Egyfelől
borzasztó, hogy egy hosszú hétvégét betegségre pazaroltunk, másfelől nagyon
hálás vagyok, hogy épp az volt, mert hétköznap nem ment volna egyedül a
csajszival. Ő úgy tűnik, csütörtök-pénteken már átesett a betegség mélypontján,
javulgat (bár a napi evésadagja mindössze 200 gramm körül mozog),
de nálam a krízis hétvégére esett. Szombaton csak feküdtem lázasan, szegény Apa
állta a sarat éjjel-nappal. Hétfőre már erőre kaptam annyira, hogy a reggeli
műszakot egyedül is bírjam, így Apa kicsit kialudhatta a fáradalmakat. Lici
eddigre már egészen aktívan játszott, csak a köhögés-nátha nem akart múlni. A
szobájában múlattuk az időt, mikor egyszer csak nagy önállóan elindul a nappali
felé, és a hangok alapján elkezdte a poharait rakosgatni egymásba. Megörültem
az önállóság eme váratlan pillanatának, és nem mentem utána, csak füleltem. Egy
idő után csak rájött, hogy egyedül van, először csak nyöszörgött, majd egyre
felháborodottabban nyafogott, végül elindult a keresésemre. Eltrappolt a
konyháig, benézett, sehol senki. Tovább a fürdőszobáig, bekukkant, továbbra sem
vagyok meg. Azt teljesen elfelejtette, hogy az ő szobájában hagyott, ott nem
szoktam lenni :) Így kétségbeesve elkezdett a bezárt hálószobaajtón dörömbölni
az apjának, amíg meg nem mentettem. Azért még van mit okosodnia :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése