Köszönöm mindenkinek a bíztató szavakat a tegnapi
bejegyzés után! Mára valamennyit javult a helyzet, volt azért még
megmagyarázhatatlan üvöltés, de néha egész jól eljátszott a kiscsajszi
(bár tegnap is volt olyan, hogy valamit nézegetett, fogdosott, de azért
üvöltött közben). Azért várom már, mikor már tud majd helyet
változtatni, és így azzal foglalkozni, amivel szeretne, mert amíg ilyen
kis tehetetlen, gyötör a lelkiismeretfurdalás, hogy nem szórakoztatom
elég jól.
Lica ma sportot űzött abból, hogy cáfolja, amit két
nappal ezelőtt leírtam. A negatív oldal a délutáni altatás volt, ami
egyáltalán nem ment simán, pedig egész délelőtt fáradtan szopizta az
ujját. A pozitív viszont az evéssel kapcsolatos: Kezdődött ebédnél a
gombával. A legelső időktől eltekintve Lica nem ette meg a gombát, most
is gondosan kiválogatta és adta nekem, mígnem egyet mégis fel nem
kanalazott, és kijelentette: „Talán finom lesz ez a gomba”, majd
bekapta. A folytatás: „Finom volt ez a gomba! Még gombát! Szeretem a
gombát!” Ezen felbuzdulva vacsinál is próbáltuk győzködni, hogy megéri
megkóstolni a zöldségeket is. Ennek ellenállt, egész addig, amíg színre
nem lépett a víziló, aki a mai ügyeletes nagy kedvenc volt (lefekvésnél
úgy tűnt, még a Szuszt is kiszorítja – még csak az kéne, hogy a három
Szuszunk mellé majd vízilóbábokat hajkurásszunk a vaterán...) Szóval
miután a víziló is evett a zöldségekből, Lica bevágott egy csomó
uborkát, két darab retket és még salátát is (bár azalatt végig gyanakvó
kifejezés ült az arcán). Lehet, hogy holnap bilire ül a víziló, ha addig
ki nem esik a kisasszony kegyeiből... (Erről jut eszembe újabb
próbálkozásom a bugyihúzással: „Nem, az nem jó, mert összepisilném!”)
Ebédnél azt is megbeszéltük, hogy Mimi már
nemsokára ehet almát, banánt, barackot. Lica rávágja: „Meg túrórudit!”
Anya: „Arra még egy kicsit várni kell” Lica erre nagy életbölcsességgel
megjegyzi Miminek: „Mindenre várni kell, Mimi!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése