Mimi alvását tekintve csúcs és mélypont egy napon
belül: tegnap és ma délután majdnem két órát aludt egyszerre Licával
(sőt, hétvégén is ezt csinálta már, csak akkor annyi minden más volt,
hogy nem volt időm értékelni), hihetetlen érzés volt! A világot meg
lehet váltani ennyi szabadidővel! Mit nem adnék érte, ha így maradna!
Ezzel a napközben minimális alvásideje egészen egészséges mértékűre, 3-3
és fél óra körülire duzzadt, és szemmel láthatóan ő is jobban érzi
magát így. Azért éjjel megvolt ennek a böjtje, bár magamnak köszönhetem,
máskor nem próbálok éjjel nevelni. De egyesek, akik Lica hihetetlen, 6
hetes korától kezdődő éjszakai átalvásait tekintik etalonnak (úgy
könnyű, ha az ember nem akar enni sosem), elkezdték kérdezgetni, minek
még éjjel enni ekkora babának, mint Mimi. Bár szerintem még ráér ebből
kinőni, gondoltam, nosza, megpróbálom, tényleg kell-e neki, merthogy
igazából nem sír, ha ébred, csak mindenféle békés hangokat hallat,
lehet, hogy én rohangálok be hozzá feleslegesen. Hát ma hajnali négykor
nem rohantam, hanem vártam, de azért még ha nem is sírás volt, aludni
nem lehetett mellette. Néha úgy tűnt, visszaalszik, percekre csend volt,
de aztán bő fél óra múlva kezdett méltatlankodóvá válni a hangnem (bár
még ezt sem nevezném sírásnak), ezért mivel szerettem volna aludni,
bementem, és megetettem. Csakhogy addigra annyira felébredt, hogy nem
igazán akart visszaaludni, így újabb félóra telt az altatással. Utána
sem volt nyugodt az álma, így én sem tudtam aludni, vagy ha picit
elszenderedtem, mindenféle rémeset álmodtam az altatás nyugodtabb
pillanatai alatt kislámpa mellett olvasott világháborús regény hatására
(ez a könyv mindig ilyesmiket vált ki belőlem: alig várom, hogy
elaludjanak a gyerekek, és akkor a pihenésképp olvasott regény hatására
ha belegondolok a háborút megélt gyerekek sorsába, legszívesebben
rohannék az ágyukhoz, és ölelném őket magamhoz, hogy őket biztosan ne
érje soha semmi baj). Így szenvedtünk vagy 3/4 órát, majd hatkor Mimi
végleg úgy döntött, hogy reggel van. Azt hiszem, ezentúl még egy darabig
maradok az anyai ösztönöknél a poroszos nevelés helyett, és egy gyors
szoptatással megoldom az éjszakai ébredéseket, mindkettőnknek jobb az
úgy.
Legyen egy kis Lica is:
Intelmek Mimihez: „Ne fogd meg a Szuszikámat! Ne
fogd meg a nadrágomat! Semmit se fogj meg a Licán, Mimi! Se a
nadrágomat, se a zoknimat, se a másik zoknimat! Az a baj, hogy a Mimi
megfogja azt a zoknimat! Ejnye, Mimi, rosszalkodsz!”
Anatómia-óra: „Itt a fülcimpád, Mimi!”
Lica kiveszi a postaládából Apa levelét, és gátlástalanul kibontja, merthogy „Kíváncsi vagyok!”
Lica vacsinál kényeskedve kiszedeti a spagettiből a
húsokat. Mutogatja, honnan szedjem még ki: „Ott van! Ott mászik!” Jó
kis étvágygerjesztő...
A muslinca továbbra is fontos szereplő: Apával este
fürdésnél el szokták mondani Lica testrészeit apró részletekbe menően,
és mostanra a muszkliból „muslincám” lett.
Mimi az ölemben, Lica odaszalad hozzánk, és átölel bennünket: „Itt vagytok, csajok!”
Ez pedig már egy régebbi, de a nagy hisztizésekkor
ezt próbálom felidézni magamban, hogy ne legyek olyan dühös: Egyik nap
Lica játék közben minden összefüggés nélkül megszólalt: "Bocsánatot
kérek!" Kérdezem, miért kér bocsánatot. "Mert sírtam!" Hát majdnem
sírtam én is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése