Kemény két nap! Emó céges csapatépítésen volt, így
most volt az első alkalom, hogy a teljes esti fürdetést-fektetést
egyedül csináltam a két gyerekkel, nem beszélve a megelőző és következő
egy-egy napról.
Csütörtök reggel megalapoztam a dolgot egy kis
kialvatlansággal, ugyanis elnéztem az órát, így mikor Mimi 5:40-kor
rákezdett (illetve már vagy 3/4 órája – én persze azt hittem, 1 és 3/4
órája, hosszúnak tűnt, na - nyekergett, de ekkor vált állandóvá és
kritikus szintűvé a dolog), azt hittem, 6:40 van (miért olyan hasonló az
a fránya digitális ötös és hatos? – legalábbis kontaktlencse nélkül, 7
dioptriával...), és mivel hétkor úgyis kelnék, úgy mentem be a
kisasszonyhoz, mint ha reggel lenne, így aztán már nem is tudtunk
visszaaludni.
A megpróbáltatások sora folytatódott az esedékes
orvoslátogatással. A történelem megintcsak ismétli önmagát, ugyanis a
diagnózis: nem hízik eléggé a gyermek :( 5200 gramm volt most, negyed
kilót hízott egy hónap alatt, és a doki szerint látványosan sovány
(???). Én persze már véletlenül sem akadok fent ilyesmin, de a dokit nem
sikerült meggyőznöm. Így hát első lépésben vas+folsav+C-vitamin kombó
(mindig elgondolkodom, vajon van-e gyereke, mikor úgy írja elő az
ezerféle gyógyszert meg szórja a beutalókat, mint ha az lenne a világ
legtermészetesebb dolga, hogy az ember ezeket be is tudja adni, és
dalolva elmászkál minden szakrendelésre), és sajnos mérés. Egyelőre 24
órányi evést kellett mérnem, de már két mérlegelés után érződött a
Licánál már megtapasztalt lelki nyomás a mérlegtől, és már tudjuk, hogy
innentől a dolgok csak rosszabbra fordulhatnak. Az eredmény: mivel
keveseket evett, össze-vissza etettem, de persze így sem lett jobb, a
második alkalomra már a tej is irtó kevés volt, nyilván a stressztől, és
azóta egyre csak rosszabb. De nem is tudom megbízhatóan mérni, mert
folyton izeg-mozog a mérlegen, ráadásul a szuper szopiba bealvós esti
fektetésünket is buktuk, mert persze a mérlegen felébred. A 24 órás
mennyiség 680 gramm volt, ami Licához képest nem olyan rossz, vele még
hét hónaposan is a napi 600-ért drukkoltunk. De a doki szerint persze
kevés, úgyhogy mérjem még hétfőig, meg adjak neki pótlásként lefejt
tejet (persze ez csak a fagyasztóból megy, mert most egy cseppet sem
tudok előállítani), meg teát is, mert kevés a folyadék, az, hogy nem
tudom hogy bejuttatni, se cumisüveggel (azt mondjuk amúgyis ellenzi),
se pohárral, persze nem hatja meg. Bár egy fokkal azért jobban megy a
poharazás, mint Licával, de így is legalább a felét kifolyatja a száján,
és irtó lassú. Úgy nem lehet, pláne két gyerekkel, minőségi életet
élni, hogy minden étkezésnél egy órát szenvedjek az itatással, aztán
öltöztessem át, mert három előke sem tudja kivédeni a kifolyt
mennyiséget, úgyhogy szó sem lehet róla, ha minden kötél szakad, majd
kap ő is tejpépet. Összességében pedig az a véleményem, hogy Mimi nem
úgy néz ki, mint egy éhező gyerek, vidám és elégedett, átalussza az
éjszakát, még ha 50 grammot evett csak előtte, akkor is. Úgyhogy nem
óhajtom újra beárnyékolni az egész család számára az elkövetkezendő
hónapokat a Mimi súlyán való szenvedéssel. Csak hát a gyerekorvossal sem
kéne összeveszni... (Persze hiába vagyok ilyen laza, akkor sem tudom
legyőzni a mérleg-mumust, aminek hatására a mai összmennyiség mindössze
560 gramm volt. Még holnap hajlandó vagyok mérni, de aztán többet nem!)
Az éjszaka szerencsére nyugalomban telt, Mimit a
mérleges incidens után könnyen el tudtam altatni, Licát is csak egyszer
kellett visszafektetni („Csak vizet iszom, utána alszom, Anya!”), de
reggel a nagyobbik kisasszony, akit máskor fél nyolckor, nyolckor alig
lehet kiverni az ágyból, ma már negyed hétkor a teljes állatseregletével
a kezében a rácsnál követelte, hogy „Átöltözni!” Aztán pár perc múlva
Mimi is rákezdte... Hát én meglehetősen sokára öltöztem csak át
pizsamából...
De minden nehézség ellenére egész könnyen ment a
kétnapos próbatétel, persze azért ne csináljunk rendszert belőle! Ismét
mindent feledtetett, hogy nagyban dúl a szerelem a két tesó között! Mimi
persze még csak úgy tudja ezt kifejezni, hogy vigyorog Licára, és
mindenhová követi a tekintetével, bármennyire kifacsart testhelyzetet is
követel ez, de Lica aktívabban is szereti a kishugát (ami neki néha nem
esik túl jól...) Ma egész nap vele akart táncolni meg játszani, sőt az
is elhangzott, hogy „Egész nap a Mimit ringatom!” (kár hogy a ringatás
nála az utazóágy vad rázását jelenti) A játékok persze főleg Lica
játékai voltak, amit Mimi nem nagyon értékelt, bár Lica igyekezett
mindig úgy odakészíteni neki a dolgokat, hogy ő is tudja csinálni vele,
amit kell. Aztán viszont leereszkedett Lica Mimi szintjére, odahasalt
hozzá, hogy „Játsszunk egyet! Elérjük azt a kulcsot?” A nap
legaranyosabb mondása meg ez volt: „Drága kicsi Mimike, vigyázok rád!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése