Jelentem,
szörnyű anya vagyok, elértem lelkileg a mélypontot. A nappal első fele még
egészen jól telt, Jutka nagymami átjött lelki támaszt nyújtani azok után, miket
meséltem tegnap a beteg lányról, aztán persze egy vidám és játékos kiscsajt
talált, a tegnapi levertségnek nyoma sem volt. Viszont a délutáni menüt újfent
kihányta (mostanában teljesen visszautasítja a főzeléket, lehet, kár volt
próbálkozni). Apa pedig este céges vacsin vett részt, rám maradt az altatás,
amit fél 12-re sikerült befejezni (a vége felé már nem csak Lica sírt). Mikor
aztán fél 4-kor újra riasztott a lányzó (de szopizni nem akart), kénytelen
voltam Apát felkelteni, hogy én ezt nem bírom, Lica érdekében vegye át az
ügyeletet, de mivel persze aludni sem tudtam, míg ment a műsor, végül mégis én
csináltam végig, de nem vagyok büszke magamra a hozzáállásomért...
Valaminek
hamarosan javulnia kell, mert én ehhez nem vagyok elég erős! A hozzátáplálást
kb. nulláról kezdjük, mert nagyjából semmit sem hajlandó megenni (talán a
tejpép a kivétel), amit mégis megeszik, azt kihányja, a súlya egy hónappal
ezelőtti mélységekben. Az hiszem, elég is mára ebből a panaszáradatból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése