2009. november 30: Teljes adag bébiétel

Lica ma először bevágott egy teljes üveg (190 gramm) bébiételt, ráadásul tízóraira, és ráadásul nem is a legkisebb kalóriatartalmúból: almás-banános-húsosat! Estére meg is lett az eredmény: a hihetetlen 5.98-as értéket mutatta a mérleg fürdés előtt (tegnap 5.85 volt). De aztán a böjtje is meglett: vacsira csak pár kanállal fogadott el, ami kisvártatva ki is jött a délutánival együtt (mértük: 130 gramm csökkenés az evés előttihez képest). Az autósülést még a huzat alatt is csutakolhattam. Pár napja ágyat-hálózsákot-rugit takaríthattunk hasonló okokból, ne csináljunk ebből rendszert!

A nagy panaszkodásban majdnem el is felejtettem, hogy mutatvány is jutott azért mára: Lica hasizomból felült a hintában, és irtó büszke volt magára:

Evés

Lica kezd egész jó viszonyba kerülni az evéssel. Kezdünk beállni valamiféle elfogadható rendszerre, ami hiszti és sztrájk nélkül követhetőnek tűnik: reggel szopi+tejpép, a három napközbeni evésből egy teljesen főzelék+gyümi, a másik kettő szopi + főzelék és/vagy gyümi babakeksszel, este tejpép. Néha úgy fal, hogy nem győzzük elég gyorsan adni, ilyenkor inkább maga venné kezébe a dolgokat:

Aminek persze elég szép következményei lesznek (felhívnám a figyelmet az apró részletekre, mint a fül és a szemöldök :)):

De persze a legjobb a más kajája:

2009. november 29: Vasárnapi pihi

Hm, múlt héten volt szó az elvekről... Hát ma így töltöttük a délelőttöt:

(Én is csak a fotózás kedvéért keltem fel :))

Önmagunk védelmére elmondom, hogy sportoltunk is volna, de mivel az új babauszi helyszínéről félreértésben leledztünk, és mire erre fény derült, már késő volt, így ezt halasztottuk jövő hétre. Helyette viszont elmentünk „kerékkoszoló” sétára az új babakocsival:

Este pedig egy kis fodrászkodásra is maradt idő:

2009. november 28: Újabb mérföldkő a felnőtté válás útján

Ma mi is leengedtük Lica ágyát alsó pozícióba, biztos ami biztos alapon. Elvégre Emó már úgy jön haza este, hogy azt kérdezi, Lica nem áll-e még, úgy nekiindult a fejlődésnek mostanában. A derekam nem hálás a dologért, de a vicces apja szerint legalább mélyen alszik ezentúl a lány :)

2009. november 25: Dalok és videók

A Ringató foglalkozásokon felbuzdulva elkezdtük összegyűjteni a Licinek énekelt dalokat, mert már annyi van, hogy nem győzöm észben tartani őket. Persze soká lesz az, mire sikerül mindet összeírni, és hétről hétre újakat tanulunk! Egyelőre kezdetleges a gyűjtemény, de ahogy időnk engedi, bővítjük. Ez is blogos formátumban van, hogy más is tanulhasson belőle (update: sajnos a freeblog megszűnése miatt ez az oldal elhalálozott)

Most pedig jöjjenek Lica legújabb produkciói videón:

Végre egy igazi előrehaladásos mozi:

Rosszalkodás:

Kis vandál:

És az aktuális kedvenc játék, videó nélkül: Lica a franciaágy közepén fekszik háton. Én lekuporodom az ágy mellé, és onnan kukucsolok neki föl. Egyszer csak megpillantok egy fejecskét magam fölött lefelé kuksizni :) Megfordult, és kimászott az ágy szélére meglesni, hová lett Anya. :) Imádom!

2009. november 24: Munka

Ma nem igazán volt alkalmam megfeledkezni a munkahelyemről: először volt kolléganőm, Teó látogatott meg bennünket hét és fél hónapos pocaklakójával,

majd az ügyben hívtak, hogy segítsek be egy anyag elkészítésében. Meglepően jól esett, nem csak az, hogy eszébe jutottam valakinek, hanem maga a munka, a gondolkodás is, így buzgón nekiláttam. A család többi tagja (a házi besorolás szerint BÖMBI-1 alias Apa és BÖMBI-3 alias Lici – eredetileg Lici volt az egyes, de rájöttünk, hogy a leendő BÖMBI-4, 5... számára bántó lenne ez a privilegizálás, így újraosztottuk a rendszámokat) sem tétlenkedett: ők is billentyűzetet ragadtak, így megszületett Lica első irománya. Íme:

Ggggg.hpoékl g m vb bnnnnnvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv vvvvvvvvvv nnnnnnnnnnnnnnnn nnnb nm t5vvvvvvvvvvv vvvvvvvvvv nnnnnnnnnnnnnnnn nnnb nm t5gzhLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLK 5gzhLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLK 544444444444444444E>>;łłłł WWWS0 KKKKKK1Ö9>>>>úűNK,MLXVVVVVVVVVVBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBB.

898XMK,;B NZ NNBVTUU N BV UUU G HG GGGGGGGGGGGGRFT Í5Y5AFGT GH CV Y S 5 NCCCCCC

Emó csak lesett, hogy Lica olyan gyorsbillentyűket ismer, amit még ő sem :)

2009. november 22: Kiflicsúcsok

A cím egy régi emlékre utal: Anno lelkesen olvasgattuk Emóval az interneten a Hegyek című fórumot, ahol volt egy „kiflicsucsok” nicknevű hozzászóló. Mivel hegyekről szólt, magamban ezt – bár furcsálltam – mindig kiflicsúcsoknak olvastam, és tisztára megdöbbentem, mikor Emó felvilágosított, hogy valószínű kiflicsücsökről van szó :) Úgy gondoltam, a mai napra találó ez a cím, mert volt kifli és csúcsok is (na jó, elég enyhe változatban).
Kezdjük az utóbbival: A tegnapi főpróba után ellátogattunk Flóri túrájának második felére. A képen az indulás előtti kocsiban tízóraizás látszik, sajnos magáról a túráról nem készült igazán jó kép:

A mintegy 6 km-es sétát (amit Lica jórészt a hátamon tett meg, kivéve az utolsó pár száz métert, addigra unta meg) egy csárdabeli ebéd követte, sajnos itt Lica figyelmét túlzottan elvonta a sok érdekesség ahhoz, hogy az evésre tudjon koncentrálni. De este bepótoltuk a dolgot a kiflivel:

Ezt hová kell dugni, az orromba vagy a számba?

Á, megvan!

10 perccel később:

2009. november 21: Toronyiránt

Lica már egészen jól halad előrefelé, de nem akarja közhírré tenni ezt a képességét, így ha előkerül a fényképezőgép, rögtön sztrájkba kezd. Pedig tegnap már lelkesen emelvényt építettem a gépnek, amiről prímán lehet videózni, de a főszereplő minduntalan kihátrált a képből. Ma is csak ezt a némiképp félresikerült kísérletet sikerült rögzíteni:

Viszont végre látta az apja is a hátról hasra fordulást, úgy sajnáltam, hogy már lassan mindenkinek bemutattuk rajta kívül, de mire Emó hazajön, már elég fáradt a lányka, így csakazértsem fordult. De hát ez az apák sorsa.

Ma volt a hátonhordozós főpróba is (meitai-jal), ugyanis holnap túra!

2009. november 20: Glutén

Igaz, hogy fogalmam sincs, a fent nevezett dolog valójában micsoda, csak azt tudom, hogy a kiflicsücsökben van, amit ugye lassan adni kellene még a nagyon szoptatósok szerint is. Hát ma sort kerítettünk rá. Úgy történt, hogy én reggel valami irtó rosszul voltam, úgy szédültem, hogy nem tudtam függőlegesben megtartani magam. Ezért egyrészt Apát keltettük megint hajnalok hajnalán, másrészt a nagyszülők váltották nálunk egymást a nap további részében, hiába mondtam délutánra, hogy már minden rendben. De így legalább el tudtam menni bevásárolni, míg Jutka nagymamit kicsaptam a parkba Licával. Beszereztem tehát a kiflicsücsköt (és a kifli további részeit is), de mivel a recept szerint ezt szárítani kell 1-2 napig, én viszont ennél türelmetlenebb voltam, vettem babakekszet is, amit azon melegében oda is nyomtunk a kiscsajszi praclijába, ő pedig tisztességesen elnyammogott rajta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A 80%-a el is tűnt a pocijában, a többi a Nagymami és Lica ruháján és különböző testrészein landolt, így megvolt az első igazi kézmosásunk is!

Mikor Apa hazaért, a lánya bemutatót tartott technikai vénájából: elmentett egy névjegyet a mobilom telefonkönyvébe (0* néven), majd egy méterről becélozta a laptopomból kiálló pendrive-ot, és addig küzdött, míg el is érte. Fürdésnél pedig azt is bebizonyította, hogy inni is tud, ha akar, csak nem pohárból kell kínálni: a vízhőmérő kacsából vígan szipkázta a meleg vizet :)

2009. november 19: Féléves státusz

Lica féléves szülinapjára megint kapott szurit is ajándékba, ezúttal a BCG ismétlését, most azért nem viselte olyan angyalian, mint eddig. Reméljük, ezúttal sikeres volt a beadás, 6-8 hét múlva kiderül. Viszont a súlyduplázáshoz 1 kiló hibádzik, úgyhogy decemberben gasztroenterológia, és addig pedig az az utasítás, hogy szoptassak kevesebbet, naponta kétszer elég, a többi legyen tejpép és főzi. Nem teljesen értek egyet, de azért két étkezést már kiváltunk mással, három szopit még meghagytam, úgyis eszik még azok után is valami mást is. De ha ezt a nagyon szoptatósok meghallanák!
A védőnőhöz is be kellett kukkantanunk a 6 hós státuszfelmérésre, a szokásos formáját hozta. („Milyen súlyt mértek neki? 5,86? Az egész szép” – „Hát szerintem nem annyira” – „Jó, hát hathónapos korra meg kéne háromszorozni (!) a születési súlyt, de hát a 6 kiló már majdnem megvan”... És ezek után felír a papírjára 5,086-ot. A fejlődésre vonatkozó kérdéseket a megkérdezésem nélkül pipálja ki, mikor az egyikre bizonytalankodom (Megkülönbözteti-e a családtagokat?), kérdezem, miből kéne ezt eldönteni, elkezdi nekem magyarázni, mit jelent a családtag szó...)
A beszédfejlődésről nem nagyon volt kérdés, de Lica mostanában egyre több hangot hallat, de persze továbbra sem szótagokat, főleg azért, mert leginkább olyankor csinálja, mikor van valami játék a szájában, úgy meg nehéz...

2009. november 18: Nem kisbaba többé!

Szembesültem azzal a ténnyel, hogy Lici már nem kisbaba többé. Úgy kúszik-mászik-forog mindenfelé, hogy alig kell szórakoztatnom már, inkább ő szórakoztat engem :) És eljött az az idő is, amit Apa annyira várt: már rosszalkodik! Íme:

Anya, ugye nem baj, ha megnyomom ezt a fényes piros gombot?

A virágok sincsenek többé biztonságban:

2009. november 17: Hordozókendő-tanfolyam

Reggel vérvétellel indítottam, így Apa kelhetett korán, hogy addig ő ügyeljen Licára. Mikor hazaértem, hallóztam, de semmi válasz... Lica szobájában senki, a nappaliban senki... Hát nem ott alszik apa és lánya a tiltott területnek számító szülői ágyban? De nem szólhatok egy szót sem, én már hamarabb megszegtem a tilalmat, ami így módosult arra, hogy csak éjjel nem alhat ott a kiscsajszi. Emó megjegyezte, hogy nagyon találó a könyv címe, amit épp olvasok: „Az elvek csapodár természete”.

A nap fő programja a hordozókendő-tanfolyam volt, ahol többrendbeli régi ismerősök találkoztak: a tanfolyamvezetőről kiderült, hogy Beni egyetemi évfolyamtársa volt, mi pedig viszontláttunk egy kedves anyukát és babáját a hordozós klubból, na meg Ági, a tanfolyamvezető méretes kislányát (8 hónapos és súlyban pont két Lica méretű), aki ezúttal Marcit szemelte ki magának, és igen rámenősen puszilgatni is kezdte.
A háton hordozást tanultuk, ami az én ízlésemhez képest kicsit túl aprólékos kendőrendezgetést igényel, bár a gyermek hátamra csapása nem is olyan félelmetes, mint amilyennek látszik. Viszont az itthoni gyakorláson minden sokkal nehezebben ment, mint a tanfolyamon, így lehet, hogy maradunk a meitai-nál.

(Nem vállalunk felelősséget azért, ha valaki a fenti kép alapján köti meg a kendőjét, ugyanis ez nem helyes: túl magasan van a baba, nincs bent eléggé a popsija, és nincs eléggé szétterpesztve a lába!) 

2009. november 16: Lica kirándulásai – hátramenetben

Lica óriási távolságokat képes már átszelni – sajnos csak hátrafelé. De arra csak a falak állhatják útját!

Hová bújtam?

Szökésben:

Merőleges parkolás:

Párhuzamos parkolás:

Az útba eső tereptárgy sem akadály, átmászunk rajta!

Előrefelé még csak segítséggel halad, de a mozdulatok nagyon szépek: tökéletes négykézláb (közben hintázik előre-hátra), ha pedig nem támasztjuk hátul a lábát, akkor magától négykézláb helyett a popsiját emeli az égnek, és csak négy végtagon áll (erről sajnos még nincs igazán jó kép, mert ilyenkor mindig a biztosításra koncentrálok inkább, mert volt már pár nagy orraesés).

2009. november 15: Féléves szülinapi ajándék

Ez a nap is elérkezett: Féléves a kicsi lány! Ajándékot ma is kapott, de nem ám a sóher szüleitől (tőlünk majd az új babakocsit, ha valaha megérkezik), hanem a fogtündértől! Mindjárt kettőt is: két kis fogacskát alulra! Épp csak a tetejük látszik, még tapintani sem lehet, de a kanál már nagyon kocog evéskor. Nem hittem el, hogy ebből szokás észrevenni, de tényleg. Úgyhogy van mire fogni a megelőző napok nyűgijét, ami sajnos még mindig tart, az evési helyzet pedig egyre rosszabb. De tegnap megérezhettem valamit, hogy egész nap fogatlan tündérnek becéztem a lányt, ez volt rá az utolsó lehetőségem :)

Az a csúfos eset történt meg velünk, hogy a mai látogatónk, Lola angyalkább babának bizonyult Licinél, ilyenre azért eddig nem volt példa!

Lola, Nóri és Zoli után még beugrott Zí is Licanézőbe, majd irány Érd, Kinga, Attila és Pocakbaba. 

Kaptunk gyógytornászi szakvéleményt Lica mozgásfejlődéséről (nagyon ügyes), de hangulatilag itt sem mutatott csúcsformát, amit pedig a mérleg mutatott este, azt jobb nem is említeni... Kicsit vidámabb féléves szülinapot is el tudtunk volna képzelni...

2009. november 14: Előszülinap Gyálon

A hétvégét teleszerveztük programmal, hátha a kényes kisasszony így jobban érzi magát. Úgyhogy a szombat babaúszással indult (előtte meg a meccsel, hogy ki nyeri el Lica öltöztetését, de mivel Emó múltkor úgy élvezte, hogy az apukák dicsérik a lányát a férfiöltözőben, átengedtem a jogot, elvégre neki sokkal ritkábban van része ilyesmiben):

Hát nem mondhatom, hogy az úszással jó kedvre derítettük a kiscsajt, nagyon nyűgös volt. Úgyhogy nem biztos, hogy jövünk többet, pedig ma már merültünk is. Az oktató bíztatott, hogy csak a kitartásunkon múlik, lám, az a kislány is hangosan üvöltött az elején, de a szülei nem adták fel... Csakhogy a kislány most is sírt, úgyhogy ez nem volt meggyőző.

Az uszodából Gyálra vettük az irányt, ahol persze a kisördög rögtön angyalbőrbe bújt, nehogy elhiggyék a nagyszülők, mit álltunk ki az utóbbi két napban...Íme a családi idill macskával és a kedvenc új játékkal, a télifagyival (hogy fogom neki megtanítani így, hogy az étel nem játék?):

Féléves szülinapjára Lica egy babát és egy fél tortát kapott a nagyszülőktől, utóbbi nem igazán izgatta, mi ettük meg :)

És a nagy produkció: Már olvasni tanulunk! Lica profin felolvasta a kezében tartott szivacs H betűt, ily módon: „Hö!” :)

A napi jókedv addig tartott, míg hazaérve be nem léptünk az ajtón, de gondolom, ezt a gyáliakkal nem tudjuk elhitetni :)

2009. november 12-13: Nyűgi minden mennyiségben

Hát nem vagyunk ehhez hozzászokva! Ahhoz képest, hogy blogja tanúbizonysága szerint Marcinak ez a csütörtök volt élete legjókedvűbb napja, Lici szemmel láthatóan úgy döntött, hogy neki a szerdai nap a mérce ezentúl: társaságot akar, új helyet és új játékokat, különben halálosan unatkozik. Csütörtökön még bírtam, de péntekre már kezdtem fáradni: hiába produkáltam magam, vetettem be mindent, csak nyűgi és nyűgi. Szégyenszemre alig vártam már, hogy elaludjon (de nem vitte túlzásba). Csak a hintában (anyai bohóckodás mellett) és a babakocsiban volt csöndben, úgyhogy pénteken már kétszer is kimentünk sétálni. Az evés rémesen ment, de ehhez már hozzászoktunk, ahhoz viszont nem, hogy az éjjeli altatás is bömbibe torkollik...

De azért volt néhány vidám pillanat is: Emó megtanította Licának, hogy utánozza a locspocsolást fürdés közben:

Még egy fegyver volt, ami a lányt jó kedvre derítette: a tiltott gyümölcs:

2009. november 11: Hihetetlen, de igaz: Ringató!

Ötödszörre sikerült! Dacolva esővel, szélviharral, ezúttal eljutottunk Benivel és Marcival egyetemben a Ringatóra!

Aggódtam, hogy fél órába nem sok minden fér bele, de mégis: nagyon tartalmas volt, és noha itt is együtt vannak a különböző korosztályok, ez most egyáltalán nem okozott problémát: a gyerekek ricsajozás helyett lenyűgözve figyeltek:

Ezután hirtelen ötlettől vezérelve Beniékkel tartottunk Kati nagymamihoz, ahol nagyot mókázhatott együtt a két gyerkőc:

Persze mindig a másik játéka kellett, itt például Marci büszkén mutatja a zsákmányt:

Mindkettőjük kedvence a toronyrombolás volt. Íme a kis destruktív az akció előtt és után:

De sajnos Marcinak volt még egy kedvence: Lica hajának cibálása. Amint Lica feje kartávolságba került, jól marokra fogott pár tincset és mindent bele, mi meg csak a bömbizésre ocsúdtunk. Azt hittem, ez a fázis csak később fog bekövetkezni!

2009. november 10: Átfordulás hátról hasra!

Már tegnap is majdnem megvolt, csak elaludt közben a lány :) De ma végre sikerült, egyszer balra, egyszer jobbra! Az elsőnél rögtön fordult is tovább hátra, azaz gurult egy kicsit, ha nem nézek oda egy pillanatra, le is maradok az egészről, csak azt gondolom, kicsit arrébb mozdult háton. Erre mondta Beni, hogy lehet, hogy már rég fordul, csak sosem néztünk oda éppen :)

Hétvégén számba vettük, mit kellene még egy hét alatt megcsinálnia, hogy a féléves korra elvárt dolgok meglegyenek, az egyik volt az átfordulás, a másik a kb. egy kiló hízás... A lehetetlennek tűnő célhoz hozzá sem kezdett, de a másikat elég hamar teljesítette!

De volt ma számos egyéb mutatvány is:

négykézláb-bemutató az asztalon,

nyelvgyakorlás,

máktörés (a „Töröm-töröm a mákot” kezdetű mondóka mintájára),

tükörbe bámulás,

és az extrém szopizás repertoárja is bővült (bár a képen nem látszik, de arról van szó, hogy a lyukas rágókán átfűzött ujját szopizza):

2009. november 8: Nyúlkálunk

Lica is eljutott abba a korba, mikor minden (főleg tiltott) dolog után nyúlkál. Most már visszavágna, ha Marci lelopná a cipőjét!

A képeken látható éhenkórászkodást a hétvégi kettes számú társasjátékpartin mutatta be Eszternek, Gábornak és Petinek. Az ki ne maradjon a krónikából, hogy ezúttal Anya is nyert egy játékot, megverte Apát, valószínű kb. Lica érettségijéig nem lesz hasonló eset. Szegény vendégek persze labdába sem rúghattak, bár Peti kreatívan feltett a pályára egy plusz szörnyet a maga oldalán, és úgy csinált, mintha ezt a szabálykönyv írta volna, meggyőzően előadta, mennyit lép, hogy támad, mi pedig még csak gyanút sem fogtunk :)

Lici egyébként a két vendégség alatt nagyon hasonlóan viselkedett: egyrészt persze nagyon vidám volt, de ami a meglepő, hogy a vendégjárás idejére eső kajáláskor rengeteget evett! Ráadásul ma csak tejecskéből, hetek óta most fordult elő először, hogy úgy éreztem, nem kell pótolni valamivel szopizás után. De az is a menetrendhez tartozott, hogy a délutáni evés után jól összepisilte a ruháját, egy maratoni pelenkázást eredményezve ezáltal. Ezt muszáj volt leírni, nehogy azt higgyétek a tegnapi és mai képek alapján, hogy sosem öltöztetjük át: szóval a piros rugi a szombati összepisilés utáni, és a vasárnapi összepisilés előtti ruha. Íme a bizonyíték :):

2009. november 7: Dávid, a bátor

A reggelt végre megint úszással kezdtük, ezúttal szem aláig merültünk, de Licinél nem aratott osztatlan elismerést a dolog. Viszont már csinálhattuk a karúszós gyakorlatokat, a nudlilovaglást,

az úszólapozást,

és már a játékok is kicsit jobban érdekelték a kicsi lányt:

Itthon aztán a négykézlábat gyakorolta a család apraja-nagyja:

Az újabb produkciókról sajnos nincs kép, de elmesélem: Licinek gyakran mondom és mutogatom a „Töröm-töröm a mákot” kezdetű mondókát, és nem tudom, ennek hatására-e, de irtó gyakran ütögeti össze ő is váltogatva az ökleit, nagyon édes! A kevésbé örömteli hír, hogy rájött, hogy lehet porlasztva kifújni a szájából a kaját, bár szerencsére még ritkán él ezzel a fegyverrel.

Délután a hétvége első játékpartija következett, és csodák-csodája, eljött Dávid! Lici születése óta nem találkoztunk, már arra fogtuk, hogy fél a kiscsajtól, de most nagy bátran még meg is fogta (na jó, a kezébe nyomtam), és még mosolyogni is tudott hozzá!

2009. november 6: Áramszünet

Előre beharangozott áramszünet volt ma reggel 8-tól délután 2-ig. Aggódtunk kicsit, mi lesz a fagyasztóban elhelyezett tengernyi tejjel, de meg sem kottyant neki. Viszont mi alaposan megtapasztaltuk, mennyire az áramon alapul az életünk.
Apa 8:00-kor nagy bátran még nekilátott borotválkozni, reméltük, hogy ha közben elmegy az áram, félig borostásan majd nem mer bemenni dolgozni, hanem otthon marad velünk, de sajnos 8:03-ra, mire tényleg elkezdődött az áramszünet, már végzett. Viszont csak ekkor döbbentünk rá, hogy a lift sem megy, tehát az a terv, hogy egész délelőtt sétálgassunk, ahelyett, hogy sötétben csücsüljünk (sajnos a lakásban ilyen télidőben már nappal is sötét van) kútba esett, mert nem tudom a babakocsit levonszolni. Így maradt a baba-mama klub, ahová magamra kötve el tudom vinni Licát, csak az volt izgalmas, hogy kijutunk-e a kapun, mivel áram híján kulccsal nyílik, de olyanunk nekünk nincs, a gondnok (akit meg lehetne kérni kaput nyitni) telefonszáma csak emailben volt meg, amit áram híján szintén nem tudtam megnézni. Végül azért sikerült a ki- és behatolás, így a klubban eltöltöttünk két kellemes órát. Hazafelé Licát elnyomta az álom, és még arra sem ébredt fel, hogy kibogoztam a hordozóból, így rám várt a nagy szabadság, ugyanis nem tudtam sem vasalni, sem porszívózni, főzni, mosni, sőt még a mellszívó sem működött, nem tudtam DVD-re tornázni, így igazán semmi kötelességem nem volt. Nem tudom, mikor olvastam utoljára napközben, igaz, kicsit félhomályban, de oda se neki. Szerencsére Lica nem igényli, hogy a kanalas ételek melegítve legyenek, mert ugye mikró sem volt, de így ez sem okozott gondot.
Délutántól aztán minden visszaállt a régi kerékvágásba, ismét elektromosságfüggő modern emberekké váltunk.

2009. november 4: Cékla

Új zöldséggel bővült a menü (szerintem én korábban sosem fogtam a kezemben feldolgozatlan céklát, de a gyermekért mindent), de mivel nagyjából változatlan formában viszontláttuk a pelenkában, gyorsan le is került a napirendről (és akkor még a ruhákon hagyott vicces színű foltokról nem is beszéltünk).

2009. november 3: Támadónő

Ma sor került a védőnő rég beígért támadására, szerintem mindkettőnknek megspórolhattunk volna egy kínos órát, amiben szenvedünk, hogy nincs a másik számára mondanivalónk. Kötelességtudatból kérdeztem párat, de amikor olyan válaszokat kaptam pl. arra a kérdésre, hogy milyen idős korában kell a babáknak szótagokat mondaniuk (ugyanis Benivel ez az egyik közös aggodalmunk, hogy ilyet még nem tesznek a gyerkőcök), hogy két éves korában már tudni fog, akkor inkább hagytam a dolgot. Ő bezzeg kérdezett, nagyjából bármire, amit látott (a kistükröt Lica játszóhelyén, azt, hogy én pótcselekvésként birizgálom Lici lábát, amit ő „fejlesztő mozdulatoknak” aposztrofált :)), hogy ezt a régi védőnőtől hallottam-e, hogy ilyet kell csinálni? Saját indíttatásból nem csinálhat az ember a gyerekével semmit? Na meg azt is kérdezte, feltámasztva ül-e, de ezt nekem magyarázza már el valaki, ha körülbástyázom párnákkal a gyermeket, mi más választása van, mint hogy üljön? Arról nem is szólva, hogy tudtommal ilyet nem is szabadna művelni.

Búcsúzáskor még elfilozofálgatott azon, milyen jó is egy baba, mert ilyenkor az ember maga is újraéli a kisgyermekkorát. Nem tudom, bennem van-e a hiba, de én nem emlékszem arra, amikor ekkora voltam...

2009. november 2: Apai felügyelet

Vasárnaptól Lica ismét kegyeskedik szopizni. Már amikor adunk neki :)

Apa ma szabadságon volt, így el tudtam menni délután a háziorvoshoz a pajzsmirigy-gyógyszerem ügyében. 4-re mentem, Emó még értetlenkedett is, miért adok a fél 6-kor esedékes etetéshez utasításokat szükség esetére (az eredeti terv szerint, ha nem sántult volna le a szombati túrán, addigra már rég elindult volna focizni)... Jókedvűen indultam el, nem mintha szeretnék orvoshoz járni, de egy kis felfrissülésnek jól esett egyedül sétálni az utcán, gyors léptekkel, normálisan felöltözve, nem épp abban, amiben otthon rohangálok, anélkül bemenni az újságoshoz, hogy babakocsit emelgessek át a lépcsőn... A vagány csaj képét persze kicsit rombolta, hogy ott aztán nem a Cosmopolitant, hanem a Kismama magazint emeltem le a polcról... Amire szükségem is lett, ugyanis a könyvem önmagában nem tartott volna ki a háromórás várakozás során. Lica evésidejének közeledtével egyre idegesebb lettem (már arra gondoltam, talán nekem is az ujjamat kéne szopiznom megnyugtatásul), de mikor már egy órával is túlhaladtunk rajta, kezdtem rezignálttá válni, egyedül Emó tüzelt a telefonban, hogy hogyan közöljem orvosváltási szándékaimat, ha végre bejutok. Ebből persze nem lett semmi, mert kinek van ereje ilyesmihez, ha az orvos mosolyogva azzal fogadja, hogy „Hogy van a kis Lici? Nincsen róla fénykép? Jaj, de nagyon aranyos ez a kislány!”, úgyhogy csak arra futotta, hogy mikor a pajzsmirigy-vizsgálat mellé sápadtságom okán begyűjtöttem egy teljes vérkép-beutalót is, utaltam rá, hogy ennek oka talán a három órás fagyoskodás és éhezés a váróban...
De mivel ez a blog nem rólam szól, lássuk inkább, hogyan boldogult otthon Lica és az apja. Szegény kiscsaj kénytelen volt így egy napi második étkezést is főzelékkel kiváltani, pedig ennyire gyorsan nem terveztük a hozzátáplálást, de a maradék mennyiségéből ítélve (hacsak nem Apa ette meg) egész jól teljesítettek. Emó szembenézhetett azzal a kérdéssel is, mi a teendő, ha a kiscsaj totál passzív és semmit sem akar csinálni (hát ő sem találta fel a spanyolviaszt), de jutott neki jókedv, játék és alvás is. Azért mire hazaértem, már kölcsönösen hiányzott egymásnak a család. Korábban számolgattuk, mikor voltam eddig a legtöbbet Lica nélkül, de most ez az összesen négy óra viszi a pálmát. De ha már ennyit a lányom nélkül voltam, mennyivel jobban is el lehetett volna tölteni azt az időt!