2012. szeptember 8.

Egy kis vegyes:

Licával ellentéteset játszottunk a reptéren várakozva, mondtunk egy melléknevet, neki kellett az ellentétét, de még nem ment tökéletesen:

-          Mi a meleg ellentéte? Mi az, ami nem meleg?

-          Ropi!

-          Mi a buta ellentéte?

-          Én!

Készítettem a lányoknak egy „jóságmércét”: egy skálán lehet huzogatni a fényképeiket aszerint, hogy hogy viselkednek, ha a jó tartományban vannak, mindenféle jutalom van beígérve, ha a rosszban, akkor mese- és desszertmegvonás (még nem volt rá azóta példa). Másnapra elmúlt az újdonság varázsa, nekem ki is ment a fejemből, Lica viszont egy kis angyal volt, ölelgetett, puszilgatott, „Szeretem Anyát!”, stb, én meg meglepetten élveztem a dolgot, aztán józanodhattam ki, mikor odarángatott a jóságmércéhez és közölte: „Tolj arrébb!”

Mimus velős kategorizálása: „Lica bátor, Mimi kedves!” (legalább a fele igaz :))

Mimus gyönyörűen beszél, hosszú mondatokban, néha csak úgy magának is (nyaralás alatt egyik reggel felébredve az ágyban sorolgatta magának a közeli és távoli családtagokat), tökéletes az igeragozása, amin mindig elámulok, viszont a főnevek ragozásával, főképp a teljes hasonulással gyűlik meg mindig a baja, így lesz „kanálval” és „denevérvel” (ez egyébként a derelyére vonatkozott :)) De a legviccesebb hibája, ami ugyanolyan szállóigévé vált már a családban, mint a „másik dinde” és a „Buksi megharapta Beni szoknyáját” (ez a fő kiskunmajsai élménye, minden nap elmondja), szóval az a „Menj innen!” helyett „Menj innen innen!” Természetesen már Lica is így mondja. Illetve Mimi, mivel többször rászóltunk, hogy nem mondunk ilyet, most már úgy, hogy „Nem mondom Licának, hogy menj innen innen!”