Mimi első igazi mosolyának napja! Türelmesen
kivárta, míg Licát lefektetem, és mikor végre teljes egészében rá tudtam
koncentrálni, akkor megajándékozott jópár gyönyörű vigyorral. Aztán még
a délután folytán egyszer sikerült hintázás közben előcsalnom belőle,
de sajnos este Emónak nem sikerült bemutatnunk a produkciót, szóval még
nem megy rutinszerűen. De sebaj, még mindig több esélye van meglátni,
mint Lica esetében, aki pár nappal idősebb korában a többnapos kórházi
tartózkodás alatt kezdte el a mosolygást (ebből is látszik, hogy őt
messze nem viselte meg annyira a kórház, mint engem).
A vigyoriság legalább kicsit megnyugtatott, hogy
néha jól is érzi magát Mimi, mert szoktak kételyeim lenni. Egész nap
alig alszik, úgy érzem, csak sodródik az álom és az ébrenlét határán,
mert elszenderedik, de maximum 10 perc múlva tuti felébred, de aztán
ébren lenni sem tud igazán, így valószínű egész nap fáradt. (A védőnő
szerint nem baj, örüljek, hogy éjszaka már egész jól alszunk, persze, az
én szempontomból ez így van, hogy az a fontos, de Mimiéből nem biztos)
Engem meg furdal a lelkiismeret, mert úgy érzem, ha ébren intenzívebben
tudnék vele foglalkozni, és az altatásnak is meglenne a maga rituáléja,
nem csak ahogy épp sikerül, akkor jobban ki tudná alakítani az
alvás-ébrenlét ritmust. De különösen délelőtt erre semmi esély Lica
mellett: a nap elkezdése, mindenki felöltöztetése, reggeli, tízórai,
séta, ebéd, közben Licával játszani majd lefektetni - az egész káosz és
rohanás. Délután jobb, mikor Lici alszik, és utána is kevesebb
feladatunk van, akkor jobban is alakul Mimi napirendje, de akkor sincs
fél órás alvásnál hosszabb.
A komoly téma után még egy kis történet mára: Lica a
lépcsőzéshez kérte a segítségemet: „Anya kezét fogni!” Odanyújtottam
neki azzal, hogy „Itt a kezem, nem disznóláb!” Erre rámutat a lábamra,
és közli: „Ez disznóláb!” :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése