2009. május 14-én délelőtt még
mit sem sejtettünk. Anya elment a szokásos CTG vizsgálatra, ahol azt mondták,
hogy 1-2 cm-re nyitva van a méhszáj, tehát legalább azt nem gondoltuk többé,
hogy sosem fogsz kibújni, de mivel a CTG semmi fájást nem mutatott, azzal
bocsátottak el, hogy 17-én újra találkozunk.
A nap a szokásos mederben zajlott, Anya
készítgette a dekorációkat a szobácskádba, aztán délután 5-kor elkezdődtek a
fájások, de Anya nem volt biztos a dolgában, mert Beni nagynéni is bement
egyszer vaklármára, így inkább nem mondta le a vacsoravendégeket, hanem
elkezdett főzni. 6-kor Apa is befutott és segített, rá is fért már akkor
Anyára.
Aztán megérkezett Móni, Matyi és a kis Dani. Reméltük, hogy Móni majd tapasztaltként segít, mikor kell indulni a kórházba, de mivel neki programozott császármetszése volt, nem igazán értett a fájásokhoz. A vendégektől kaptál egy szép forgót, de aztán elég hamar távoztak, lehet, hogy azért, mert Anya már nem volt túl kommunikatív?
Amíg Apa elmosogatott (sok újat tanult Apa ezen a napon :) ), addig Anya beült egy kád forró vízbe, ami kicsit még begyorsította a fájásokat. Még némi intézkedés, pakolászás után fél 11-kor végre az indulás mellett döntöttünk, persze nem gyalog, ahogy Anya eredetileg elképzelte...
A szülőszobán megállapították, hogy már 7 cm a méhszáj, és burkot repesztettek. Innentől már nem volt visszaút... Azért Anyának még alá kellett írnia, hogy hozzájárul a szüléshez, de mivel nem nagyon láttunk más alternatívát, no meg már találkozni szerettünk volna Veled, aláírtuk:)
Befeküdtünk a magenta színű szülőszobába (ugyanott születtél, mint Marci unokatesó), feltették a CTG-t, ami elég felesleges műszernek tűnik, mivel a legnagyobb fájásoknál sem mutatott semmit. De a lényeg, hogy a Te szívecskéd szépen dobogott.
Innentől már nagyon gyorsan pörögtek az események, annyira, hogy a sok dologból, amit bevittünk (zene, csoki, stb) semmit sem volt időnk elővenni.
Itt a cenzúra néhány részletet kitöröl, elég annyi, hogy Anya nem igazán volt úrinő, pl. üvöltött, mint a sakál :) Pedig Apa nagyon aranyosan támogatta mindenben. Egy idő után a szülésznő azt mondta, még 12 fájást bírjunk ki, hármasával jobb és bal oldalon fekve, aztán szülhetünk! Nagyon hosszúnak tűnt! A kitolásnál Anya a levegővételnek sem volt a bajnoka, így szegény Cilike csak sokára tudott kibújni, de a szívhang alapján azért jól érezted magad a legszűkebb helyen is. Apa közben mondogatta, hogy már látszik a fejecskéd, de később bevallotta, hogy ezt csak bíztatásnak mondta, de nem volt igaz.
Aztán egyszer csak (vagy 10 fájás után, május 15-én éjjel 1:55-kor) kint voltál és felsírtál! Apa hősiesen elvágta a köldökzsinórt, majd Anya mellkasára fektettek. Végre együtt volt a család! Gyönyörű voltál már akkor is, bár Apa szerint kicsit csúcsos volt a fejecskéd, de hát ez sem igaz :) Nem tudtuk, kell-e már szopiznod, így próbálkoztunk, de nem sok sikerrel. De aztán kivittek öltözködni, méreckedni (54 cm, 3330 gramm), és utána segítettek a szopizásban, nagyon ügyesen csináltad már akkor is! A szüleid meg elvarázsoltan gyönyörködtek Benned, Anya pityergett is egy kicsit....
Aztán megérkezett Móni, Matyi és a kis Dani. Reméltük, hogy Móni majd tapasztaltként segít, mikor kell indulni a kórházba, de mivel neki programozott császármetszése volt, nem igazán értett a fájásokhoz. A vendégektől kaptál egy szép forgót, de aztán elég hamar távoztak, lehet, hogy azért, mert Anya már nem volt túl kommunikatív?
Amíg Apa elmosogatott (sok újat tanult Apa ezen a napon :) ), addig Anya beült egy kád forró vízbe, ami kicsit még begyorsította a fájásokat. Még némi intézkedés, pakolászás után fél 11-kor végre az indulás mellett döntöttünk, persze nem gyalog, ahogy Anya eredetileg elképzelte...
A szülőszobán megállapították, hogy már 7 cm a méhszáj, és burkot repesztettek. Innentől már nem volt visszaút... Azért Anyának még alá kellett írnia, hogy hozzájárul a szüléshez, de mivel nem nagyon láttunk más alternatívát, no meg már találkozni szerettünk volna Veled, aláírtuk:)
Befeküdtünk a magenta színű szülőszobába (ugyanott születtél, mint Marci unokatesó), feltették a CTG-t, ami elég felesleges műszernek tűnik, mivel a legnagyobb fájásoknál sem mutatott semmit. De a lényeg, hogy a Te szívecskéd szépen dobogott.
Innentől már nagyon gyorsan pörögtek az események, annyira, hogy a sok dologból, amit bevittünk (zene, csoki, stb) semmit sem volt időnk elővenni.
Itt a cenzúra néhány részletet kitöröl, elég annyi, hogy Anya nem igazán volt úrinő, pl. üvöltött, mint a sakál :) Pedig Apa nagyon aranyosan támogatta mindenben. Egy idő után a szülésznő azt mondta, még 12 fájást bírjunk ki, hármasával jobb és bal oldalon fekve, aztán szülhetünk! Nagyon hosszúnak tűnt! A kitolásnál Anya a levegővételnek sem volt a bajnoka, így szegény Cilike csak sokára tudott kibújni, de a szívhang alapján azért jól érezted magad a legszűkebb helyen is. Apa közben mondogatta, hogy már látszik a fejecskéd, de később bevallotta, hogy ezt csak bíztatásnak mondta, de nem volt igaz.
Aztán egyszer csak (vagy 10 fájás után, május 15-én éjjel 1:55-kor) kint voltál és felsírtál! Apa hősiesen elvágta a köldökzsinórt, majd Anya mellkasára fektettek. Végre együtt volt a család! Gyönyörű voltál már akkor is, bár Apa szerint kicsit csúcsos volt a fejecskéd, de hát ez sem igaz :) Nem tudtuk, kell-e már szopiznod, így próbálkoztunk, de nem sok sikerrel. De aztán kivittek öltözködni, méreckedni (54 cm, 3330 gramm), és utána segítettek a szopizásban, nagyon ügyesen csináltad már akkor is! A szüleid meg elvarázsoltan gyönyörködtek Benned, Anya pityergett is egy kicsit....
Hát így kezdődött életed ebben az új világban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése