Lica ma a Közlekedési Múzeumba ment Kati mamával.
Előtte elmondtuk neki, hogy trolibusszal fognak menni. Erre Lica a
metrómegállóban megszólal: „Trolimetró jön!”
Hazafelé jövet jól el is aludt a trolibuszon, így
aztán ebéd után nem sikerült elaltatnunk. Mondom Emónak, hogy nem baj,
úgyis akart magának egy kis Lica-dózist hétvégén, mire Lica
felháborodottan: „Én nem dózis vagyok!”
Mondtuk Katinak, azért számoljon be róla, mi volt a
múzeumban, mert Licából úgysem tudnánk kihúzni, mire ő bizonygatta,
hogy dehogynem. Hát így ment: „Mit láttál a múzeumban?” „Hm?” Ez lement
párszor, aztán próbáltunk segíteni: „Vonatot?” „Igen” „Repülőt?” „Igen”
Aztán ide el lehet képzelni az összes közlekedési eszközt, de egy idő
után gyanús lett a sok igen. „Repülőszőnyeget?” „Igen” Hát mi nem
emlékszünk, hogy ilyesmi lett volna ott, mikor legutóbb arra jártunk,
bár Zí próbálta megvédeni Lica igazát :) Úgyhogy valaki megnézhetné, és
megírhatná, milyen repülőszőnyeg van kiállítva :)
A nemlétező délutáni alvás helyett Lica megpróbálta
a szobájában átpelusozni magát. Mire felmentem, egy zokni már lehúzva, a
harisnyája is félig, a kezében pedig pelenka és popsikrém. Aztán mondta
is, hogy „Új pelust kérek. Kaki van benne” És kivételesen tényleg volt!
Úgyhogy van némi remény a szobatisztasági projekt tekintetében, amit
Emó mostanában nagyon szorgalmaz, bár talán nem télen, friss kistesóval a
legérdemesebb elkezdeni. Hiába tudja már, miről van szó, a bilitől
egyelőre mereven elzárkózik, legalábbis ha csupasz a popója. De hát én a
gyereknevelésnek mindig ezt a részét tartottam a legfélelmetesebbnek,
úgyhogy fel vagyok készülve a nehézségekre...
Délután Peti, Lica keresztapukája, és párja, Norikó
jött látogatóba. Norikó megállapította, hogy egyrészt Lici milyen
könnyű (ezek után megmértük Mimi mérlegén: ruhástól volt 9,45, ami
tényleg nem egy dicső eredmény), Miminek meg milyen nagy az orra (Peti
kimagyarázta a dolgot, hogy csak a japán csecsemőkhöz képest).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése