Egy kis húsvét utáni felzárkózás:
A bennünket legtöbbet foglalkoztató esemény
mostanában az, hogy Lica nem akar aludni délutánonként. Nagyon találóan
fogalmazta meg ezt egy ismerősöm, hogy mikor ő ezzel először szembesült,
személyes sértésnek fogta fel, hogy mi az, hogy az utolsó pici szabad
idejét is elveszik tőle? Hát ugyanezt érzem én, azzal súlyosbítva, hogy
nekem eddig sem volt maradéktalanul szabad az az idő, mert itt van Mimi
is, de azért mégis némi lélegzethez jutás, mert Mimi nem tiltakozik
olyan vadul, ha egy kicsit mással is foglalkozom, na meg ilyenkor végre
rá is jut egy kis kizárólagos idő. De mindez kezd múltidővé válni.
Pénteken kezdődött, akkor az lett a vége, hogy mikor este 7-kor
babakocsival jöttünk hazafelé a gyógyszertárból, Lica egyszerűen kidőlt,
sehogy sem tudtuk felkelteni, álmában átöltöztetve, vacsora és fürdés
nélkül került az ágyba, le is húzott ott 13 óra alvást egyben. Így
persze szombat délután sem aludt, de akkor kibírta a rendes lefekvésig.
Vasárnap és hétfőn izgalmas és fárasztó napjaink voltak, húsvétolás
Gyálon, majd Marciéknál, itt végül aludt mindkét nap, de csak többedik
nekifutásra (ilyenkor efféle szövegekkel mászik ki folyton az ágyból,
hogy „Elég volt aludásból” meg „Gyorsan felébredtem”), és mindkétszer
úgy, hogy vasárnap Emó, hétfőn meg én feküdtem mellette, és mindketten
gyorsabban elaludtunk, mint ő. Most pedig, amikor ezeket a sorokat írom,
szintén fent tesz-vesz a szobájában alvás helyett, lassan ki kell
engednem majd, ha elfogy a türelme.
Úgyhogy most kicsit félelmetesnek tűnik számomra az
elkövetkezendő majdnem másfél év (ugyanis várhatóan akkor megyek vissza
kipihenni magam a munkahelyemen :)), amikor hétköznaponta reggel 8-tól
este 7-ig egyetlen szabad percem sem lesz... Pedig nincsenek ám nagy
igényeim, igazából az a fő vágyam naponta, hogy 25 egybefüggő zavartalan
percem legyen, amikor senki sem szakít félbe, hogy a napi
tornamennyiségemet letudjam. Ehhez az sem kell, hogy mindkettő aludjon
(arra a csodára várhatnék), Mimi ébren lehet, neki ez még külön program
is, amin nagyokat lehet vigyorogni, de Lica rám mászik, megpróbálja
kivenni a kezemből a súlyzót, stb. Szóval minden mást csak megcsinálok
valamikor, meg nem zavar, ha félbe kell hagynom, de a tornát két
guggolásonként csinálni meglehetősen idegesítő és értelmetlen. Eme
szerény vágyamhoz képest ez ma így nézett ki: Lica a Ringatón eléggé
kifáradt, reménykedve fektetem le, úgy tűnik, sikerrel. Mimi hasa tele,
van remény, hogy neki is van türelme végignézni Anya ugrabugrálását,
úgyhogy torna indul! 5 perc múlva csörög a telefon. Nem veszem fel, de
csak meg kell állnom lehalkítani, de érzem, elkéstem. Reménykedem, hogy
mégsem, mintegy két percig, aztán mehetek fel a reklamáló Licához.
Természetesen kakis, peluscsere, de hátha csak ez volt a baja, ezután
alszik. Azonban időközben Mimit is elkezdte zavarni a hiányom, üvölt
odalent. Visszamegyek hozzá, megnyugtatom, a tornát újra bekapcsolom. De
a megnyugvás nem tart sokáig, úgy tűnik, nem úszom meg, álmos, bele
kell kezdenem a hosszas altatási procedúrába. De legalább Lica csöndben
van. Alig végzek el pár gyakorlatot, csöngetnek, Lica természetesen
felébred. Aztán Mimi sírt fel még kétszer, mehettem ringatni, mire
nagyjából egy óra alatt le is ment a 20 perc tornám. Most is itt
rugdosom az utazóágyat ringatás céljából, miközben a másik lábamon
egyensúlyozom a laptopot, és húzom az időt Lica kiengedéséig...
Hogy a fárasztó hétköznapokat hétvégén se lehessen
kipihenni, természetesen a hosszú hétvége is elég zsúfoltra sikerült.
Szombaton sütés-főzés, fűnyírás (Lica lelkesen szedegette a füvet, majd
tette a fűnyíró elé: „idekészítem az ennivalóját”), majd Viktor jött
vendégségbe (sajnos Ria és a pocakbaba otthon maradtak), a gyerekek elég
szépen viselkedtek, hogy el ne rettentsenek egy leendő ifjú apát :)
Aztán vasárnap a gyáli húsvét, nyuszisimogatással a piacon (szegény Mimi
addig éhezett, amíg Licának nem találtunk végre nyuszikat valahol, mert
az előző napokban már az is le volt osztva, ki milyen színű nyuszit fog
simogatni, minden szülői hitelünket elvesztettük volna, ha nincs nyúl,
de engem nagyon kárpótoltak az édes kacajok a simogatás közben,
gondolom, Mimit kevésbé...), hétfőn Apa-oldali családi húsvét, és Marci
második szülinapja (irtó édesek együtt a „nagyok”, akkora egyetértésben
rosszalkodnak együtt :), például a fekvő Gergőre ugráltak rá nagy
összhangban, vagy épp Mimit ijesztgették a hátuk mögül egyszerre
előhúzott kutyával és farkassal)
És most, hogy újra eljöttek a „pihentető”
hétköznapok, Ringatóval kezdtünk. De hát ide nem csak a gyerekek
kedvéért kell jönni, hanem hogy az én anyai szívem is dagadjon a
büszkeségtől: olyan jó hallgatni, hogy „Egyik szebb, mint a másik”, azt
meg körbenézve látom, hogy mindenki olvadozik a látványtól, mikor egy
kisgyerek közeledik Mimit megsimogatni, és Lica mint egy testőr ugrik
oda, és fekszik rá Mimire, öleli meg, hogy megvédje (nem is tudom aztán
meggyőzni a többi anyukákat, hogy amikor nincs kitől megvédeni, akkor
azért nem tombol mindig ennyire a testvéri szeretet).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése