Végre kaptunk egy félnapnyi tavaszt! Így hát
reggelinél arról beszélgettünk, hogy milyen jó kedvünk van, és
mindenkit szeretünk. Lica azóta is mondogatja, hogy „Licát nagyon
szereted. Madárt kicsit szereted...” De a legaranyosabb az volt, amikor
közölte velem, hogy „Szusz mosolyog rád!”
A tavaszt igyekeztünk kihasználni (bár
hőmérsékletben nem nyilvánult meg), így délelőtt és délután is voltunk
játszótéren. Az egyiken szintén két gyerek + anyuka kombinációval
találkoztunk, utóbbi demonstrálta számunkra, milyen az igazi rossz anya:
végig telefonált, a gyerekekre rá sem bagózott, csak tengődtek ott,
mert nem tudtak egyedül felszállni a hintára vagy a csúszdára, és még
arra sem reagált, mikor a nagyobbik azt kiabálta, hogy pisilnie kell.
Sajnáltam nagyon szegényeket, de én magam merítettem belőle egy nagy
adag önbizalmat, hogy talán az én gyerekeimnek mégsem olyan sanyarú a
sorsa, pedig sokszor ezt érzem, amikor egy pillanatig nem velük
foglalkozom (bár általában akkor is az ő ruháikat vasalom, vagy esetleg
róluk írok blogot). Azért a „jó anya” énképemet Lica így kommentálta ma:
„Ejnye, Anya, rosszalkodsz!”
Bezzeg ő nagyon meg tudja ideologizálni, ha ő
rosszalkodik, például elveszi Mimitől, amit épp nézeget: „Ezt Lica
olvassa. Mimi inkább ezt olvassa, ez Mimi kedvenc könyve” (igaz, még
sosem látta korábban :))
Végül mai beszámoló a biliprojektről: Eddig nem
vallottuk be, hogy az első sikereket hirtelen felindulásból csokival
jutalmaztuk. Hosszú távon ezt nem tartottam követendőnek, bár az
elhízástól nem félek, meg a rászokástól sem, de mit csinálok, ha már
fogmosás után kell jutalmazni? Úgyhogy a mai innovatív ötletem az volt,
hogy ha sikerül valami, akkor felragaszthat a szekrényére egy matricát
(persze leszedhetőt, mert kiráz a hideg a bútorokat örökre tönkretevő
fajtáktól, pedig az orvos és a védőnő előszeretettel osztogat Licának
ilyeneket). Kicsit túl jól sikerült a dolog, azt hiszem, sokszorosan
felülmúlja a vonzereje a csokiét, így Lica olyankor is a bilire akar
ülni, amikor teljesen esélytelen a dolog, és nem lehet leimádkozni róla.
De már odáig is eljutott, hogy amikor egy perccel azután, hogy
kijelentette, hogy a pelusba pisilt, diadalmasan felkiáltott a bilin,
hogy „egy csepp jött”, és tényleg, úgyhogy nagyon úgy tűnt, teljesen
szándékos az egy csepp kipréselése, ami végülis egy komoly eredmény.
Úgyhogy az egy cseppet is meg kellett jutalmaznom egy matricával, persze
csak egy picivel :)
Emó nem volt ilyen lelkes a jutalmazási forma
iránt, amikor esti lefekvésnél a „vizet kérek”, „takarót kérek”, és
egyéb, lefekvés elleni agyafúrt érvek mellé csatlakozott az, hogy
„sötétben nem látom matricát” :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése