2011. május 31.

Emberpróbáló napjaim vannak mostanában a csajszikkal, írni sem volt időm egy pár napja. Lica főleg az irigykedéssel teszi próbára a türelmemet, minden nap van legalább egy-két olyan jelenet, mikor nagyon erőszakosan tépi ki Mimi kezéből valamelyik „Lica-játékot” (sajnos feloldhatatlan a kategorizálása, amivel besorolta, hogy mi kié). Mindig hoz helyette valami „Mimi-játékot”, de akkor is... Ilyenkor vagy bevetek valami nagyon fenyegetőt (szégyenszemre olyat is, amit tudom, hogy úgysem fogom betartani, de majdnem biztos, hogy működni fog, pl. hogy csak Mimit viszem valahová, ahová épp készülünk), vagy az a büntetés, hogy mi Mimivel elvonulunk a ház másik szegletébe játszani, ő meg pukkadjon meg magában a zsákmánnyal. Ezek elég gyorsan hatnak, akkor a szóban forgó játékot odaadja Miminek (nem épp gyöngéden persze), de ha egy másik öt perc múlva újra a kezébe keveredik, akkor kezdődik az egész elölről: „Az a Lica játéka! Mimi betömi a szájába és megeszi!”, és rántja ki a kezéből. Úgy érzem, teljesen lepereg róla, amit az irigykedésről papolunk neki, de maga a szó azért megragadt, mert mikor egyszer Mimi az ujjaihoz ért, rászólt, hogy „Ne irigyeld a Lica ujjait!”

Az irigykedés egyébként nem csak Miminek szól, tegnap azzal égetett a játszótéren, hogy „Valaki játszik a Lica dömperével!”, majd hatalmas bömbölés... Pedig Marci legtöbbször simán játszhat bármelyik játékával, bár lehet, hogy ez a korszak is múlóban, ma volt konfliktus köztük, ami abba torkollott, hogy Lica kijelentette, hogy „Hazamenjen a Marci meg a Beni!”

Látszik, hogy a csajszi kétségkívül belépett a rémes kétéves korba :( Azért nem dackorszakot írok, mert egyáltalán nem azt érzem, hogy dacból nem csinálja, amit kérek, egyszerűen oda sem figyel arra, amit mondok. Így aztán úgy érzem, hogy egész nap csak tiltok meg utasítgatok, ráadásul teljesen eredménytelenül, nem túl felemelő.

Mimi az alvásaival, pontosabban nemalvásaival nehezíti az életet, bár az éjjellel csak egyszer volt gond (csak mivel előző éjszaka sem aludtam, mert Gyálon a macska egész éjjel az ajtónkat ostromolta, nem esett jól), de nappal nagyon fárasztó, hogy alig alszik. Kétszer is előfordult már, hogy csak kétszer aludt napközben, amiből az egyik fél órás volt, és aztán estére persze kezelhetetlenül fáradt és nyűgös.

Hozzátáplálásban sem érünk el nagy sikereket, semmilyen mesterséges evőalkalmatosságot sem enged be a kisasszony a szájába. Pedig az almapüréről úgy döntött, hogy szereti, az ujjamról egész sokat benyammogott. Licának is ízlett, kijelentette, hogy „Aranyos ez a Mimike, hogy megengedte, hogy egyek belőle”, és befalt egy csomót, amíg Mimi szopizott.

Az utóbbi napok olyan mondása, amin aztán még órákig röhögtem, ez volt: „Amit kiborítottam, azt fölnyalod, légyszíves?”, de ez az életbölcsesség is sikert aratott: „Ha van valaki a kezedben, akkor táncolni kell!” A hét negatív mondása meg egy nem túl szimpi játszótéri nagymamától származik (minősíti, hogy az unoka feje felett cigizett, mielőtt bejöttek a játszóra), aki, miután megtudta, hogy Mimi is kislány, így reagált: „Kár! Lehetett volna fiú is...”

2011. május 26.

Mimi úgy gondolta, nem akar kivizsgálásokat a súlya miatt, így gyorsan hízott egy kicsit. Sőt, majdnem annyit egy hét alatt, mint előtte egy hónap alatt, 5,42 kg-ot mutatott a mérleg (ééééés igen: Lica utolérve!!!). Így aztán könnyen meg is úsztuk az orvoslátogatást, két hétig kell még szedni a vasat és társait, aztán azt is abbahagyhatjuk (az jó lesz, mert napi két váltás ruha megy rá a dologra). Viszont a doki lazán közölte, hogy akkor egyen napi egyszer tejpépet, meg kétszer főzeléket, mint ha nem egy kizárólag szoptatott baba lett volna eddig. Én ezt úgy fordítottam magamban, hogy úgy csinálom a hozzátáplálást, ahogy akarom. Úgyhogy elsietni nem fogjuk, de örömünkben ma adtam neki egy pici almát (Lica amennyire szorgalmazta a tejpépet, az alma ellen annyira bőszen tiltakozott: „Mimi nem ehet almát! Ő még kicsi!”). A kanalat nem engedi be a szájába, maximum az apja két szép szeméért, az enyémért nem, így az ujjamról szopogatta csak le, a tejpépnél azért jobban ízlett.

A doki persze most is talált kivetnivalót a kisasszonyban, nagy megdöbbenésemre megpróbálta felültetni, és kijelentette, nem tartja magát eléggé, mert legalább egy vizsgálat erejéig meg kellene tartania magát ülve. Egy négy és fél hónapos gyereknek???

És a mai kedvenc Lica-mondás: Vacsinál Emó próbálja Mimit etetni, meg ő maga is enne, mire Lica is elkezdi követelni, hogy ő adja a katonákat: „Apa, adod? Jaj, de sok dolgod van!” :)

2011. május 25.

Azt vettem észre, hogy Lica blogjában sokkal többet írtam arról, hogy merre jártunk, kik látogattak meg bennünket, miket játszottunk, és kevesebbet Lica fejlődéséről, napirendjéről, amit most nagyon bánok, mert azt nem akarom összehasonlítani, hogy hány látogatójuk van, de például hogy hogy alszanak, hogy esznek, hogy fejlődnek a lányok, azt szívesen megtenném.

De azért most akkor egy olyan bejegyzés, amiben csak olyasmi van, hogy hogyan töltöttük a napunkat, a változatosság kedvéért :)

Mivel végre nyár van, sok mindenre sort tudtunk keríteni, amiket már nagyon vártunk. Lica végre pancsolhatott a medencében az udvaron (bár arra jutottam, hogy kertes házban sem sokkal könnyebb a medence feltöltése, mint a lakásban a teraszon volt, legalábbis ha nem jéghideg vízzel szeretnénk, úgyhogy ebből nem lesz napi rutin), ez legalább egy időre elterelte a figyelmét arról, hogy nem szeret kint lenni. Napok óta ígértem neki, hogy lesz vízicsúszda is, ha már kintre száműztük a csúszdát, de ez nem aratott sikert: az egyetlen csúszástól úgy megijedt Lica, mikor háton landolt a medencében, hogy követelte, hogy vegyük ki a csúszdát.

A másik játékot, amivel hihetetlen hosszú időre lefoglalta magát, valahol olvastam, és amilyen egyszerű, olyan zseniális: egy fém doboz műanyag tetejére vágtam egy kis kereszt alakú nyílást, és azon kell száraztésztákat beszuszakolni. Nagyon dedós dolognak hangzik, de működik, garantált fél óra szabadság, és nem csak egy alkalommal :)

Mimi meg végre részesülhetett a babamasszázs örömeiből, eddigi élete során nem nagyon volt olyan hőmérséklet, hogy tíz percre pucérra tudtam volna vetkőztetni hozzá. Ő is élvezte, meg én is, hogy végre tényleg igaziból vele foglalkozom, nem csak azokban a tíz másodpercekben beszélek hozzá vagy nyomok a kezébe egy játékot, amikor éppen Lica engedi.

Kellett is ez a kis előre jutalom neki, mert még így sem bocsátotta meg, hogy utána két órán keresztül kertet ástam, füvet ültettem, gereblyéztem. Lica is csak egy darabig élvezte, hozta a homokozószerszámait segíteni, meg szórta a fűmagot (elég furcsa eloszlásban, úgyhogy majd a kialakuló mintázat az ő műve lesz), aztán ő is elkezdett reklamálni. Nem mintha én élveztem volna, ha valaki nekem akár csak egy évvel ezelőtt is azt mondja, hogy ezzel fogom tölteni a szerda délutánomat...

Mimi továbbra sem tejpép-rajongó, tőlem konkrétan semennyit sem fogad el, Emó azért bele tud tuszkolni néhány kanállal. Pedig Lica már annyira várja, hogy ő etethesse...

2011. május 24.

Jaj, Mimi már olyan nagy! Másfél hónap után először nem ő volt ma a legkisebb a Ringatón. Volt egy egyhónapos baba is, nem is a méret volt annyira megdöbbentő, hanem az arckifejezés, a tekintet: már most nem emlékszem arra, mikor Mimi ilyen pici volt :(

Lica a ringatós Erzsi nénit már saját udvartartása részeként kezeli, kezdéskor behuppan az ölébe, aztán ki sem száll onnan a végéig. Így aztán Mimi is teljesen kiélvezheti a játékokat, egyre jobban tetszenek is neki, de azért ha másik testvérpár is jelen van, ahol nem jut elég anyai kéz, akkor sajnálom őket, hogy Lica így kisajátítja a központi helyet.

Lehet, hogy szavazást kellene indítanunk, levágjuk-e Lica haját, mert mi nem tudjuk eldönteni (Emó szerint le lehet, de csak június 9. után, mert akkor lesz a bankos juniális, amikor még dicsekedni akar vele). Olyan gyönyörűséges, de a hajmosás és a fésülés is éktelen hisztivel jár. Ma megdönthetetlen logikával érvelt a frizurázkodás ellen: „Ne csináld meg a hajamat, így is tudok játszani!” Egyébként is nagyon kioktató a kiscsaj, pl. „Anya, nem vagy ügyes! Máskor ne öntsd ki!”

Tegnap óta Mimi esetében sem vagyok a végtelenségig kizárólagosan szoptató ősanya: bár hat hónapos korig szerettem volna, de nem török össze, hogy nem így lett: tegnap és ma már kapott a lányka este egy pici tejpépet, hadd hízzon. Nem fogadta kitörő lelkesedéssel a dolgot, Licánál anno nagyobb volt a siker, de azért pár kanállal bement, már csak azért is, mert ezt nehezebb kiköpni, mint a folyadékot. De mára igazából már megint van több tejecske is, elvégre abbahagytuk a mérlegelést :) Viszont csütörtökön mehetünk a dokihoz megint, nem tudom, mit tud még nézni a lánykán. De hátha produkál akkor egy jobb súlyt, és akkor leszáll rólunk. Most szegénynek vasat kell kapnia, ami székletfogó, legalább annyi előny legyen belőle, hogy akkor többet mutat majd a mérleg :)

2011. május 23.

Eddigi legnagyobb BKV-s kiruccanásunkat ejtettük ma meg (busz+metró+földalatti), hogy az Angliából egy hétre hazaérkező Kláriékat és Zsuzsi babát meglátogassuk. Egészen jól viselték a lányok az utat, de azért hazafelé jól jött, hogy egy kedves apuka felkapta Licát, és vitte lépcsőn fel, lépcsőn le, úttesten át, buszra föl, buszról le.

Lica a vendégségben persze szokás szerint nem a szószátyár formáját hozta, nagyjából az egyedüli teljes mondat az volt tőle, hogy „Az az Anya Mimije!”, amikor Mimi valaki más kezében volt (azért a végére, mikor már kevesebben lettünk, néhány mondókát még elmondott). Bezzeg ha Mimi kaparintja meg az ő játékát, akkor nem érez ekkora közösséget a kishugával! De általában azért nagyon kis önzetlen Mimivel is („Ha Mimi picit nagyobb lesz, adok majd neki a tejciből”), meg velünk is (ebédnél: „Adok a Licáéból, mert a tied elfogyott”) És Mimit védelmezi továbbra is, egyre több mindentől: Emó ma a Petitől kapott rémes állatokkal ijesztgette őket (nem csak őket szokta, számomra például diszkréten egy párna alá rejtett egy élethű csótányt, és várta a hatást :)), mire Lica: „Miminek nem szabad! Ő megijed!”

És egy komoly fejlődési lépcső: ma megállapítottuk, hogy Lica milyen magabiztosan használja már a „tegnap” és „ma” fogalmát.

2011. május 22.

Mivel számon lett kérve rajtunk Lica kétéves súlya is, mert állítólag ezt akarja majd az unokáinak mesélni, íme a hiánypótlás: a fürdőszobai mérlegen kb. 9,9 kg volt (szóval nem háromszorozta meg két évesen sem a születési súlyát, még ha csak 10 deka híján is, ami az egy éves kori elvárás lett volna). Az is jellemző, hogy mikor ráadtam a hétvégén egy szép nyári együttest, azt apja megjegyezte, hogy a tavalyi nyaraláson is ez volt rajta. Hát igen, ennyit nőtt egy év alatt... Aztán másnap meg azon kesergett Emó, hogy olyan felnőttes ruha van rajta, szörnyű, hogy már ilyen nagy...

A doki szerint látványosan sovány kiscsajról meg annyit, hogy a minap próbáltam ráadni Lica egy régi body-ját, amibe hossz szerint most nőtt bele, de nem sikerült, mert szűk volt a karja... Egyébként az evési mennyisége tényleg kevés, a hétvégi mérés során csak romlott, és délután-este már valóban nincs elég tejecske, úgyhogy lassan tényleg kezdek aggódni, hogy éhes. De továbbra is vallom, hogy megint a kedves gyerekorvos okozta stressz mindennek az oka :(

Lica evésében viszont továbbra is történnek néha csodák, ezúttal Gyöngyiéknél a meggylevesből volt hajlandó meggyet is enni, pedig a szokásos módon kezdte: „Lica levest, Apa gyümölcsöt” Viszont az udvaron lenni máshol sem szeret, trambulin meg autóugrató nyugágy ide vagy oda, faképnél hagyott bennünket, a teljesen idegen helyen egyedül bevonult a házba, és mikor utána mentem, közölte, hogy ő most bent játszik, Anya pedig kimegy.

2011. május 19-20.

Kemény két nap! Emó céges csapatépítésen volt, így most volt az első alkalom, hogy a teljes esti fürdetést-fektetést egyedül csináltam a két gyerekkel, nem beszélve a megelőző és következő egy-egy napról.

Csütörtök reggel megalapoztam a dolgot egy kis kialvatlansággal, ugyanis elnéztem az órát, így mikor Mimi 5:40-kor rákezdett (illetve már vagy 3/4 órája – én persze azt hittem, 1 és 3/4 órája, hosszúnak tűnt, na - nyekergett, de ekkor vált állandóvá és kritikus szintűvé a dolog), azt hittem, 6:40 van (miért olyan hasonló az a fránya digitális ötös és hatos? – legalábbis kontaktlencse nélkül, 7 dioptriával...), és mivel hétkor úgyis kelnék, úgy mentem be a kisasszonyhoz, mint ha reggel lenne, így aztán már nem is tudtunk visszaaludni.

A megpróbáltatások sora folytatódott az esedékes orvoslátogatással. A történelem megintcsak ismétli önmagát, ugyanis a diagnózis: nem hízik eléggé a gyermek :( 5200 gramm volt most, negyed kilót hízott egy hónap alatt, és a doki szerint látványosan sovány (???). Én persze már véletlenül sem akadok fent ilyesmin, de a dokit nem sikerült meggyőznöm. Így hát első lépésben vas+folsav+C-vitamin kombó (mindig elgondolkodom, vajon van-e gyereke, mikor úgy írja elő az ezerféle gyógyszert meg szórja a beutalókat, mint ha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy az ember ezeket be is tudja adni, és dalolva elmászkál minden szakrendelésre), és sajnos mérés. Egyelőre 24 órányi evést kellett mérnem, de már két mérlegelés után érződött a Licánál már megtapasztalt lelki nyomás a mérlegtől, és már tudjuk, hogy innentől a dolgok csak rosszabbra fordulhatnak. Az eredmény: mivel keveseket evett, össze-vissza etettem, de persze így sem lett jobb, a második alkalomra már a tej is irtó kevés volt, nyilván a stressztől, és azóta egyre csak rosszabb. De nem is tudom megbízhatóan mérni, mert folyton izeg-mozog a mérlegen, ráadásul a szuper szopiba bealvós esti fektetésünket is buktuk, mert persze a mérlegen felébred. A 24 órás mennyiség 680 gramm volt, ami Licához képest nem olyan rossz, vele még hét hónaposan is a napi 600-ért drukkoltunk. De a doki szerint persze kevés, úgyhogy mérjem még hétfőig, meg adjak neki pótlásként lefejt tejet (persze ez csak a fagyasztóból megy, mert most egy cseppet sem tudok előállítani), meg teát is, mert kevés a folyadék, az, hogy nem tudom hogy bejuttatni, se cumisüveggel (azt mondjuk amúgyis ellenzi), se pohárral, persze nem hatja meg. Bár egy fokkal azért jobban megy a poharazás, mint Licával, de így is legalább a felét kifolyatja a száján, és irtó lassú. Úgy nem lehet, pláne két gyerekkel, minőségi életet élni, hogy minden étkezésnél egy órát szenvedjek az itatással, aztán öltöztessem át, mert három előke sem tudja kivédeni a kifolyt mennyiséget, úgyhogy szó sem lehet róla, ha minden kötél szakad, majd kap ő is tejpépet. Összességében pedig az a véleményem, hogy Mimi nem úgy néz ki, mint egy éhező gyerek, vidám és elégedett, átalussza az éjszakát, még ha 50 grammot evett csak előtte, akkor is. Úgyhogy nem óhajtom újra beárnyékolni az egész család számára az elkövetkezendő hónapokat a Mimi súlyán való szenvedéssel. Csak hát a gyerekorvossal sem kéne összeveszni... (Persze hiába vagyok ilyen laza, akkor sem tudom legyőzni a mérleg-mumust, aminek hatására a mai összmennyiség mindössze 560 gramm volt. Még holnap hajlandó vagyok mérni, de aztán többet nem!)

Az éjszaka szerencsére nyugalomban telt, Mimit a mérleges incidens után könnyen el tudtam altatni, Licát is csak egyszer kellett visszafektetni („Csak vizet iszom, utána alszom, Anya!”), de reggel a nagyobbik kisasszony, akit máskor fél nyolckor, nyolckor alig lehet kiverni az ágyból, ma már negyed hétkor a teljes állatseregletével a kezében a rácsnál követelte, hogy „Átöltözni!” Aztán pár perc múlva Mimi is rákezdte... Hát én meglehetősen sokára öltöztem csak át pizsamából...

De minden nehézség ellenére egész könnyen ment a kétnapos próbatétel, persze azért ne csináljunk rendszert belőle! Ismét mindent feledtetett, hogy nagyban dúl a szerelem a két tesó között! Mimi persze még csak úgy tudja ezt kifejezni, hogy vigyorog Licára, és mindenhová követi a tekintetével, bármennyire kifacsart testhelyzetet is követel ez, de Lica aktívabban is szereti a kishugát (ami neki néha nem esik túl jól...) Ma egész nap vele akart táncolni meg játszani, sőt az is elhangzott, hogy „Egész nap a Mimit ringatom!” (kár hogy a ringatás nála az utazóágy vad rázását jelenti) A játékok persze főleg Lica játékai voltak, amit Mimi nem nagyon értékelt, bár Lica igyekezett mindig úgy odakészíteni neki a dolgokat, hogy ő is tudja csinálni vele, amit kell. Aztán viszont leereszkedett Lica Mimi szintjére, odahasalt hozzá, hogy „Játsszunk egyet! Elérjük azt a kulcsot?” A nap legaranyosabb mondása meg ez volt: „Drága kicsi Mimike, vigyázok rád!”

2011. május 18.

Idill! Minden bú és baj elfelejtve! Mimit mára mintha kicserélték volna! Mindkét gyermek annyi örömet okozott ma, hogy csak úgy úsztam a boldogságban. Annak ellenére is, hogy Lica három bugyit pisilt össze (egyszer másodpercekkel azután, hogy megkérdeztem, kell-e bilire ülni), így alighanem tényleg be kell látnom, hogy egy kicsit jegelnünk kell ezt a projektet, jóidő ide vagy oda. Meg annak ellenére, hogy kínszenvedés rávenni, hogy kimenjen az udvarra (pedig más, kevésbé szerencsés gyerekek egész nap az ajtót kaparják, hogy kimehessenek), minden nap a csillagokat (természetesen mindig újakat :)) kell lehoznom az égből, hogy kicsalogassam. Ma már a csúszda is kiköltözött, és annyira el volt keseredve, mikor este nem hoztuk be. Azóta mondja a szobában, hogy „Most csúszdázom kicsit”, és megy a csúszda hűlt helyére :(

Akkor mitől is volt olyan jó a nap? Mimi annyi újdonságot produkált, mint máskor egy hónap alatt: Elkezdte végre a lábát fogdosni, hason fekve tárgyakért nyúlni, játszani, háton fekve egyik kezéből a másikba áttenni dolgokat, az ülése fölé akasztott díszeket lerángatni, pedig azok eddig elérhetetlennek tűntek... De mindenekfelett jókedvű volt és nyitott a világra, minden érdekelte, mindennel eljátszott (így aztán az alvásra nem sok ideje maradt).

De azért Lica is igyekezett a szívembe lopni magát, mostanában például folyton odajön hozzám azzal, hogy „Anya, megölelsz?” Korábban ez csak akkor volt jellemző, ha frusztrált és hisztis volt. De a legszívmelengetőbb jelenet ma az volt, mikor odament Mimihez („Szeretlek, Mimi!”), megölelte, Mimi elkezdte fogdosni az arcát, mire ő: „Mimi megsimogatott. Az jó nekem!”

2011. május 17.

Fogkörkép:

Miminek nagyon látszanak már a készülődő alsó fogacskák, persze ettől még jöhetnek hónapok múlva is. Úgyhogy ha olyan lennék, alighanem hosszú ideig még erre foghatnék minden keservet, de mivel nem vagyok olyan, így kénytelen vagyok magamban keresni a hibát...

Licának is jó rég jött már foga, de ma egész nap célzottan a jobb alsó ötös fogacska helyén matatott a kezével, aztán este meg is kérdezte: „Anya, látod a fogam?” Persze nem láttam, erre készségesen megmutatta a meglevő tizenhatot :)

És egy kommentár nélküli esemény: Ma Ringatón az egyik anyuka azt mondta Mimire, hogy ő még ilyen szépet nem is látott.

2011. május 16.

Köszönöm mindenkinek a bíztató szavakat a tegnapi bejegyzés után! Mára valamennyit javult a helyzet, volt azért még megmagyarázhatatlan üvöltés, de néha egész jól eljátszott a kiscsajszi (bár tegnap is volt olyan, hogy valamit nézegetett, fogdosott, de azért üvöltött közben). Azért várom már, mikor már tud majd helyet változtatni, és így azzal foglalkozni, amivel szeretne, mert amíg ilyen kis tehetetlen, gyötör a lelkiismeretfurdalás, hogy nem szórakoztatom elég jól.

Lica ma sportot űzött abból, hogy cáfolja, amit két nappal ezelőtt leírtam. A negatív oldal a délutáni altatás volt, ami egyáltalán nem ment simán, pedig egész délelőtt fáradtan szopizta az ujját. A pozitív viszont az evéssel kapcsolatos: Kezdődött ebédnél a gombával. A legelső időktől eltekintve Lica nem ette meg a gombát, most is gondosan kiválogatta és adta nekem, mígnem egyet mégis fel nem kanalazott, és kijelentette: „Talán finom lesz ez a gomba”, majd bekapta. A folytatás: „Finom volt ez a gomba! Még gombát! Szeretem a gombát!” Ezen felbuzdulva vacsinál is próbáltuk győzködni, hogy megéri megkóstolni a zöldségeket is. Ennek ellenállt, egész addig, amíg színre nem lépett a víziló, aki a mai ügyeletes nagy kedvenc volt (lefekvésnél úgy tűnt, még a Szuszt is kiszorítja – még csak az kéne, hogy a három Szuszunk mellé majd vízilóbábokat hajkurásszunk a vaterán...) Szóval miután a víziló is evett a zöldségekből, Lica bevágott egy csomó uborkát, két darab retket és még salátát is (bár azalatt végig gyanakvó kifejezés ült az arcán). Lehet, hogy holnap bilire ül a víziló, ha addig ki nem esik a kisasszony kegyeiből... (Erről jut eszembe újabb próbálkozásom a bugyihúzással: „Nem, az nem jó, mert összepisilném!”)

Ebédnél azt is megbeszéltük, hogy Mimi már nemsokára ehet almát, banánt, barackot. Lica rávágja: „Meg túrórudit!” Anya: „Arra még egy kicsit várni kell” Lica erre nagy életbölcsességgel megjegyzi Miminek: „Mindenre várni kell, Mimi!”

2011. május 15.

Most vár hivatalosan is boldog 2. szülinapot, Licóka!

Ám a szülinapi eufória elmúltával most egy depressziós bejegyzés következik, főszerepben Mimivel.

Lica ma a nagyszülőknél töltötte a napot, gondoltam, jó is így, a Lica-ünneplés után jár Miminek is egy saját nap. A kisasszony azonban gondoskodott a meghitt, kacagós babanap ellehetetlenítéséről: délelőtt felváltva aludt és hisztizett, délután már csak hisztizett... Persze mikor a nagyszülők hazahozták Licát, 10 percre kisangyal-jelmezbe bújt, de aztán folytatta tovább, már csak azért is, mert addigra őrült fáradt volt, ám ez nem akadályozta meg abban sem, hogy este 10-ig ne legyen hajlandó aludni, csak üvölteni. Én pedig szégyenszemre odáig jutottam, hogy kijelentettem, rettegek holnap egyedül (pláne hármasban) maradni a gyerekemmel. Úgyhogy most meg vagyok győződve róla, mennyire rossz anya vagyok, fogalmam sincs róla, hogyan kellene boldoggá tennem a kisebbik gyerekemet, mert rá mindig a figyelmem maradéka jut csak, sosem fog megtanulni semmit, ugyanakkor meg Licát arra nem tudom megtanítani, hogy egyedül játsszon, sosem lesz szobatiszta, stb, stb  :(((((((

2011. május 14.

Lica a gyakorlatban ma lett kétéves, mert ma tartottuk a szülinapi partit, ami időjárásilag jó döntésnek bizonyult, kint tudtunk lenni a kertben is. A dolog lényegét nem 100%-ban fogta fel Lica, akármit kérdeztünk, kinek van szülinapja, ki kap ajándékot, stb, mindenre az volt a válasz, hogy a Lica meg a Marci. Olyan nagy egyenlőség van, hogy mikor elhangzott a marcipán szó, Lica rögtön rávágta, hogy „Licapán” (pontosabban „marcipánt” és „licapánt”, így mégiscsak több értelme van :)) Ajándék szerintem nem is kellett volna, Licának ép elég, hogy Marcival játszhat egy napot, olyan hihetetlen ilyenkor, hogy más gyerekekkel mennyire nem akar. De azért persze voltak ajándékok, a legsikeresebbnek eddig a mágneses rajztábla bizonyult (és nem csak a gyerekek körében :)) A gyertyák elfújása magától értetődő természetességgel sikerült, és olyan gyorsan, hogy fényképezni sem volt idő.

És akkor lássuk, mit is tud a kétéves Lica: Erőssége természetesen a beszéd, minden mennyiségben, profi szinten, valamint a nagymozgások (talán a legújabb ezek közül a páros lábbal ugrálás). A finommotoros mozgások tekintetében az ügyességnél jobban hiányzik a türelem (pl. ha le kell csavarni valamit: csavar rajta kettőt, de mivel az nem elég, elkönyveli, hogy nem így kell, és segítséget kér, és nem lehet meggyőzni, hogy inkább folytassa). Nagy bánatomra eddig nem nagyon csillogtatja kreativitását (pl. szerepjátékokban, építésben, gyurmázásban), és valahogy nem elég kíváncsi. Ennek kiváló példája az, hogy a kertből, azon kívül, hogy szép legyen, azért vitettük el a sok limlomot, mert nem volt túl bababarát, de igazából Lica soha a közelükbe sem ment, nem hogy bedugta volna a kezét közéjük. Ehhez képest Marci rögtön elkezdte felfedezni azt a pár dolgot, ami még megmaradt. Szobatisztaságban már írtuk, hogy haladunk (nem nagyon), a felnőttes bugyi is egyszer volt csak vonzó, azóta nem szeretné felvenni, bilire sem akar ülni. De hogy újabb erősséget is soroljunk, a memóriája verhetetlen! Az nem újdonság, hogy a kippkoppos könyveket kívülről fújja, de bármilyen új, több versszakot dalt is visszamond pár eléneklés után.

Az evésmennyiségével már szerintem semmi gond, az összetételével annál inkább, minden zöldséget kategorikusan elutasít. Alvás terén szerencsére elmúltak az ebéd utáni kínlódások, mostanában megint elalszik szépen. Ha olyan kedve van, tökéletes kézmosást produkál (fellépőt kihúzza, rááll, kinyitja a csapot, szappanozik, lemossa, lejön, megtörölközik), szeret fürdeni, de a legjobban utált tevékenysége a hajmosás, olyankor irgalmatlan üvöltésre képes.

Magassága kb. 82 cm, súlya kb. 10 kg, de hátha jövő héten megtudjuk pontosabban.

2011. május 13.

Eltelt két hét, megint volt babakör, és ki fogadott ott bennünket? Hát a Szusz! A babaköri közös játékok zsákjában töltötte az elmúlt két hetet, és mivel azóta újfent sikerült pót-Szuszt szereznünk, most már két ikertestvérével kell felváltva osztoznia Licán. Lassan fontolóra veszem egy Szusz-múzeum megnyitását...

2011. május 12.

A beköszöntött nyárban komolyabban nekiláttunk a szobatisztaság-projektnek, mert az eddigi eredmények elég gyérek. A délutánt a kertben töltöttük, Lica részben pucér popóval, részben bugyiban, tízpercenként kérdeztem, kell-e, bili a kezünk ügyében, persze egyik változatban sem oda ment a pisi...

Lica egyébként egyelőre nem osztja a meleg és a kevés ruha iránti rajongásomat, megőrül attól, ha pucér a keze, mikor a popója az volt, akkor is hosszúujjú felső volt fölötte. És mikor nem néztem oda, Mimire is próbálta visszahúzni a felsőjét.

Máskor bezzeg nem ilyen együttérző a hugával: Ma például mikor Mimi felébredt, és ezt némi nyöszörgéssel adta tudtunkra, Lica megkérdezte: „Ez mi volt?” „Mimi felébredt”, mondom én, mire Lica rávágja: „És hisztizik!”

Végül egy lista, mennyi testrészt tud már Lica: Mint már említettem, fürdésnél Apa mossa az egyes részeit, Lica meg mondja, mi van épp soron. Nagyjából szóról szóra így hangzik minden este: „Hátam. Lapockám. Vállam. Hónaljam. Muszklim. Könyököm. Csuklóm... mint a csuklás! Tenyerem. Ujjacskáim.” Itt következik az ujjak felsorolása többnyire még kicsit összevissza, de már majdnem tökéletes, pedig ennek a megtanulásának nagyon sokáig ellenállt. Mondtam is Emónak, hogy olyan lehet neki, mint ha nekünk öt ugyanolyan borsószemet kellene megkülönböztetnünk egymástól. „Popóm. Csípőm. Combom. Térdem. Bokám. Sarkam. Talpam. Lábujjacskáim... elszaladnak! Pocakom. Köldököm. Cicim.” Aztán arcmosásnál az állandó műsor: „Apa, ne mosd a fülcimpámat!” Ha valami nem jut eszébe, amit Emó megkérdez, akkor így bújik ki alóla: „Ez mi?” „Amit Apával mosok”

2011. május 10.

A tegnap ígért Mimi-súly: 5,04 kg (Lica négyhónaposan 5,25), és ezzel már a legalsó, 3%-os percentilisvonal alatt van ő is. Így mondja bárki, hogy milyen  kis duci...

Azt kihagytam a négyhós dicséretekből, hogy a kezei is nagyon kis ügyesek lettek, néhány dologgal már nagyon hosszú ideig képes elmatatni. Az egyik ilyen új szenvedély a papír, amit gyűr, tép, és közben Licának is kedvet csinál hozzá: Mimi készíti a nagyobb darabokat, amiket aztán Lica mikroszkopikus méretűre aprít. Olcsó játék, és fél óra nyugalom a szülőknek :)

A mai Lica-szövegek:

Szegény apátlan gyerek ebéd közben: „Apa nem jött meg, nem ül itt, nem eszik”

Szokás szerint Szusz adja az ebédet. Lica: „Buta Szusz vagy!” Anya: „Miért buta a Szusz?” Lica: „Mert kicsi darabot oda ledobott!”

Lica véleménye a frissen fodrászolt hajamról: „Anya kócos, mint a medve”

Ma is kitört rajta a nagy szeretet az egész világ iránt: „Szeretem a büdös szippantós autót!”

Finommotoros képességeit újabban tojáspucolással szereti fejleszteni. Mikor veszélyesen megdöntötte a héjakat tartalmazó tálkát, ijedt képet vághattam, mert rögtön megnyugtatott: „Csak megnézem, hogy micsoda héjak vannak benne. Nem borítom ki!”

És a bizonyíték, hogy nem csak azokat a szavakat tanulja meg, amiket ért is. Ma játék közben teljesen oda nem illően felkiáltott: „Ez nagyon vagány!”

Egy bíztató fejlemény így szülinap előtt: Amíg mi konténerpakolással múlattuk az időt, Jutka mama megtanította Licát buborékot fújni! Hátha így a gyertya is menni fog, mert az eddigi pitypangos gyakorlások nem kecsegtettek sok reménnyel...

A szülinapra mindenki drukkoljon a jó időnek, hátha idén végre összejön a kerti parti! Mi mindent megtettünk az ügy érdekében az említett konténerpakolással, hogy szép tiszta udvar várja a vendégeket. És ezzel nemes ügyhöz is hozzájárultunk: A lomokra lecsapó hiénák közül az egyikük állítólag kóbor macskáknak szeretne házat építeni az elkunyerált fákból :)

2011. május 7-9.

Végre Mimi is belekóstolt az utazgatásba, jobb, ha megtudja, milyen családba született :) Azért nem vagyunk már olyan vagányak, mint Licával (vagy csak okultunk), igazi kirándulás még nem volt vele, csupán a szállásunk volt közös a túracsapattal, esténként találkoztunk, de a túrákon nem vettünk részt, a hollókői várba való felmászás volt a legkomolyabb próbatétel, amit jórészt Flóri karjában, alva tett meg a kisasszony. Volt ezen kívül réten heverészés, reggelente négyen egy ágyban heverészés, eső miatt szobában heverészés :) Mindezek ellenére pihenésnek nem nevezném, mert noha elég szépen aludtak az idegen helyen is a lányok, a közös szobát én mégis fárasztónak találtam: az este 9 után lábujjhegyen járást és jobb híján ágybabújást és takaró alatt olvasást, de főleg a Mimi-rádió hajnali adását :)

Arról se feledkezzünk meg, hogy Mimike időközben négy hónapos lett! Súlyadattal nem tudok most szolgálni, de hátha holnap nem felejtjük el megmérni. Mozgásfejlődésben belehúzott így a hónap végére, nehogy olyanokat írjak, hogy miben marad el a négyhónapos Licától, így egyedül a lábfogdosás nem megy még, ami a nővérkéjének ilyenkor már ment, de én ezt továbbra is a sok ruhára fogom, látunk mi még itt csodákat, ha beköszönt a jóidő! Viszont intenzíven elkezdett oldalra fordulni, hason egyre magasabbra kinyomja magát, és néha már mérhető távolságokat tesz meg hátrafelé.

Alvás terén nem panaszkodhatunk, az esti fektetésnél már sosincs probléma, nem sírdogál (de mindig szopizás közben alszik el, úgyhogy ezzel még lesznek gondok), éjjel vagy felkel egyszer enni, vagy nem, de ha igen, az sem baj, mert gond nélkül alszik utána tovább. A nappali két picike és egy hosszabb alvás még nem tudom, marad-e, mert az utóbbi napok elég összevisszák voltak, így mindenféle ritmusból kizökkentünk. Napközben többnyire már csak ötször eszik, ehhez jön az esetleges hajnali szopi.

Fő erőssége pedig továbbra is a kommunikáció. Mi lesz itt, ha már majd ketten fognak fecsegni Licával?

2011. május 4.

Túlestünk végre a könnycsatorna átmosáson. Licát is vittük, mert neki meg újfent árpa van a szemén (mint kiderült, nem csak a külső szemhéján, amit láttunk, hanem belül is, úgy tűnik, meg kell ezzel barátkoznunk, hogy hajlama van rá). Rövid összefoglaló: összes közlekedési eszköz lekésése, a lekésett utáni busz kimaradt, így aztán két gyerekkel teljesen tömött busz alsó lépcsőjén szorongás, kiindulási és célállomáson is mozgólépcsőmentes metróaluljáró, de legalább edzettünk a kórházban a földön ücsörögve várakozásra. Mindezekhez képest maga a beavatkozás most sem volt olyan vészes, persze azért együtt sírtam Mimivel. A kórházban mindenki meghökkent, mikor realizálta, hogy egyedül hoztam a két gyereket, egy anyuka pedig, mikor hazafelé menet a metró felé vonszolódtunk, megjegyezte, hogy nem irigyel... De a lényeg, hogy én nem sajnálom magamat, szerintem nagyon jó nekem :)

2011. május 3.

Mimi alvását tekintve csúcs és mélypont egy napon belül: tegnap és ma délután majdnem két órát aludt egyszerre Licával (sőt, hétvégén is ezt csinálta már, csak akkor annyi minden más volt, hogy nem volt időm értékelni), hihetetlen érzés volt! A világot meg lehet váltani ennyi szabadidővel! Mit nem adnék érte, ha így maradna! Ezzel a napközben minimális alvásideje egészen egészséges mértékűre, 3-3 és fél óra körülire duzzadt, és szemmel láthatóan ő is jobban érzi magát így. Azért éjjel megvolt ennek a böjtje, bár magamnak köszönhetem, máskor nem próbálok éjjel nevelni. De egyesek, akik Lica hihetetlen, 6 hetes korától kezdődő éjszakai átalvásait tekintik etalonnak (úgy könnyű, ha az ember nem akar enni sosem), elkezdték kérdezgetni, minek még éjjel enni ekkora babának, mint Mimi. Bár szerintem még ráér ebből kinőni, gondoltam, nosza, megpróbálom, tényleg kell-e neki, merthogy igazából nem sír, ha ébred, csak mindenféle békés hangokat hallat, lehet, hogy én rohangálok be hozzá feleslegesen. Hát ma hajnali négykor nem rohantam, hanem vártam, de azért még ha nem is sírás volt, aludni nem lehetett mellette. Néha úgy tűnt, visszaalszik, percekre csend volt, de aztán bő fél óra múlva kezdett méltatlankodóvá válni a hangnem (bár még ezt sem nevezném sírásnak), ezért mivel szerettem volna aludni, bementem, és megetettem. Csakhogy addigra annyira felébredt, hogy nem igazán akart visszaaludni, így újabb félóra telt az altatással. Utána sem volt nyugodt az álma, így én sem tudtam aludni, vagy ha picit elszenderedtem, mindenféle rémeset álmodtam az altatás nyugodtabb pillanatai alatt kislámpa mellett olvasott világháborús regény hatására (ez a könyv mindig ilyesmiket vált ki belőlem: alig várom, hogy elaludjanak a gyerekek, és akkor a pihenésképp olvasott regény hatására ha belegondolok a háborút megélt gyerekek sorsába, legszívesebben rohannék az ágyukhoz, és ölelném őket magamhoz, hogy őket biztosan ne érje soha semmi baj). Így szenvedtünk vagy 3/4 órát, majd hatkor Mimi végleg úgy döntött, hogy reggel van. Azt hiszem, ezentúl még egy darabig maradok az anyai ösztönöknél a poroszos nevelés helyett, és egy gyors szoptatással megoldom az éjszakai ébredéseket, mindkettőnknek jobb az úgy.

Legyen egy kis Lica is:

Intelmek Mimihez: „Ne fogd meg a Szuszikámat! Ne fogd meg a nadrágomat! Semmit se fogj meg a Licán, Mimi! Se a nadrágomat, se a zoknimat, se a másik zoknimat! Az a baj, hogy a Mimi megfogja azt a zoknimat! Ejnye, Mimi, rosszalkodsz!”

Anatómia-óra: „Itt a fülcimpád, Mimi!”

Lica kiveszi a postaládából Apa levelét, és gátlástalanul kibontja, merthogy „Kíváncsi vagyok!”

Lica vacsinál kényeskedve kiszedeti a spagettiből a húsokat. Mutogatja, honnan szedjem még ki: „Ott van! Ott mászik!” Jó kis étvágygerjesztő...

A muslinca továbbra is fontos szereplő: Apával este fürdésnél el szokták mondani Lica testrészeit apró részletekbe menően, és mostanra a muszkliból „muslincám” lett.

Mimi az ölemben, Lica odaszalad hozzánk, és átölel bennünket: „Itt vagytok, csajok!”

Ez pedig már egy régebbi, de a nagy hisztizésekkor ezt próbálom felidézni magamban, hogy ne legyek olyan dühös: Egyik nap Lica játék közben minden összefüggés nélkül megszólalt: "Bocsánatot kérek!" Kérdezem, miért kér bocsánatot. "Mert sírtam!" Hát majdnem sírtam én is...