Blogindító

Szeretettel köszöntünk minden régi és új olvasót!

Na csak nem bírtam ki most sem :) Licinél is úgy kezdtem, hogy úgysem lesz blog, nem érek én rá ilyesmire, különben is hülyeség, aztán csak beadtam a derekam. Most is megfogadtam, elvégre a „nem érek rá” érv duplázódott, erre tessék... Ennek több oka is van: igazságtalannak tűnt, hogy csak Licinek legyen blogja (már így is borzasztó, hogy kb tízszer annyi fénykép készült róla naponta, mint most Mimiről), meg ha úgy alakul, hogy lesz harmadik gyerkőc, jó lesz emlékezni, mi hogyan is volt a többieknél (félelmetes, de a blog, a fotók és a papíralapú feljegyzések ellenére mindössze 20 hónap távlatából is gyakran úgy vagyok vele, hogy fogalmam sincs, Licivel hogy is volt ennyi idős korában), és Lici blogját is pont akkor hagytuk abba, amikor kezdett a legtöbb mesélnivaló keletkezni, mert szédületes iramban elkezdett beszélni, úgyhogy bennem maradt egy csomó mondanivaló. És akkor ebből ki is derül, hogy szegény Miminek önálló blog azért nem jut (pedig milyen frappáns lenne a PiciLici után a MiniMimi :)), mert úgysem lehet szétválasztani, mi történik a két gyerkőccel, meg egyelőre Licó produkálja a látványosabb kunsztokat :) De azért persze megörökítjük majd azt is, Mimi milyen okosan néz :)

Van még pár dolog, amire előre felhívnám a kedves olvasók figyelmét: Mivel duplán nem érek rá, nem ígérek semmi rendszerességet, ezúttal senki ne merészeljen azzal frusztrálni, hogy „rég frissült a blog”! (korábban voltak ilyen elvetemültek) Alighanem nem nagyon lesznek képek és videók sem, azokat mindenki figyelemmel követheti a jól ismert helyen: http://picasaweb.google.com/kissemo (itt is fel lehet iratkozni a frissítésekre, úgyhogy nagyon kényelmes). Lehet, hogy nem lesz továbbá irodalmi stílus és szép kerek történetek sem (bár szerintem Licié sem volt olyan nagy szám, de mivel sokan dicsérték, amit ezúton is köszönök, fontosnak látom ezt a figyelmeztetést), inkább amolyan „hírfolyam” és emlékeztető az utókor számára.

Most pedig nekilátok utolérni magunkat (Licinél is kb pont három hetet kellett ledolgozni, mikor végre megszületett az elhatározás, de akkor a napsütötte teraszon üldögélve tettem ezt, miközben a ded angyalian aludt mellettem, mostanában viszont nincsenek ilyen idilli és csendes pillanatok...)