Karanténnapló 15. nap (március 30)

Talán ez a második mélypont...

Már azzal elromlott, hogy nem sikerült még adaptálódni az óraállításhoz, így reggel átaludtam a futásidőmet, és máskor nagyon nehezen fér bele a napba, anélkül meg nyűgös vagyok.

Lica megint fejfájással ébredt, Emóval egymástól pár méter távolságra próbáltunk telefonkonferenciázni órák hosszat (és közben Dusával társasozni), aztán a munka rovására még a harmadik barkácsboltos menet négy napon belül, mert a csaphelyzet fokozódott... Estére pedig még jobban fokozódott, mert a frissen beszerzett új csap birtokában megpróbáltuk leszerelni a régit, ami oda vezetett, hogy visszafordíthatatlan dolgok történtek, ami miatt a vizet sem tudtuk visszakapcsolni. Szegény gyerekek nomád körülmények között tértek nyugovóra, és hálásak lehetünk, hogy egy szerelő a jelen körülmények között is kijött, most este 10 van, még küzd... Ha nem sikerül, azt hiszem, fellépnek azok az alapvető szükségletek, amik miatt meg kell sértenünk a kijárási korlátozást.

Mindössze két vicces momentum történt:

Dusát, aki végül kegyeskedett délutáni aludni, nem találtam az ágyában, sem lent, sem a fürdőszobában, sem sehol. Végül kiderült, hogy a szobájában található kisasztal alsó polcán durmolt. Mimi mindenesetre kibélelte a helyet egy pokróccal, hogy legközelebb kényelmesebb fekvés essen rajta.

Vacsinál meg, amikor depressziósan soroltam, mi minden rossz, a csajok meg rémüldöztek, hogy nincs víz a házban, Dusa drámaian hozzátette: "Nincs elég táplálékunk!" Nem gondoltam, hogy egy ilyen mondat fog felvidítani, de szerencsére táplálékunk egyelőre van, úgyhogy még tudtunk nevetni rajta.

Karanténnapló 14. nap (március 29)

Nem volt valami nagyszabású a hétvége, még karanténviszonyokhoz képest sem. Hiába jutottunk arra a jogértelmezés után, hogy mehetünk kirándulni, Lica mindkét nap felét az ágyban töltötte fejfájással (sőt, pár órát Mimi is), így csak egy vasárnap délutáni csepeli dunaparti séta lett belőle (ezren voltak, de mi tartottuk a másfél méter távolságot).

Miután Lica elkezdett fagyit követelni, kijelentettem, hogy az csak a fűnyírásért jár (köri házi ugyebár), ami meg is történt:

Dusa viszont elkezdett pityeregni a fagyis doboz láttán. Nem értettük, mire ezt hüppögte: "Én nem tudok füvet aratni!" Azért persze kapott ő is :)

Facebook interjú anyáról

Hogy Kati mama is lássa, itt a facebook-on terjedő "interjúvold meg a gyereked" feladat:

Dusa (4) / Mimi (9) / Lica (10) / Emó (38)

1. Hogy hívják anyukádat?
Csilla / Varga Csilla / Anya / Kati mama

2. Kövér vagy sovány?
Sovány / Sovány / Sovány / Sovány

3. Kicsi vagy nagy?
Nagy / Közepes / Nagy / Közepes

4. Mi a kedvenc étele anyának?
Rukkola / Palacsinta / Banános palacsinta / Rántott hús

5. Mit vesz fel a legszívesebben anya?
Pulcsit / Ruhát / Szétdobált játékokat a földről / Túracipőt

6. Hány éves anya?
39 / 39 / 39 / 64

7. Milyen meglepetésnek örülne anya?
Kedvenc tortája / Kitalálnánk egy mesét vagy rajzolnánk / Egész nap nem rosszalkodnánk / Elmehetne a lányokkal kéktúrázni

8. Mit néz anya a tv-ben?
Nincs is tévénk! / Semmit / Semmit / Híradót

9. Mit szeret anya csinálni?
A felnőtté válós könyvet olvasni / Kézműveskedni velünk / Kirakózni / Túrázni

10. Mit mond anya "reggeltől-estig"?
Te jössz! / Még fél órát dolgozom, aztán játszom veled, Dusa ☹ / uaz ☹ / Szegény gyerekek!

11. Hová utaznál el anyáékkal a legszívesebben?
Balaton / valami távoli országba / Párizsba / Kamcsatkára

12. Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Állatkertben dolgozni / Fókaidomár / Az, ami Apa / Kicsi

13. Mitől fél anya?
Semmitől / Ha megijesztjük / Ha megijesztjük / Semmitől

14. Mit nem szeret anyukád?
Ha rosszul viselkedünk / Ha megijesztjük / Pókokat és a hangyákat / Ha nem mehet a lányokkal túrázni a karantén miatt

Karanténnapló 12. nap (március 27)

Miután reggel értesültünk a holnaptól érvényes kijárási korlátozásról, rögtön leküzdhetetlen vágyunk támadt barkácsboltba menni, amíg még lehet, mert persze hogy karantén alatt romlik el otthon minden.

Túl sok sikerről mégsem számolhatunk be a ház körüli munkák terén: a wc-öblítő szelep nem lett jó, a csöpögő csap szétcsavarásáhpz vásárolt méregdrága villáskulcs mérete sem stimmelt (így az sem derült ki, hogy belül mi van, azaz a vásárolt tömítőgyűrűk közül megfelel-e valamelyik), az egyik nem világító kültéri lámpa izzócsere után sem világít, a másik igen, de ez nem a cserének köszönhető, hanem annak, hogy bedugtam a konnektorba :) Viszont villanyszerelés közben ráléptem egy hosszabbítóra, ami ripityára tört, valamint elfüstölt a kezemben egy elosztó, úgyhogy lesz miért menni újra, szerencsére megnyugtattak, hogy holnap is nyitva lesznek.

De mindez apró kellemetlenség, és fölülírja az a megkönnyebbülés, hogy elővettük téli álmából Boriszt, a robotfűnyírót, és egy gombnyomásra beindult. Ez igen nagy szó, mert korántsem evidens, és nincs frusztrálóbb ennél a jószágnál, amikor nem működik. De nem hagytam sokat dolgozni, mert Lica első értelmes iskolai feladata az, hogy a héten vegye át szüleitől a növényápolás feladatait, úgyhogy a hétvégén majd füvet nyír hagyományos módon, hogy legyen mit dokumentálni.

Karanténnapló 11. nap (március 26)

Tegnapról kimaradt, pedig olyan kevés emberrel beszélgetünk, pláne új emberekkel, hogy meg kell becsülni:

Amint beküldtük Lica szolfézsháziját, felhívott a tanára (soha nem is találkoztunk), megköszönte, és áradozott, hogy Lica mekkora csoda neki, hogy mindent rögtön tud, átlát, mennyire fantasztikus... Jó volt az időzítés, Lica épp a begyemben volt a fogalmazás feletti hiszti miatt, ezen enyhített azért az ömlengés. Aztán elkezdte magyarázni, mit fognak tanulni a következő leckében, hát arra bölcsen hümmögtem, de egy kukkot sem értettem belőle.

Dusa bevezette a cukiságmércét, aminek abszolút maximuma az újszülött kiscica. Korábban is kifejtette, hogy engem szeret második legjobban a világon, csak az újszülött kiscicát szereti jobban (kicsit megbántódtam, úgyhogy amikor elvárja a szolgálataimat, előszeretettem vágom rá, hogy kérje meg az újszülött kiscicát, hogy törölje meg a fenekét), de ma már számszerűsítette is a skálát: az újszülött kiscica cukiságszintje 180, az enyém 179, Emóé pedig 178 (szerzett még egy sértődött szülőt).

Én mától próbálok valamennyire visszavenni a munkából (elvileg megtehetem, maximum annyival kevesebbet keresek, persze ha határidő van, akkor nehéz ennyire szuverénnek lenni), mert már nem bírom lelkileg ezt az ezerfrontos helytállást, és főleg Dusa elhanyagolását. Persze ma amúgy is könnyebb volt, mert már Miminek is voltak szabad kapacitásai (egyszer kapott is Dusától egy ezres cukiságfaktort hirtelen felindulásból, de aztán gyorsan visszakozott, és levitte őt is 179-re), így egész tűrhetőre sikerült a nap: kényelmesen el tudtunk sétálni a boltba és közben ablakon át Papát látogattunk, sütit sütöttünk Emó névnapjára, kicsit angoloztunk közösen, legyártottunk és kipróbáltunk egy új társasjátékot, és ezen felül  Kufli-olvasásra és Dusával társasozásra is jutott idő. És még dolgoztam is!

Miminek ma is megvolt a barátnős videótelefonozása, úgy döntöttünk, hogy mostantól maradunk ebben, a látogatók a csajok haladásának sem tettek jól, feszültséget is generáltak köztük (nem veszi be a játékba a tesó+barátnő páros a másikat), akkor legyünk inkább "tiszták" két hét múlva, és akkor bátrabbak lehetünk a családdal. 

Flóriékkal is így beszéltünk, illetve Emó mindenkit kapacitál az online társasozásra (még a családi társas havi alkalmát is így szerette volna megrendezni), azért picit nehézkesebb, mint élőben, és ha fektetés után, 10-kor lehet nekilátni, az nagyon soká tart. Hiába, mi még mindig nem szorulunk rá a facebook-on terjedő "mit tegyünk, ha otthon unatkozunk a karantén alatt" írásokra, nehezen tudjuk a világ azon felének a helyébe képzelni magunkat, mint ahogy ők sem a miénkbe.

Ebből a hétből is csak egy munkanap van hátra, Licának kemény lesz, még egy dolgozat is vár rá, Mimi viszont csak úszás tananyagot kapott újonnan :)

Karanténnapló 10. nap (március 25)

Dusa szerencsére vidám is tud lenni, nem neheztel állandóan a home office miatt. Tegnap például megalkotta a pincérek és futárok himnuszát (miközben a szülők azt vitatták meg, jár-e a borravaló a kajánkat tegnap másnak kiszállító futárnak), ami egyszerűségében is nagyszerű a Dusa által előadott dallammal. A szövege mindösszesen ennyi: "Szép szó a borravaló!"

Ezek után pedig harsányan kijelentette: "Intelligenc vagyok! Mit jelent az, hogy intelligenc?"

Mimi végre utolérte magát tanulnivalóval, már csak határidő nélküliek vannak hátra neki, így hátha holnap Dusával is besegít (biztos be fog, mert olyan kis angyal). Ma délután viszont kikapcsolódásként részt vehetett egy online élményfestésen:

Lica nem áll ilyen jól, rengeteg a feladata, általában ki van törve rajta a kamaszos fáradtság, és a fogalmazás jellegű feladatok néha őrjöngő szörnyeteggé változtatják. Viszont ma egyben lenyomta az egész heti testnevelés tananyagot (5 youtube videó), plusz egy 40 perces nyújtást fitnessre (ez nem az a nyújtás, amikor kéjesen megnyújtóztatja a tagjait az ember egy edzés után, hanem amikor 210 fokos spárgában kell maradni percekig, és ennél is leírhatatlanabb kínzások)

Karanténnapló 8.nap (március 23)

Nincs most sok beszámolnivalónk:

Vasárnap nyugis hétvégi napot tartottunk, de azért a könyvesboltig elmentünk (a bezárások egyik legfájdalmasabbika a könyvtár).

A mai nap érdekessége meg maximum a havazás volt (reggeli futás közben ért, hulló virágszirmoknak véltem, amíg bele nem esett a számba), egyébként mindenki tette a dolgát, kicsit könnyebben, mint múlt héten (a csajoknak még nem indult be a heti tananyag-mennyiség, bár mindenkinek maradt a számára legnehezebb fajtából: Licának fogalmazás, Miminek verstanulás). Dusa is jobban elvolt (vagy beletörődött szegény, vagy Emó ügyes hétvégi stratégiájának köszönhető, hogy olyan társasjátékot tanított neki, amit egyedül is tud játszani), bár Emó telefonkonferenciáiba nem kellett volna mindig hangosan belekiábálnia, hogy wc-re kell mennie.

Életünkben csupán olyan izgalmak adódnak, hogy nem érkezik meg a rendelt kaja (engem ez erősen felzaklatott, mikor délben felmerült, hogy álljak neki főzni, de aztán utolértük a futárt, és megszereztük a jussunkat), viszont beállít Lica osztálytársa, hogy jött szállóvendégnek (döbbent tekintetünk láttán szegény húzta elő a telefonját, hogy megmutassa, igenis megbeszélte Licával... épp csak Lica nem beszélte meg velünk). Mivel Dusát egész jól elszórakoztatták, nem haragudtunk nagyon. 

Karanténnapló 6. nap (március 21)

Nagyon ránk fért már a hétvége, még ha elvileg most nincs is nagy különbség a hétköznapok és a hétvégék között, de attól, hogy a munka-számítógépeket jól eldugtunk magunk elől, mégis ég és föld...

Végül a házi feladatokkal is egész jól utolérték magukat a csajok péntekre: az aznapi határidősek mind készen lettek (sőt, elvileg el is halasztották a határidőket a lázongás miatt, de ennek a hivatalos nyomát nem találom), persze maradt még, de azok csak jövő hétre kellenek. Végül most először jött át hozzánk egy osztálytárs tanulni, nem mondom, hogy rengeteget tudtam velük foglalkozni, de ahhoz képest, hogy eddig semmit sem küldött be, szerintem elég látványos eredményt értünk el nála.

Misi papa is átjött szigorúan a szabad levegőn szórakoztatni Dusát, szerintem ez mindenkinek jól esett, reméljük, mindenféle káros következmény nélkül.

Ma pedig kiszabadultunk a házból túrázni egy kicsit, végigjártuk a Rám-szakadékot, ezt még szabad. Ide meg jó lett volna Kati mamát bevonni, de a közös autózás már nem fér bele a járványszabályokba (Robin, mikor lesz meg a jogsid?)

És abban is hétvége volt, hogy nem keltünk akkor, mint egy rendes hétköznap! Annyira nincs szigorú iskola itthon, hogy órára kelljen kelni, Mimi mégis minden nap kipattant pontban fél 7-kor (és így persze én is, na meg Dusa sem váratott magára sokáig), de ma egészen 7 óráig húzta!

Karanténnapló 4. nap (március 19)

A napot leginkább kifejező mondatok:

Dusa: Utálom a délutáni alvást! Inkább nem ebédelnék, hogy ne kelljen aludni!

Ezek után ebédelt és nem aludt.

Harmadikos nyelvtan, jövő idejű igék:

Munkafüzet: Gondold végig a mai napod! Mit fogsz még ezután tenni?

Mimi: Egész nap a házi feladatot fogom írni :(

Mimi osztályában már mozgolódik a lázadás a szülők között a rengeteg feladat és a kaotikus közlésük miatt (több fórumon, áttekintetlenül, egymásnak elletmondva érkeznek, komoly időt vesz a napomból az adminisztrációjuk, kibogozásuk). Mindenki arra hivatkozik, hogy az első hét még csak a próbaüzem, majd kialakul. Elég szörnyű lesz, ha lesz elég ideje, hogy kialakuljon...

Így az első beadási határidő közeledtével morális dilemma elé kerültem: miután segíteni akartam a dolgozni járó, gyerekfelügyelni rá nem érő szülőknek, most gyerekfelügyelet helyett azt a kérést kaptam egyiküktől, hogy küldjem el neki Mimi megoldásait, mert nem ér rá foglalkozni a gyerekkel. Ki mit tenne ez esetben?

A másik dilemma a hermetikus bezárkózás vagy minimális társadalmi érintkezés kérdése. Sokan nyilván megvetnek magáért a gondolatért is, mint ahogy nyilvánosan megkövezik azokat a segítő szándékúakat is, akik különböző fórumokon gyerekfelügyeleti segítséget ajánlanak (meglepő módon én nem kaptam meg a magamét, de láttam, hogy máshol sokan igen) Én nem tudok szélsőségekben gondolkodni, mindent a várható haszon-várható költség elv alapján ítélek meg, ezért kicsit eltér a véleményem a mainstream-től. Szerintem a munkáját elvesztő egyedül nevelő szülő nagyobb kár, mint a minimálisan nagyobb eséllyel bekövetkező várhatóan enyhe lefolyású betegség, de nem is ez a lényeg, mert a hivatalos szabályokat mind betartom, véleményem meg lehet. Szóval a kérdés az, hogy találkozhatunk-e pár emberrel, hogy segítsünk / kevésbé zakkanjunk meg, vagy ne találkozzunk senkivel, és akkor két hét múlva már elég kockázatmentesnek tarthatjuk-e magunkat ahhoz, hogy legalább a nagyszülőkkel találkozzunk. Nyilván boltba azért elmegyünk, ezért elméletileg sosem leszünk kockázatmentesek...

Egyelőre maradt a Skype, mint társas érintkezés, a csajoknak szerveztem egy telefonkonferenciát a barátnőjükkel, mert tegnap elég komoran jöttek haza a boltból azzal, hogy nagy ívben elkerülte őket egy osztálytárs az anyukájával, és csak távolból integettek, és hogy most aztán tényleg nem találkozhatnak soha többé senkivel? Dusa mindenesetre mindent megtett, hogy széttrollkodja a beszélgetést, akárcsak az estit Marciékkal - megbosszulja rajtunk a home office-t :(

Karanténnapló 3. nap (március 18)

Na, ma talán azért sikerült egy kicsit jobban bonyolítani a napot, bár a tervek megvalósítása még így nulla programmal is nehéz, a délelőtti boltba menés is csak délutánra jött össze (a tesco lemondta a két hete foglalt hétfői időpontunkat, következő lehetőség április 5... Ezt a rég elfeledett szokást is fel kell elevenítenünk, hogy boltba járunk). De legalább a mozgás és a levegő összejött végre, a bolton kívül futás a bicajszervízig+tekerés vissza a kész járgányokkal, Lica fitness feladatai és három youtube videó a testnevelés heti házi feladatból.

A háztartástan is alakul, a csajok prezentálták a vacsorát saját sütésű kenyér képében (a hétfői kísérlet még nem volt az igazi, ahogy a tegnapi süti sem). Ezen kívül barátkoznak a mosó- és mosogatógéppel is, és az egész házban szokatlan rend van (ha munka vagy telefonálás közben rámtört a járkálhatnék, elpakolom, amit látok), az íróasztalokat kivéve.

A délutáni alvás mára három személyesből fél személyessé apadt (nem derült ki, Dusa aludt-e egyáltalán valamennyit), lehet, hogy minden csoda két napig tart? 

Tanulásban egy kicsit lazább napot tartottunk a sok mozgással, meg is van az elmaradásunk rendesen. Emó kihirdette, hogy fél 6-kor kötelezően vége a munkaidőnek (persze a felnőtteknek altatás után újrakezdődik), a csajok pedig hevesen tiltakoztak. Nooormális? De azért 6-kor leültettük az egész családot filmet nézni (lehet, hogy nem képernyős programot kellett volna választani, de az is követelmény volt, hogy az agyunk ne kelljen hozzá), ami a női szakasz sírás-rívásával végződött (legközelebb okosabban válassz, Apa!)

Igyekeztem ma Dusa-fókuszt is beiktatni, így az én (első) munkaidőm már 3-kor véget ért, utána kreatívkodtunk egy kicsit: elkészítettük az ő kérésére a tapintós memóriajátékot az aktuális kedvenc, vak kislányról szóló könyv nyomán (a címe: Mimi és Lica Liza :) ), Dusa pedig ragasztgatott:

Ha csak ezeket mutogatnám, egész szuperanyának látszanék, aki karantén idején minőségi időt tölt a gyermekeivel, de sajnos ez az idő nem kompenzálja a megelőző 7 órát, amikor a számítógépet választottam helyette :(

Karanténnapló 2. nap (március 17)

Mélypont a második napon :(

A végtelenségig dolgozott a család 80%-a, de egyikünk sem érezte, hogy kicsit is behoztunk volna a feladatlistánkon, és ma még levegőzni sem jutottunk ki (én ugyan eltekertem a munkahelyemig egy ottragadt csomagért, mert ezt is ki tudja, meddig lehet még). Tegnap legalább egy sétánk volt a suliig, hogy elhozzuk a cuccaikat.

Az aprónép ma is aludt délután (a csajoknak holnaptól betiltjuk, mert nem fér bele a napjukba :( ), Dusa ennek ellenére este 21:20-kor már durmolt (ovis délutáni alvás után este 10 előtt nem nagyon szokott, de valójában hétvégén sem sokkal korábban), úgyhogy valahogy nagyon fárasztó neki is ez az itthonlét, pedig szegényke a munkaidőnk végéig nem sok mindent csinál :(

Holnaptól próbálunk tervszerűbben élni, mert ez így nagyon nem jó senkinek...

Karanténnapló 1. nap (március 16)

Nem is tudom, ez számít-e az első napnak, mert már péntek este ránk kattintották a virtuális lakatot, de aztán még csak egy normális hétvége következett, kivéve hogy 1) lemondtunk a szülinapi ajándék kettesben kiruccanásunkról, hogy ne kelljen Kati mamára bízni a kölyköket, 2) már szombaton túl soknak tűnt az összezártság a fárasztó bűbájos gyerekeinkkel. Azért vasárnap még elmentünk túrázni, "ki tudja meddig lehet még" felkiáltással (egész pontosan hétfőig, bár nem egyértelmű, hogy a szakosztályi túra nyilvános rendezvénynek számít-e)

Hétfőn viszont megkezdődött a kemény menet. Először azon aggódtam, lesz-e elég tanulnivaló a csajoknak, vagy rá kell fanyalodnunk az M5 féle edukációra, de a suli gyorsan felvette a tempót, azóta sem érjük utol magunkat, pedig este 6-ig robotolnak a csajok.

Az osztályok facebook-csoportjaiban megírtuk, hogy befogadunk tanulótársakat, ha valaki nem tudja megoldani a gyerekfelügyeletet, de úgy látszik, csak mi vagyunk ilyen lazák, hogy hajlandóak legyünk keveresni magunkon kívül bárki mással, mert senki sem jelentkezett - kivéve Mimi osztályának legrosszabb hírű fiúja a hetedikes bátyjával együtt. Na, itt egy kicsit elbizonytalanodtam, de végül egyelőre még nem valósult meg a dolog.

Így hát csak egymást tudjuk bámulni, meg a monitorokat.

Dusa meg persze szenved: a munkahelyén kiválóan tud egyedül játszani (jobban örülnék, ha ott társaságibb lenne), de láthatóan nem neki való a home office... Úgyhogy a nap nagy része azzal telik, hogy "Dusa, most nem érünk rá", és ez rettenetes (betegségek alatt persze megéltük már ugyanezt, de hogy beláthatatlan ideig....) Próbálkozunk kompromisszumokkal (fél óra munka, 10 perc játszás), de még van mit csiszolni a dolgon, és a lányok terelgetése is elég sok időt követel.

Abban viszont egy szavunk sem lehet, hogy volt délutáni alvás! Méghozzá három gyerek részvételével! Mikor volt ilyen utoljára (mármint egy gyerekkel)? Kb 3 éve? 

Ma még főztem is (arról volt szó, hogy ez a technika óra tananyaga lesz a csajoknak, de valahogy sok volt a hiányzó technika órán), de holnaptól rendelünk, minden egyszerűen nem fér bele.

Gyerekek koronavírus idején (Márquez után szabadon)

Elképesztő sebességgel terjed nem csak a vírus, hanem a hírek is. Eléggé megdöbbentőnek találtam, amikor már két hete is minden gyerekünk koronavírusosat játszott egymástól függetlenül...

Ez itt egy Dixit-parti pillanatkép (szintén már két hetes), vajon mi volt a feladvány?

Most pedig, hogy Lica fitness-edzése is digitálissá vált, kaptunk inspirációnak egy videót az edzőtől a wc-papír felhalmozó dánok szellemében:

https://www.facebook.com/watch/?v=294807411497890

amire a lányok ezzel válaszoltak, és pipálták ki a mai edzést:

A csajok egyébként jó stréberekhez híven nagyon szomorúak az iskolabezárás miatt (nem kellett volna mondani nekik semmit, csak a hétfő reggeli nyavalygós készülődés közben, akkor jobban fogadták volna :)), de még jobban sajnálják az elmaradó matekversenyeiket (két országos döntőbe is bejutottak, és még lettek volna további versenyek is), Lica pedig az első ottalvós táborába ment volna a hétvégén, azt is megsiratta.

Azért igyekszünk vidáman lenni itthon, de majd ha már pár hete hallgatom Dusa non stop szövegelését a szokásos 120 decibelen, miközben két évfolyamnyi tananyagot adok le naponta, dolgozom és főzök, akkor majd újra nyilatkozom...