Miután reggel értesültünk a holnaptól érvényes kijárási korlátozásról, rögtön leküzdhetetlen vágyunk támadt barkácsboltba menni, amíg még lehet, mert persze hogy karantén alatt romlik el otthon minden.
Túl sok sikerről mégsem számolhatunk be a ház körüli munkák terén: a wc-öblítő szelep nem lett jó, a csöpögő csap szétcsavarásáhpz vásárolt méregdrága villáskulcs mérete sem stimmelt (így az sem derült ki, hogy belül mi van, azaz a vásárolt tömítőgyűrűk közül megfelel-e valamelyik), az egyik nem világító kültéri lámpa izzócsere után sem világít, a másik igen, de ez nem a cserének köszönhető, hanem annak, hogy bedugtam a konnektorba :) Viszont villanyszerelés közben ráléptem egy hosszabbítóra, ami ripityára tört, valamint elfüstölt a kezemben egy elosztó, úgyhogy lesz miért menni újra, szerencsére megnyugtattak, hogy holnap is nyitva lesznek.
De mindez apró kellemetlenség, és fölülírja az a megkönnyebbülés, hogy elővettük téli álmából Boriszt, a robotfűnyírót, és egy gombnyomásra beindult. Ez igen nagy szó, mert korántsem evidens, és nincs frusztrálóbb ennél a jószágnál, amikor nem működik. De nem hagytam sokat dolgozni, mert Lica első értelmes iskolai feladata az, hogy a héten vegye át szüleitől a növényápolás feladatait, úgyhogy a hétvégén majd füvet nyír hagyományos módon, hogy legyen mit dokumentálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése