Egész héten
ment a tépelődés, hogy mi legyen a hetekkel korábban mára tervezett programmal,
azaz Lica első komolyabb időre nagyszülőkre hagyásával. Hol erre hajlottunk,
hol arra, mert ha épp nem volt hajlandó kanalas kaját enni, szóba sem jött a
lelépés, aztán ez kicsit enyhült (bár a főzelék továbbra sem jön szóba), de
erre jött a köhögés (ami úgy tűnik, csak reggeli tünet)... Anyai szívem azt
súgta, hogy ne, de már annyi mindenki rákészült, hogy meg lehet kövezni, de
végül úgy döntöttünk, hogy menjünk. Reggel 7-kor Jutka nagymami kezébe nyomtuk
hát Licát, és felkerekedtünk teljesítménytúrázni. A szülés óta első komoly
gyaloglásnál nagyobb próbatétel volt, hogy ne telefonálgassak haza, de álltam a
sarat! Állítólag rendben is mentek a dolgok, ha meg nem, az sosem fog már
kiderülni :) A fényképekből azért úgy tűnik, mindenki jól érezte magát.
Azért mi
szedtük a lábainkat, így végül olyan hamar hazaértünk, hogy csak két evést
kellett a nagyszülőknek levezényelni. Az ajtó felé közeledve izgatottan vártuk,
milyen örömvigyor ül majd a kiscsaj arcán, ha meglát bennünket, de azért nem
volt olyan heves az érzelemkitörés :) Azért nem bánja, hogy végre az apája
kezében csücsülhet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése