2009. november 3: Támadónő

Ma sor került a védőnő rég beígért támadására, szerintem mindkettőnknek megspórolhattunk volna egy kínos órát, amiben szenvedünk, hogy nincs a másik számára mondanivalónk. Kötelességtudatból kérdeztem párat, de amikor olyan válaszokat kaptam pl. arra a kérdésre, hogy milyen idős korában kell a babáknak szótagokat mondaniuk (ugyanis Benivel ez az egyik közös aggodalmunk, hogy ilyet még nem tesznek a gyerkőcök), hogy két éves korában már tudni fog, akkor inkább hagytam a dolgot. Ő bezzeg kérdezett, nagyjából bármire, amit látott (a kistükröt Lica játszóhelyén, azt, hogy én pótcselekvésként birizgálom Lici lábát, amit ő „fejlesztő mozdulatoknak” aposztrofált :)), hogy ezt a régi védőnőtől hallottam-e, hogy ilyet kell csinálni? Saját indíttatásból nem csinálhat az ember a gyerekével semmit? Na meg azt is kérdezte, feltámasztva ül-e, de ezt nekem magyarázza már el valaki, ha körülbástyázom párnákkal a gyermeket, mi más választása van, mint hogy üljön? Arról nem is szólva, hogy tudtommal ilyet nem is szabadna művelni.

Búcsúzáskor még elfilozofálgatott azon, milyen jó is egy baba, mert ilyenkor az ember maga is újraéli a kisgyermekkorát. Nem tudom, bennem van-e a hiba, de én nem emlékszem arra, amikor ekkora voltam...