Úgy érzem,
valósággal újjászülettünk! Végre igazából itt a tavasz, nagyjából én is
meggyógyultam, egészen jól működnek az éjszakáink (vagy picike ébredések
vannak, de fél perc alatt visszaalszik, vagy az sincs, csak reggel kel egy
picit korábban, de volt olyan éjszaka is, ahol sem ez, sem az nem fordult elő),
és ami a fő, Lica is jókedvű! Szerintem mindketten napelemmel működünk. Néha
már más dolgokat is lehet mellette csinálni, mert eljátszik szépen egyedül,
talán enyhül a szeparációs szorongás? Olvastam régen egy fórumot arról, hogy
melyik a legnehezebb korszak a kisbabákkal. Az elsöprő többség persze az első x
hetet írta, egy tétova kisebbség viszont ezt a szeparációs szorongós kort, hát
én velük értek egyet, és nagyon szeretném hinni, hogy végre vége lesz! De most
bizakodom!
A gyönyörű
időben rengeteget sétálunk, játszóterezünk, a hosszas betegség után ma végre Ringatóra
is eljutottunk, az erkélyt is kezdi Lica felfedezni (sajnos még nem bababarát,
így nagyon szoros felügyeletet igényel), na és újabban a fel/bemászási
képességeit is. A fotellal kezdődött:
Aztán rájött,
hogy ezt a játékládánál is lehet alkalmazni, így többnyire ott trónol a játékok
tetején:
A lényeg, hogy
majd kicsattanok a jókedvtől, minden csodálatos, gyönyörű családom van, és
olyan szép velük minden! A tél ehhez képest visszanézve a túlélésért folytatott
küzdelemnek tűnik, aminek egyetlen célja, hogy átvészeljük tavaszig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése