Jelentem, a tavaszi fáradtságnak hamar vége
szakadt. Pedig voltak előnyei is, el lehetett altatni a nagylányt. Ma
meg már délután gondok akadtak, pedig ebéd után eddig kivétel nélkül
letettem és aludt. Hát most másfél órát próbálkoztam vele, azalatt
fenekestül felforgatta a szobáját, előadta az esti fektetésnél szokásos
kakispelus műsort, végül feladtam, jöjjön, aminek jönnie kell. Persze
Mimire is ilyenkor jön rá az öt perc (másfél óra), nem lehetett letenni,
csak karban volt el.
Végül így teljesen szokatlan, kora délutáni
időpontban mentünk a játszótérre, és megállapítottuk, hogy mások nem
álltak át az új időszámításra, mert délután négyig, amíg maradtunk,
senki sem jött. Lica eléggé kiélvezte ezt a helyzetet, máskor végig a
homokozóban (pontosabban a mellette levő ugyanolyan homokban, ahol
kisebb a konkurencia) gubbaszt, most játéktól játékig rohangált.
Felfedezte, hogy a legmagasabb rugós hintákra is fel- és le tud szállni
egyedül, főleg ezt próbálgatta, ami kívülről nézve néha elég ijesztő
volt. Szóval ekkor még semmi jele nem volt a délutáni alvás hiányának.
Aztán mikor fél 6-kor Mimit etettem, ő közben bevonult a másik szobába, a
kanapéra tett magának egy párnát, és elaludt. Kb. 3/4 órát hagytam,
aztán próbáltam felkelteni, erősen ellenállt. A kanapéról lecsalogattam,
kérdezgettem, mihez lenne kedve, végül megegyeztünk az almaevésben.
Mire egy perc múlva visszaértem az almával, a földön fekve aludt...
Végül egy picit előbbre hoztuk a vacsit, fürdést, de persze utána már
esze ágában sem volt aludni, ismét előadta a szokásos esti műsorszámot
vagy fél 10-ig.
Hogy valami pozitívat is írjak róla, íme, milyen
könnyű boldoggá tenni egy egyszerű krumplifőzelékkel is, ami számára
ezerízű mennyei finomság: „Galuska belebújt krumpliba. Zsömi is
belebújt, és a katona is. Így finom!”
Mimiről viszont számtalan pozitívumot tudok írni,
hirtelen szédületes fejlődésbe kezdett. A kezeit nézegeti, összeérinti,
és már tudatosan fog is velük. Nem nyúl még a tárgyak után, de ha
közvetlenül odalógatok valamit a kezéhez, ránéz, koncentrál, igazítgatja
az ujjait és megfogja. És ettől nem csak én vagyok határtalanul boldog,
hanem ő is élvezi, vigyorog ezerrel (viszont azt még nem írtuk, hogy a
kacagást azóta is csak a pelenkázó fölötti bárányoknak tartogatja, és
nekik is egyre ritkábban és egyre kisebb intenzitással, mással még nem
sikerült előcsalni belőle). Körbe fognak röhögni a neurológián, hogy mit
keresünk ott.
És azt csak a a lefekvéskori szopinál kezdtem el
számolgatni, hogy ma csak ötször evett, ami szintén nagy szó, mert
máskor, ha kel hajnalban, akkor hét evés is van egy nap. De azért duci
kisasszonyt nem kell félteni, a lábai lassan nem látszanak ki a hurkák
alól :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése