2010. március 8: Kutyalabda

Lassan nyugdíjba mehet minden más játék, mert megérkezett az, ami mindent visz: a kutyalabda! Egy egyszerű rücskös gumilabdáról van szó, ami a babaklubban minden gyerkőc első számú kedvence, folyton marakodnak az ott levő két példányon. Eleinte tényleg kutyalabdának gondoltuk, de egy szemfüles anyuka felfedezte, hogy masszázslabda néven fut, és drogériában kapható. Nosza, be is szereztünk egyet, és bebizonyosodott, hogy nem csak a helyszín varázsáról van szó a klubban: a labda itthon is óriási kedvenc. A gurigázás már nagyon profin megy, a pohárba is nagy öröm ki-be pakolgatni, és a szót is érti a lány: ha megkérdezzük, hol a labda, megkeresi, akármennyire rejtve van is, és hozza (ez úgy hangzik, mint egy kiskutya – akkor mégis kutyalabda?). Sőt (de lehet, hogy ezt csak az elfogult anyai fül hallja), mintha mondaná is, de mivel elég korlátozott a mássalhangzó-készlete, ez valahogy úgy hangzott, hogy „abba”. Szép, a gyerekünknek nem Anya, Apa lesznek az első szavai, hanem az, hogy labda...

Egyébként ami játék tetszik Licának, azt már követeli, hogy csináljuk még és még és még és még... Ilyen a labda oda-vissza adogatása is, de ha letakarjuk magunkat kendővel és kukucsolunk alóla, akkor nyújtja vissza, hogy takaródzunk be megint, a múltkor meg a lufifújással sétáltam be a csőbe: miután az előző példány jobblétre szenderült, fújtam egy újat, de mielőtt összekötöztem, gondoltam, egyszer elengedem, hadd szálljon, biztos tetszene a lánynak. Hát tetszett is! Innentől fogva végtelennek tűnő időn át csak lufit fújtam, reptettem, Lica meg lelkesen hozta vissza, amíg csak a tüdőm bírta.

Szintén szeret etetni-itatni is engem. Eleinte a műanyag kockákból kellett innom, de sajnos rájött, hogy az igazi evésnél mókásabb, így volt, hogy csak úgy tudtam megetetni, hogy egy kanál vagy harapás Licának, aztán Anya harap egyet a lánya által odanyújtott, péppel összekent, megcsócsált kifliből, és így tovább... Hogy az ember mit meg nem tesz a gyerekéért... De mint a következő bejegyzésből majd kiderül, manapság már az ilyen evésnek is nagyon örülnénk...