Az utóbbi pár napban nem éreztem szuperanyunak magam (na jó, máskor sem nagyon, de most jobban nem), mert Dusa tetemes mennyiségű nyűgivel örvendeztetett meg napközben, amit nem igazán tudtam orvosolni, és a 2x30 perc alvása (néha már csak 2x20, a harmadik már akkor van, amikor a csajok hazaértek, úgyhogy nem sokat számít, és a kettőből is minimum egy menet közben a babakocsiban) nem volt elég a regenerálódáshoz. Ilyenkor jönnek az inkább-dolgozni-kellene-Apa-maradjon-itthon-ő-majd-jobban-csinálja-de-ha-nem-hát-legalább-nem-szenved-tőle-ennyire gondolatok.
Aztán eszembe jutott ez:
Emlékeztek? Lica egy éves kora körül valahányszor elmélyült valamiben, ezzel a konstans nyöszörgéssel kommentálta. Már azon gondolkodtam, hogy a bölcsinek írandó használati utasításba bele kell foglalnom, hogy ilyenkor ne ijedjenek meg, hanem örüljenek, mert azt jelenti, hogy flow élménye van :) Aztán mire bölcsibe került, pont elmúlt. Most akkor lehet, hogy ez ugyanaz?
Csak Lica már nagyobb volt és jobban ki tudtam igazodni rajta, valószínű azért volt egyértelműbb. Azért ez persze nem fedi le a nyűgösködés nagy részét, de egy kis könnyebbség lelkileg. Biztos van más ok is, tegnap mindenesetre a szokásos délelőtti 25 perc szundi után már másfél órával kidőlt, és némi sírással megszakítva majd két órát aludt rajtam és velem, ez nála tuti betegségtünet. Azóta picit jobb a helyzet. Én viszont azért aludtam vele, mert az óhajtott végtelen, nullához konvergáló éjszakai ébredés sorozataim nem igazán valósulnak meg, a sorozat határozottan divergens, és többször vett fel 1-nél nagyobb értéket is :(
A fenteikből is látszik, hogy a legnagyobb és a legkisebb nagyon egy húron pendülnek, továbbra is dúl a szerelem, elég egy Lica-pillantás, hogy Dusa kacagjon. Kár, hogy olyan elfoglalt a kisasszony, szívesen alkalmaznám bébiszitternek :) Így viszont néha kénytelen vagyok a legkisebbikemet felkérni, hogy szórakoztassa a legkisebbikemet, miközben házimunkát végzek. Mint a képen látható, őt is szereti :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése