A szimpatikus környékbeli anyukák megismerése
projekt nem igazán halad előre... Pénteken a játszótéren egyenesen
összevesztünk valakivel, mert rá mertem szólni a gyerekére, amikor
elkezdte ütni Licát. Szerinte lehet, hogy csak simogatni akarta,
különben is, ha féltem a gyerekemet, ne hozzam a játszótérre... (A másik
gyereke két perccel később direkt kidobta a labdánkat a kerítésen
kívülre az útra) Hát lehet, hogy erre a játszótérre délutánonként nem is
fogom hozni, annyira nem tetszik a közönség sem nekem, sem Licának.
Szombaton úgyis megérkezett a szuper homokozónk, ezentúl van mit
csinálni a kertben is.
Viszont pénteken abban bíztam, hogy a maratoni
játszóterezés, és az oda-vissza saját lábon sétálás most már tényleg
lefárasztja annyira Licát, hogy este nem lesz gond a lefekvéssel. Hát
nem... Mondjuk mostanában nem annyira sírni szokott ilyenkor, vagy némán
a rácsnál álldogálni, hanem végigmondja az egész mondókarepertoárját
(egy gyöngyszem: ...három, te leszel a párom, négy, te leszel a
négyes...), aztán egyszer csak azt halljuk, hogy „Miért nem a bilibe
tettem?”, akkor jön egy éjjeli pelenkázás (lehet, hogy üldözési mániás
vagyok, hogy azt hiszem, direkt csinálja?), aztán a napi variációk, pl.
„Szülők ágyába!”, vagy „Most a pelusokat válogatom” (Múltkor feltettem a
kérdést, miért jó, hogy a pelenkákon különböző rajzok vannak. Azt
hittem, csak a szülő szórakoztatására, legalább ennyi változatosság van a
pelusozásban, nem csak azt mondom el ezerszer, hogy „rád adom a
pelusodat”, lehet cifrázni a minta elmesélésével is. Hát mostanában
jobban örülnék, ha egyformák lennének: egyrészt Lica mostanában folyton
„pancsolós” pelust követel, másrészt vicces volt ez a pelusválogatós
dolog a sötétben, na de este fél 11-kor?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése