Talán ez a második mélypont...
Már azzal elromlott, hogy nem sikerült még adaptálódni az óraállításhoz, így reggel átaludtam a futásidőmet, és máskor nagyon nehezen fér bele a napba, anélkül meg nyűgös vagyok.
Lica megint fejfájással ébredt, Emóval egymástól pár méter távolságra próbáltunk telefonkonferenciázni órák hosszat (és közben Dusával társasozni), aztán a munka rovására még a harmadik barkácsboltos menet négy napon belül, mert a csaphelyzet fokozódott... Estére pedig még jobban fokozódott, mert a frissen beszerzett új csap birtokában megpróbáltuk leszerelni a régit, ami oda vezetett, hogy visszafordíthatatlan dolgok történtek, ami miatt a vizet sem tudtuk visszakapcsolni. Szegény gyerekek nomád körülmények között tértek nyugovóra, és hálásak lehetünk, hogy egy szerelő a jelen körülmények között is kijött, most este 10 van, még küzd... Ha nem sikerül, azt hiszem, fellépnek azok az alapvető szükségletek, amik miatt meg kell sértenünk a kijárási korlátozást.
Mindössze két vicces momentum történt:
Dusát, aki végül kegyeskedett délutáni aludni, nem találtam az ágyában, sem lent, sem a fürdőszobában, sem sehol. Végül kiderült, hogy a szobájában található kisasztal alsó polcán durmolt. Mimi mindenesetre kibélelte a helyet egy pokróccal, hogy legközelebb kényelmesebb fekvés essen rajta.
Vacsinál meg, amikor depressziósan soroltam, mi minden rossz, a csajok meg rémüldöztek, hogy nincs víz a házban, Dusa drámaian hozzátette: "Nincs elég táplálékunk!" Nem gondoltam, hogy egy ilyen mondat fog felvidítani, de szerencsére táplálékunk egyelőre van, úgyhogy még tudtunk nevetni rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése