Kompozás után megnéztük a Latesfossen vízesést, ami nem került sok energiába, ugyanis gyakorlatilag átfolyik az autóúton, alapos zuhanyban részesítve mindenkit, aki kiszáll megtekinteni. Sebaj, így legalább nem tűnik fel, hogy az eső is esik!
Szerencsére mire a Buarbreen gleccserhez vezető túra kiindulópontjára értünk, elállt, így egy szavunk sem lehet: amikor igazán szükség van rá, akkor megkímél bennünket az időjárás. Ezt kihasználva indulás előtt végre a szabadban fogyasztottuk el sonkás zsömléinket az autó helyett. A dolgot beárnyékolta ugyan, hogy a gondos válogatás után megvásárolt méregdrága vaj a legkevésbé sem bizonyult vajnak, és fájó szívvel, de a kukában landolt.
A szabadban evés után újabb ritka élményben lehetett részünk: felfelé menet le tudtuk venni a pulcsit és az aláöltözetet, sőt én még a nadrágom szárát is feltűrtem! És nem csak azért, hogy ne legyek vizes az utunkon végigfolyó pataktól.
Ma Lica ragadtatta magát arra a kijelentésre, hogy költözzünk Norvégiába. Az én emlékeim szerint ezt az izgalmas köteles-létrás-hidas-vízesésátkelős út váltotta ki belőle, ő viszont úgy emlékszik, hogy a malacveszély és dínóveszély táblák:
A gleccsernek csak a közelébe lehetett eljutni, de nem is volt baj, mert megint kezdett meglehetősen késő lenni.
Éjszakai szállásunkra ismét nem lehetett panasz (azon kívül, hogy nem hütte volt), egy gyümölcsfás kempingben, hegyekkel és vízesésekkel övezett tó partján vertünk sátrat.
Éjjel negyed 12-kor még így tudtunk gyönyörködni a tájban:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése