2012. december 27.

Karácsonyi egyveleg

Mivel 23-án későig társasoztunk Emóval, azt kívántam gyermekeimtől karácsonyi ajándékként, hogy kivételesen hagyjanak egy kicsit aludni reggel. Ahhoz képest, hogy nem hallották a kívánságot, kb 9-ig durmoltak, és ezt még két másik nap megismételték! Licától ez persze nem meglepetés, de Mimitől! De persze mindenen lehet aggódni is: mi lesz itt, ha visszatérnek a hétköznapok?

Bár Lica hátha örömmel kel majd: Ő 26-án reggel már megkérdezte: "Ma már megyek oviba? Úgy megszerettem az ovimat, hogy nagyon hiányolom!"

Az ajándékbontogatás nem nagyon nyűgözte le a gyerekeket, a szaloncukrok fáról való lelegelése jobban. Amikor épp nem ezzel foglalkoztak helyette, akkor Mimus elővette a régi játékok közül a sztetoszkópját, és erősködött, hogy "Megvizsgállak!" A Százlábú verseskönyvből is az Elemér doktor (azaz "Emelér doktor") a kedvence, úgyhogy van már egy pályaválasztási tippünk...

A szaloncukorevés annyira elburjánzott, hogy a nagyon sokadik táján már rájuk szóltam, hogy ne többet, mire Lica sértődötten megfogadta, hogy ő soha többet nem eszik szaloncukrot. Nagyon benne van az újévi fogadalmasdiban, nem ez az első: korábban azt fogadta meg, hogy soha többet nem iszik kakaót (ezt nem is tudom, mi miatt), azt pedig nagyjából minden nap, hogy soha többet nem játszik Mimivel vagy velünk :( Szerencsére az utóbbi kb semeddig sem szokott tartani, a szaloncukor is megdőlt másnap, viszont a kakaóivástól itthon azóta is tartózkodik (már legalább egy hete), igaz, Gyálon egy alkalommal megfeledkezett róla. Mimi bezzeg nem tesz efféle fogadalmakat, továbbra is ő a főfalánk a családban, most már a korábbi "kicsi, törékeny" jelző sem igazán passzol...

Visszatérve arra, hogy mennyire nem ajándékok által motiváltak a gyermekek: 26-án, mikor a harmadik ajándékozási eseményre indultunk, Lica kijelentette: "Nekem már túl sok ajándékom van!" (Szerintem is, de normális ez egy gyerektől? Le sem tagadhatnám, hogy az én lányom :)) Mindenesetre most is megfogadtuk, hogy változtatni kellene az ajándéközönön, mert semmi értelme, kezdjük rögtön Mimus szülinapjával, itt ismét felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy nem igazán szeretnénk ajándékot kapni, egy finom ételnek az ünnepelt is jobban örül :) Jó lenne megúszni egyetlenegy ajándékkal, az meg az én műhelyemben készül :)

Ez meg még karácsony előtti Lica-szösszenet, de végre eszembe jutott: "Anya, a fiúk az apukájuk pocakjából bújnak ki?" Ajjaj, lassan készülhetünk a rázós témákra...

2012. december 12.

Nagy volt a Mikulás-rajzás idén, íme, a tapasztalataink:

• Bölcsis, ovis: róluk csak a gyerekek tudnának nyilatkozni
• Otthoni: Tőle kicsit világfájdalom lett úrrá rajtam: olyan rossz érzés sürgetni a gyerekeket, hogy gyorsan bontogassanak, mert indulni kéne az oviba... És a kapott foglalkoztató füzeteket sem volt időnk egyáltalán nézegetni azóta :(
• Bankos: Én ezt szintén kihagytam, de Emó nem volt túl jókedvű utána, nem volt egyszerű az egymást hergelő csajszikat egyedül pásztorolni, rosszul tűrték a sorbanállást, a végén meg nem akartak hazaindulni...
• Meglepetés Télapó a szakosztályi esten alias Flóri: szuper volt! Beni aggódott, hogy Lica nem fogja-e felismerni, ehhez képest Mimus ismerte fel (elvégre az ő keresztapja), de nem akadt fent a dolgon, közölte, hogy Flórinak szakálla van, meg hogy tőle kapta a csomagot, de szerencsére elég halkan ahhoz, hogy a többiek ne jöjjenek rá semmire. Licáról maximum annyi mondható el, hogy Flóritól félt legkevésbé a Mikulások közül :)
• Mensás: Mimus bátran odament, de a nevét csak a Télaónak háttal állva volt hajlandó mondani, Lica pedig oda sem akart menni, végül szégyenszemre a kistesója vezette oda karon fogva, de menekült is vissza rögtön. Itt viszont én sem ismertem fel, ki rejtőzött a jelmezben, pedig ő ismert engem... És ide kívánkozik egy nagy nyilvánossság előtti dicséret Zíkának, hiszen keze munkájának, a Mimuson pompázó világoskék ruhának többen csodájára jártak és az eredete felől érdeklődtek. Itt egy nagyszerű üzleti lehetőség!
• Érkeztek ezen kívül csomagok Zíéktől és a nagyszülőktől, de ezennel bejelentjük, hogy jövőre valami kvótát szabunk, Emó szerint legalább egy Mikulással és legalább két csomaggal legyen kevesebb minden évben...

Nem könnyű hiteles információt szerezni arról, mi minden zajlik az oviban-bölcsiben. Lehet, hogy túlzottan erőltettük is a kérdezgetést Licánál, mert aztán néha tényleg mesél, de az igazságtartalma... Hogy mit nyomoztunk, tényleg lesz-e Emesének szülinapi bulija, amire állítólag meghívta Lickát, pontosan leírt pöttyös labdás meghívóval... Ildikó nénitől végül megtudtuk, hogy nyáron van az a szülinap. De aztán az anyukája azt mondta, tényleg tervezgeti már most, de szerintem pöttyös labdás meghívónál még nem tart a dolog... De Mimusnak még ennyire sem kell a szomszédba mennie egy kis fantáziáért: a minap lelkesen magyarázta, hogy ő tette fel a karácsonyi díszítést a bölcsiben létráról. Még adtam is egy pici esélyt, hátha együtt díszítettek velük a bölcsisnénik, örültem is, hogy foglalkoznak velük, csak aztán ugyanezt a mesét az ovis dekorációval kapcsolatban is előadta Mimus... Ha nem emlékeznék egész konkrétan néhány saját ovis kamu sztorimra, még rossz néven venném tőlük a dolgot :)

Lica továbbra is matekzseni, vagy csak én látom annak? Emó múltkor ezt kérdezte tőle: Ha 10 gyerek van az oviban, de csak nyolcan kérnek ebédre sütit, akkor hányan nem fognak sütit enni? Lica pedig kapásból rávágta a választ, lehet, hogy nem vagyok képben, de szerintem ez nem semmi egy három és fél évestől.

És íme a másik számkedvelő gyermek (hanggal jó, különösen az utolsó dobásra érdemes figyelni :)):

• 
  

2012. december 2.

Még mindig a szinonimák:

Tegnap este Lica felvillanyozva: "Anya, a kutyakaki és a kutyaszar szinonimák!"

Állítólag persze az oviban tanulta a szót (mármint nem a szinonimát...)

2012. november 27.

Bemásolom Lica ovis értékelését (a kérdőjeleket én tettem oda, ahol más az otthoni tapasztalatom):

"Lícia az első hónapokban úgy tűnik, viszonylag jól viseli a szülőktől, otthon melegétől való elválást.

Könnyen teremt kapcsolatot (?), nagyon ragaszkodó, bújós, szeretgethető.

Élvezi és szereti, ha ölelgetik, ez nagyon jól kamatoztatható a nagyobb lányok körében, akik szívesen elbabáznak vele.

Mozgásos feladatokban nagyon aktív, igazi "guminő", laza, fürge, mozgékony, ügyes.

Közvetlen környezetéről ismeretei meglepően jók, korát meghaladóak (pl anyu, apu neve, címe, stb)

Matematikai érdeklődése is sokrétű, gondolkodási, problémamegoldási feladatokban aktív, gyors észlelésű, okos.

Bár gyakran keveset beszél, inkább tevőleges intézi dolgait, sokszor kapkod... de eléri, megoldja a feladatokat.

Játékában leginkább szerepjátékok uralkodnak (???) (de teljesen egyszerű szerepek egyenlőre), amit a nagyok irányítanak, ő pedig örömmel működik együtt.

Szívesen gyurmázik, fest, az ábrázoló, barkácsoló jellegű feladatok könnyen felkeltik érdeklődését (?).

Zenei érdeklődése is megfelelő, a dalos játékok, zenei készségfejlesztő kezdeményezések mindig aktivizálják.

Önkiszolgáló tevékenységekben önálló, a csoportszokásokhoz gyorsan alkalmazkodott. Önállóan öltözik - bár néha noszogatni kell -, terít, pakol maga után, kezet mos saját igénye szerint gyakran (?). Kicsit el is pancsolgat közben.

A szabályokhoz nagyon ragaszkodik, érti, tudja, nem felejti (pl azt sem, anya mit mondott, mit kell felvenni az udvaron). Teljesen megbízható ilyen téren.

Étkezése: nem mindig eszik meg mindent, tényleg kissé válogat, de nem "katasztrofális" szinten. Megkóstol, ha kérjük. Eleinte szerette, ha etettük, de mára már önállóan eszik, jelzi, hogy mit nem kér, vagy miből kér még.

Az utóbbi időben - mióta a nagylányokkal szoros kapcsolatot alakított ki - könnyen elalszik, mivel mindig valaki fogja a kezét, és ez elég lett a biztonságérzetéhez. Tényleg nehezen ébred, nem is szoktam kicibálni az ágyból, 3-1/2 4-ig lassan keltegetem. Ha ez nem jó a családi napirend szempontjából - esetleg emiatt nehezebben alszik este el -, kérlek, jelezzétek, és korábban felkeltem.

Nagyon kedves - időnként túl kedves :) -, mászik, ragaszkodik... de már azt a "macskalány" ragaszkodását áthárította a nagylányokra, akik nagyon élvezik a Lickával való babázást, s ez megkönnyíti Lícia beilleszkedését."

2012. november 24.

Lica: "Szeretem a meleg ruhákat, mert megvédik tőlem a hideget!"

Papírhajót hajtogattunk, a környezettudatosság jegyében a munkahelyi használt papírjaimból. Meg is jegyeztem, hogy az egyik hajó oldalán a Bányatörvény olvasható. Licka nem az a típusú gyermek, ami menten visszakérdez, ha egy idegen szót hall, de a tudatlanság nem is tartja vissza a szó azonnali elsajátításában. Így aztán teljes természetességgel közölte, hogy akkor a kis állatok beszállnak a Bányatörvénybe. :)

2012. november 19.

Kockábbik gyermekemnek próbáltam elmagyarázni, hogy a Mikulás és a Télapó valójában ugyanaz, mire ő kisegített: "Anya, azok szinonímák!"

És a témához még:

- Lica, mi van a Télapó hátán?

- Rénszarvas!

2012. november 14.

Lehet, hogy Licának hiányosak néha a kommunikációs készségei, és nem rajzol-ragaszt olyan szépen és türelemmel, mint Mimi, viszont ma csak úgy szórakozásból elszámolt tízesével százig (és egy kis noszogatással tovább is). Azt hiszem, ez nem evidens képesség egy három és fél évesnél... Elég egyértelmű, hogy ő a kocka a családban :)

2012. november 13.

Íme egy szép példa a lányok kommunikativitásának különbségéről:

Anya: Meséld el, milyen volt a színház!

Lica: Nem tudom.

Anya: Ki ült melletted?

Lica: A Bori.

Anya: És a másik oldaladon?

Lica: Nem tudom.

Mimi: A Kamilla. (félreértések elkerülése végett Mimi nem volt a színházban, viszont láthatóan profin vágja, milyen ovistársai vannak Licának)

Anya: És mi szerepelt a színdarabban?

Lica: Boszorkány.

Anya: Mit csinált a boszorkány?

Lica: Nem tudom.

Mimi (megelégelvén a lassan bontakozó cselekményt): Én felültem a boszorkányra, és repültem. Aztán leszálltam, és továbbment.

Lica azért tud ennél többet is beszélni, csak a kérdésekre allergiás. Mimi viszont nem állja meg, hogy bele ne kotyogjon mindenbe :) És a slusszpoén, hogy mikor hazaérvén Apa is elkezdte faggatni Licát a színházról, összesen azt tudta kihúzni belőle, hogy Mimi mit mesélt a boszorkányról :)

2012. november 12.

Ez még egy régi sztori, de most jutott eszembe leírni:

Licát sokszor úgy veszi rá Ildikó néni az oviban, hogy aludjon, hogy összetolja az ágyát Kingáéval, a szembeszomszéd kislánnyal, mert ő is nehezen elalvó, és fogják egymás kezét, altatják egymást, legalábbis Lica így többnyire el is alszik. Kingát néha meg szoktam interjúvolni, hogy mi volt az oviban, mert megbízhatóbb hírforrás, mint Lica, így aztán egyszer megkérdeztem, szokott-e Licával játszani az oviban, mire ő: "Nem, mert Licát mindig lefoglalja a Bori! De nekünk elég, ha együtt alszunk!" Hát nem cukik?

Mimusnak meg az az egyik cukisága mostanában, ahogy verset mond. Nagyon sok verset tud már, de nem a pontos szöveget magolja be, hanem a tartalmát jegyzi meg, így pl. az "Üvegben a törpe, megkérdeztem tőle, melyik színt szereti a legjobban" így hangzik á la Mimi: "Benne van a törpe az üvegben, megkérdeztem tőle, melyik a kedvenc színe" :)

2012. november 11.

Helyzetjelentés sánta Mimusról:

Mivel a karban hurcolás és az idő sem segített, elvittük az ortopédiára, ahol a diagnózist (ízületi gyulladás) fenntartották, viszont a kíméletet 4 nap ágynyugalomra szigorították. Így aztán újabb bölcsibőlkimaradás, és egy lelkileg elég megterhelő hét következett: én az első hetemet kezdtem az új munkakörömben, emiatt nem igazán mertem bevállalni a betegszabit, helyette kb 70 órát dolgoztam a héten éjjel és nappal, gyötört a lelkiismeretfurdalás, hogy milyen anya vagyok, de amikor az idő töredékében a gyerekekkel voltam, az gyötört, hogy nem lehet felkelni az ágyból, és persze ez Miminek sem tetszett. Így aztán a 4 nap letelte után feloldottuk a ágynyugalmat, főleg mert semmi hatása nem volt. Most már két hét sántításon vagyunk túl, semmi változás, kezd eléggé aggasztóvá válni a dolog. Annyi az egyedüli enyhítő körülmény, hogy fájdalom jele továbbra sem látszik Mimin. Az egészségén kívül aggódhatunk azért is, hogy beveszik-e így a bölcsibe, de ha két hét alatt nem múlt el., akkor nem valószínű, hogy egy csapásra el fog, úgyhogy lehet, hogy kegyetlenek vagyunk, de nem tudjuk ezzel örökké otthon tartani. Jövő héten vissza az ortopédiára, két hét múlvára pedig az immunológiára van időpontunk, de nagyon szeretném, ha addigra már nem tudnánk semmilyen tünetet felmutatni...

2012. november 2.

Klári hozzászólása a könnyű gyermekről adott egy lökést az alábbi, már korábban is bennem motoszkáló bejegyzés megírásához:

Szóval az lehet, hogy a kisebbik gyermek egyelőre könnyű, de minden esélye megvan, hogy mégse legyen olyan girhes macska, mint a nővére (és ezt mennyire fogja sajnálni úgy tizenöt év múlva :)) Eddig is többet evett, mint Lica, és neki mindig is volt egy normális babapocakja (néha vacsi után nekem kifejezetten abnormálisnak tűnt), de amióta bölcsis, szerintem kimondottan sokat eszik. Egyre gyakrabban hangzik el a "Kérek valami ennivalót!" mondat, Licától ilyet nemigen hallhattunk, nem tudom, neki valaha eszébe jutna-e, hogy éhes. A legnagyobbat tegnap vacsoránál néztünk: Mi már azt vártuk, mikor fejezi be végre, mert már végtelen ideje evett, és menni kellett volna fürödni. Kinyitottam a hűtőt elpakolási céllal, mire Mimi várakozóan rám nézett és megkérdezte: "Mi lesz a második?"

2012. november 1.

Mimi megelégelhette, hogy neki csak két Kutyusa van, míg Licának három Szusza (bár ha minden igaz, ő még nincs tisztában a dologgal), mindenesetre választott még egy kedvencet magának: egy meglehetősen rusnya gumihalacskát, ami eddig elfeledve pihent valamelyik játéktároló mélyén. Reméltük, hogy a szerelem múlandó, de mivel már több hete tart, most már kénytelen vagyunk megemlékezni az új családtagról. Neve Kutyusénál csak egy fokkal fantáziadúsabb: Halacsnak hívják. Mimi háromfős portfoliója így sokkal kellemetlenebb, mint Licáé, mert a háromból kettőnek kell állandóan jelen lenni (ennek biztos a bölcsisnénik is nagyon örülnek...), és az egyiknek még dublőrje sincs...

A másik bekezdésnek is Mimus a főszereplője, aki már negyedik napja sántít, és mi meg újfent elkövettük azt a hibát, hogy a hosszú hétvége előtti délutánon próbáltuk megoldani ezt a kérdést (de már a bölcsiben is szóvá tették, úgyhogy muszáj volt). Ebből kifolyólag a gyerekorvos meglátogatása után további négy órában, este 3/4 9-ig a Heim Pál Kórházban időztünk (ahelyett, hogy előre leszervezett gyerekmentes kimenőnket élveztük volna 10 éves közös fennállásunk alkalmából). A diagnózis: ízületi gyulladás a csípőjében (hogy ezt el lehet-e kapni trambulinról leesés által, az jó kérdés, merthogy szerintünk elég nyilvánvalóan ez utóbbi a sántítás oka, de ez a vizsgáló orvosokat kevéssé érdekelte), a gyógymód: a gyulladáscsökkentőn kívül egy hétig karban hurcolásszuk a kiscsajt...

2012. október 25.

- Lica, hol dolgozik a molnár?
- A MOL-ban!   :)))

2012. október 23.

A legutóbbi bejegyzés idején még nem sejtettem, hogy lehet ez még sokkal rosszabb is, mint két este két üvöltő gyermek... Mimi egész éjjel nem aludt, csak sírt, reggelre pedig lázas is lett... fülgyulladás! Ez volt nagyjából az utolsó a "mit lehet még elkapni" listámon, úgyhogy nagyon remélem, hogy ezzel vége, de annak ellenére, hogy a gyermek azt az egy éjszakát (amit másnap reggeltől délután 3-ig alvással kompenzált) és a folyamatos náthát leszámítva vidám és életerős, bár egy hét alatt nagyjából háromszor tárgyilagosan megjegyezte, hogy fáj a füle (ha nem teszi, valószínű nem is kötünk ki egyhamar a fülészeten, annyira nem látszik semmi), és a fülészeten igazából semmi kézzelfogható gyógymódot nem mondtak, szóval mindezek ellenére bölcsibe nem engedik... Most már adjuk neki a "csak rosszabbodás" esetére kapott antibiotikumot is, pedig rosszabbodásról szó sincs, de csak nem tölthetjük itthon az év hátralevő részét egy általunk megállapíthatatlan, a gyermeket csöppet sem zavaró fülgyulladás miatt :( Úgyhogy az áldozatkész nagymamák továbbra is harcra fogva (örök hála nekik), munkahelyek türelme próbára téve (na meg a sajátunk is)...

Szerencsére az áldozatkész nagymamáknak némi kompenzációként állandó szórakoztatást nyújt Miss Dumaláda, az alábbi monológok Jutka mama gyűjtéséből valók:

"Nagyon fújt a szél. Kati mama fogta mindkét kezemet. Felmásztam a kocsiba, lecsücsültem a kocsiba. Fújta a szél a hajamat. Miminek van haja. Mamának is van haja. Licának is van haja. Macinak nincs haja. Azt mondtam a kutyára, hogy maci. Megnézem, kutyának van haja? Kutyának nincs haja. A kutya a barátom, megölelem. Mamát is megölelem."

"Adok anyának puszit. Anya elment dolgozni. Apa is elment dolgozni. Nem adtam anyának puszit. Lica is elment, Lica oviban van. Mama itt van. A bácsik dolgoznak. Anya dolgozni ment. Majd adok anyának puszit, ha hazajön. Anya siet haza. Én is megyek bölcsibe, ha meggyógyulok."

Én pedig a Bajára oda és vissza utat szórakoztam végig, az odaút csúcsjelenete a kifli és kalácsdarab szereplésével bemutatott bábjáték volt ("Te kifli vagy?" "Te kalács vagy?"), visszafelé pedig a térdével beszélgetett: "Bocsánatot kérek, térd, hogy rád raktam a dobozt, de máskor nem csinálok ilyet!")

2012. október 15.

Minő öröm, ha egyik este az egyik gyerek üvölti félig eszméletlenre magát (mert nekilökte a kistesóját az asztalnak, és ezek után csak bocsánatkérés fejében akartunk palacsintát adni neki), másik este a másik (hányásig!, mert nem én fektettem, hanem Apa - és a látványtól persze Lica is hányt egyet)...

És mellesleg mindketten másfél hónapja köhögnek és náthásak; miután Mimi a hasmenésből több mint egy hét alatt lábalt ki, két nap kellett csak egy kötőhártya-gyulladáshoz...

Viszont hogy jó hír is legyen, a bölcsisnéniket egészen sikerült megnevelnem, úgy tűnik, most már foglalkoznak a gyerekekkel (legalábbis amikor várhatóan odaérek), Mimi szereti őket, és már reggel is el lehet kerülni a sírást, ha nagyon odatesszük magunkat figyelemelterelés terén, úgyhogy úgy tűnik, nem lesz belőle burzsuj magánbölcsis.

2012. szeptember 30.

Annak, azt hiszem, már nincs is hírértéke, hogy Mimit pénteken kora délelőtt elhoztam a bölcsiből, mert hőemelkedése volt. Ismét hat napot sikerült egyhuzamban járnia, úgy tűnik, ennyire van hitelesítve :( 

Kikészült lelkiállapotomban sikerült vagy fél-fél órát lelkizni mindkét bölcsisnéninkkel (az egyikkel, akit enyhén szólva nem kedvelek, nem volt valami kellemes a hangvétel), rájuk zúdítottam minden bölcsivel kapcsolatos aggodalmaimat, váltig állították mindketten, hogy igenis ha majd bent lesznek a teremben, nem egész nap kint, akkor mennyi mindent foglalkoznak a gyerekekkel. Félig-meddig elhiszem, de azért azt nem magyarázza, hogy az udvaron miért nem lehet egy kicsit foglalkozni velük. 

Megnéztem a közeli magánbölcsit is, minden tekintetben szuper lenne, ha nem akarna a bölcsisnéni fél 5-kor hazamenni. Persze megígérte, hogy megoldja, de nekem nem hiányzik minden nap a lelkiismeretfurdalás... Lehet, hogy nagycsaládi összefogásban meg tudnánk oldani a korai hazahozatalt, de jobban örülnék egy olyan rendszernek, amit mi ketten is fenn tudunk tartani, nem kell minden áldott nap segítséget igénybe vennünk (a kétszemélyes rendszerben legalább ott a hátország, a már eleve nagymamákra épített szisztémában már nincs tartalék vészhelyzet esetére). Kb óránként változik az álláspontom, mi legyen (harmadik opcióként van egy távolabbi bölcsi, ami valószínű még jobb foglalkozásügyileg, de jóval drágább). Alapvetően Mimi nem sír a bölcsiben, van, hogy reggel azt mondja, ne menjünk, mikor beadjuk, persze sír egy kicsit, de sokszor mondja otthon, hogy menjünk. Állítólag jól eljátszik, kedveli a néniket (az ellenszenvest is), szóval lehet, hogy én aggódom túl az egészet. Már-már azt mondanám, hogy mi ezzel a gond, amikor bevillan a kérdésemre, miszerint mi történik azzal a gyerekkel, aki a napirendben előírtnál hamarabb ébred, a válasz, hogy csendben el kell lennie magában az ágyban... Mimi számára ez bő egy órát jelent, hacsak nem nevelik át radikálisan az alvási szokásait. Ettől engem kiráz a hideg... (A bölcsisnénik szerint: de hát ott van nála az állatkája! A Kutyus valóban rettenetesen szórakoztató egy órán keresztül). Ha ez nem lenne, szerintem már eldöntöttem volna, hogy maradunk, így meg őrlődöm. Persze amikor ma délután bő fél óráig nem bírtam elaltatni, akkor én vártam el tőle, hogy csendben ellegyen az ágyában, meg Licával is ugyanez történik az oviban, úgyhogy lehet, hogy túldimenzionálom.

De vissza a betegség-témára: Nem elég, hogy beteg, de hogy az ellenszenves bölcsis néninek megint igaza lett a hazaküldéssel... Pedig pénteken sem az elképesztően magas 37,3, sem a rendkívül tudományos "csillog a szeme" nem hatott meg, sőt... Ehhez képest a hétvégét két hasmenéses, az elején hőemelkedéses gyerekkel (és apjukkal) töltöttük. Szerencsére legalább kellemes betegek, a kedélyükkel semmi gond (kivéve az apjukat :)), de Mimi kerek pocakja egy nap alatt elolvadt, szerintem válthatnánk lefelé egy pelusméretet, Lica meg eleve olyan girhes macska volt. Pelus és wc-papír számlánk az egekben, és persze a hétvégi programjaink is odalettek. Szombat délelőtt Lica műanyagsí-próbaórája szerencsére még megvolt (nagyon ügyi volt ám!), de aztán sztornózva lett a Papa-névnapi ebéd és a vasárnapi túra, ami Licának elég rosszul esett, mert mindkettőre nagyon készült. Rólunk nem is beszélve: beteg gyerekek, munkahely miatti aggódás és most már karanténban is vagyunk. Holnap a változatosság kedvéért két gyerekkel lehetek itthon, legalább jobban szórakozunk. Munkahelyi statisztikám pedig október 1-ig bezárólag: kemény három munkával töltött nap...

És hogy az ovira is panaszkodjam egy kicsit: talán már írtam, hogy Licáék csoportjában jelenleg csak egy óvónéni van, és képtelenek másikat felvenni. Két hétig tartott a beetetés, mikor az egy óvónéni kettő helyett dolgozott, kicsit sajnáltam, de nekünk jó volt, aztán megbetegedett, mostantól pedig, úgy tűnik, csak a rendes műszakot dolgozza le, ami azt jelenti, hogy a betegség alatt átmenetinek tűnő délutános csoportösszevonás mindennapos lesz. Szegény Lica, nem elég, hogy neki teljesen új ez az egész (a csoportjukban csak három új gyerek van, a többiek nagyobbak), minden délután másik csoportban alszik, ráadásul úgy tűnik, rajtam kívül más anya nem dolgozik, mert így nagyjából mindenkit hazavisznek ebéd után, úgyhogy még ismerős arcok sincsenek vele az idegen helyen. Egyébként jól bírja, még az alvási statisztikáin is javított ez alatt, de akkor is...

Viszont meg kell állapítanom, mindkét lányzó rengeteget változott már egy hónap (Mimi két hét) alatt is: Lica vagányabb lett, jobban feltalálja magát (pedig az oviban azért eléggé visszahúzódó), Mimi pedig hihetetlen jól eljátszik egyedül, sokkal érdeklődőbb minden iránt, úgyhogy alapvetően könnyebb vele otthon ülni, épp csak annyira sajnálom, hogy ezt a képességet kellett kifejlesztenie magában.

És mivel Emó már régóta rágja a fülem, hogy nem örökítem meg a blogban, íme: Lica tud összeadni! Legalábbis két olyan mennyiséget, amennyi egy-egy kezén van ujjból :) Nem tudom, hogy ez nagy szám-e vagy sem, de nekünk tetszik :)

2012. szeptember 26.

A három Szusz igaz története (vagy már kisbetűvel kellene írni, ha nem egyén, hanem népcsoport?)

Kezdődött a múltkori lebukással. Aztán a héten folytatódott azzal, hogy mivel Licáék egyetlen óvónénije beteg, szegények folyton össze vannak vonva valamelyik csoporttal, így elég nagy a fejetlenség. Így aztán hétfőn megint nem találtuk oviból hazafelé menet a Szuszt, nyilván megint az ágyában maradt. Na de most azt sem tudtam, melyik óvónéninek kéne szólni, hogy bányásszuk elő, így meggyőztem Licát, hogy jó lesz az otthoni Szusz, ha már úgyis tudja, hogy van. Igenám, de másnap reggel vitte magával Szusz-2-t, Apa pedig nem tudta teljesíteni Szusz-1 kiszabadítására vonatkozó küldetését, így Lica délután boldogan fogadott azzal, hogy kettő Szusszal aludt! De csak nem bennmaradt mindkettő az ágyban, mégpedig egy még újabb csoportban? Kénytelen voltam leleplezni Szusz-3-at is, azzal a szigorú tiltással, hogy ő semmiképp nem mehet be az oviba.

Mostanra az összes Szusz hazatért, de persze bekövetkezett, amitől mindig is féltünk, ha lebuknak a Szuszok: Lica kijelentette, hogy itthon is kettő Szusszal akar aludni (Huh! Csak kettővel...) Most akkor a kettő Szusznak kellene kétszer kettő dublőr (vagy háromnak kétszer három), és rövidesen megszállják a Földet az exponenciálisan szaporodó Szuszok.

És hogy lehet ezt még fokozni? Mimus lefekvéshez készülődve másik kutyust követelt! :)

Ui: Dolgozó Anya kedden az alvás nélkül töltött éjszaka után mégiscsak elment dolgozni, mert a szintén nem sokat alvó gyermek reggelre láztalan volt, "csak" borzasztóan köhögött. Lehet vetni rám a köveket, de jól éreztem magam. Most mindketten a bölcsiben/oviban köhécselnek, de meglepő módon senki sem reklamál, én pedig nem érzem, hogy ha otthon lennének, tudnék bármit is tenni az érdekükben, pláne mert a doktor néni sem tudott. Ha ez örökletes, akkor két hónapig fognak még köhögni, ahogy az anyjuk, annyit meg mégsem ülhetünk otthon...

2012. szeptember 25.

Miről is szólt volna ez a bejegyzés, ha lett volna időm tegnap este megírni, ahogy terveztem?

• Hogy Mimi másfél hét betegeskedés után náthásan ugyan, de csütörtökön végül csak elment bölcsibe.
• Hogy ugyanezen csütörtökön, mintegy postafordultával mehettem is vissza az orvoshoz Licával, aki már nagyon csúnyán köhögött. De mivel az orvos sem tudott jobbat, mint az általam már másfél hete alkalmazott szerek, elég reménytelen a dolog, de oviengedélyt kapott hétfőtől.
• És végül következett volna a diadalmas hír: hétfőn végre mindkét gyerek oviban/bölcsiben, úgyhogy keddtől anya dolgozik! Mimi már bent is aludt, bár ezalatt én még a folyosón ültem, és ébredés után rögtön jöttünk haza, és kedden is oda kell menni ébredésre, de szerdától teljes jogú bölcsis lesz!
• Talán elpanaszoltam volna még, hogy Mimi "szabadságharcos" természete (by Flóri keresztapu) már elképesztő és igencsak elviselhetetlen méreteket ölt: Szombaton a túrázást írtam le jó időre, mivel a háti hordozóba sem hajlandó bekorlátozni magát, gyalogolni annyit nem tud, kézben meg igen nehéz és aludni sem tud úgy közben. Éjjelre nem lehet betakarni, mert az is beavatkozás a magánszférájába, még elalvás után titokban sem, mert arra is felébred. Gyógyszert, mint tudjuk, nem lehet beadni neki, és hivatalosan bölcsibe sem mehetett volna, mivel a húgyúti fertőzés után kontroll vizeletvizsgálatra lett volna szükség: szerencsére előre megkaptuk az igazolást, mert pisit azóta sem produkáltunk, nehogymár bilibe pisiljen, ha Anya azt szeretné, a pisizacskós procedúrát meg el sem tudom képzelni egy ilyen akaratos gyerekkel, szerintem napokig direkt nem pisilne egyáltalán. Még játszani sem hajlandó, ha azt érzi, hogy én konkrétan törekszem vele egy bizonyos dolgot csinálni, akkor az csakazért sem kell...

Blogírás nélkül is csak fél 12-re sikerült nagyjából alvásközeli helyzetbe kerülni, pedig ránkférne az alvás az ezentúli koránkelős, rohanós reggeles életformához, ehelyett kicsit sírdogáltam azon, hogy szegény Mimi most már másfél évig járhat minden nap bölcsibe, amit lehet, hogy megszokik, de hogy szeresse, azt nem tudom elképzelni, annyira nem foglalkoznak velük, pusztán "gyerekmegőrző", én is maximum megszoknám, ha napi 8-10 órát egy üres szobában kellene eltöltenem. Már a magánbölcsi is felmerült bennem....

Ehhez képest most itt ülök hajnali 4 óra 10 perckor, és a gyerekmegőrző bölcsi a vágyálmaim netovábbjának tűnik, ugyanis Mimi lázasan ébredt, fuldokolva köhög, én pedig zokogva eltemetem magamban a dolgozó nőt, aki magánbölcsire keresi a pénzt, rendelkezik némi szabad akarattal és meg tudja tervezni a következő napját, és négy hét itthon ülés után naivan még közeli előléptetésről, de legalább felnőtt közegről és pár óra hisztis gyerek-mentes világról álmodozott... Nyugodjon békében.

2012. szeptember 17.

Ahhoz képest, hogy pénteken még Lica tűnt a gyenge láncszemnek, végül Mimi bölcsis karrierje tört jó időre derékba: Hétfőn ebéd után épp a lázát mérték, mikor érte mentem, és bár a minimális hőemelkedést én nem vettem túl komolyan (de a bölcsisnénik láthatóan igen), és az állítólagos délelőtti tünetek egyikét sem produkálta nekem délután, de másnap reggel lázasan ébredt, úgyhogy irány a doki! A torkát pirosnak találta, a hét végéig otthonülésre ítélt bennünket. Én már ezt tragédiaként éltem meg, szégyenszemre nem gyermekszempontból (szóban forgó gyermek két órát bírt szaladgálni a játszótéren naponta nagy vidáman, nem tűnt épp betegnek, épp csak láza volt minden reggel), hanem munkahelyileg: végülis az egyébként is durva három hetes szabadságomra így minimum egy hetet húzok rá a beszoktatás csúszása miatt, emlékezni sem fog már rám senki... 

De lett ez még rosszabb is: pénteken visszavittük a dokihoz, mert ennyi nap láz már igazán túlzás, kapott antibiotikumot, aztán profin produkáltuk bili segítségével a vizeletvizsgálathoz szükséges anyagot, ami viszont olyan rossz lett, hogy nem is a mi orvosunk, hanem aki rendelt péntek este, hívott fel, hogy mindenképp menjünk be gyógyszerért. Újabb antibiotikum, szerdán menjünk vissza kontrollra :( És most már az sem igaz, hogy csak magamat kell sajnálni (pedig a munkahelyi lógás beláthatatlanul fokozódik), mert most már Mimi is nagyon elesett, persze hogy náthás is lett, nem kap levegőt, így nehéz az alvás is, nappal is nyűgös. Most elképzelhetetlennek tűnik, hogy ez pár napon belül elmúljon :( Azért elsétáltunk a bölcsihez, bekukucskáltunk a kerítésen, hogy ne felejtse el teljesen, hova is járt...

És azért hogy még egy kicsit sajnáljam magam: lelkileg nem csak az kiborító, hogy a munkahelyemért aggódom, sajnálom a gyermekemet, de közbe néha alig bírom elviselni, olyan nyűgös, de mindehhez jön a gyógyszerbeadás... Talán már kiderült a korábbiakból, hogy Mimi személyiségével az ilyesmi nehezen fér össze (bár nem hiszek a nevek jelentésében, de azért: Miett=lázadó): ott tartunk, hogy már ételt sem fogad el tőlem kanálból, mert gyanakszik, hogy valamit belecsempésztem. Úgyhogy marad a zsarolás, de csak a legbrutálisabb fokozatok működnek (addig nem játszom veled, amíg be nem veszed), vagy az erőszak... Nem tudom, melyikünknek borzasztóbb...

Lica ehhez képest állja a sarat, bár a nátha elkapta őt is, de az oviban ezt lazábban kezelik, én lelkiismeretesen rá szoktam kérdezni, hogy nem gond-e, hogy folyik az orra, köhint egyet-kettőt, de nem (pedig most akár még ő is otthon maradhatna, őt legalább már lehet vinni másnap, ha meggyógyul, nem kell minimum egy hét beszoktatás újra, ami alatt megint meg lehet betegedni...)

Kezd beilleszkedni, az ovis rendet már múlt hét végére is megdöbbentő módon magáévá tette, olyan önállóan intézte sorban ebéd után az összes fürdőszobai tennivalót, na meg egy szó nélkül teszi be reggel a szuszok ládájába a Szuszt, és megy be nélküle a terembe, de most már a játékba is bekapcsolódik, délutánonként nem Ildikó néni ölében találom, és már barátnője is van! De persze ebben is szélsőséges: most nem hajlandó addig reggelizni, amíg Bori meg nem érkezik, és folyton azt mondja, hogy ő csak Borival játszik (kémkedésem alapján viszont Bori nem ennyire elkötelezett, így van, hogy Lica egyedül lófrál az udvaron). A személyes varázs azért még mindig működik szerencsére, a pénteki bográcspartin Bori és Kamilla anyukájától is meghallgattam, hogy a lányaik csak Licát emlegetik este otthon. És még a kertészbácsi is ismeri (már a távollétében, Mimi láttán is beazonosítja), igaz, ez nem feltétlenül hízelgő: a "kis szájharmonikás" névvel illeti, az állandó ujjszopizásra utalva.

Sajnos Lica az oviban történteket firtató kérdésekre legtöbbször teljesen bezárkózik, inkább csak akkor lehet megtudni tőle valamit, ha spontán mesél, és az is vagy igaz, vagy nem. Ráadásul Mimi, aki szerintem nagyobb dumás lesz, mint a nővére, örömmel bekapcsolódik ezekbe a beszámolókba, nem igazán zavarja, hogy ő nem volt ott, szövi tovább a történetet, így ketten együtt jó nagy hantákat képesek összehozni.

A végére vidításképp ha nem is ovis sztori, de egy mai kiselőadás a bátorságról a két tesó előadásában:

Lica: "Én nem merek leugrani az ugródeszkáról. Ha felnőttek leszünk, akkor már biztos bátrak leszünk, és le merünk onnan ugrani. De én a hattyútól is félek, mert annak csőre van, és meg tud vele csípni."

Mimi: "Én azért nem félek a hattyútól, mert a Lica fél tőle."

2012. szeptember 8.

Egy kis vegyes:

Licával ellentéteset játszottunk a reptéren várakozva, mondtunk egy melléknevet, neki kellett az ellentétét, de még nem ment tökéletesen:

-          Mi a meleg ellentéte? Mi az, ami nem meleg?

-          Ropi!

-          Mi a buta ellentéte?

-          Én!

Készítettem a lányoknak egy „jóságmércét”: egy skálán lehet huzogatni a fényképeiket aszerint, hogy hogy viselkednek, ha a jó tartományban vannak, mindenféle jutalom van beígérve, ha a rosszban, akkor mese- és desszertmegvonás (még nem volt rá azóta példa). Másnapra elmúlt az újdonság varázsa, nekem ki is ment a fejemből, Lica viszont egy kis angyal volt, ölelgetett, puszilgatott, „Szeretem Anyát!”, stb, én meg meglepetten élveztem a dolgot, aztán józanodhattam ki, mikor odarángatott a jóságmércéhez és közölte: „Tolj arrébb!”

Mimus velős kategorizálása: „Lica bátor, Mimi kedves!” (legalább a fele igaz :))

Mimus gyönyörűen beszél, hosszú mondatokban, néha csak úgy magának is (nyaralás alatt egyik reggel felébredve az ágyban sorolgatta magának a közeli és távoli családtagokat), tökéletes az igeragozása, amin mindig elámulok, viszont a főnevek ragozásával, főképp a teljes hasonulással gyűlik meg mindig a baja, így lesz „kanálval” és „denevérvel” (ez egyébként a derelyére vonatkozott :)) De a legviccesebb hibája, ami ugyanolyan szállóigévé vált már a családban, mint a „másik dinde” és a „Buksi megharapta Beni szoknyáját” (ez a fő kiskunmajsai élménye, minden nap elmondja), szóval az a „Menj innen!” helyett „Menj innen innen!” Természetesen már Lica is így mondja. Illetve Mimi, mivel többször rászóltunk, hogy nem mondunk ilyet, most már úgy, hogy „Nem mondom Licának, hogy menj innen innen!”

2012. szeptember 7.

Lica végül elment ma oviba (de ebéd után mentem érte), viszont nehéz beszoktatási esetnek lett minősítve... Ahhoz képest, hogy az elején azt mondta az óvónéni a vidám kis Lica láttán, hogy nem lesz itt semmi gond, most kiselőadást tartott arról, hogy azok a legnehezebb esetek, akik az elején olyan mosolygósan jönnek, és később jönnek rá, hogy ez nem fenékig tejfel. Licu ma az egész napot az ölében töltötte, és semmit sem akart csinálni. Reméljük, csak a köhögős nyavalya miatt, és hétvégén kikúráljuk, de a délutáni alvás itthon sem megy...

A másik napi dráma: Ennyi idő után eljött a nap, mikor lebukott a több Szusz! Nem sikerült elég jól zsonglőrködni az oviba vitt példánnyal, de igazából nem rázta meg Licát a dolog: hozta, hogy „Nézd, Anya, kettő Szusz!” (egyelőre a harmadik még őrzi inkognitóját, és mostanában Apával jár dolgozni, mert egy oviba vitel után a táskájában maradt), aztán kiválasztotta az egyiket, hogy az a szebb, az legyen itthon, a másik meg az oviban. Azért gyorsan eldugtam az egyiket, Licát meg ágyba dugtam, hátha elfelejtődik a dolog, azóta nem is került szóba.

2012. szeptember 6.

És akkor egy összefoglaló négy nap után családunk két ifjú dolgozó nőjéről:

Bölcsis Mimi (a kis alma):

Az első két nap két órát voltunk bent együtt, ebédelt is, a harmadikon húsz perc után kimentem és a folyosón izgultam végig a délelőttöt, ma pedig már el is mehettem. Nem volt semmi gond, sírás, amíg ott voltam, szépen motorozott, homokozott, de azért nagyon sok interakció nem volt a többi gyerekkel, csak ha én bíztattam rá. A bölcsis nénik kedvesek, de játékidőben semmit sem foglalkoznak a gyerekekkel, aki már anyuka nélkül volt ott, volt hogy fél órát elüldögélt maga elé meredve, rossz volt nézni.

Mimus szépen ebédelt minden nap, ma már mondani is hajlandó volt valamit a bölcsis néninek („Nem kérek többet!”), folyton dicsérték, hogy milyen ügyes, na meg mindenki csodájára járt a szépségének. Végre kibújhatott Lica árnyékából :)

Bölcsi után még itthon is eszik rengeteget, úgyhogy legalábbis a beszoktatás időszaka valószínű jó hatással lesz a súlyára, remélem, ha egész nap ott lesz, akkor sem fog éhezni. Az biztos, hogy háromszor olyan lassan eszik, mint bárki más, az ottmaradósok már lefekszenek, az elmenősök rég elmennek, mire ő végez az ebéddel. Apai örökség...

Úgy látszik, el is fárad, aggódtam, hogy fog ő 12-től 3-ig csendes pihenőzni, de most itthon tud aludni majdnem ennyit, mikor hazaérünk. Ottalvás csak jövő hét közepétől lesz, de nem hiszem, hogy gond lesz, úgy tűnik, ez a gyermek sínen van, még ha nem is vagyok elragadtatva a bölcsi által nyújtott ingertömegtől. Mimi inkább elfogadónak tűnik, mint repesőnek a dologtól, de azért reggel, mikor Lica korábban elmegy oviba, azt kiabálja, hogy ő meg bölcsibe akar menni, úgyhogy olyan szörnyű nem lehet.

Ovis Lica (a kis gyöngysor):

Na ez már nem olyan egyszerű ügy... Kezdtük azzal, hogy első nap nem mentünk némi vasárnap éjjeli hányás és egésznapos láz miatt. Arról volt szó, hogy csak azután betegszik meg a gyerek, hogy oviba megy... Aznap még szabin volt Emó, így meg tudtuk oldani, de Mimit beszoktatni kicsit nehéz lenne egy beteg Lica társaságában, így lehet, hogy elítélendő módon, de hétfő este csak szereztünk egy orvosi igazolást, és kedden már vittük.

Csodák csodája, berohant a terembe, és vissza sem nézett, elvegyült a játszó lányok közé. Na ez igazán nem jellemző, játszótéren vagy játszóházban sosem csinál ilyet. Mivel az oviban nincs beszoktatás, rögtön ott kellett hagyni és csak délután érte menni (azért Mimivel meglestük az udvaron napközben), egész nap izgultunk, de délután meg eljönni nem akart! Az óvónéni azzal fogadott, hogy ez a gyerek túl jó, már azon aggódik, miért nem rossz egy kicsit, ilyen szófogadó gyereket még nem is látott, ha mondják neki, akkor eszik akkor is, amikor már nem is esik jól... Mondtam neki, hogy lesz ez még máshogy is :)

Viszont nem aludt eddig egyik délután sem, pedig reggel így nagyon fáradtan kel, és ma kora este ki is dőlt. Délután már az óvónéni karjaiban fetrengett, amikor érte mentünk. Mindent kitalál, hogy ne kelljen alvásidőben feküdnie: pisilni kell, kakilni kell, inni kell, de ennek azért örülök, mert legalább szól ilyesmikért, én azon aggódtam, hogy ki sem nyitja majd a száját.

Délután mindig egyedül lézengett az udvaron, mikor mentem érte, úgyhogy magától sajnos nem csatlakozik a gyerekekhez, az óvónéni is mondta, hogy oda kell terelni, de délelőtt mindig vannak szervezett játékok-feladatok, így mikor olyankor láttuk, sosem unatkozott. Az oviban láthatóan többet foglalkoznak velük, mint a bölcsiben.

Sajnos ma reggel köhécselt, és délután eléggé orrfolyósan-tüsszögve került elő az oviból (bár az óvónéni nem mondott semmit, értékelném, ha ilyenkor mondaná, szerinte olyan beteg-e, hogy ne vigyem másnap, mert ő többet látja nálam, meg ő tudja, mi a betegségi határ), úgyhogy lehet, hogy kezdődik az előre borítékolt papírforma szerinti betegeskedés (amiről az gondoltam, az én sosem beteg gyerekeim tuti megússzák), egyelőre még meg tudjuk oldani, ha Mimivel már nem kell ottmaradni a bölcsiben (csak ő ne legyen beteg!), csak a dédelgetett álmomról kell lemondanom, hogy a beszoktatás második hete alatt 3 év óta először és jó pár évig utoljára lehet egy kis szabadidőm (csak a födémet kell szigetelnem)... De még történhet valami csoda reggelig...

2012. szeptember 2.

Hát persze, hogy nem jelentkeztünk újabb híradással a helyszínről, az itthoni életbe visszacsöppenve pedig eléggé magukba szippantottak bennünket az események (írni kellene már azokról is), úgyhogy csak egy vázlatos lista, mit is láttunk még Barcelonában:

• 2. nap délután: Sagrada Familia és még inkább a tövében levő játszótér
• 3. nap: Diadalív, Parc Ciutadella és az állatkert, majd kimerült alvás a strandtól 100 méterre (mármint Anya és Mimi számára, Lica eközben fenyőtűkkel szurkálta az alvókat, mindeközben békésen csordogált ránk a gyanta), és végre strand! Mimi részéről természetesen: „Ez nem tetszik!”, Lica viszont pancsikolt, hullámlovagolt, valamint ő volt a híres kagylóvadász is
• 4. nap: Montserrat: a kolostoron kívül a környező hegyekben is tettünk egy kis túrát, sajnos a csúcsra nem jutottunk fel, addigra lemerült Lickában az elem, de addig nagyon sokat gyalogolt. A lányok megtanultak spanyolul köszönni és elköszönni, és ezt boldogan gyakorolták minden arrajárón (magyarul nem megy ilyen jól). Aztán csodálkoztak, hogy a zsúfolt városban nem működik a varázsszó és a kutya sem köszön vissza.
• 5. nap: Augusztus 29-et csúszdaellenes világnappá nyilvánítjuk, mert sem a hülye találmányok múzeumában, aminek az volt a fő vonzereje, hogy a két szint között csőcsúszdán lehet(ne) közlekedni, sem a nagyon messzi Parc Diagonal Marban, ahová jórészt a csúszdás domb miatt zarándokoltunk el, nem lehetett csúszni felújítás miatt. De legalább ismét strandoltunk egy jót (legalábbis a két éven felüliek). A lányok nem sokkal éjfél körül aludtak el...
• 6. nap: Ez sem a mi napunk volt, ezúttal az esővel gyűlt meg a bajunk, rövid úton (na jó, az információs központ kisfilmjeinek hússzori megnézése után) menekülőre fogtuk, vonatoztunk egy jót oda és vissza a Collserola parkba. Nem adtuk fel, délután a Monjuic-en próbálkoztunk, de az olimpiai stadion (lényeg: két fekete kismacska) és a kaktuszkert sötétben és esőben való megtekintése után távoztunk.
• 7. nap: Mindent pótoltunk, ami tegnap elmaradt, és még a vidámpark is belefért: a túrát megtettük visszafelé, és este megcsodáltuk a zenélő szökőkutat, ami a lányokat megint táncolásra fakasztotta.
• 8. nap: Az idevágó képeink sajnos mind elvesztek, pedig bemutatnák, hogy végeztek fizikai kísérleteket a lányok a természettudományi múzeumban, és hogy minden nyűgöt és fáradtságot leküzdve csak kipipáltuk a lista utolsó kötelező látnivalóját, a Güell parkot is.
• 9. nap: Hajnali menet a reptérre, a Ramblán csak az elmúlt éjjel hősei dülöngélnek rajtunk kívül... A már ismerős küzdelem a gépen: Mimi kontra biztonsági öv: ezt a csajszit semmivel nem lehet korlátok közé szorítani. És végül várt az édes otthon és a bevarrandó ovis jelek...

2012. augusztus 26.

Éljen a wifi: gyorsjelentés közvetlenül Barcelonából: vidám pillanatok és mélypontok az első másfél napban

Tegnap hajnali 4-kor, Miri és Nyolc esküvőjének köszönhetően mintegy három órás alvás után (és nem ez volt a nap mélypontja...) próbáltuk a lányokat a taxiba átcsempészni, ami persze nem sikerült, de úgy tűnt, egyáltalán nem zavarja őket ez a kelési időpont. 

A repülést a nagy előzetes várakozás ellenére Lica elég szenvtelenül ülte végig, Mimi aludt egy órát, aztán hisztizett egy körülbelül ugyanennyinek tűnő időt (pedig a valóságban valószínűleg sokkal kevesebb volt).

Érkezés után, mivel a szállásunkat csak 2-kor foglalhattuk el, két nagy és három kis hátizsákkal, egy babakocsival és két mérsékelten önjáró gyerekkel nyakunkba vettük a várost, hogy kipipáljunk pár kötelező látnivalót: A Gaudí-házakra vetettünk darabonként vagy két pillantást, ellenben a no-name Palau Robert zsebkendőnyi kertjében található íves fémszobor (a lányok szerint csúszda) vagy egy óráig lekötött bennünket. Na jó, papagájok is voltak, hogy egy kicsit érdekesebb legyen :) Egy kis galambhajkurászással fejeztük be a délelőttöt a Placa Catalunyán, majd a Barcelona arab negyedében található szállásunkon a lányok kialudták a fáradalmakat (Apa nem teljesen), aztán irány az újabb végtelen gyaloglás: La Rambla hömpölygő emberáradattal, a kikötő, az akvárium cápafolyosóval és a rájáktól rettegő lányokkal (Miminél ezen kívül leküdthetetlen félelmet okozott az interaktív rész minden vízfallal határolt attrakciója - csúszda, alagút - is, Lica bezzeg lelkesen használta őket), és mire jól besötétedett, elvánszorogtunk a strandig is, ahol a meglehetősen hideg vízben és óriási hullámokban fürdőzött még a tömeg, de mi csak a lábunkat dugtuk be (Mimi még azt sem). Ezután jött a különösen fájdalmas rész: eljutni hazáig... Körülbelül fél 11-re sikerült is, addigra már meglehetősen elgyötört volt a csapat, bár ahhoz képest, hogy hajnali 4-kor keltek, a lányok, főleg Lica, aki a gyalogtáv nagy részét a saját lábán tette meg, egész strapabírónak bizonyultak. És mi hiányzott még a napból: mocskosan, izzadtan, végkimerülve arra érni haza, hogy nincs víz a szállásunkon... Akkor még udvariasak voltunk, és nem vertük fel a tulajt: bíztunk benne, reggelre megoldódik...

Persze nem, sőt az ígért újabb és újabb 5 és 10 percek után sem, úgyhogy próbára tehettem angol nyelvű veszekedési képességeimet telefonon és személyesen, végül lett víz és még egy napi szállásdíjat is visszaköveteltünk. Végülis ha megkérdezik, akarunk-e 70 euróért fürdeni, valószínű drágállanánk, úgyhogy eszerint jó üzlet volt, de közben nem tűnt viccesnek....

Ma délelőtt az óváros került sorra, megetettük a katedrális kerengőjének libáit, de aztán megint homokszem került terveink gépezetébe: hiába vártuk a sardana-táncosokat a Placa Nován egy rakat embertársunkkal egyetemben, úgy látszik, minden vasárnap délben ott vannak, kivéve augusztus 26-án... Sebaj, zene volt, úgyhogy két lánykánk pótolta a műsort: ha nem is a tér közepén, csak a katedrális lépcsőjén, de bemutattak egy kis táncos előadást. Ezennel elindultak a világhír felé: mikor a mai turisták hazatérnek, a világ számos pontján nézik majd az ismerősök a Kiss lányok bemutatkozó anyagát :)

Hazafelé Mimus a karomban elaludt, úgyhogy most hagy blogot írni.

Kimerültségünk és a másik szállásunk wifi-ellátottsága függvényében újabb híradásokkal jelenkezük!

2012. augusztus 15.

Anya: "Nézzétek mi van vacsira: rizs, husi és tükörtojás!"
Lica: "Ez nem is tükörtojás!"
Anya: "Miért nem?"
Lica: "Mert nem látom benne magamat!"

2012. augusztus 14.

Jutka mama gyűjtéséből:

Tegnap mondom Miminek, hogy mondjon el ő is egy verset. Erre ő:

„Hinta-palinta, kiugrik a katona, zsupsz! Ügyes vagy Mimike!”

Ez pedig a mi mai élményünk:
Lica vacsinál, miután Mimit malacnak nevezte, tudálékosan közli: "Azt úgy is mondják, hogy disznó!" Mire az apja tudálékosan elmagyarázta neki, mit jelent az a szó, hogy szinonima (ha már a "via ferrata" benne van az aktív szókincsében, ez is elfér :)) Erre Lica magától mondott még jópár szópárt, aztán az általam mondott szavak szinte mindegyikére is tudott szinonimát mondani. Ez a gyermek tényleg unatkozni fog az iskolában!

2012. augusztus 3.

Egy elmaradás: Mimus másfél éves súlya: 8440 gramm (pucéran; Lica ugyanekkora korában body-ban és pelenkában: 8860)

Gyors jelentés a kiskunmajsai nagy családi nyaralásról: 

Licából sikerült egészen strandtündért varázsolni, úszógumiban már nagyon élvezi a dolgot, még a hullámmedencét is, de a csúszdára csak naponta egyszer vállalkozott, és csak másnapra heverte ki az élményt. Mimus még nevelés alatt :) Az első- és másodfokú unokatesókkal való bandázás is Licának megy jobban, Mimi még kicsit kicsi hozzájuk, cserébe napjában többször megölelte Vencut és biztosította róla, hogy szereti. Úgyhogy mindenki alig várja, hogy ő is szaladgáljon már! Sikerült Marcitól átvenni a Sir Kán-mániát, igaz Licának fogalma sincs róla, miről is van szó, de azért most már ő is Sir Kánt hall minden bokorban. Sőt, meg kellett néznünk az állatkereskedésben is, van-e Sir Kán, és ha igen, venni Marcinak :)

Az autóban olyat játszottunk, hogy mindenki felsorolta, mit nem szeret. 

Anya: "Nem szeretem a munkát!"

Lica: "A munkát azt nem úszhatod meg, mert mindig kell munkába menni!"

Hát  nem félelmetes ez a realizmus egy háromévestől?

Beígértem a lányoknak, hogy ha jól viselkednek, majd nézhetjük egy kicsit az olimpiát.

Anya: "Majd kiabálunk, hogy hajrá magyarok!"

Lica: "Én az oroszoknak fogok drukkolni!" 

Szép kis honleány! (és nem is voltak oroszok :))

És végül amin ma percekig röhögtünk ebédnél (leírva nem is olyan vicces :)):

Lica, aki szereti a komoly szavakat: "Villával könnyebb maximum!"

2012. július 15.

Klári kérésére képes beszámoló az eltűnt sörényről:

Ilyen volt:

 

A levágott hajtömeg (a bal alsó részen kis szőke Mimi-fürtökkel):

 

Mimi művésznő alkotása időközben:

 És végül, ilyen lett:

2012. július 11.

Megtörtént a szörnyűség, amire tavaly egész nyáron nem tudtuk rászánni magunkat: levágtuk Lica haját! Közrejátszott a minden reggeli végtelen és fájdalmas fésülés, az, hogy nem tudtuk rendesen összefogni úgy, hogy pár óra múlva ne csússzon szét teljesen, és az, hogy Mimi ijesztő módon dörzsölgeti a fejét mostanában, és kiabálja, hogy "Fáj buksim!", egyes elméletek szerint a meleg hajtól vagy a hajgumiktól, így ha már neki vágtam 4 centit, igazán vághattam Licának is 40-et.

Még nem sikerült eldönteni, megbántam-e, nem segít, hogy a tavalyi nagy levágásdrukkerek idén mind pálfordulást mutattak be, de persze csak mikor már késő... Szerintem egyébként csinosabb így (és szörnyen nagylányos), csak elveszett a különlegessége ("Milyen hosszú haja van!" felkiáltások boldog-boldogtalantól).

Mimi meglehetősen unhatta a műveletet (Lica élvezte, és élvezi az eredményét is, ezzel vigasztalom magam, hogy ez a lényeg, nem a szülői büszkeség), mert alaposan kidekorálta a falat időközben zsírkrétával. Egy újabb dolog, amit minden normális gyerek csinál, de nekünk újdonság, mert Licának soha eszébe nem jutott. De olyat sem csinált soha, mint Mimus, hogy sorra megölelte Licát meg engem, és kijelentette: "Szeretem Licát! Szeretem Anyát!", úgyhogy megbocsátottam a firkálást és egész higgadtan álltam neki falat festeni...

2012. július 7.

18 hónapos státusz

Súly és magasság: hamarosan megtudjuk a 18 hós oltásnál

Ruhaméret: 74

Fogak száma: 12

Evés: A nagy hőségben persze Mimi sem eszik nagyjából semmit, de máskor eszik viszonylag rendesen, abszolút kedvenc a kukorica, gyümölcsökből a sárgabarackot nem hajlandó megenni, de a többi jöhet, a sajt felismerhető állapotában továbbra is utálat tárgya, de reszelve például megeszi, és a parenyicát is szereti. A különböző szószokat viszont általában gyanúsnak találja, ezért meg sem kóstolja.

Alvás: A hőség ennek sem kedvez, úgyhogy most hosszú távú tendenciákat nem tudunk megállapítani, többször ébred éjszaka, általában inni, megint előfordul többször is korai kelés (van, hogy hangos "Ébresztő!" kiáltásokkal adja tudtunkra, hogy felébredt, de van, hogy mi kiabálunk át, hogy aludjon még, és többnyire meg is győzzük, vagy legalábbis csöndben marad - nagyon sajnálom, biztos unatkozik, de mégsem kelhetünk folyton hajnalban, pláne, hogy a másik lányunk meg bagoly típus, ő még van, hogy éjféltájt is kukorékol), de az is előfordul, hogy kiütve alszik és alig lehet felkelteni.

Beszéd: Rengeteg minden tud, azt hiszem, ez a kedvenc korszakom, Licánál is így volt, nagyon szórakoztatóak ilyenkor, minden napra jut valami újdonság, sikerélmény. Kétszavas mondatokat használ már, bár még nem általános, néha előfordul egy-egy jelzős szerkezet, tudja a színeket (felismerni és mondani is), és többnyire így számol: kettő, három, négy, öt, hat, nyolc, kilenc, tizennyolc :) (Az "egy" létezéséről nehéz meggyőzni). Egyik kedvenc mondata a "Találtam Anyát!" (vagy bárki mást, akivel éppen találkozik)

2012. július 1.

A bizonyíték arra, hogy Lica mennyire nőből van (Apa meg pasiból) az alábbi kis beszélgetés reptérlátogatás után:

Apa: "Lica, melyik repülő tetszett legjobban, a propelleres vagy a sugárhajtású?"

Lica: "A lila!"

2012. június 30.

Lica szerint nem elég egy számmániákus gyerek a családban:

Lica: "Gyere, Mimi, tanuljuk a számokat!"

Anya: "Mimi még kicsi ahhoz, hogy a számokat tanulja"

Lica: "Akkor segítsünk neki!"

Mimi: "Menekűűűl!"

(A történelmi hűség kedvéért Mimi ezt nem a társalgáshoz tette hozzá, hanem az apja épp üldözőbe vette, de azért jól hangzott :))

2012. június 29.

Normális, ha a hároméves gyerekünk fő elfoglaltsága az, hogy az oldalszámokat olvassa a könyvekben? Aktuális kedvenc könyv: Trónok harca, 889 oldal.

De a kisebbik is kezd már könyvmániás jeleket mutatni: A "Kié lehet?" kérdésre ma rávágta, hogy "Nem tudom, de felveszem!" (lásd a Boribon és Annipanni című klasszikust)

Ezen kívül a másik leghosszabb szónoklat tőle mostanában: "Hinta-palinta, hintázik Mimuka!"

2012. június 27.

Váratlan családi dráma tegnap este:

Lica pisilni indul, majd megtorpan: „Nincs itt a pók!”

Emó bűntudatos arckifejezésemet látva, minden házastársi szolidaritást nélkülözve közli: „Anya eltüntette a pókot”

Lica a szokásos görög maszkosan görbülő szájjal, üvöltve bömböl: „De akarom, hogy megegye a szúnyogot!”

Happy end:

Ma reggel halljuk a wc-ből a boldog hangocskát: „Anya visszatette a pókot!” (pedig nem, ennyire önfeláldozó anya még én sem vagyok :))

2012. június 26.

Mimi aktuális kedvenc szavai:

• „Menekül!” – Elfut előlünk, és közben hajtogatja, hogy „Menekül! Menekül!”
• „Másik dinde” = sárgadinnye – Nem tudni, azért másik-e, mert egy gyáli ebéd során először a görögdinnye került elő, és utána a sárga. Eleinte azt hittük, mikor mondta, hogy csak szeszélyeskedik, és egy másik falatot kér, de azóta úgy tűnik, minden sárgadinnye „másik dinde”.
• „Vigyelek!” – Elém áll, nyújtogatja felfelé a mancsait, és követeli, hogy „Vigyelek!”, azaz vigyem. Pedig minden mást meglepően profin ragoz…
• „Széeő” = szélerőmű – Elég jó téma egy másfél évesnek, nem? Hiába, megintcsak anyja lánya! :)

De Lica is meg tud még lepni bennünket egyes szavakkal. Mint pl. mikor megkérdezte: „Apa, te milyen jellegű szörny vagy?” Mikor azt tudakoltam, honnan tanulta a „jellegű” szót, azt mondta, Mimitől :)