A kezdés nem éppen tündérmesébe illő: Szombat reggel, Ferihegy, Lica taxiból fél lábbal kilépve elegánsan az útfélre hány... És ezt abba sem hagyja egész nap... Rémálomba illő repülés átszállással Oslóba, súlyosbítva Mimi másfél hete tartó, minden gyógykezelésnek ellenálló ötpercenkénti pisilési ingerével. Alapos ismeretséget kötöttünk a fedélzeti mellékhelyiségekkel...
A nap gondmentes ideje arra a félórára korlátozódott, amíg elbóbiskoltak az autóban a reptérről a városba tartva.
Oslóban sátrat vertünk a meglepően napsütötte kempingben (azért rajtam két pulcsi, estére pedig a sapka is felkerült, már akinek volt). Emó igen rossz taktikai érzékkel a vizesblokktól meglehetősen távoli pontot választott, aztán csodálkozott, amikor a hátralevő tizenpár további kempingben mindig az volt az első kérdésem a hely kijelölésekor, hogy hol a wc...
Aztán csak üldögéltünk, heverésztünk, és hányni/pisilni rohangáltunk. Estére összekapartunk magunkat annyira, hogy a kempingtől nulla méter távolságra elterülő Ekeberg parkot bebarangoljuk, és a távolból vágyakozó pillantásokat vessünk a városra. Azért a parkban is volt elég érdekesség: beszélő lámpa (először igencsak megijedtünk a hang forrását keresve), minden szögből bennünket néző arc, szürreális videóegyveleg-installáció egy domboldalban, és a hely, ami Edvard Munch Sikoly című alkotását ihlette, minden arra járót felhívva arra, hogy nyugodtan sikítson egy jót. Ha nem lettek volna ott mások, biztos meg is tesszük, mert minden okunk megvolt rá: a rémes napra feltette a koronát egy Emó felett elrepülő madár, aki semmiféle belátással nem bírt három hétre gondosan kiporciózott, többször használni tervezett szűkös ruhatárunkra...
Bioritmusunk a nap kimerítő eseményei ellenére első este alkalmazkodott a helyi fényviszonyokhoz: a kiskorúak feje sem ért ágyat (na jó, ez egy kis eufemizmus) negyed 12 előtt. Ez a csomagtartóban vacsorázás 3/4 11-kor, a naplemente távoli ígéretével:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése