2009. december 31: Szilveszter

Egész sokat buliztunk végül így az év végén a lányzó nélkül. Ma Kati nagymamira hagytuk, míg bowlingozni mentünk. Ott aztán kiderült, hogy a társaságnak nincs hová mennie estére, így Emó önmagához híven befogadta a menekülteket, így lett a tervezett négyszemélyes szilveszterünkből sokszemélyes. Annyit kötöttünk ki a bandának, hogy tízkor jöjjenek csak, addigra Lici elalszik (mert a tegnapi társaspartin úgy tűnt, hogy a négy vendég is sok már neki egy kicsit). Ahogy azt mi elképzeltük! Úgy döntött, ő is bulizni akar, és esze ágában sincs elaludni. Fél 12-ig altattam, miközben a többiek kint mulattak, már azt hittem, az új év is az ágya mellett fog rámköszönteni. A petárdázásra szerencsére már nem ébredt fel, így álmában lépett át 2010-be.

Az alábbi nagyon aktuális versecskével (igaz, székre nem áll még, de szék mellett igen sokat) és a bulizós frizurás fényképpel kíván mindenkinek boldog új esztendőt Kiss Lícia:

Kicsi vagyok, székre állok,

Onnan egy nagyot kiáltok,

Hogy mindnyájan meghalljátok:

Boldog új évet kívánok!

2009. december 30: Mozi

Remélem, az még messze van, amikor Lici küld el bennünket moziba, hogy övé legyen a lakás, egyelőre a nagyszülők teszik ezt :) Jutka nagymami felhívott, nem akarnánk-e moziba menni, hogy addig övék legyen a lány,  kinéztük hát a leghosszabb filmet, hagy örüljenek, és mentünk :) Pont egy éve voltunk moziban utoljára, úgyhogy ránk is fért, de én közben is ilyenekre gondoltam, hogy „Jaj, de hangos, mindjárt felébred a csajszi!”

A bébiszitterek nem tudták, milyen nehéz feladatra vállalkoznak az állandóan felálló Licával, de azért megbirkóztak vele:

Kicsit szégyenkeztek, milyen keveset sikerült enni adniuk a lánynak, de mikor megnéztem az üveget, mennyi fogyott, megnyugtattam őket, hogy ez manapság rekordnak számít :(

2009. december 29: Kiskacsa vagy Godzilla?

A leányzó az utóbbi időben szörnyen anyás lett, ami mostanában abban nyilvánul meg, hogy ha kiteszem a lábam a szobából, trappol utánam, mint a kiskacsa a kacsamama után. Most már szabályos négykézlábon közlekedik, de a mancsait valamiért irtó magasra emelgeti közben, és onnan csapja le a padlóra, így ha a parkettára vagy a padlólapra érkezik, már messziről hallom, hogy jön. Így mára konyhát is be kell terítenem habtapival, ha úgy dönt, hogy velem főz. Ez a kuktáskodás legutóbb a következőkben merült ki: nyalogatta a tükörképét a sütőajtón, kirágott és megízlelt egy zacskó salátaöntetport, valamint (ezt távozása után egy órával vettem észre, mikor kinyitottam a hűtőt és tök sötét volt odabent) lekapcsolta a kedvenc piros gombot az elosztón.

A nem túl hízelgő Godzilla becenév a toronyrombolásból ered: a karácsonyi ajándékokkal együtt már egész felhőkarcoló-erdőt tudunk felépíteni a nappaliban, ami csak a kis Godzillára vár, hogy lerombolja. Apa múltkor már godzillásat is álmodott :)

Bebizonyosodott már az is, hogy Lica megjegyzi a dolgokat: múltkor felállt a nappaliban a szekrény mellett, és a polcára felnyúlva nagy örömmel rálelt Apa egyik érmére. Beljebb tettük, hogy ne érje el, nem is látja, de még ma is ott tapogatózott érte, hátha megtalálja.

És végül egy „kis” vidámság:

2009. december 28: Ellenstratégia

Azt tapasztaltuk a héten, hogy már sokan izgultatok, mi lett az éheztetés eredménye. Egyben örülünk, hogy kiderült, mennyien olvassátok a blogot! Akkor következzen az izgalmas folytatás:

Lici ellenstratégiát dolgozott ki: úgy döntött, ha nappal éheztetjük, pontosabban nem a (mától fogva 3 db!) fogára való étket adunk neki, akkor éjszaka fog enni, ezzel egyrészt kifárasztja az ellenfelet, másrészt éjjel biztos nem állok neki főzeléket készíteni, marad a kéznél levő tejecske. Nekem már most gyengül az ellenállásom. Viszont mindezek ellenére a mérleg este 6,11-et mutatott a két nappal ezelőtti 5,99-hez képest. Ki érti ezt?

2009. december 27: Éheztetés

A szülők szörnyű tervet eszeltek ki: megelégelték, hogy minden étkezés merő könyörgés és bohóckodás, ezért elhatározták, hogy ha a gyermek nem akar enni, akkor nem fog enni, majd csak megjön az esze. Anyának elég hamar megtört az ellenállása, de Apa kitartott, így az eredmény: a tízórai és az ebéd csak pár kanálnyi volt, de uzsonnára elfogyott az egész főzelék. Ennek ellenére a nevelő hatásban nem vagyok biztos. A fogyókúrát egy kis sporttal tettük teljessé, együtt úsztunk Marciékkal, és már voltak olyan részek is, amiket élvezett a lány. Például Anya úszósapkáját:

2009. december 26: A turné folytatódik

Ma ismét Kati nagymamihoz vettük az irányt. Amíg Marciék megérkeztek, a felnőttek leültek társasozni, amibe Licának is komoly beleszólása volt. Marci feltűnésekor viszont, akár csak két nappal ezelőtt, kicsi lányunk úgy döntött, hogy felállási mániájának nincs is jobb terepe az unokatestvérnél, úgyhogy szegény Marci ma is a támaszték szerepét töltötte be.

A tervezett további társasozásra már nem került sor, én csak a gyáli nagyszülőket szoktam azzal a váddal illetni, hogy nincs is más program, mint a gyermek nézése, de ez ma itt is bejött. De hát nem olyan rossz az, pláne két gyermekkel :)

2009. december 25: Szentdélelőtt

Reggel indulás előtt megkíséreltem elkezdeni ledolgozni az eddig összeszedett pluszkalóriákat egy kis tornával, épp csak az volt a baj, hogy közben Lica ébren volt. Kicsit nehezítette a dolgot, keményebb a hasizomgyakorlat, ha közben súlyzóként egy hatkilós gyermek telepedik az emberre...

Gyálon várt a harmadik karácsonyfa és a harmadik kupac ajándék, Lica itt is teljesítette a kötelezően elvárt csomagolópapír-tépést.

Számtalan ajándékkal gazdagodott, de készségfejlesztő csodajátékok ide vagy oda, a legjobban Apa ajándéka, két nagyméretű dobókocka tetszett neki. A képen megfigyelhető a profi dobómozdulat:

2009. december 24: Szenteste(’k)

Reggel Lica edzett még egy kicsit az állásra, hogy aztán minél szebben mutathassa be a rokonságnak:

Sokmindent tanult is még itthon: úgy tűnik, elleshette a múltkor Marcitól a fióknyitogatást, mert most már neki is sikerült, természetesen ujjbecsípéssel együtt:

Megismerkedtünk továbbá a forró fogalmával, mivel így, hogy Lica álldogál, annyira önveszélyes lett, hogy egy percre sem merjük magára hagyni, vittem tehát magammal a konyhába a megsült zsömléimért, amikhez hozzá is nyúlt rögtön, lett is bömbi!

Kati nagymamihoz megérkezve Lica rögtön rávetette magát a szaloncukrokra, amikor nem a szájába tömött párat, akkor a dobozukat tépte vagy rátámaszkodva álldogált. Mikor végre megérkeztek Beniék, akkor Marcival csinálta ugyanezt:

Ebédnél megkóstoltuk a húslevest, nem volt ellene kifogása.

Még a pelenkázás alatt sem bírtam vele, annyira ment volna rosszalkodni:

Persze mire eljött az ajándékosztás ideje, nagyon elfáradt és álomba szenderült, így a Jézuska kénytelen volt toporogva várakozni, hogy felébredjen, és aztán sem várta nagyon szíves fogadtatás Lica részéről... Az első szenteste (délután) tehát elég nyűgisen telt, még ha ez nem is minden képen látszik:

Az ajándékok bezsebelése után (ahhoz képest, hogy Apa családjában nem nagyon szabad ajándékokat venni, egyesek eléggé túlzásba estek :)) irány haza, és kezdődhetett a program elölről: fadíszítés, csillagszóró, ajándékozás. Az itthoni már jobbkedvűen telt, volt egy kis csomagolópapír-tépés is, de a fa meglepően kevéssé érdekelte a lányt, néhány nyúlkáláson kívül nem volt más.

Tobzódás az ajándékokban Anyával és Apával:

Azt végül nem kaptuk meg ajándékba, hogy végre stabilan átlépjük a 6 kilós súlyt, hiába voltunk már felette, ma megint 5,99-et mutatott a mérleg.

2009. december 23: Kezdetét veszi a karácsonyi turné

A Nagypapi szülinapjával megkezdődött a karácsonyi jövés-menés, ünneplés, lakmározás. Utóbbi csak a felnőttek részéről, mert Lica evése egyre elkeserítőbb: már ketten bohóckodunk neki folyamatosan etetés közben, így öt perc produkció jutalma egy kanál kegyes beengedése. Ma Emó még Lica sapkáját is a fejére húzta a hatás fokozása céljából:

Lici érdeklődését most már erősen felkelti Vackor, a cica, aki gyanakvóan figyelte a betolakodót, majd gyorsan menekülőre fogta, mikor Lici támadásba lendült.

Egyre ügyesebben csücsül a kiscsajszi, bár még nem sokáig tartja meg magát, és nem is szabályosan fekvésből keveredik ülő helyzetbe, de valahogy mégis sokszor ott találja magát (persze sokszor külső beavatkozással):

Az igazi fejlesztés alatt álló terület azonban az állás! Sőt, mondhatni, ez már ki is van fejlesztve:

2009. december 22: Új bankreklám

Apa ma a régi számlákat, papírokat szortírozta, lánya hathatós segítségével. Emó fel is vetette, hogy bankja forgathatná Licával az új reklámját: ezúttal nem a kemencében égethetné el az ember a csekkjeit, ha felveszi az adósságrendező hitelt, hanem megetethetné a gyerekkel:

Másik mai történet: Otthagytam Licát két percre a szobájában, amíg feltettem a főzelékét főni. Még csak gyanús csend sem volt, ami általános vélekedés szerint rosszat jelent, mindenféle megnyugtató zörejt hallottam, gondoltam, a játékait tologatja. Visszamegyek és mit látok: a szemetes felborítva, a teteje leesve, a lány pedig már mászik befelé a pelenkák közé :) Erről sajnos nincs fénykép, ezúttal nem az a rossz anya voltam, aki először nevet és fényképez, és csak utána nevel és kárelhárít.

A lakás végre egyre jobban karácsonyi díszbe öltözik, Lica nagy örömére:

2009. december 21: Gasztroenterológus és a halak

A nap mostantól fogmosással indul (persze a figyelmes szemlélő megjegyezheti, hogy a profi mozdulat szépséghibája, hogy fent nincs is foga a kisasszonynak):

Délelőtt sor került a rég várt gasztroenterológusi vizitre! A három hónapos várakozást még megfejeltük a helyszínen egy óra várakozással, és nem érte meg... A fő diagnosztikai kérdés az volt, hogy mi aggódunk-e, és mivel a doktorbácsi kifogott egy olyan napot, mikor épp nem aggódtunk annyira, és ezt balek módon be is vallottuk, így ő sem aggódott. Egy vérvétellel megúsztuk, ha jó lesz az eredmény, vissza sem kell mennünk. Viszont nagyon jó játszótér van a váróban, majd néhanapján belógunk oda csak játszani :)

A nap további része lázas karácsonyi készülődéssel telt... volna, ha nem érkeznek meg az újonnan vásárolt halas habtapik. Az eladó jó puzzle-zést kívánt hozzá, és igaza lett: jó másfél órás nem tervezett családi kirakózás lett a dologból, pláne, hogy Lica örömmel dúlta szét, amit mi nagy nehezen összeraktunk:

Este egy locspocsos fürdivel zártuk a napot, még a kamera sem úszta meg szárazon:

2009. december 19-20: A hó fogságában

A hangzatos cím nem teljesen helytálló, mert eleve úgy terveztük, hogy Gyálon alszunk, mivel Apa hajnalig túrázik, így délelőtt legalább addig alszik, amíg szeretne, de ha haza akartunk volna menni éjszakára, akkor sem tudtunk volna a leesett hatalmas hó miatt.

Éjjel Lica többször felriadt, és mivel ha nem otthon vagyunk, még jobban zavar az éjszakai sírás, mivel másokat nem akarok felkelteni, ezért elég hamar megtörtem és magamhoz vettem az ágyamba. A kísérlet nem győzött meg, ezentúl tényleg ragaszkodunk majd az elveinkhez, hogy ilyet nem csinálunk... Lica nagyon mókás játéknak fogta fel a dolgot, egész éjjel az arcomat tapizta, hajamat-orromat huzigálta, egyikünk sem aludt túl sokat.

2009. december 18: Kezdődik a karácsony!!!

Apa mától nem dolgozik többet idén, úgyhogy számunkra megkezdődött a karácsony! Igaz, a következő másfél napban még távol leszünk egymástól, ő teljesítménytúrázik, mi pedig addig szokás szerint Gyálon időzünk majd, de a mai napot legalább már kiélvezhettük együtt. A terv az, hogy a következő két és fél hétben Emó felhízlalja Licát, mert manapság csak úgy megy be kanalas étel a lány szájába, ha percekig bohóckodunk neki, így a keletkező mosolyba befér a kanál :) Ez viccesen hangzik, de nem hiszem, hogy nevelésileg helyes lenne... Mindenesetre ez inkább Emó profiljába vág, és engem nagyon megijeszt a gondolat, hogy januártól én játsszam el naponta legalább négyszer a félórás műsort. De nem gondolkodunk ennyire előre...

Viszont ami plusz kalóriát Emó bejuttat, azt le is dolgoztatja: Ma a kedvenc harangjával csalogatva vagy tíz szobahosszt futtatott le a lánnyal:

A harang egyébként csodákra képes, és minden körülmények között vonzó, valószínűleg azért, mert elég kicsi, így ha megszerzi, mindig újra elvesszük. Lica korábban rajongott a tornyok ledöntéséért (sajnos úgy tűnik, múlóban a szenvedély, alighanem a Jézuska nem lesz elég naprakész az ajándékkal :)), mostanában akkor tudjuk a toronyhoz csalogatni, ha a felül lévő béka fejére biggyesztjük a harangot, amit Lici onnan nagy precizitással emel le anélkül, hogy a torony többi része megrezzenne. 

2009. december 17: Produkciók

Lavóros játék ma reggel (természetesen vezetékkel végződik):

A legújabb kedvenc a főnökszék magasságállító kallantyúja. Szerencse, hogy a legalacsonyabb állásban van, különben Lica fejére zuhanna, mikor meghúzza:

És még egy sorozatkép „Anya, most fényképezel? Akkor elkaplak!” címmel:

2009. december 16: Az első hó!

Nagy-nagy fehérségre ébredtünk ma reggel! A pici lány az erkélyajtón át figyeli, mi történik odakint:

Délelőtt a karácsonyi ringatóra készültünk, gondolván, hogy kiélvezzük odafelé a havas sétát, de ebből hóban csúszkálós rohanás lett, mivel a kisasszony persze mindig indulás előtt dobja be a nemevős figurát, ami hosszas küzdelembe torkollik. A gasztroenterológus számára történő méricskélést ezennel fel is adtam, ahhoz már nem volt türelmem, hogy hatféle kaja és azok létező összes keverékének tömködése közben még mérjem is a mikrogrammokat, amiket bejuttatok.

Induláskor kicsit felvidított a szomszéd fiú vicces kérdése a liftben, hogy Lici hány éves? :) A Ringatón összefutottunk a fórumról ismert Enikővel és Borka babával, na meg persze Marciék is ott voltak. Rajtunk kívül meg még vagy ezer kis- és nagy ember, úgyhogy nem volt olyan élvezetes, mint egy hétköznapi ringató.    

2009. december 15: Legyen minden nap ilyen!

Nagyon élveztük a mai napot! Az első kis siker az volt, hogy végre lecsúszott egy icipici sütőtök a lány torkán, nem sok, de messze meghaladja a kétheti átlagot.

Lica megalkotta első rajzát, mégpedig a karomra: az íróasztal mellett az ölembe vettem, rögtön felmart onnan egy tollat, bekapcsolta és egy vonalat húzott rám. Nagyon szép volt!

Aztán beállított Marci és Beni, nagyon örültünk nekik! Marci kicsit kába volt az elején, így nem nagyon tudott mit kezdeni Lica agresszív fellépésével, így ő próbált minden korábbi hajhúzást megbosszulni, de aztán Marci is visszavágott, mikor felébredt!

A végén sapkát kellett húznom Licára, hogy a haját védjem. Marci végül megéhezett, megosztottuk vele házi körtekészletünket, mire Lica éhenkórász módon begyújtotta a rakétákat, odaspurizott a székéhez és kuncsorogni kezdett, pedig abszolút nem volt evésideje. Persze azért megszántam, de nem a mennyiség volt a lényeg, csak a koldulás.

A nap örömei ezzel nem értek véget, következő vendégeink Robin és Tomi voltak. Kártyajátékba fogtunk a földön, mire Lica elhelyezkedett a kör közepén, pörgött körbe-körbe, és vadászott mindenki lapjaira.

Lica tehát imádta a mai napot, alig aludt, hogy le ne maradjon valamiről. Érzem, meglesz ennek a böjtje, megint meg lesz sértődve, ha nincs minden nap ilyen izgalmas program :)

2009. december 14: Remény

Elkezdtünk reménykedni abban, hogy javul végre Lica rejtélyes állapota, mert végre újra átaludtunk egy éjszakát! Legalábbis ő, mert én már be vagyok programozva az ébredésre, óránként-kétóránként felriadtam, és reménykedtem, hátha már reggel van, és elkönyvelhetjük a sikert. Lekopogom, hányás sem volt már csütörtök óta, a köhögés, nátha még megvan, de nem komoly. A héten mérni tervezzük az evéseket, hogy legyen mit mutogatnunk a gasztroenterológusnak jövő héten. Az első nap tapasztalata, hogy kb. ugyanannyit eszik, mint kéthónapos korában: 650 gramm körül egy nap (súlya alapján 900 lenne a normális).

2009. december 13: Szülők nélkül

Egész héten ment a tépelődés, hogy mi legyen a hetekkel korábban mára tervezett programmal, azaz Lica első komolyabb időre nagyszülőkre hagyásával. Hol erre hajlottunk, hol arra, mert ha épp nem volt hajlandó kanalas kaját enni, szóba sem jött a lelépés, aztán ez kicsit enyhült (bár a főzelék továbbra sem jön szóba), de erre jött a köhögés (ami úgy tűnik, csak reggeli tünet)... Anyai szívem azt súgta, hogy ne, de már annyi mindenki rákészült, hogy meg lehet kövezni, de végül úgy döntöttünk, hogy menjünk. Reggel 7-kor Jutka nagymami kezébe nyomtuk hát Licát, és felkerekedtünk teljesítménytúrázni. A szülés óta első komoly gyaloglásnál nagyobb próbatétel volt, hogy ne telefonálgassak haza, de álltam a sarat! Állítólag rendben is mentek a dolgok, ha meg nem, az sosem fog már kiderülni :) A fényképekből azért úgy tűnik, mindenki jól érezte magát.

Azért mi szedtük a lábainkat, így végül olyan hamar hazaértünk, hogy csak két evést kellett a nagyszülőknek levezényelni. Az ajtó felé közeledve izgatottan vártuk, milyen örömvigyor ül majd a kiscsaj arcán, ha meglát bennünket, de azért nem volt olyan heves az érzelemkitörés :) Azért nem bánja, hogy végre az apája kezében csücsülhet:

2009. december 12: Karantén

Most, hogy Marciék hazatértek Olaszországból, alig vártuk, hogy találkozzunk (na meg játékokat cseréljünk), de hát közbejött a betegség, nem akartunk senkit megfertőzni. Már lemondtuk a találkát, de Emó végül arra jutott, hogy egy közös séta még belefér, így felkerekedtünk, és nekiindultunk Budafokon. De a vége az lett (arra fogva, hogy fáznak a gyerekek), hogy csak be lettünk invitálva, előbb azzal, hogy majd külön szobában lesznek, de végül ebből is egy szoba lett, csak Marci az ágyon, Lici meg a szőnyegen. Jól meg is ijedtünk, mikor hazaérve kisvártatva kaptuk a telefont, hogy Marci hányt egyet... De állítólag nem miattunk, csak nem kellett volna csokimikulást nyalogatni!

És ha már múltkor Marci blogjában meg lettünk gyanúsítva, hogy Lici szinte már áll, legyen itt egy kép, hogy alátámassza ezt a tévhitet:

2009. december 11: Most meg köhög

A változatosság kedvéért ma reggel egy kis szörcsögő-rekedt Darth Vadert találtam a kiságyban, aki még köhögött is. Ez meg a tegnapi hányás arra indított, hogy visszalátogassunk az orvoshoz, de kiderült, hogy szabadságon van, így csak a régi védőnővel konzultáltunk. Sok okosat nem tudtunk meg, de ő legalább komolyan vette az éjszakai ébredéseket, meg az általános érzésemet, hogy valami nincs rendjén, nem csak azt kérdezte, van-e láza.

Hazatérve folytatódott a tegnapi játéktéma: vezeték és függöny (a videón nyújtott nevelési teljesítményemre nem vagyok büszke :)):

A vége az lett, hogy leszigszalagoztam a vezetékeket, amit Lica felháborodva fogadott...

...és a függönyön próbált bosszút állni:

Este pedig leültem mellé tányérral az ölembe (ejnye-bejnye), mire úgy kinézte magának a rántott husit, hogy versenyeznünk kellett: ő ér hamarabb ide, vagy én eszem meg előbb:

Anya, hol van az az izé, ami az előbb még itt volt a tányéron?

Jól van, akkor a tányért viszem el:

Ha meguntam, bukfencezem egyet:

De nicsak, megjött Apa, próbálok átlesni az asztal fölött, hogy lássam:

2009. december 10: Tepertő

A mai nap megint jobb volt, csak egyszer volt olyan nyűgös Lici, hogy a hátamra kötöztem (nagyon profin ment!) a lila kutyával egyetemben, ők ott elvoltak hátul, én meg közben mosogattam, tettem-vettem:

A nap többi részében teljes volt a vidámság, és a játék a kedvenc cimborákkal: a vezetékekkel és függönyökkel :)

Egy új becenevet is kapott a lány: úgy teper már a szobán keresztül (perisztartikus mozgással), hogy Apa Tepertőnek keresztelte el. Teperés közben egy-két balettmozdulatra is futja, az egyik lábát emelgeti négykézlábból fölfelé, szerintem Anyától leste el a farizom gyakorlatot :)

A jókedvünknek éjjel szakadt vége, ki nem találjátok mivel: persze, hogy hányással :( Ezennel megszakadt a két hete tartó hétfő-szerda-péntek sorozat, ez az adag csak holnap lett volna esedékes. De ezzel remélem, kivan a heti kvóta!

2009. december 9: Mélypont

Jelentem, szörnyű anya vagyok, elértem lelkileg a mélypontot. A nappal első fele még egészen jól telt, Jutka nagymami átjött lelki támaszt nyújtani azok után, miket meséltem tegnap a beteg lányról, aztán persze egy vidám és játékos kiscsajt talált, a tegnapi levertségnek nyoma sem volt. Viszont a délutáni menüt újfent kihányta (mostanában teljesen visszautasítja a főzeléket, lehet, kár volt próbálkozni). Apa pedig este céges vacsin vett részt, rám maradt az altatás, amit fél 12-re sikerült befejezni (a vége felé már nem csak Lica sírt). Mikor aztán fél 4-kor újra riasztott a lányzó (de szopizni nem akart), kénytelen voltam Apát felkelteni, hogy én ezt nem bírom, Lica érdekében vegye át az ügyeletet, de mivel persze aludni sem tudtam, míg ment a műsor, végül mégis én csináltam végig, de nem vagyok büszke magamra a hozzáállásomért...

Valaminek hamarosan javulnia kell, mert én ehhez nem vagyok elég erős! A hozzátáplálást kb. nulláról kezdjük, mert nagyjából semmit sem hajlandó megenni (talán a tejpép a kivétel), amit mégis megeszik, azt kihányja, a súlya egy hónappal ezelőtti mélységekben. Az hiszem, elég is mára ebből a panaszáradatból...

2009. december 8: Ez már tényleg betegség

Nem tudom, összefügg-e a hányásos mizériával, de mára látványosan beteg lett a lány: lázas volt, nyűgös, és egész nap aludni akart, persze kizárólag karban. Ezzel már orvoshoz mentünk, de sokkal nem lettünk okosabbak. A láz hamar lement a kúptól, azután legalább már egy-két halvány mosolyra futotta Licától, Emó pedig mesenézéssel próbálta még jobb kedvre deríteni:

2009. december 7: A hányás folytatódik

Valami nem stimmel ezzel a lánnyal. Reggel sírva ébredt, ami az előző esti maratoni altatást figyelembe véve nem esett jól, és Licától meglehetősen szokatlan. Ma este pedig folytatódott a műsor: 9-kor elaludt, de fél 12-kor ébredt és kihányta a vacsorát. A kárelhárítás után pedig következhetett az újabb kilátástalan álomba ringatási procedúra. Ami a legrosszabb: Lici kezd anyás lenni (ez önmagában még hízelgő), ami azt jelenti, hogy Emó kezében sokkal kevésbé nyugszik meg, és ha ott vagyok, nyújtogatja felém a karjait, hogy vegyem át, így hát kénytelen-kelletlen elnyertem az altatás feladatát. Egy idő után rájöttem, hogy nem kell felkapdosnom, ha felsír, elég, ha olyan közel hajolok hozzá, hogy elérje az arcom, ettől is megnyugszik (kis probléma, hogy ehhez főleg a hajam húzgálása segíti hozzá). Na de mivel leeresztettük a kiságyat, ez a behajolás mondjuk egy órán keresztül kegyetlenebb, mint Rubint Réka legdurvább combizom-edzése! A tréningnek kb fél 1-kor lett vége, de a folytatásra nem kellett sokat várni: háromnegyed háromkor be kellett pótolni a kihányt vacsit egy kis szopizással (amit mondjuk nem is bántam).

De a panaszkodást ismét zárjuk valami vidámabbal: a nappali műsor sokkal kellemesebb volt, mint az éjszakai, íme, ahogy Lica komponál a Gyöngyiéktől kölcsönkapott zenedobozon:

2009. december 6: Itt járt a Télapó!

Az eset még tegnap történt, de a mai naphoz illik témáját tekintve:

Békésen üldögélünk itthon, mikor megszólal a kapucsengőnek az a hangja, amit akkor hallat, ha valaki odalenn a kódunkkal bejön a bejárati ajtón. De hát mindenki idehaza van, rajtunk kívül csak pár családtag tudja a kódot (de róluk sem feltételeztük, hogy megjegyezték :)), és ők is mindig felcsöngetnek, különben sem szoktak bejelentés nélkül érkezni, de azért várunk pár percet, hátha mégis. Mikor senki sem jelent meg, rögtön írtunk a ház levelezőlistájára: nézzék vissza a kamerás felvételeket, ki lopta el a kódunkat és garázdálkodik a házban? Szombat este lévén választ nem kaptunk, szerencsére! Ugyanis mikor két óra elteltével a koszos pelusokat indultam levinni a szeméttárolóba, egy jó nagy mikuláscsomagot találtam a kilincsünkre függesztve! Szóval valamelyik nagyszülő játszott vicces kedvű Mikulást! Gyorsan újabb levél a levlistára: nem kellenek a kamerafelvételek! Aztán ezt meg is bántuk, miközben próbáltuk a módszerből és a csomag tartalmából kikövetkeztetni, ki is lehet a tettes. Egyszerűbb lett volna a kamerán megnézni! Végül azért csak rájöttünk (legalábbis azt hisszük, mert töredelmes beismerő vallomást nem sikerült kicsikarnunk), és felhívtuk Kati nagymamit, hogy megmondjuk: örülhet a Télapó, hogy nem körözi még a rendőrség!

Ma reggelre aztán a mi télapónk is megérkezett:

Lica örömmel ismerkedett a zsákmánnyal, nem tudjuk, sikerült-e a csomagoláson át a csokiig is eljutnia, de ha igen, gondolom, jól megalapoztunk egy csokoládé-allergiát, de akkor nem tudom, hogy bírja majd ki az apja, hogy nem tömheti édességgel a gyermekét...

A kalóriákat az uszodában igyekeztünk ledolgozni, ahová ezúttal oda is találtunk, épp csak Lica fürdőbugyiját hagytuk otthon. Úgyhogy nem volt olcsó a dolog, de most már két fürdőbugyival dicsekedhetünk, ráadásul a sok pénzért a kőbányai uszodánál kicsit elegánsabb környezetben szelhettük a habokat:

Licát ez persze hidegen hagyta, most is bedobta az úszás közben ujjszopizós figurát:

Délután-este még egy társasjátékparti is belefért a jól sikerült hétvégébe, az idillt viszont kissé rontotta az esti két órás altatási procedúra. És nem ez volt az első eset a héten, pedig eddig a mintaszerű elaltatásokról voltunk híresek. De hogy ne negatívummal zárjuk a hetet, legyen még egy videó Lica manapság szokásos kommunikációs formájáról:

2009. december 5: Tejtesók

Ma Törökbálinton jártunk tejtesó-látogatóban. Kicsit szégyelltük is magunkat, mert a nagy vendéglátás közepette kénytelenek voltunk bejelenteni, hogy a tejtesóság lassan végéhez közeleg, mivel így, hogy Lica ilyen rettentő keveset szopizik, nem tudjuk fenntartani a tejcsárdát. Mindenesetre az eddigieket jól hasznosította Lala, annak ellenére, hogy másfél hónappal fiatalabb, pár számmal nagyobb ruhákat hord Licánál:

Leánykánk jól bemutatkozott, rögtön belevetette magát a más játékaiba, kúszott-mászott-rombolt-berregett, irtó jól érezte magát. A produkció megörökítése végett megmutatjuk ezt a képet is, pedig biztos haragudni fog érte nagykorában, nem a legelőnyösebb felvétel... Viszont talán visszaadja, milyen komoly ülési kísérletek zajlanak már!

És! Délután hajlandó volt szopizni Lica! Igen, manapság már ez a hír, ha van szopi a reggelin kívül :(

2009. december 4: Szakosztályi est

A változatosság kedvéért Lica ma reggelt hányt (elvégre tegnap is extrém, 6 kiló fölötti értéket mértünk, le kellett dolgozni), megörvendeztetve vele az apját, aki ma szabadságon volt, hogy teljesen készen álljon a szakosztályi estre vállalt sok-sok feladatával. Azért egy közös családi ebéd is belefért a napba:

(Mielőtt a gyermekvédők elszörnyednének, nem használjuk még rendszeresen az etetőszéket, mert Lica nem tud még egyedül ülni, de a fotó kedvéért – na meg azért, mert olyan jó érzés volt, ahogy ott rágcsálta benne a kekszét, míg mi ebédeltünk – egyszer-egyszer belefér)

A szakosztályi est fénypontja természetesen Lica volt (ha már Marci nem tudott konkurenciát teremteni, mivel még Olaszországban időzik), a jövő évi fotóversenyen alighanem ő nyeri a legtöbb fényképen ábrázolt turista díját :) A turista címre pedig azért jogosult, mert már van szakosztályi igazolványa is:

Mivel folyamatosan kattogtak a fényképezőgépek, sikerült végre valamennyire megörökíteni a tipikus Lica-féle grimaszt is:

A végére pedig a nap sztárfotója (nagyban megnézni csak saját felelősségre, én tuti rosszat álmodnék tőle, olyan ijesztő :) Viszont az első sokk után kiválóan megfigyelhető rajta a két kis fogacska!)

2009. december 3: Orvosnál

Máig kaptunk haladékot, hogy Lica elérje a 6 kilót. Vetkőzés után az asszisztensnéni még ránkszólt, hogy a parókát és a műszempillákat is tessék levenni, nehogy csalás legyen! Akárhogy is, a küldetést bőven túlteljesítettük, 6,15-öt mértek! Volt is nagy öröm, a nap hírének lett nyilvánítva a rendelőben, hogy a Lícia hízott. Az én kedvem nem volt ilyen rózsás, egyrészt mert itthon messze nem ennyi Lica súlya, a saját nyilvántartás szerint még nincs meg a bűvös 6 kiló sem, na és tegnap megint volt egy hányás. Arról nem is beszélve, hogy a szopizásról kezd leszokni a csajszi, volt már két nap, amikor csak a reggeli, még kómás evésben lehetett bízni, napközben csak a főzelék és a gyümölcs, bár arra nem panaszkodhatunk, ezeket igen nagy kedvvel eszi. A dokinő szerint kaphat már olajat is (ez engem nem annyira vonz, úgyhogy egyelőre várunk vele), meg turmixolt húslevest (ezt meg nem szoktam főzni), csak a szaloncukortól van eltiltva :) Ezt szem előtt tartva délután meg is kóstolta a virágföldet, úgyhogy a kedvenc fácskám száműzve lett a nappaliból.

A jelenlegi fő aggodalmam az ivás, ami nem igazán megy, pedig ilyen csekély szopizás mellett muszáj lenne, így még a hónapok óta hanyagolt cumisüveget is elővettem, pedig szégyen, hogy egy hat és fél hónapost próbálok cumisüvegezni tanítani. Ezt Lica is így gondolhatta, mert bőszen ellenállt.

2009. december 1: Jóga

A „Próbáljunk ki minden babás programot!” projekt keretében megnéztük a baba-mama jógát is, bár sejtettem, hogy a csakrák meg mantrák világában én nem érzem otthon magam. Lici annál inkább! Bár a program maga nem kifejezetten érdekelte, a babamasszázs és babatorna rész számunkra nagyjából kimaradt, mivel Licát nem tudtam összevadászni a terem másik sarkából, vagy hason volt, amikor háton kellett volna és fordítva. Nagyon produkálta magát a kiscsajszi, úgy tepert négykézláb (illetve azzal az araszoló mozgással, ami a négykézláb mászás rossz – illetve semmilyen – kézhasználatú verziója)! Mikor be kellett hunyni a szemünket és magunkba szállni, vagy mi (mármint csak az anyukáknak, a babóknak nem), mire kinyitottam, Lica már a szomszéd anyuka talpát csiklandozta :) Úgyhogy egyszer megérte, pláne hogy elsőre ingyen van! :)