Eseménydús nap volt a mai! Kezdődött a babakörrel,
ahol anyák napját ünnepeltünk, így a sütiken kívül pingpongozással
kényeztettük magunkat. Már aki, én ugyanis alig tudtam kivenni a részem
belőle, mivel Lica végigüvöltötte a bő másfél órát. Semmi sem volt jó:
ha egy közös játékhoz nyúlt valaki („Az a Licáé!”), ha Mimit karba vette
valaki, hogy én levehessem Lica cipőjét, netalántán pingpongozhassak
(„Mimit vissza Anyához!”), ha valaki a narancssárga pingponglabdával
játszott (ezt végül szégyenszemre el is lopta, haza is hozta). Mindenkit
lökdösött, aztán ha véletlenül visszalöktek, játszotta az áldozatot. Az
egyik anyuka mindig csak azt látta, hogy az ő kislánya löki meg Licát,
mire ő elkezd bömbölni, szegény ott szabadkozott, közben pedig mindig
Lica volt az agresszor. A végén már oda jutottunk, hogy ha meghallotta
Licát üvölteni, gyorsan megkereste, hol az ő lánya, és ha a terem másik
végében volt, gyorsan megmutatta nekem, hogy most nem ő volt a tettes...
Summa summarum, rettenetes volt. És mivel tegnap a játszótéren
nagyjából ugyanez játszódott le, a szánakozó tekintetek kereszttüzében
végül két visító gyerekkel kellett menekülnöm, mert Licát hallva Mimi is
rákezdte, kezdem teljesen antiszociálisnak érezni a gyermeket.
Délutánra persze, mikor a családtagokkal
találkoztunk, érdekes módon megjavult, és játszotta a kisangyalt, dúlt a
szerelem Marcival, úgyhogy csak az idegen gyerekeket utálja...
A nagy családi találkozás apropója Robin ballagása
volt, amiről egyöntetűen megállapítottuk, hogy a valaha volt legjobb
ballagásban volt részünk. A recept egyszerű: a Fazekas udvarán van
játszótér! Innentől fogva nem sok figyelem jutott szegény végzős
diákokra, azt néztük olvadozva, hogy Lica és Marci azt játsszák, hogy az
egyikük felmegy a csúszdára, a másikuk pedig lent várja, hogy
elkaphassa, a vége pedig nagy ölelkezés.
Kingával alaposan zavarba hoztuk a suli néhány
diákját a folyosón való szoptatással, de Mimi annyira érdeklődött a hely
iránt, hogy alig evett, és ezt a nálunk folytatódó buli során is
fenntartotta. Nem is csoda, hogy az esti mérésen az egy héttel
ezelőttinél kevesebbet, 4,93 kg-ot mértem.
Robin felnőtté válásának örömteli eseményén kívül
történt azonban egy szomorú is: elveszett a(z egyik) Szusz! Valamikor a
délelőtti babakocsis kiruccanás közben történt a dolog, így a ballagásra
indulás előtt én még szépruhában-szépcipőben végigrohantam a szóba jövő
útvonal felét, amennyi belefért az időbe (és másnap Emó is a teljes
utat), de persze eredménytelenül. Amennyire meg tudom állapítani,
Szusz-2, azaz a dublőr vett tőlünk végső búcsút (bár a sokadik mosásra
már egészen hasonultak egymáshoz, így nem biztos), ez némiképp
vigasztaló, hiszen Szusz-1 már Lica egyhetes korától végigkíséri őt
jóban-rosszban... Alighanem a megmaradt Szusznak most már kijárási
tilalmat kellene elrendelnünk...
Robin ballagásán az egyik beszédben felsorolták,
hogy milyen jeles emesények történtek a korábbi évek április 29-ein, de
egyet kihagytak: hogy 2006-ban ezen a napon házasodtunk össze :) Ez hát a
mai hosszú bejegyzés utolsó témája, és mivel Emónak meglepiként
elmentünk a lányokkal fényképezkedni, álljon kivételesen itt is pár kép:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése