és lenyomta a matracot, így kicsit lejtett a pálya, de a nagyszülőknél a járókában már kénytelen voltam behúzni a strigulákat. De a zavarba ejtő jelenség a következő: Noha ideje nagyobb részét velem kettesben tölti a kicsi fiú, soha, de SOHA nem fordult ilyenkor át, mindig csak ha más szemtanú is volt. Számoljunk konzervatívan, mondjuk a hétvégéket és estéket is figyelembe véve csak 55%-át tölti az ébren idejének velem kettesben, és tegyük fel, hogy 20x fordult át eddig. Akkor a fenti jelenség valószínűsége 0,00001%. Akkor mi lehet az összefüggés a jelenség hátterében??? A nagyszülőket biztosra vehető reakcióját csípőből cáfolva nem az, hogy én mindig kézben tartom, mert nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez korántsem igaz!!!

Igény szerinti (nem) szoptatás

Amikor a gasztrós diagnózisnak, miszerint éheztetem a gyereket, igaza lesz... Igaz, hogy ez 5 évvel később egy másik gyerek, de kicsire nem adunk...

Szóval Dusinál, ahogy a csajoknál is volt, azért van óra szerint etetés, mert nincs igény (legalábbis igényjelzés biztosan nincs), így legalább esznek valamikor. Na de mi történik, ha egy szép csütörtöki napon az ovis-sulis körből hazatérve nagyüzemi szülinapi meghívó gyártásba kezdünk? Szépen elszalad az este, van egy kis Dusa-nyűgi, de ezt a rosszul időzített utolsó alvásból fakadó álmosságnak diagnosztizáljuk (alighanem helyesen így utólag is), és este 8-kor, mikor szopizni és aludni viszem a kicsi fiút, döbbenek rá, hogy nem adtam neki a szokásos késő délutáni időpontban enni, fél 3-kor kapott utoljára! Hiába mondja a racionális énem, hogy ha egy gyerek nem kér enni, akkor magára vessen, mégis teljes kétségbeesés, lelkiismeretfurdalás és az anyai képességeimbe vetett hit totális lenullázódása... Na meg a fogadkozás, hogy ha 13x kel fel éjszaka ezek után, akkor sem leszek mérges. 13x nem kelt, de 11-kor bepótolta a kimaradtat, aztán 4-kor is volt egy kör, úgyhogy az a bosszú, hogy megtört a csodaszámba menő négy éjszakán át tartó átalvás-sorozat (a lelkes olvasó emlékezhet, hogy február végén volt egy ötös széria, aztán elromlott, és azóta nemhogy szériákról nem beszélhettünk, de az egy-egy nyugodt éjjel is ritkaság volt). 

Remélem, ezzel kvittek vagyunk, és kezdhetünk tiszta lappal egy új, nagyon hosszú sorozatot! De ezt meg kellett írnom mementóul, hogy mindig emlékezzek sz*ranya voltomra, ha valami hibát látok a csodás kis gyermekeimben.

Keresztunokatesók

Majdnem ugyanakkor születtek, de még sosem találkoztak, mert sokezer kilométer választja el őket egymástól, de van bennük valami közös: