Csütörtökön vissza kellett mennünk az orvoshoz. Azaz csak
kellett volna, de annyira sokan voltak, hogy nem értünk volna haza, mire ennem
kell, és mire megérkezett Kati nagymami. Be kell valljam, azért jött, mert
olyan sokat bömbiztem az éjszaka, hogy Anya szinte semmit sem tudott aludni,
így most a nagymami vigyázott rám, míg Anya próbálta bepótolni az alvást.
Pénteken ismét próbálkoztunk az orvosnál, ezúttal be is jutottunk, de nem volt benne sok köszönet. A doktorbácsi az azóta elhíresült „Milyen ez a gyerek? Pöttyös, sárga...” üdvözléssel nyitott, és a folytatás sem lett jobb. Kikaptunk megint a súlyom miatt (4,02), a szemem miatt (még egy hét haladékot kaptunk a szemészhez menetelben), és a bőröm miatt is.
Pénteken ismét próbálkoztunk az orvosnál, ezúttal be is jutottunk, de nem volt benne sok köszönet. A doktorbácsi az azóta elhíresült „Milyen ez a gyerek? Pöttyös, sárga...” üdvözléssel nyitott, és a folytatás sem lett jobb. Kikaptunk megint a súlyom miatt (4,02), a szemem miatt (még egy hét haladékot kaptunk a szemészhez menetelben), és a bőröm miatt is.
Az utóbbira kaptunk egy krémet,
ami még tesztelés alatt áll, de már nagyon sok gyereken segített. Anya sajnos
elkövette azt a hibát, hogy ennek kapcsán kísérleti nyúlnak becézett engem,
mire a doktor bácsi kissé megsértődött... Anya meggondolhatná, mikor próbál
vicces lenni! Mindenesetre a kence innentől fogva a nyúlkrém elnevezéssel
vonult be a családi történelembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése