A hosszú hétvégén végre Mimi is kimozdult a
nagyszülőkhöz. Ideje volt, hiszen mi sem voltunk karácsony óta egyik
helyen sem. A fél napos kiruccanásokhoz majdnem dugig pakoltuk a kombi
autó csomagtartóját...
Mimi persze hétvége lévén megint hozta a brutális
alvásmennyiségét, de a rövidke ébrenlétek alatt már egész szépen
emelgette hason a buksiját. Viszont intenzíven gyakoroltuk a
cumisüvegből etetést (pláne mert hétfőn egy röpke pingpongparti erejéig
el is szerettünk volna lógni egy kicsit), a párhetes kori sikerek után
most teljes a kudarc (illetve Emónak pár alkalommal sikerült valamennyit
megetetni vele, de végtelen idő alatt, iszonyú üvöltések és némi
belealvás után, szóval számomra nem igazán volt kielégítő a dolog).
Úgyhogy nem csodálkozhatok, hogy a sárgaság miatt elrendelt víz avagy
teaivás sem megy, ha az anyatej sem kell üvegből. Hogy hogy lehet nekem
két ilyen gyerekem, mikor minden más baba képes üvegből inni, sőt,
állítólag sokkal kényelmesebb is nekik... Úgyhogy egy darabig marad az
anyarabszolga, nem lesz ebből idén Balaton-átúszás...
Licával is visszaesés tapasztalható a bilizés
terén, pedig Gyálra lelkesen hurcoltuk is magunkkal a bilit, aztán Kati
mamához már el sem vittük. Hisztizés tekintetében viszont erősen
fejlődik :(
Noha kevés bilin ücsörgés volt, a Hapcimanót (aki
ugye a bilizős mesénk, Lica már azt is kívülről tudja, pedig jóval
hosszabb, mint a mondókák, na meg nem is rímel) így is sokat emlegettük,
mert mindkét csajszi náthás megint. Mondjuk Mimi meg is érdemli: egyik
éjjel úgy találtam, hogy lehámozta magáról a két takaróját, a hálózsákot
meg a zokniját, és ott kalimpált pucér lábbal.
És egy csokorra való a hét mondásaiból:
Lica viszi lefelé a lépcsőn a plüsscicát: „Sózsák vagy, cica!”
A játszótéren Kati mama várja Licát a csúszda
alján, míg a többiek a csúszda mellett várnak. De Lica már nagylány, nem
akarja, hogy elkapják lent, úgyhogy így utasítja Mamát: „Mama, oda,
családba!”
Vacsinál Licát kérjük, hogy ne parancsokat
osztogasson, hogy „Robin, felvágod!”, hanem tegye hozzá, hogy
„légyszíves”. Erre amikor jóllakott: „Én, légyszíves, leszállok!”
Kedden igazi kertvárosi mintacsaládot játszottunk:
Apa a kertet rendezi a gyerekekkel, Anya ablakot mos... Ebédnél pedig
Emó a további kerti munkálatokon töprengett, és ennek kapcsán feltette a
kérdést: „Hogy kell füvet ültetni?” Lica rögtön rávágta a megoldást:
„Csüccs, fű!” :)
Számomra persze a legkedvesebb Lica-mondás az volt,
hogy „Anyát nagyon-nagyon szeretem!” (bár kicsit csökkentette az
értékét, hogy úgy folytatódott, hogy „Mondókát is nagyon-nagyon
szeretem!”, és jött még egy hosszú felsorolás az Anyával egyenrangú
dolgokról...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése