2011. március 4.

Elkezdtünk bekapcsolódni Kispest kisbabás életébe is, már hiányoztak a társasági programok. Az egyik bölcsiben heti három délelőtt van játszóház, ezt próbáltuk ki. Nem volt rossz, de azért heti háromszor biztos nem fogunk menni. Egyelőre még visszasírjuk a ferencvárosi társaságot, de biztos lesz itt is olyan jó, csak ki kell alakulnia.

A többi gyerkőcök mindenesetre nagyon örültek, hogy mentünk, mert mindegyikük el volt varázsolva Mimitől, alig lehetett őket visszatartani a túl közeli ismerkedéstől. Én megtudtam, hogy bár mindenki azt kérdezgeti tőlem, hogy van ennyi időm mindenfélére, csinálhatnám még jobban is, mert az egyik anyuka kifejtette, hogy ő unatkozik otthon, mert délelőtt megfőz, kitakarít, aztán délután meg este, mikor alszik a gyerek, nincs mit csinálnia... Kíváncsi lennék, hogy olyankor délelőtt hol van a gyerek? Én egy poronty mellett sem találtam soha időt unatkozásra...

A másik érdekesség a hiszti-téma volt: Megkérdezte a játszóház-vezető néni, hogy szokott-e Lica hisztizni, én meg büszkén azt mondtam, hogy csak ritkán és egyáltalán nem olyan durván, ahogy másoktól hallom. Mire rosszallóan rámmeredt, és kifejtette, hogy ez nem jó, a hisztinek örülni kell, mert az akarat fejlődésének a jele... De engem nem győzött meg, hogy arra vágyjak, hogy a földhöz csapkodja magát. Azért elmenetelkor csak volt egy kis jelenet, követelte, hogy kiszállhasson a babakocsiból, amit nem nagyon értettem, ha van lehetősége kényelmesen utazni, sosem akar gyalogolni nagy bánatomra. Hát most sem akart: látta, hogy egy másik gyerekkel autóba szállnak be, hát ő is autóval akart menni.

Mai Lica-szöveg: „Sírós Mimi, éhes vagy. Ezt gondoltam neki” És a kedvencem, mikor mond valamit, és folyton hozzáteszi, hogy „Mimi, tudod?”