2011. április 30.

Emó mondókázásra akarja rávenni Licát, elkezdi neki: „Gyűlik a felhő”, és várja, hogy Lica folytassa. Hosszú szünet, Lica is vár, majd megszólal: „Esik az eső. Apa, majdnem kihagytad ezt”

Az utóbbi két napban fontos szereplő lett életünkben a muslinca. Kezdődött azzal, hogy tegnap Lica szokás szerint nem akart aludni délután. Előző nap sem aludt, de akkor vagy egy órát csendben eljátszott fent a szobájában helyette, így most rossz néven vettem, hogy bömböl. Felmentem párszor, próbáltam a lelkére beszélni, visszadugtam az ágyba, semmi hatás. A többedik felmenésre végre sikerült annyira lecsitítanom, hogy lehetett vele kommunikálni, így megkérdezhettem, mi a baj, mire ő ezt hüppögte: „Azt hiszem, egy muslinca!” Hát ezért sírt szegény már fél órája! Közöltem vele, hogy nem bánt, két percre rá már aludt is. Azóta már barátunk a muslinca, állandóan róla folyik a szó, ebédnél megbeszéltük, hogy Lica a pici lábait is látta, a ma esti lefekvésnél pedig már egyenesen kereste, hogy hol van, mire Apa: „Biztos ő is lefeküdt aludni” Lica: „Muslinca is betakarózott egyedül”