Emberpróbáló napjaim vannak mostanában a
csajszikkal, írni sem volt időm egy pár napja. Lica főleg az
irigykedéssel teszi próbára a türelmemet, minden nap van legalább
egy-két olyan jelenet, mikor nagyon erőszakosan tépi ki Mimi kezéből
valamelyik „Lica-játékot” (sajnos feloldhatatlan a kategorizálása,
amivel besorolta, hogy mi kié). Mindig hoz helyette valami
„Mimi-játékot”, de akkor is... Ilyenkor vagy bevetek valami nagyon
fenyegetőt (szégyenszemre olyat is, amit tudom, hogy úgysem fogom
betartani, de majdnem biztos, hogy működni fog, pl. hogy csak Mimit
viszem valahová, ahová épp készülünk), vagy az a büntetés, hogy mi
Mimivel elvonulunk a ház másik szegletébe játszani, ő meg pukkadjon meg
magában a zsákmánnyal. Ezek elég gyorsan hatnak, akkor a szóban forgó
játékot odaadja Miminek (nem épp gyöngéden persze), de ha egy másik öt
perc múlva újra a kezébe keveredik, akkor kezdődik az egész elölről: „Az
a Lica játéka! Mimi betömi a szájába és megeszi!”, és rántja ki a
kezéből. Úgy érzem, teljesen lepereg róla, amit az irigykedésről
papolunk neki, de maga a szó azért megragadt, mert mikor egyszer Mimi az
ujjaihoz ért, rászólt, hogy „Ne irigyeld a Lica ujjait!”
Az irigykedés egyébként nem csak Miminek szól,
tegnap azzal égetett a játszótéren, hogy „Valaki játszik a Lica
dömperével!”, majd hatalmas bömbölés... Pedig Marci legtöbbször simán
játszhat bármelyik játékával, bár lehet, hogy ez a korszak is múlóban,
ma volt konfliktus köztük, ami abba torkollott, hogy Lica kijelentette,
hogy „Hazamenjen a Marci meg a Beni!”
Látszik, hogy a csajszi kétségkívül belépett a
rémes kétéves korba :( Azért nem dackorszakot írok, mert egyáltalán nem
azt érzem, hogy dacból nem csinálja, amit kérek, egyszerűen oda sem
figyel arra, amit mondok. Így aztán úgy érzem, hogy egész nap csak
tiltok meg utasítgatok, ráadásul teljesen eredménytelenül, nem túl
felemelő.
Mimi az alvásaival, pontosabban nemalvásaival
nehezíti az életet, bár az éjjellel csak egyszer volt gond (csak mivel
előző éjszaka sem aludtam, mert Gyálon a macska egész éjjel az ajtónkat
ostromolta, nem esett jól), de nappal nagyon fárasztó, hogy alig alszik.
Kétszer is előfordult már, hogy csak kétszer aludt napközben, amiből az
egyik fél órás volt, és aztán estére persze kezelhetetlenül fáradt és
nyűgös.
Hozzátáplálásban sem érünk el nagy sikereket,
semmilyen mesterséges evőalkalmatosságot sem enged be a kisasszony a
szájába. Pedig az almapüréről úgy döntött, hogy szereti, az ujjamról
egész sokat benyammogott. Licának is ízlett, kijelentette, hogy „Aranyos
ez a Mimike, hogy megengedte, hogy egyek belőle”, és befalt egy csomót,
amíg Mimi szopizott.
Az utóbbi napok olyan mondása, amin aztán még
órákig röhögtem, ez volt: „Amit kiborítottam, azt fölnyalod,
légyszíves?”, de ez az életbölcsesség is sikert aratott: „Ha van valaki a
kezedben, akkor táncolni kell!” A hét negatív mondása meg egy nem túl
szimpi játszótéri nagymamától származik (minősíti, hogy az unoka feje
felett cigizett, mielőtt bejöttek a játszóra), aki, miután megtudta,
hogy Mimi is kislány, így reagált: „Kár! Lehetett volna fiú is...”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése