2011. december 28.

Hamar vége szakadt a karácsonyi idillnek, a gyerekek rémálommá változtak. Tegnap vendégeink voltak társasjátékozás céljából, és az még rendben van, hogy lefekvési időig csak negyedfigyelemmel tudunk a felnőttjáték felé fordulni, mert közben a gyerekeket szórakoztatjuk, de elvárnám, hogy 9 után már ne így legyen. Ehhez képest Mimi (miután már délután is egy órán át altatta Emó) másfél órát üvöltött elalvás helyett, Emóval felváltva léptünk a játékban és szaladgáltunk fel hozzá, kicsit sem volt kínos... Ezután persze fél 7-kor kelt, és mivel éjjel Licához is háromszor keltem, nem túl lelkesen fogadtam a mai napot, de ez a tegnapi alapozás nélkül is rémesnek számított volna: Lica mindenen nyavalygott, semmiben sem fogadott szót, sportot űz abból, hogy kér valami ennivalót, aztán hisztizve tiltakozik az ellen, hogy megegye, Mimi is állandóan talált valami sírnivalót, ha mást nem, akkor gyorsan esett egy nagyot... Az meg csak a szokásos, hogy az ezer új játék ellenére mindig ugyanazon az egyen veszekednek. Nagyon remélem, hogy ez átmeneti állapot, nem szeretném gyomorgörccsel várni a január 2-t, amikortól megint egyedül kell ezt elviselnem...

De azért okosak, ügyesek és szépek, ami kis matematikuspalántánk például ezt mondta ebédnél: "Ha lenne itt vendég, akkor öten lennénk!"  Ez azért nem semmi, nem?

2011. december 26.

Kiderült, hogy a karácsony másik nagy (és nem neki való) ételszenzációja Mimi számára a franciadrazsé. Nálunk és Gyálon is ezzel volt díszítve a süti, megőrült érte, szegény Jutka mama a többi főztjével nem sokra ment nála. Lica eleinte a mi sütinket ette teljes egészében, de persze muszáj utánozni, így ő is eljutott oda, hogy: "Én csak a golyót vállalom megenni!" Bár nem pártolom a franciadrazsé fogyasztását ebben a korban, de mivel csak egyszer egyéves az ember, azt hiszem, nem kérdéses a szülinapi torta díszítése sem.

Licánál a maradék begyűjtött ajándékok közül is Mimié volt a sláger, valamint persze a könyveké. Már olyan hosszú feladatlistát készített magának, mint én szoktam: "Előbb ezt nézegetem meg, aztán azt, aztán azt..." Aztán mindig megörült, ahogy kipipált egy feladatot: "Végre jöhet ez a könyv!" :)

2011. december 25.

A karácsony ugyan nem maradt el, csak a szenteste...  Íme a részletes karácsonyi beszámoló az ünnep 2/3-ával a hátunk mögött:

23-án este játszóházazással hangolódtunk az elkövetkezendő eseményekre (de csak félórás postai reklamációt követően az utolsó - és legfontosabb - meg nem érkezett karácsonyi ajándék ügyében, ami azért lényeges, mert három hete hallgatom, hogy "Zöld babakocsi lesz a karácsonyfa alatt!", miután a régi rózsaszín tönkrement; nos, a zöld babakocsi projekt lehetetlen küldetésnek bizonyult, és 23-án ég sehol sem volt a megrendelt kék-zöld virágos sem. De a reklamáció hatására 24-én reggel kihozták - sötétkék alapon macimintásan...) Lica a játszóházban a Kati mamával tett látogatás után nagyon otthonosan mozgott, míg én eléggé kipurcantam, miután 30x másztam fel vele az oroszlán szájába és csúsztam le onnan. Összebarátkozott egy kicsit nagyobb kislánnyal is, aki lelkesen segített mindenhová felmászni neki. Mimi is élvezte a babarészleget, de legjobban a trambulint: miközben Lica ugrált, ő hihetetlen egyensúlyérzékkel mászkált a rengő talajon.

24-én délelőtt fadíszítéssel indítottunk, Lica stílusa a mindent egy helyre akasztás volt, Mimi pedig igyekezett mindent leszedni, ami mi feltettünk. De őt legalább érdekelte a fa, nem úgy mint Licát az eddigi karácsonyain, így gondosan ki is kötöztük, valamint a babakarámot is odakészítettük mellé. 

Ezután az utunk Kati mamáékhoz vezetett ebédre, majd a sikertelen altatási kísérletek után (Mimi 3/4 órát aludt, Lica semmit) ott is díszítettünk (kiderült, Mimi imádja a habkarikát, a fán lógókat is megdézsmálta, így most rágott habkarikák lógnak rajta - hiába, akit otthon éheztet az anyja, kénytelen tömény cukorral pótolni a kieső kalóriákat  - merthogy időközben megkaptuk a levelet a gasztroenterológiáról, hogy a gyereknek semmi baja, de kevéssé burkoltan leírja, hogy a doktornő szuper javaslatait megelőzően alul volt táplálva). Ezután jött az első ajándékdömping, szegény gyerkőcöknek szinte megnézni sem volt idejük, mit kaptak, már bontani kellett az új csomagot, annyi volt, és hát siettünk haza, hogy otthon is szentestézzünk. Azért a kis idő alatt is vettek egy kisfizikaórát, és megismerték a mágneses polaritás fogalmát a Marcinak adott hűtőre tehető társasjátékunk kapcsán, ahol az eredeti funkciókat hanyagolva a figurák összeillesztése jelentette a fő vonzerőt.

Ismét felrúgva minden tervet, a lányok az autóban körülbelül fél perc alatt merültek csipkerózsika-álomba, így végül a szentestét érdeklődés hiányában lefújtuk, a csajok pedig este 6-kor, ünneplő ruhában ágyba kerültek. Licával kapcsolatban nem aggódtunk, bármennyit képes aludni, igaz, 3/4 10-kor, mint minden este, szólt, hogy "Csak megölellek, aztán alszom!", de ettől eltekintve reggel 8-kor is alig lehetett kirobbantani az ágyból. Mimivel persze nem ez volt a helyzet, de hát erre számítottunk, mikor így döntöttünk, mégis jobb volt, így, mint két felvert, hullafáradt gyerekkel végigküszködni a szentestét. Szóval ő kelt negyed 5-kor, aztán jóval később még egy órára rajtam fekve visszaaludt, de nekem persze már nem jutott több alvás. Jutott viszont egy gyertyafényes kétszemélyes vacsora előkék és földre dobált kaja nélkül, ahol csak a saját szánkba kellett ételt lapátolni, furcsa és kellemes érzés volt.

Ma délelőtt túlestünk az újabb ajándékkupacon, Lica megörült a kék babakocsinak, de ezenkívül csak Mimi ajándékaival játszott (pl. Mimi filctollmániája folytán kapott egy hirtelen felindulásból vett szuperakciós ikeás készletet, amiről az alapos használatbavétel után a mellékelt cetlit elolvasva kiderült, hogy nem kimosható...), Mimi pedig megörült a teraszról behozott csúszdának, eleinte úgy csúszott, mintha világéletében ezt csinálta volna, de pár menet után már inába szállt a bátorsága, na meg persze jó szokásához híven attól hisztire tudott fakadni, ha csak rászóltunk, hogy ne a csúszdán, hanem a létrán próbáljon ismét felmászni.

Következő programpont ismét Kati mamáék és Marciék voltak, ezúttal sikeres altatással és így szerencsére ébren hazaérkezéssel. A nagyok diafilmeztek, Mimi pedig örömmel járkálta be a lakást, főleg Robin szobáját, ahol sutyiban gitározhatott. Ma este pedig remélhetőleg már mi is alszunk, elvégre holnap vár még ránk egy ajándéközön Gyálon!

2011. december 23.

Tegnap óta végre itthon van már Apa az év hátralevő részében. Így aztán reggel szép lassan be is szivárgott az egész család a szülők ágyába :) De a gyermekek közti mentalitásbeli különbségek itt is rögtön megmutatkoznak: Lica elégedetten bekuporodik az ágyba, szopizza az ujját és pihenget, míg Mimi rajtunk ugrál, fel-le mászik, és követeli, hogy történjen végre valami. Ismét meghallgathattam, hogy rám hasonlít, és mintha valami negatív mellékzönge ütötte volna meg a fülemet... Hát nem egy tipikus elnyomott kistesó, az biztos. Már előre aggódunk, hogy mi lesz, ha ő is belép a hisztikorszakba, mert már most is elég erősen képes hangot adni felháborodásának.

Mimus elért két fejlődési mérföldkövet, amik Licánál is ugyanígy zajlottak, vajon ezeket a gyereknevelési könyvek miért nem említik? Az egyik, hogy evés helyett azzal szórakozik, hogy a színes tányérján keresztül nézelődik (akkor is, ha ehhez a földre kell borítani mindent, ami a tányérban van), rózsaszínben (sárgában, zöldben, stb) látva a világot, a másik pedig az, hogy a bébiételre állandóan rácsukja a fedelét, így a kanalat csak akkor meríthetjük bele, ha előbb a fedélen kopogva bebocsátást kérünk :) Így aztán még élvezetesebbek az étkezések, továbbra is megspékelve a jó ideje tartó etetőszékben felállással és asztalra mászási kísérletekkel.

És egy rossz hír (a fentiek jónak számítanak?): az egész család betegeskedik, csak a szokásos nátha, torokfájás, köhögés, némi hasfájás, stb, semmi komoly, ha épp nem az unokatestvéreivel szeretnének az ember gyerekei karácsonyozni. Így viszont kissé tartok attól, hogy a karácsony idén betegség miatt elmarad :(

2011. december 21.

Gyorsan tanul a gyerek:

Uzsonnánál számolgattuk, hány sajt marad, ha a háromból megeszik egyet, aztán még egyet. Hamar kiürült a tányér, rámutatok: "Ez hány sajt?" Lica felháborodottan: "Ez nem sajt!" Én: "Nulla sajt!"

Öt perccel uzsi után Lica: "Bedobtam ide papírt!" Benézek a mutatott helyre: "Én nem látok itt papírt" Lica diadalmasan: "Nulla papírt!"

És hogy tényleg vannak csodák: Mimi mostanában elég gyakran ostromolja az etetőszéket kaját kunyerálva. Lica meg is jegyezte: "Én még ilyen éhes gyermeket nem is láttam!" :) (Igen, ilyen választékosan beszél, hogy "gyermek", nem tudok más forrásra gyanakodni, mint hogy "nagyszakállú télapó, jó gyermek barátja")

2011. december 18.

A hétvégére szétszórtuk a nagymamáknál a kölyköket: Lica pénteken Kati mamánál aludt Marcival, Mimi pedig a szombatot töltötte Jutka mamánál, ahová Licával délután becsatlakoztunk. A tanulságok: Bebizonyosodott, hogy a gyerekes léttel járó terhek 95%-át tényleg Mimi jelenti. Kati mamán is úgy láttam, hogy sokkal kipihentebb volt a Lica-Marci kombináció után, mint a Lica-Mimi verzióval, és én is szinte ugyanolyan szabadnak éreztem magam Licával, mint mikor épp mindkét gyerek terhét levették a vállamról. Hiába, na, ha az embernek nem hét kilóval az egyik kezében, egy maradék kézzel kell mindent elvégeznie, nem kell lelkiismeretfurdalást éreznie, ha elmegy egy percre wc-re, az azért nagy különbség...

Mimi a kezdeti felháborodás utáni bömbölés végeztével nagyon jól érezte magát a távollétemben is, és szokás szerint sokat tanult Jutka mamától, aki mindig kihozza belőlük a rejtett képességeket (legalábbis ezt állítja :)). A nagy részét teszteltem, ügyesen megmutatta a fülét, a cicát a könyvben, odahozta a kért tárgyakat, stb, de ezek jelentős részét itthon azóta sem csinálja...

A nagy szabadságomat aztán visszafizettem az éjszakai altatás formájában, ami éjjel 11-ig tartott, és amellett, hogy rémes volt, még abban sem segített, hogy ne 3/4 7-kor keljünk másnap. Egyébként sem pihenhettem Mimi jelenlétében Gyálon, mert ha csak két centit távolodtam tőle, már üvöltött, és sajnos a szeparációs szorongás eme szörnyű mértékét látva, na meg belegondolva, hogy már alig 3 hét van hátra addig, Jutka mama revideálta nézeteit, miszerint 1 éves korára elmúlik :(

Emó ezalatt megküzdött esővel, hóval, na meg 65 km-rel, aztán mikor Licának elmesélte, milyen túrán volt, okos kislánya megkérdezte: "Apa, én ott voltam?" :)

2011. december 15.

Hivatalos érési adatok Mimusról: 7,08 kg és 72 cm. És saját lábán sétált be az orvosi rendelőbe! A doki viszont meg se kérdezte, mi volt a gasztroenterológusnál, csak lelkendezett, hogy ezt a gyereket mintha kicserélték volna, úgy ki van kerekedve :) Cserébe mi meg elfelejtettük megkérdezni az egy hónappal ezelőtti vizeletvizsgálat eredményét, ezért érdemes volt négy napon át szenvedni a pisizacsikkal...

2011. december 14.

A puszilkodás mellett (ami azért nem megy még mindig) a másik kedvesség, amit Mimi megtanult, a simogatás, ez általában felszólításra egész jól működik. (És ha már simogatás, egy visszatérő Lica-szöveg: "Még egy Mimit akarok!" "És mit csinálnál még egy Mimivel?" "Azt is megsimogatnám!")

Viszont a járási mánia kezd kicsit túlzóvá válni, ugyanis Mimu most már a lépcsőn is két lábon szeretne haladni fel és le is. Volt pár hét nyugalmunk, mióta megtanult lefelé is közlekedni mászva, egészen szabadon lehetett engedni aggodalom nélkül, most viszont veszélyesebb, mint valaha!

2011. december 13.

Hát persze, hogy Mimus egy nappal azután produkál valami újdonságot, hogy befejezem a havi státuszriportot :) Ma reggel szabályos búcsúpuszit adott Emónak, aztán még jó sokszor mindenkinek, mert nagyon tetszett, így sokat rendeltünk :)

És ha már úgyis írok, még egy dolog eszembe jutott a kedvenc játék témakörhöz a labdán kívül: Folytatódik a jelenség, hogy valami hosszúkás és veszélyes tárgynak állandóan a kezében kell lennie. Ez volt ugye régen a játék csavarhúzó, de ez a szerelem addig tartott, míg be nem szereztem belőle egy tartalékot, azóta átnyergelt a filctollakra. Ezekből szerencsére legalább több van, de azért van szíve csücske, a sárga. Egy időre azt hittem, ráunt erre a színre, de kiderült, hogy csak napok óta a kiságy mögé beesve hever, de miután kihalásztam, újra az a sláger. A reggel azzal kezdődik, hogy ezt ki kell bányászni a fiókból, és onnantól megy mindenhová, pl. étkezésekhez is, úgyhogy rendszeresen el is kell mosogatnom.

Egy szezonális játék pedig a műanyag karácsonyfadísz alias formabedobó kiegészítő csomag, van ugyanis egy 16 darabos szett, ami pontosan belepasszol a kör alakú lyukba, mindenki nagy örömére.

(De a nagylányt sem kerül sokba boldoggá tenni: elég hozzá egy száz forintos és száz darabos befőttesgumi csomag, amit órákon keresztül lehet a motorkutya fogantyújára fel- és lefűzögetni)

2011. december 12.

Kiegészítés a 11 hónapos státuszhoz (valahogy nem volt ihletem múltkor, amikor írtam):

Szóval a fejlődés részt egészíteném ki azzal, hogy miket tud még a kiscsaj: 

Le sem tagadhatnák, hogy testvérek, a "Hunyori!" felszólításra hunyorogva és vigyorogva grimaszol ő is, mint Lica ekkora korában.

Ha mondjuk, hogy bújjon el, eltakarja a szemét a kezével :)

Az, hogy meg tud néhányt testrészt mutatni, valóban csak az elfogult anya mondatta velem egy hónappal ezelőtt, még most is maximum az orr megy, az is többnyire csak Apán, szerintem nem is megmutatás, csak szereti Emó orrát nyomogatni, mert akkor általában valami vicces történik.

Továbbra is kiváló labdaérzéket mutat, és ennek megfelelően a mindenféle labdák a kedvenc játékai. Pl. már járkálás közben is profin belerúg a lasztiba.

2011. december 10.

11 hónapos státusz

Súly: 6980 gramm! (Első mérésre nem hitték el a gasztroenterológián, 40 deka hízás két hét alatt! Úgyhogy most egész könnyen megúsztuk, mindössze egy vérvétel és egy hasi ultrahang beutaló, utána majd levélben értesítenek, mi van, lehet, hogy vissza sem kell menni)

Fogak száma: 4, valamint két icipici csücsök

Alvás: Napközben, ha valami nem jön közbe, akkor már csak egyszer, Lica után fekszik, előtte kel, másfél-két órát alszik. Az éjszakák többnyire viszonylag nyugodtak, de a reggeli kelést kezdi megint egyre korábbra csempészni. 

Fejlődés: Most már kijelenthetjük,  hogy Mimus jár, mert képes több métert megtenni kétlábon, és kezd egyre inkább az alapértelmezett beállítássá válni a járás a mászással szemben. De hát az utcán sétálás még messze van, Licának ettől a fázistól kb. két hét volt, de télen lehet, hogy sokkal több lesz.

2011. december 3.

Jelentem, Mimi folytatta a habzsolást a szakosztályi esten, és ma az egész napos Kati mamánál tartózkodás alatt is. Amikor tegnap este otthagytuk őket, akkor azért sírdogált, de aztán evésbe fojtotta a bánatát :) Tetszett neki a játszóház is, és úgy döntött, ha Anya nincs, Robinba is lehet csimpaszkodni egész nap. Lica még ennél is jobban érezte magát, mikor mentünk értük, úgy határozott, hogy ő marad még egy éjszakát, és így is lett. Csak az a baj, hogy rájöttünk, Lica távollétével szinte semmi időt nem nyerünk, ő Mimihez képest alig igényel szülői erőforrást.

Néha kicsit ijesztő rádöbbenni, hogy már mennyi magánélete van a gyermeknek nélkülünk! Amikor bölcsis volt, akkor is legszívesebben rejtett kamerán keresztül figyeltem volna, mivel tölti a napot. Csütörtökön azon lepődtem meg, hogy Emó egyik munkatársával most találkozott harmadszor, míg én csak először. De a legijesztőbb az, amikor rájövök, hogy már a világképét sem teljes egészében én formálom. Kezdődött már vagy egy hónapja a Mikulással, hogy ki kap tőle ajándékot és ki nem, amit nem tőlem hallott, mert én nem szeretek ennyire előre készülni az ünnepekre, de a tegnapi kis beszélgetésünk döbbentett meg igazán. Kijelentette, hogy ő egy kölesgolyó, és ezt majd közli Flórival a szakosztályi esten. Figyelmeztettem, hogy akkor majd Flóri biztos megeszi, és mi lesz velünk a Lica nélkül. Mire ő: "Majd jön másik Lica!" Én: "Honnan jön?" Lica: "A gólyától!" Jelentkezzen, akitől ezt hallotta!

2011. december 2.

Tegnap eljött a várva várt (első idei) télapó Emó munkahelyére. Lica idén már nem félt, az első sorban nyomakodott az ajándékért és egyébként is egészen szociális volt, összebarátkozott egy nénivel (de a nevét nem volt hajlandó megmondani, szegény úgy találgatta, aztán a végén megtudta, hogy elég esélytelen volt :)), Henivel, akivel már párszor találkozott, végtelen hosszú ideig tartó fogócskát játszottak, amibe néha hagytak másokat is bekapcsolódni, és a végén még köszönt is a portás bácsinak ("Viszlát!")
Viszont nagy megdöbbenésemre a télapó-csokit nem volt hajlandó megenni, pedig ma ebédmotiválási célból desszertnek azt ígértem. Kijelentette, hogy kukacos, mert a Jutka mamánál is kukacos volt. A gyanúsított tagad, de Lica olya konzisztensen adja elő a sztorit (a mamánál találta a polcon, de a mama rászólt, hogy azt nem szabad megenni, mert kukacos, így aztán kidobták), hogy hajlamos vagyok neki hinni. Még szerencse, hogy a karácsonyvárójukban hűtőmágnesek teremnek, nem csokik...
A csokitól eltekintve viszont ezek a nemevős lányok egyenesen zabálnak az ilyen bulizós alkalmakkor. Mimi úgy falta a sütit tegnap, hogy nem győztük hozni, megint kinézegetett egy banánt is más kezéből, előtte-utána az autóban babapiskótát falt, és még utána otthon egy fél üveg bébiétel és a szopi, olyan kerek volt a hasa, hogy még... A gasztroenterológus majd azt hiszi, ő váltotta meg a világot. Lica meg ma a babakörben ette meg a mézeskalácsok felét, amit épp jótékony célra díszítettünk, Mimi pedig üvöltve adta a világ tudtára felháborodását, hogy ő nem ehet belőle. És még hátra van ma a szakosztályi est...

2011. november 30.

Hétfőn végre gyógyultak nyilvánítottam a családot, így végre kimozdulhattuk játszóházba (igaz, Mimi odafelé az autóban kihányta az uzsit, így elég kínosra sikerült az egész, és még az imádott fagyiskocsijuk sem volt már meg, mondván, hogy az nem téli játék), aztán kezdetét veszik a télapós és egyéb év végi bulik, úgyhogy idén már nem engedhetünk meg magunknak még egy betegeskedős korszakot. Pedig egy előnye volt... Mimi ugyanis addig aludt éjszaka, amíg beteg volt: az első két éjjeltől eltekintve, amikor az orrát kellett szívni, egy héten át nem riadt fel az éjszaka közepén, és reggel is csak akkor kezdett mozgolódni, amikor mi. Úgyhogy a normálissal ellentétben mi akkor pihenünk, amikor beteg a gyerek... De most, hogy meggyógyult, kezdődtek újra az éjszakai bulik, kivétel nélkül minden éjjel és hajnalban. És még legyen is lelkiismeretfurdalásom, ha egy átaludt éjszakára vágyom, mert mint ha azt kívánnám, legyen beteg a gyerkőc...

Hogy dicsérjük is nemalvó kisasszonyt: nagy meglepetésünkre gyönyörűen és boldogan dugdossa a táblába a pötyiket, amiről pár hónapja még Lica kapcsán is elgondolkodtam, hogy való-e már neki. Úgy látszik, egy nagytesó mellett a saját korosztályának való játékok teljesen esélytelenek.

2011. november 29.

Vacsinál elfogy Lica tányérjáról az ennivaló, mire ő: "Anya, adjál enni! Éhezteted a gyereket!" Valószínű jobb lenne, ha ő nem jönne legközelebb a gasztroenterológiára, még elszólná magát...

2011. november 28.

Vegyes mindenféle máról:

Mimi már három lépést is megtett egyhuzamban! Azért többnyire csak egyet sikerül, de szerintem az is nagyon szép 10 hónaposan és 3 hetesen!

Kezd nála is kibontakozni az eltéphetetlen kötelék az alvókutyusával. Ma délutáni alvásból lejövet Lica boldogan lépcsőzött le a Szusszal, mire ezt látva Mimi a lépcső közepén visszafordult, felment a szobájába és követelni kezdte az ágyban maradt kutyust, aztán pár órán át ki sem engedte a kezéből.

Ha kérdezünk valamit Mimustól, már nagyon szépen int igent vagy nemet a buksijával, többnyire a megfelelőt, szerintem valahogy érzi a kérdés hangsúlyából, hogy mi az elvárás. Azért sokszor a biztonság kedvéért utána hozzáteszi a másikat is.

Lica beszámol a hazatérő Apának a nap fő eseményéről: "Anya zacskóval felszedte a kutyakakit!" (Ahhoz képest, hogy ebédnél megígérte, nem fogunk kakiról beszélgetni, Jutka mamának és Apának is előadta) Emó: "Akkor Anya egy hős!" Lica: "Te is hős vagy, Apa!" Emó: "Én miért vagyok hős?" Lica: "Mert szépen dolgoztál!"

Lica boldogan mutatja: "Nézd, mennyi kavicsot találtam! Én egy hatalmas kőtaláló vagyok!"

Kirakta a "Ki hol lakik" kirakót, és most elmeséli: "Vakond a föld alatt, cica a gombolyagnál, kacsa a fészekben, kutya a kutyaházban, bárány a bárányházban, méhecske a..." nagyon halkan suttogva: "Ezt nem tudom", majd gyorsan továbbmegy: "Fóka a vízben, veréb a fatörzs odújában" Anya: "Méhecske a méhkaptárban" Lica öntudatosan: "Én is arra gondoltam!"

2011. november 27.

Telefonmániás modern gyerek, újabb felvonás: Kikapcsolom a telefonom, majd bekapcsolásnál feljajdulok: "Nem tudom a PIN-kódot!" Lica nem túl megértő: "Akkor majd Apa telefonján játszom"

A gasztroenterológiás beszámolóból kimaradt az a momentum, hogy várakozás közben miután a gyerkőcök vállvetve felfaltak egy doboz kölesgolyót, Mimi addig bámulta egy kisfiú banánját, míg az anyukája megszánta a kis koldust, és adott egyet neki is, aminek jóízűen neki is látott. Kicsit fura érzéssel ecseteltem ezek után a nemevését a dokinak...

A "muszáj-e visszamennünk?" kérdésre kiegészítésképp még annyi, hogy egyes meg nem nevezett családtagok szerint majd kijön a gyámügy, mert éheztetem a gyereket :) Mondjuk azok után, hogy ma hagytam Licának, hogy ő fogja a gyufát az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásánál, és meg is égette a kezét, lehet, hogy meg is érdemlem.

2011. november 26.

Na, Mimivel is megjártuk a gasztroenterológiát. A megjárást lehet minden értelemben érteni... A hangulatot megalapozta a szokásosan szuper közlekedés, az első menetrendben kiírt busz nem jött, a második csak lazán nem állt meg a megállóban, a harmadiknak az alsó lépcsőjére sikerült felszorongnunk, onnan nyomták feljebb szegény Licát, akik szálltak fel a következő megállóban. Aztán jött a két órás várakozás a kórházban (bár egy pirospontot kiosztok a gyerekek nevében a folyosón elhelyezett halacskás akváriumért és izgága rágcsálós ketrecekért), de mindezt megbocsátottam volna, ha azzal jövünk el, hogy semmi baja a gyermeknek. Ezzel szemben itt most nagyon nem vált be az orvosnál ez a hozzáállásom, sütött róla, hogy úgy gondolja, hogy én elhanyagolom a gyermek etetését és nem teszek meg mindent az ügy érdekében, azzal csak rontottam a dolgon, mikor elmondtam, hogy Licával ugyanez volt, és neki sincs semmi baja, valószínű akkor elkönyvelte, hogy két gyereket éheztetek, nem csak egyet. Hogy szakértőre is hivatkozzam, idéztem gyermekorvosunk mondását, miszerint "99%, hogy ez csak genetika", mire rávágta, hogy "ez nem genetika, hanem alultápláltság". Szerinte a létfenntartáshoz szükséges lehető legminimálisabb kalóriát fogyasztja el Mimi. Azt mondta, hogy két hétig próbáljuk felturbózni az étrendjét, azaz adjak neki tápszert is, meg ha a tejtermékek az egyetlenek, amiket szívesen fogyaszt (nem vallottam be, hogy ez túrórudi meg krémtúró), akkor kapjon gyümölcs helyett is azt, ne egyen ilyen kis kalóriatartalmú dolgokat. Ezt csináljuk két hétig (ha nagyon nem változik semmi, akkor csak egyig), és utána kezdjünk részletesebb kivizsgálásokba. Engem kicsit sért, hogy azt gondolja, hogy ilyen apróságokkal csodát tesz két hét alatt, miközben én a hozzátáplálás kezdete óta, 5 hónapja próbálkozom mindennel... És láthatóan az a szemlélete, hogy itt valami nagyon sürgős és fenyegető probléma van, ezért az az elsődleges, hogy tömjük bármivel, csak hízzon, míg én azt gondolom, hogy alapvetően prímán elvan ekkora súllyal is, szépen fejlődik, és inkább abban látom a problémát, hogy nem hajlandó normális kajákat enni, csak anyatejet és tejterméket (persze édeset), és inkább ezen kellene változtatni. Nem gondolom, hogy az egészséges egy ekkora gyereknél, ha nem eszik zöldséget-gyümölcsöt. De hát hol jövök én, gondatlan és nemtörődöm anya ahhoz, hogy kritizáljam az orvost...

A tápszer dolog persze fél nap után is látszik, hogy nem működik, ha a lefejt anyatej sem kellett neki soha, a tápszer miért kellene? Úgyhogy akkor mehetünk vissza egy hét múlva, nincs is annál jobb móka, mint télvíz idején két gyerekkel bebumlizni a városba. 

Bár máshová úgysem nagyon megyünk, Lica után Mimit kapta el a hörgős köhögés, úgyhogy a társadalmi életünk továbbra is a nullával egyenlő, már azon gondolkodtam, hogy ahhoz is túl beteg, hogy kórházba menjünk, megfertőzzük a többi várakozót, de hát a két hónapra előre osztogatott időpontokkal az ember nem játszik. De tényleg elég kilátástalannak tűnik így a tél, hogy valaki mindig beteg. Szerencsére friss unokatesójuk, kicsi Vencel azon az egyetlen napon született múlt szombaton, amikor mindkét gyerek látogatóképes állapotban volt, így legalább egyszer megnézhettük, mielőtt újra karanténba zártuk magunkat. Alkalmatlan anyaságomat egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy azért nem viszem el Mimit a gyerekorvoshoz, mert úgysem tudnám beadni neki a gyógyszereket, amiket felír. Ha nem akarja, hogy bejusson valami a szájába, akkor nem fog, akkor sem, ha piros hó esik. Bár az itthon levő gyógyszerből most pofátlan átveréssel, az imádott D-vitamin cseppentőjével bejuttattam egy adagot, de gondolom, ez is csak egyszer működik, sőt, ezentúl D-vitamint sem lesz hajlandó szedni.
(Zárójelben a gasztrós súlymérés, hogy meglegyen, ha Apa grafikont szeretne rajzolni: 6,58 kg)

Egy újabb adalék, hogy micsoda számítógépfüggő gyereket nevelünk:

Lica: "Azért eszem ilyen sokat, hogy még nagyobbra nőjek!"

Anya: "És mit fogsz tudni akkor csinálni, amikor olyan nagy leszel?"

Lica: "Számítózni! Megkeresni A part alatt-ot, amikor Mimi alszik!" 

(Az A part alatt-al kezdődő rajzfilmes dalokat nézi néha, mikor Mimit altatom. De manapság elvétve alszik Mimi délelőtt, úgyhogy az én örömömre ez lassan elmaradozik, mert délután meg egyszerre alszanak, sőt, Lica többet)

Azért a nagyra növésre törekvésből két perc múlva ez lett: "Segíts enni, kisbaba vagyok!" Ennél már csak az jobb, mikor bejövünk a sétából, és noha simán le tudna vetkőzni egyedül, ül a padon, lóbálja a lábát. és közli, miközben Mimit vetkőztetem: "Segíts vetkőzni, unatkozom!"

Mimi új tudománya a cuppantás, egyelőre még nem puszi, mert nem arcra megy, hanem a levegőbe, de reménykedem, hogy az is lesz belőle hamarosan. És egy lépést már meg tud tenni kapaszkodás nélkül!

2011. november 23.

Meli kérésére megpróbáltam fotón érzékeltetni a félelmetes fűszer pózt. Persze a fotózás befolyásolja az alanyt, így nem az igazi, és csak két részletben sikerült. A kezét valahogy így tartja:

De az arckifejezés inkább ilyen (csak kevésbé mosolygós):

2011. november 22.

Kicsit nehéz a most következőt írásban visszaadni, de muszáj megörökíteni itt a blogban, annyira gyakori jelenség mostanában. Hogy mi? Hát a "félelmetes fűszer tartás"! Úgy hangzik, mint valami jógagyakorlat :) Abból áll, hogy Lica a könyökét hátra felhúzza, és közben valami igazán furcsa arcot vág magasra felvont szemöldökkel, tágra nyitott szemekkel, szélesre húzott szájjal. Talán a csodálkozó a legjobb szó rá, de mostanában minden hevesebb érzelmet ezzel fejez ki (már amit nem hisztivel). A nevét csak nemrég kapta, mikor épp riadtságot láttam bele az arckifejezésbe, és rákérdeztem, hogy "Mi olyan félelmetes?", mire azt válaszolta, hogy "Félelmetes fűszer!" És erről beugrott, hogy valóban akkor csinálta először, amikor fűszereket szagolgatott-kóstolgatott.

Mimus tanulgat ezt-azt, legszívesebben az egyedül evést tanulná, elvileg a kanállal evés mozdulatai mennek is, ha akarja, de sajnos többnyire csak malackodásra használja a nagy önállóságot, amit engedélyezek neki, a szájába nem sok megy. Ami annál is rosszabb, hogy viszont tőlem már szinte semmit nem fogad el, csak veszi ki a kezemből a kanalat. Úgyhogy egy jobbevős hét után most megint nullához tendál a normál kaja-fogyasztás.

Egész jó százalékkal válaszol viszont a "Mit mond a halacska?" kérdésre, mármint tátog (és néha a boci is megy), szerintem csak azért nem 100% az arány, mert Lica mindent megtesz, hogy megtévessze, és hülyeségeket mond (ugyanígy ha képeskönyvet mutogatok Miminek, gyakran teljesen mást mond a képekre, majd ezért nem fog Mimi megtanulni beszélni).

Ami a legnagyobb örömöm, hogy mostanában gyönyörűen eljátszanak együtt (persze azért iszonyú irigyek is tudnak lenni a másiknál levő játékra, és talán Mimi a rosszabb!), van, hogy Lica-parancsnok elkiáltja magát, hogy pl. "Menjünk trambulinozni!", és akkor mennek, nekem meg van szabad 5 percem.

2011. november 18.

Mimi mai produkciójának gyökere még oda nyúlik vissza, mikor Emó Licának majdnem minden fürdős szivacsfigurához írt valami nívós dalt. Az algához (ami szerintem hínár) pl. ezt: "Alga, alga, finom alga, én nem szeretem! Blöe!" Erre ma épp a plüssállatok beszélgettek, mikor elhangzott az, hogy "nem szeretem", mire Mimi: "Blöe!" Időbe telt, mire rájöttem, honnan jön ez, de aztán teszteltem, az algás dalra megbízhatóan ezt válaszolja :)

Mivel a nívós versekhez nívós zene is dukál, van itthon egy kis kétszemélyes zenekarom: Lica egy hete valami úton-módon rájött, hogy ha az egyik formabedugós játék figurájába belefúj, akkor sípol, mert van benne egy pici lyuk. Mimi meg gyorsan tanul, így azóta ketten sípolnak egyszerre egy-egy formával.

2011. november 16.

Lica háttal volt nekem, megcirógattam a copfjait, mire hátrakapja a fejét és megkérdezi: "Ki masszírozta meg a hajamat?" :)

2011. november 13.

Ilyen zseniális gyerekeink vannak:


Lica igazi modern gyermek és profi mobiltelefon-felhasználó. Emó telefonjában van egy dobókockás program, rázni kell a telefont és úgy dob a kockákkal. Licának ez annyira tetszik, hogy már azt is tudja, hogy kell belépni, igaz, négy különféle menüpontot kell kiválasztani hozzá, mielőtt rázni lehet, de ez neki semmi problémát nem okoz. Aztán egyet ráz, és kilép a főmenübe, hogy kezdhesse megint elölről az odanavigálást. És egy kapcsolódó párbeszéd ebéd alatt, miután korábban bekapcsolta a telefonon a bluetooth-t. "Lica, hogy kell kikapcsolni a bluetooth-t?" "Most nem tudom megmutatni, mert eszem" :)
Mimi pedig a következő mutatvánnyal nyűgözött le: Imád motorozni a kutyamotoron, de persze még nem egyedül, fel kell tenni és tolni kell rajta, nagy még neki. Mikor már elfáradt a derekam a nagy tologatásban, és abbahagytuk, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy odatolta a kutyát a trambulin mellé, felmászott a trambulinra, és onnan próbált a kutya hátára evickélni :)
Viszont hogy ne legyen bejegyzés panaszkodás nélkül, a kisebbik zsenigyerek egy dúvad is, kő kövön nem marad a közelében. Eddig két ivópoharát rontotta el (az egyik szivárogni kezdett, a másiknak eltört a füle), mert folyton az asztalhoz csapkodja őket, valamint szinte minden nap könyveket kell ragasztgatnom, mert valahogy gyakran éri őket baleset. Lica idejében egyetlen eggyel sem történt semmi... Igaz, ekkora korában nyilván kevesebb puhalapú gyerekkönyvünk volt még, de a keménylaposak ugyanúgy több darabban kerülnek elő.

2011. november 12.

Megkésett 10 hónapos státuszjelentés:

Mimus súlya 6510 gramm, hossza 71 cm

Fogak száma: 4

Evés: Nem sokat fejlődött... Főzelékes bébiételek kizárva, a felnőtteknek szóló dolgokból csipeget egy kicsit, gyümölcs úgy-ahogy, nasik (krémtúró, tejbegríz-szerű bébiétel, stb) jöhetnek, de főleg szopi napi háromszor. Az étkezési kultúrá(latlanságá)ról meg jobb nem is beszélni: mindent ledob az asztalról (azt mondják, hagyni kell, mert ezzel csak kísérletezik, de akkor elég lassú felfogású a gyermek, mert jó régóta tartanak a kísérletei), pedig érdekelné az önálló evés nagyon is, néha sikerül is kicsit kanalaznia, de nem nagyon tudom hagyni kibontakozni, annyira dobál, inkább etetem én, és maximum a darabos dolgokat teszem le elé. Ugyanez a baj a pohárból ivással, folyton csak a szívószálasból kap, mert a rendes poharat nem adhatom a kezébe, nem tenne jót a parafa padlónak. Pedig Lica ilyenkor már egész jól haladt ilyen téren. És a dobálást mostanában már megfejeli azzal, hogy leveszi az előkét, még a kényszerzubbony-jellegűt is, és akármilyen szorosan kötjük be, kibújik és feláll az etetőszékben, majd mászik az asztalra (szabadulóművész lesz, ha nagy lesz). Eddig ebéd közben még be tudtam készíteni a hozzávalókat a kenyérsütőbe, el tudtam mosogatni, most már szinte enni sem tudok mellette.

Alvás: Hát ez sem fényes... Szerencsére a hajnali 5-ös kelés elmúlt, néha 7-ig is aludtunk, máskor meg visszatért a szokásos 6-fél 7 közti keléshez, de vannak éjszakai ébredések is, a mélypont tegnapelőtt következett be, mikor Lica sírása felébresztette negyed 2-kor, és akkor úgy gondolta, ennyi elég is volt, végül 3/4 5-kor aludt vissza, kelt rendesen 7-kor, és napközben sem látszott meg rajta a 3 és fél óra kiesés. Nappal többnyire továbbra is fél óra délelőtt, és bő másfél délután. Licát két óra délutáni alvás után meg reggel alig lehet kivakarni az ágyból, pedig Mimi kevesebbet alszik nála, és mindig frissen ébred.

Fejlődés: A kapaszkodás nélküli felállás és álldogálás már rutinszerű, közben tapsolja magát. De a doki szerint befelé fordul a bokája állás közben, így kaptunk beutalót az ortopédiára, hogy majd valamivel „kifeszegetik”, jól hangzik :( Profin integet, már mindig felismeri, mikor helyénvaló a dolog. A lépcsőn már lefelé is nagyon ügyes, így már nem aggódom annyira, ha odaszabadul. Már pár szón látszik, hogy megérti (szájat, orrot, fület néha megmutatja rajtam, de lehet, hogy csak véletlen; ha elhangzik, hogy „éljen”, rögtön csápolni kezd), néhányat meg úgy tűnik, mint ha mondana is, ráadásul értelemszerűen (hamm, nem, vau, nyau), de megintcsak lehet, hogy az elfogult anyai fül... Felfűzi a korongtoronyra a korongokat, a formabedobónál néha már a négyzet is megy, ügyesen labdázik. Öltözködni utál, szaladhatok utána végig a házban a ruhákkal, de annyiban együttműködik, hogy az épp szükséges kezéből átteszi a benne levő dolgot a másikba. Végre utánoz, az étkezések kevésbé rémes pillanatai általában azzal telnek, hogy az igen-nem fejmozdulatait utánozzák egymásról Licával (vagy Apával). Sőt, Apát utánozva még egy puszit is kaptam már tőle!

A Mimi-regény után legyen egy kis Licás fejezet is: Ő már tudja az egész ABC-t, egészen pontosan a nagy és ékezet nélküli betűket.Sőt, már írni is próbálja, leginkább az A-t, de mindig H lesz belőle. Viszont egyre jobban rajzol, meg a pötyiből is rakosgat már ki dolgokat, ami a legjobban tetszett, mikor közölte, hogy a műve egy kukac, ami bemászik az almába, aztán elfordította, és rácsodálkozott, hogy úgy meg egy virág.

Csak ragad rá egy kis udvariasság is, mostanában gyakran megköszön dolgokat. Viszont az idegenekkel szembeni antiszoc magatartása csúcsra hágott a minap az orvoslátogatásnál, jobb lett volna, ha most is csupán meg sem szólal és szopizza az ujját. Ehelyett, mikor őt akarta megvizsgálni a doktornéni (mert csúnyán köhög), amit előtte megbeszéltünk, el is játszottunk otthon, üvölteni kezdett, hogy „Nem akarom!”, bemászott a pelenkázók alá, hogy hason csúszva kellett kihúznom, aztán hárman fogtuk le, hogy a doktornéni meghallgathassa meg benézzen a torkába, és a nagy hiszti közben még be is pisilt. Szerencse, hogy direkt utolsónak mentünk, meg ne fertőzzön senkit, így kevés tanúja volt a mérhetetlenül cikis jelenetnek.

És két szöveg még:

Kitalálóst játszottunk foglalkozásokkal, persze nem túl magas szinten, kb. így: „Ki az, aki a buszt vezeti?” „A buszvezető” Miután végigmentünk még a villamos- és metróvezetőn is, mondtam neki, hogy most trükkös kérdés jön: „Ki vezeti a repülőt?” „A repülővezető” „Nem, őt úgy hívjuk, hogy pilóta” Mire Lica felháborodottan: „Ez nem trükkös volt, hanem nehéz!”

Lica egy hengert próbált rátukmálni Mimire, de ő nagyon nem akarta elvenni. Lica-kommentár: „Szerinte ciki ez a henger”

2011. november 4.

A vírus végül végigsöpört az egész családon, bár nem teljesen azonos tünetekkel (az aluszékonyság például Mimit természetesen elkerülte), de senki sem úszta meg. Mindenkinél nagyjából egy napig tartott, csak az maradandóbb, hogy a lányoknak ugyanott, a homlokukon és a bal arcukon lett utána egy-egy pattanásszerű pötty a makulátlan bőröcskéjükön. Lehet, hogy semmi összefüggés, de furcsa. Az elméletem az volt, hogy a vírus megjelölte őket, hogy már voltak, de ez több sebből vérzik: egyrészt mi Emóval nem kaptunk pöttyöt, másrészt a vírus sem nagyon veszi figyelembe a saját jelölését, ugyanis Mimi ma újra hányni kezdett :( Lassan nincs mit ráadnom (az ágyneműről nem is szólva, az már rég kifogyott a készletből, csak gyenge pótmegoldások vannak). Az egyetlen vicces a dologban az alábbi párbeszéd volt, mikor Emó hazajött este, és jelentettem neki, hogy Mimi megint hányt. "És mikor hányt?" Lica: "Pénteken! Most van péntek!"

2011. október 31.

"Vidám" pillanatok az utóbbi másfél napból, melyik a jobb?

Délutáni alvás után három gyerekkel, az egyiknek pisilni kell, a másiknak kakis a pelusa, a harmadik meg bepisilt alvás közben. Mi meg csak ketten vagyunk...

Hajnali 3/4 5-kor: Mimi szól, hogy reggel van, Lica kiabál, hogy beütötte a fejét, Anya meg épp negyedszer hány az éjszaka folyamán. Ilyenkor is kellene még pár felnőtt... (A hányás sajnos Marcit is elkapta, egy napra rá pedig Licát is, lehet drukkolni, hogy legalább a többiek megússzák)

Mimi ma egész délután a támaszték nélküli felállást és álldogálást gyakorolta, már nagyon profi! Persze a vége mindig fenékre csücsülés, de hát végül is nem lehet örökké állni.

2011. október 30.

Egy napra kipróbáltuk, milyen háromgyerekesnek lenni, ugyanis nálunk aludt Marci. Nem is volt olyan vészes, mint hittük, bár az utolsó gyerek fél 11-kor aludt el, az első pedig 5-kor kelt (szerencsére új időszámítás szerint, így azért 7 és fél órát aludhattunk volna, ha rögtön elkezdjük, ahogy végre elcsendesedett a ház, de persze nem így volt), és azért éjszaka is volt riasztás. De a délutáni elalvás példásan ment egyszerre mind a háromnak.

Lányos szülőként kicsit nehéz megszokni egy fiútól kitelő éktelen kiabálást, viszont jópár tekintetben Marci viselkedett szebben ma, mint Lica: udvariasság és önzetlenség terén előrébb jár, de ez biztos a bölcsi hatása (az nem lehet, hogy a szülői neveléssel van a baj, ugye? :))

Korán kelő kisasszony ugyan nincs minden tekintetben a pixisben nálunk mostanság (ha a tavaszi óraállításig minden nap 5-kor kelünk, én nem tudom, mi lesz), de az evésével kapcsolatban egészen optimista vagyok éppen! Rákapott a rizsre, tömi magába reggelinél, vacsinál a sonkát, ma szépen ette a sóskás-sajtos tésztát kicsit aprítva kanálból, úgyhogy ezek szerint nem a kanállal van a baja, csak a bébiétellel, a felnőtt kaja jöhet. Két dologtól meg egyenesen kiugrik a bőréből, ha meglátja: egyik a túró rudi (persze a csokis részt nem kapja meg), a másik a fagyi... Ma délután a nagyok fagyit követeltek, esküszöm, Mimi is értette, és csatlakozott hozzájuk az izgatott ugrálásban, hogy "Fagyit kérünk!" Na de hogy bemutassa, az anyja lánya, mit imád talán még ezeknél is jobban? A palacsintát! Ma ahogy beültettem a székébe, máris kapott a palacsintás tálhoz, először csak a szélüket tépte le és tömte a szájába, aztán már egész palacsintákat csaklizott el.

Na most jól bemutattuk, mikkel rontjuk a gyermek egészségét, de bevallom, ez másodlagos szempont, amikor azt látom, hogy végre képes élvezettel enni valamit.

2011. október 27.

Mimi új kunsztjai:

Csip-csip-csóka: ugyanúgy, ahogy régen Lica, még nem a kezét csípi, hanem egyik kezével fogja a másik csuklóját, de a fel-le mozdulat tökéletes, és a hessegetés is. Azért azt nem állítanám, hogy automatikusan csinálja, ha elkezdjük énekelni, sőt, megismételhetem azt, amit anno Lica első hasonló produkciójánál, a bimm-bammolásnál írtam: Azt gondolhatja magában, hogy ezek a szülők milyen jól idomíthatóak, mert ha elkezdi csinálni, rögtön elkezdenek énekelni :)

Viszont ami automatikusan megy, az az, hogy ha Emó fürdés közben azt mondja, hogy "Megmossuk a hajadat" (vagy "bevizezzük", szóval nem is csak egyféle kifejezéssel érti), akkor hátraveti magát, hogy beleérjen a buksija a vízbe.

Most, hogy a rossz időre való tekintettel beköltözött a trambulin a házba, jól begyakorolta a felmászást rá, de ami igazán nagy kunszt, hogy nagyon ügyesen le is jön róla lábbal előre, ahogy kell. Ezt a lépcsőmászásnál szoktuk gyakorolni, ott is tudja, ha épp egyedül odaszabadul (amit persze nem lenne szabad), de ha mellette vagyunk és tudja, hogy vigyázunk rá, akkor csak azért sem választja a biztonságos módot.

A mindenre mutogatás helyett most már 90%-ban lámpákra mutogatás van, minden válfaját felismeri, sőt, néha mintha azt mondaná rájuk, hogy "Pa!", de ezt lehet, hogy csak képzelem. De már az akarat kifejezéseként is mutogat, eléggé kifejezi, mit szeretne, főleg az étkezőasztalnál (persze nem arra, amit szerintem kérnie kéne, hanem pl: túrórudi, zöldhagyma - a legerősebbet is elragadtatással rágcsálja -, és bármi, amit más eszik vagy földre dobásra alkalmasnak látszik).

A sok plusz pont után egy mínusz: az éjszakák kezdenek nagyon elfajulni, a szeparációs szorongás nappal sem könnyen elviselhető, na de éjjel... Nincs ilyenkor semmi másra szüksége, csak hogy bent legyen vele valaki a szobában, nem kell simogatni, beszélni hozzá, akár az is megteszi, ha Emó ott alszik a szobájában egy matracon, csak nehogy egyedül legyen. Legalább az a jó a dologban, hogy ha bemegyünk hozzá, attól rögtön megnyugszik, nincs hosszas üvöltés, amivel Licát is felverné (bár ezek a gyerekek ütvefúróra és a felvisító riasztóra is tudnak aludni, de ezt talán már írtam), viszont hiába ülök mellette egy fél órát, ami alatt láthatóan végig alszik, ha kimegyek, tuti rögtön felébred és rákezdi. Azt hiszem, most már a legjobb jóindulattal sem állja meg a helyét a korábbi dicsekvés, hogy az én gyerekeim bezzeg átalusszák az éjszakát...

2011. október 25.

Mi az abszolút ciki? Mikor az ember memóriakártyázik a két és fél éves gyerekével, és végig az megy, hogy húzok egyet, mire a gyermek "Anya, segítek neked!" felkiáltással rögtön fordítja fel a párját, amiről nekem fogalmam sem volt, hol láttam. :)

Más téren a fenti gyermek azért nem olyan dicséretre méltó, épp tegnap, mikor ismét egész nap szerelők voltak nálunk, azon gondolkodtam, milyennek hallhatják ők az egész napos gyereknevelésemet kívülről. Ahhoz képest, hogy egész békés, vidám nap volt, én pedig nagyon demokratikus szülő igyekeztem lenni, mégis azt vontam le, hogy egész nap csak Licára szólok rá. És miért? Mert egész nap Mimit bántja vagy rángat ki a kezéből dolgokat. Aki tudja, mi a megoldás, szóljon, mert minden lepereg róla. Illetve többnyire bocsánatot kér, de minden őszinteség nélkül, mintha egy automata lenne: "Bocsánat Mimi, hogy bántottalak! Bocsánat, Anya, hogy nem fogadtam szót! (még ha ez épp nincs is a bűnök között, de rajta van a lemezén) Többet nem csinálok ilyet!" És csinálja rögtön újra :(

Mozgásfejlődés témájában: Lica tud támaszkodás nélkül állni! Nem elírás, Lica :) Ugyanis elirigyelhette Mimi sikereit, úgyhogy mostanában megáll, még imbolyog is egy kicsit a hitelesség kedvéért, és büszkén mondja, hogy "Tudok támaszkodás nélkül állni!", és várja az ujjongást :) Mimi még mindig gyakorló fázisban van e téren, gyakorolni a legveszélyesebb helyeken szeret, pl a kádban. Ami viszont nem tetszik, hogy ő nem ül olyan szálfaegyenes háttal, mint Lica, pedig azt hittem, minden gyerek így kezdi, és csak nagyobb korában romlik el.

2011. október 22.

Túl vagyunk  a majd' másfél nap anyanélküliségen, elég jól vette mindenki az akadályt, bár annyira nem volt jó ez a céges program, nem biztos, hogy megérte... Mimi azért szokás szerint megrövidítette az apja éjszakáját, viszont egész sok mindent eszegetett a nagyszülőknél és otthon is, éhen legalábbis nem halt, és a szopihiányt is túlélte, az én lábam helyett pedig Papáéba csimpaszkodott egész nap.

Mimus új mániája a mutogatás, nyújtja a kis ujjacskáját mindig és mindenre. A nővére pedig egyre kis fifikásabb lesz (csak mert nem akartam negatívabb kifejezést használni): ma például Mimi elkezdett valami felé mászni, ami az ő kezében volt, mire elég agresszív arckifejezéssel a fejére tette a kezét, mi pedig Emóval kórusban az ellökés előtti utolsó pillanatban rádörrentünk, erre ő ártatlan képpel: "Csak megnéztem, van-e láza!"

2011. október 19.

Mivel hétfőn egész nap a házban kuksoltunk, mert állandóan volt itt valami szerelő (és ennek ellenére még mindig fagyoskodunk), ezt kompenzálandó két napig folyton mentünk valahová, és végre azt mondhatom, hogy Mimi is élvezte a dolgot! Most már a Ringatón is csak a második felében dobta be az ujjszopizós figurát, az első felében figyelt, tapsikolt, és már egy fél méterre is eltávolodott tőlem! Lica pedig végre nem faarccal ülte végig az egészet Erzsi néni ölében: a jeget az törte meg, mikor a Csip-csip csókánál Erzsi néni mondta neki, hogy nyugodtan belecsíphet a kezébe: hát ezt jó erősen meg is tette, és onnantól végigvigyorogta az egészet. Csak a végén ne kéne két gyereket téli szerkóba öltöztetni! Már kezdődött a következő szeánsz, mikor én még ott álltam két félig felöltözött gyerekkel, akik közül az egyik még bömbölt is.

Na de ez semmi volt ahhoz képest, ahogy másnap a Varázsének nevű foglalkozásra indultunk: már nyakig be voltunk öltözve, amikor Lica előbb felrúgta Mimit, majd az erős ráripakodás hatására elkezdett hisztizni, és persze be is pisilt, mindent cserélhettünk le, miközben Mimi izzadt és üvöltött. Majdnem el sem mentünk így, de végül otthagyva a pisis ruhákat és egy tócsát az előszoba közepén, mégis autóba vágódtunk, és nem is bántuk meg: a csajok végigbulizták az egészet, rázták a csörgőket, táncoltak, csápoltak, Mimit az sem zavarta, hogy teljesen elmaradt miatta a délelőtti alvás, sőt délután sem pótolta be, így több mint egy órával kevesebb volt a mai alvásigénye, mint Licáé (az éjszakai műsorokat nem is számítva). A táncizásra visszatérve egyébként már Mimi is bulizik otthon is, ő is beleszeretett a zongorába, már kapcsolja magának (egyelőre csak véletlenül, nem jött még rá, melyik gomb a tuti, csak néha sikerül), és rugózik meg vigyorog.

Voltunk még abban a játszóházban is, amit már múlt héten kipróbáltunk, hát menni fogunk ezentúl is, szuper hely, ráadásul ingyen. Mimi most már ezt is élvezte, felfedezte a kalózhajó gyomrát, az alagútba kukucskálva huncutkodott velem (bár belebújni még nem mert), és még pasizott is! Rögtön kiszúrta, ki a korban hozzá illő, és ment ismerkedni. De egyébként is olyan kis szociális mostanában, ha buszozunk, rögtön megtalálja, ki szimpatizál vele, és végig kukucsol, huncutkodik vele. Sajnos barátkozás ide vagy oda, a rámtapadás továbbra sem csökkent.

2011. október 15.

Miminek végre kikandikál a harmadik foga csücske, úgyhogy fogjuk az előző napok borzalmait ismét erre. Sajnos a foghelyzettel még nem voltam tisztában, amikor az események zajlottak, így nem voltam túl megbocsátó, mikor tegnap este elérkezett a totális mélypont. Pedig már kora délután is azt hittem, hogy ennél nem lehet rosszabb: ultra hisztis nagyobbik, náthás, állandóan csimpaszkodó, minden falat étel láttán síró kisebbik... De amikor ennek a kisebbiknek úgy tűnt, még az alvásigénye is kisebb, mint az enyém, mert 3/4 11-ig vígan mulatott (pedig egyébként napközben nem éreztem, hogy különösebben élvezné az ébrenlét bármely pillanatát), és reggel 6-kor már reklamált, na az már tényleg sok volt! De ma egész mosolygósan telt a nap (bár az evés ma sem ment, az étvágyfokozó szirup csoda sem tartott három napnál tovább), úgyhogy a vártnál könnyebb volt felejteni.

Hogy Lica hónapfordulóiról se feledkezzünk meg, ma 29 hónapos a nagylány! Neki már nem tudok részletes havi fejlődési beszámolót írni, de ma véletlenül pont megmértük, így ennyi adat azért van: súlya ruhástól pontosan 11 kg. 

És akkor legyen mára is egy kis "mivel szokott szórakozni" szösszenet, szintén Mimis: egy csomó mondókát úgy mond, hogy ahová csak lehet, Mimit helyettesíti be, pl:"Húsz forintért tarka Mimi, tízért fehér Mimi jár, törzs-vevőknek 5 forintért kapható a Mimi már. Mimi-tár! Mimi-tár! Mimifülű Aladár!" Vagy: "Hogyha volna egy tál Mimim, megenné a Mimikém" És még egy: "Korán reggel ritkán rikkant a Mimi" Erre mondhatnám Lica-stílusban, hogy "Héka, ez hamis, mert gyakran rikkant!"

2011. október 13.

Hát ez korán kezdődik:

Tegnap délelőtt mondom Licának, hogy majd délután megyünk játszóházba és megismerkedünk Zalán babával. Délután indulás előtt: Anya: "Megigazítom a hajadat" Lica: "Hogy szép legyek a Zalán babának!" :)

Még nem is írtam Lica egyik új mániájáról, miszerint ő a nagy Mimi. Olyankor Miminek kell őt is szólítani, és mindig elmagyarázza, hogy két Mimi van :)

2011. október 12.

Az elmúlt pár nap eseményei:

Megvolt Mimi első hátihordozós túrája, félig szakadó esőben, de a szuper esőtető miatt ez egy cseppet sem zavarta, Lica pedig annyiszor elénekelte a Süss fel nap-ot, hogy végül teljesült.

Mimi fejlesztgeti a támaszkodás nélkül állást, már volt, hogy vagy fél percig úgy maradt. Abszolút máshogy néz ki a dolog, mint Licánál: ő szemmel láthatóan kísérletezgetett, gyakorolt, és így nagyon gyorsan meg is tanulta, Mimi meg nem nagyon foglalkozik a dologgal, néha ha elfeledkezik magáról, nem kapaszkodik, de fel sem tűnik neki, biztos azt sem érti, én mit lelkendezek. Viszont ha azt mondom, ügyes volt, többnyire rögtön elkezd tapsolni :) Úgyhogy tanulgatja lassan a szavakat meg az összefüggéseket is, pl. a csapot folyton elzárja, amikor elege van az evés utáni mosakodásból.

Dúl viszont a szeparációs szorongás időszaka, úgy tapad rám, mint egy pióca, nem tudom, mi lesz itt jövő héten, mikor másfél napra kénytelen leszek lelépni, mert nem csak hogy sír, ha látókörön kívül kerülök, de az ennivalót sem nagyon fogadja el mástól.

Viszont amióta elkezdett valami étvágyfokozó multivitamint szedetni vele az orvos, mintha tényleg megnőtt volna az étvágya (vagy rám hat a placebo hatás). Már eleve az könnyebbség a korábbi vas-folsav-c-vitamin kúrához képest, hogy ezt a szirupot szereti, nem kell elrejteni mindenféle finomságba, hogy bevegye. A főzeléket továbbra is ímmel-ámmal eszi, de valamennyi bemegy, nem köpi ki, a gyümölcsből és egyéb édes dolgokból viszont szerintem jóval több fogy.

Licánál még mindig tart a hiszti korszak, jóval kevesebbszer van balhé, de akkor annál súlyosabb. Nagy mérföldkő viszont, hogy némi megvesztegetés hatására már éjszaka sem hord pelenkát. Már réges-rég nincs rá szükség, de eddig ragaszkodott hozzá.

A legújabb slágerjáték Licával az igaz-hamis (elég kevés tárgyi kedvenc van mostanság, csak a szánkat jártatjuk egész nap :)) Annyira édes, nem lehet megunni, olyan viccesen csinálja. Amikor igazat mondunk, csak rávágja, hogy "Ez igaz!", de ha hamisat, pl: "Licának három lába van", akkor nagy felháborodással: "Héka! Nekem csak két lábam van!" Ő is próbálkozik, de mindig csak igazakat tud mondani. Sajnos a való életben nem így van, pl. ha azt kérdezem, hogy megtörölte-e a kezét...

2011. október 7.

A 9 hónapos Mimike:

Súly: 6440 gramm (messze az alsó, 3%-os percentilis alatt, időpontot kellett kérnem a gasztroenterológiára...)

Hossz: két hete 67 cm volt, 68-as ruhákat hord

Képességek: állás, oldalazva lépegetés, állítólag egyszer önállóan fel is állt, de ezt csak Jutka mama látta :) Na jó, a végét én is, csak azért furcsa, mert kapaszkodva felállásból is csak nagyon ritkán engedi még el a támasztékot. Tapsolás, integetés, kérem-re tárgy odaadása.

Fogak száma: sajnos még mindig csak kettő

Evés: továbbra sincs javulás, a nem édes dolgok közül csak a kölesgolyó megy, a főzelékek még mindig feketelistán. A darabos dolgok érdeklik úgy-ahogy, de ezekből két foggal nem megy be sok. A kanállal evősek közül egyszer ízlett neki a vadasmártás, meg egyszer a pörköltszósz, nyilván másodszorra ezek sem mennének. Nem vidám így a napi ötszöri étkezés...

Alvás: Este 9-től fél 7-7-ig, nappal a "két alvás sok, egy kevés" nehéz átmeneti fázisában vagyunk.

Kedvenc tevékenység: lépcsőmászás, fióknyitogatás, fiókból a vagy száz pici társasjáték-bábut tartalmazó zacskó kiszórása a földre (ez minden nap legalább kétszer, csak az a kérdés, melyik gyerek csinálja, de az tuti, hogy a nap első programja). A kedvenc játék még mindig Lica szerszámkészletéből a csavarhúzó... volt, mert épp nincs meg :( Pedig az idő 50%-ában azzal a kezében mászkált, már Licának magyarázva elhangzott az is, hogy "az az ő Szusza" Csak kicsit nehezebb lesz pótolni, ha elveszett (vagy mégsem? hihetetlen, de a vaterán még ilyet is lehet kapni :))

2011. október 2.

Emónak az utóbbi hetekben nem volt elég a gyerekekhez való hajnali kelés, kelt a hajnali futások kedvéért is, ugyanis ismét maratonra adta a fejét. Ma volt a nagy nap, ahol Flórival együtt természetesen sikerrel vették a távot. De hogy ők fáradtak el jobban azidő alatt, vagy én, azon lehetne vitatkozni... Két gyerekkel az óriási tömegben a Városligetben - nem kis kihívás! A rajt után játszóterezéssel akartuk tölteni az időt, de mint kiderült, a Városliget nem bővelkedik ilyesmiben... Másfél óra bolyongás után Zí telefonos és googlemaps-es segítségével bukkantunk csak rá egyre, de addigra már fordulhattunk is vissza, ugyanis indult a mi versenyünk, a 600 méteres családi futás.

Ez kezdődött azzal, hogy miután elfoglaltuk a szuper rajtpozíciót, az indulás előtt 3 perccel persze hogy pisilni kellett Licának. Kiverekedtük magunkat a tömegből, diszkrétnek nem nevezhető módon elintéztük a dolgot egy bokor tövében, visszaverekedtük magunkat, majd 30 másodperccel a rajt előtt készen is álltunk, mikor mindkét gyerek egyszerre úgy döntött, hogy nekik nem jó a helyzet úgy, ahogy van: Mimi megelégelte a babakocsit, Lica meg a saját lábán gyaloglást (amit a másfél óra játszótér keresés után nem is csodálok, pedig a végén már karban vittem, mert sejtettem, hogy baj lesz a futásnál). Arra persze már nem volt idő a visszaszámlálás közepette, hogy Mimit hordozóban magamra kössem, így csak Licát penderítettem gyorsan be a babakocsiba, Mimit meg vittem puszta kézzel. Egy elhaladó versenytárstól meg is kaptam, hogy ez már igazán sportértékű, és még azt is felajánlotta, hogy tolja Licát (nem fogadtam el). Féltávon kicsit rontottuk a szintidőnket azzal, hogy tettem még egy kísérletet, hátha Lica mégis megtesz lábon is valamit a versenyből, úgyhogy kocsiból kiszereltem, Mimit beszereltem, aztán a kánonban felhangzó bőgés hatására vissza az egész. Elég hosszúnak tűnt így az egyébként röhejes 600 méter (és jó kis karizomlázat szedtem össze közben), pedig végülis kb 8 perc alatt megvolt így is. A célban a kommentátor figyelmét sem kerültük el, úgyhogy ország-világ hallhatta, hogy: "Vannak itt extrém futók is: egyik kézben gyerekkel, másikkal babakocsit tolva" :)

A nagy sportteljesítmény után végre tényleg játszótereztünk, bár ott is jó sokan voltak. A dolgot beárnyékolta, hogy mikor már épp indultunk a kacsákhoz, egy vérfagyasztó 3 percre elveszítettem Licát! Épp csak annyit néztem félre, míg Mimire feladtam a cipőt, és már nem volt sehol. Csak azt tudom mondani, amit mindenki más, akivel ez megtörténik: nem kívánom senkinek azt az érzést! Annyira sokkot kaptam, hogy a játszótéren körbenézésen kívül nagyon el sem mozdultam a helyemről, így aztán Lica ott talált, amikor vidáman visszasétált a kacsáktól...

Ehhez képest az olyan apróságok már szinte említésre sem méltóak, hogy milyen esélytelen wc-re elmenni két gyerekkel meg egy felpakolt babakocsival. Az ilyen gyakorlati problémákat azt hiszem, csak az érzi át, aki már maga is szembesült vele.

Aztán a célhoz mentünk várni a fiúkat, jöhettek volna gyorsabban is, mert Lica már elég rosszul tűrte a dolgot (szerencsére Mimi elaludt addigra). Nagy öröm és kipurcanás minden részről. Emó kissé féltékenyen figyelte, hogy mikor ölelésre hívta Licát, ő Flórihoz ment, de kiderült, csak a banánja kellett :)

Hogy maga a futás milyen volt a nap hőseinek, arról sajnos nem tudok beszámolni, és szegényeket még sajnálni sem tudtam eléggé elkínzottságukért, amióta állandó szellemi (és majdnem állandó fizikai) kimerültségben leledzem a két gyerekre való folyamatos odafigyelés és a felelősség terhe miatt, azóta minimálisra csökkent a szolidaritásérzetem mások iránt, egyszerűen nem érek rá sajnálni őket :) Pláne, ha maguknak keresték a bajt :)

2011. szeptember 29.

Hiába a vénasszonyok nyara, nálunk beköszöntött az ősz, ami kisgyerekes családban ekvivalens a betegeskedéssel. Mimi kezdte hétfő délután, aztán Lica egy nap eltéréssel folytatta, ami pont arra volt jó, hogy egymás után két éjszaka nem aludtunk, mert hétfő éjjel Mimi szenvedett nagyon, kedden meg Lica. Mimivel az éjjel első felét ülve töltöttem, mert csak úgy kapott levegőt, de abban sem volt sok köszönet, hogy a második felére jobban lett, mert ezen megörülve tapsolt, viháncolt, abszolút nem zavarta, hogy egy alvás nélküli fél éjszaka áll mögötte. Lica meg a lágyszívű apja hatására elég hamar az ágyunkban kötött ki, aminek következtében félóránként arra riadtam, hogy két centiről egy óriásit rám tüsszentenek. Szerencsére már mindketten jobban vannak, így talán holnap már közösségbe is mehetnek, mert a héten a Ringató nagy bánatunkra ismét kimaradt emiatt.

Játszótérre azért mentünk így is, mert az sajnos többnyire nem közösségi program, egy csomószor mi vagyunk ott egyedül. De legalább megtudtam, amire régóta kíváncsi voltam, hogy Lica tudja-e már, mi merre van, mert mikor el akartam kanyarodni az egyik játszó felé, felháborodottan elkezdett rángatni a másik irányba, hogy ő nem arra a játszóra akar menni, hanem a kígyósra. Úgyhogy alighanem tehetségesebb tájékozódó, mint az anyja :)

Mimi új képességei közül múltkor kifelejtettem, hogy már egész jól lehet vele "kérem-köszönöm-tessék"-et játszani, azaz odaadja a szóban forgó játékot, ha kérem, de ugyanúgy, ahogy Lica ebben a korban, elvárja, hogy jöjjön utána a "tessék", ha nem kapja vissza, fel van háborodva. Bár talán ez is fejlődik, a legók elpakolásánál már ő is szorgosan dobálja be a dobozba a darabokat, a kedvenc kockájától eltekintve a többitől hajlandó megválni. De ettől azért nem lett hatékonyabb az elpakolás, ugyanis a darabokat még a kezébe kell adni, hogy azt dobja bele, és Lica ezt fokozza azzal, hogy a kezembe adja azt, amit szerinte adjak Mimi kezébe, úgyhogy csatárláncban pakolunk :)

2011. szeptember 25.

Az egyre okosodó gyerkőcök legújabb vívmányai:

Mimi új szenvedélye a tapsolás, egész nap (legalább már nem csak lépcsőt mászni és formabedobózni lehet vele álló nap, eggyel bővült a repertoár). Egyszer már annyira lelkes volt, hogy állás közben is elkezdte, így egy picit megállt támaszkodás nélkül is, úgyhogy ez a tudomány is kialakulóban van.

Lica pedig ismerkedik a betűkkel, már egész sokat felismer (a fontos családtagok kezdőbetűin kívül az Ariston szó betűi vannak műsoron, mert azt látja a kazánon fürdés után törölközés közben :)) Lehet, hogy ez még kissé korai, bár egy amerikai szerzőjű könyvben lepődtem meg azon a minap, hogy ha valaki csak 4-5 évesen tanul meg olvasni, azt már átlagnál későbbinek tüntette fel! (Bár ott a javasolt módszer nem a betűkkel, hanem a teljes szavakkal való kezdés volt) Szerintem ráérne iskoláskoráig, de ha ez szórakoztatja őt is meg az apját is...

2011. szeptember 20.

Ma mentünk bevallani a dokinak Mimi szörnyen kevés evését (a vérképe tökéletes lett), de végül is nem kaptunk nagyon ki, mert az egy héttel ezelőttinél 150 grammal többet mutatott a mérleg, amitől a doki el volt ájulva, csak én gondolom úgy, hogy ez semmit nem jelent, annyi pillanatnyi tényezőtől függ? Azért persze szedjen vasat-folsavat-C-vitamint-multivitamint, valamikor próbálkozzunk újra a vizeletvizsgálattal, kérjünk időpontot gasztroenterológiára, ott majd végezzenek székletvizsgálatot, mérjük majd úgy a gyarapodást, hogy két hétig egyikünk sem fogyaszt tejszármazékot, majd úgy, hogy megint fogyasztunk, hogy kizárjuk a tejallergiát... Ez az orvos repertoárja, amikor éppen nem aggódik... Lica csípésekre való rettenetes érzékenysége viszont tényleg nem hatotta meg, bár most épp nem tudtam bemutatni, de előző nap még úgy nézett ki, mint akinek egy hatalmas bedagadt monoklija van a szeme fölötti csípés miatt.

 

Lica sajnos rákapott arra, hogy a rajzfilmes gyerekdalok nézését követelje, amíg Mimit altatom (és lehetőleg tovább is), mert egyszer minden jobb meggyőződésem ellenére bevetettem ezt, amikor sehogy sem akarta hagyni elaludni. Sőt, mondhatni minden eszközt bevet, hogy elérje, bekapcsoljam neki, íme a mai példa: Lica: "Mimi aludjon!" Anya: "De még nem álmos" Lica: "De olyan nyűgös!" Anya: "Nem is nyűgös" Lica: "Mimi, sírjál! Hagy nézzem meg, hogy sírsz, Mimu!" :)

Lica mostanában néha anyucinak, apucinak hív bennünket, pedig mi sosem aposztrofáltuk így magunkat, nem tudom, honnan szedte. De a leggázabb becenév, amit kitalált Emóra: "Apusfalat!" :))

2011. szeptember 16.

Miután mindössze 3 zacsi felhasználásával produkáltuk a minimális vizeletmennyiséget, tegnap hajnalban felkerekedett a család Mimi vérvételére. A budapesti utazóközönség nem sokat változott, a rajtunk lógó két gyerek senkinek sem lágyította meg annyira a szívét, hogy átadja a helyet a tömött metrón. Miminek meg sem kottyant, hogy éhgyomorra kellett menni, szerintem fel sem tűnt neki, hogy nem evett... A vérvételt szokásosan egész könnyen vette, viszont a nagy nehezen összeszedett pisimintánkat nem fogadták el, mert tegnapi. Hát aki nekem ezzel a csoda találmánnyal reggel fél 8-ra (illetve 7-re, mert a metrón mégsem csinálhatjuk) friss pisit szerez, az előtt le a kalappal... Mindenesetre azt mondták, hogy szerintük úgyis felesleges, nincs ennek a gyereknek semmi baja. 

Ma pedig az evésméréses nap következett el, ez kicsit nehezebben ment a pisigyűjtésnél is... Eleve nem lehet megmérni egy nyolc hónapos gyereket, aki folyton izeg-mozog, és a mérleg gombjait nyomogatja, de már maga az is jó kérdés, hogy mit mérjek egy kanalas étkezésnél? Ha a súlyát evés előtt-után, akkor benne lesz a víz is, amit iszik, ami nyilván nem számít, ha meg az eredetiből hiányzó kaja mennyiségét próbálom felbecsülni, azt kissé módosítja, hogy a nővére is kikunyerálja a részét mindenből. Úgyhogy lehet, hogy a fele, lehet, hogy a duplája az igazság annak, amit mértünk (utóbbi azért nem túl valószínű), mindenesetre hivatalosan 690 gramm lett a nap végeredménye úgy, hogy napközben úgy éreztem, meg van táltosodva, és sokkal többet eszik, mint szokott. Ez a mennyiség azt hiszem, kb. kéthónapos korában elégítette volna ki az orvost...

És most jöjjenek a pozitívumok: Mimus elkezdett valamennnyire szívószállal inni (bár ez nála kevésbé kritikus, mint Licánál volt, mert ő iszik pohárból is, de szívószállal kevesebb megy mellé és kerül kiköpésre), valamint formabedobózni! Na jó, még nem az igazi formákat dobja be, csak a pingponglabdákat a kör alakú lyukba, mert azokat semelyik irányba nem kell forgatni hozzá, de szerintem ez is elég szép teljesítmény nyolc hónaposan.

Lica pedig azzal döbbent meg újra meg újra a napokban, hogy most már tényleg fejből tudja a Kippkoppos könyvet, nem kell neki elkezdeni sem a mondatokat. Végigmond egy oldalt, lapoz, majd mondja tovább (kb 80-100 mondat lehet az egész, tehát nem kevés). Avatatlan szemlélőnek teljesen úgy néz ki kívülről, mint ha olvasná. De kiderült, hogy még ennél is többre emlékszik: szóba került ma a "tűnődik" szó, megbeszéltük, hogy ez melyik jelenetben szerepel a Kippkoppban, aztán azt is hozzátette, hogy "a kék lapon" (mindegyik szöveges oldal más színű).

Azért Licával is történt rossz is, megcsípte valami az ujján, úgy középtájon, de az egész kézfeje bucira dagadt tőle. Végül hosszas tanakodás után nem vittem orvoshoz, mert nem fájlalja (bár neki a szúnyogcsípések sem viszkettek), remélem, elmúlik.

Lica rámutatott a homlokomra: "Anya, ott mi történt?" "Csak egy pattanás" "És mi pattant oda?"

2011. szeptember 13.

Adatkiegészítés a 8 hónapos státuszhoz: 67 cm, 6190 gramm (Lica ilyenkor: 68 cm, 6280 gramm). Ez egy hónap alatt mindössze 150 gramm hízás (azt is a rendelőben várakozva tízóraiztuk be gyorsan, hogy ne nulla legyen), amihez járt egy beutaló a Heim Pálba vérvételre, hogy kiderítsék, miért nem gyarapszik rendesen (én mondtam, hogy azért, mert ilyen volt az apja meg a nővére is, de mégsem tudtam lebeszélni a dokit a dologról). Hogy a dolog borzasztóságát fokozzuk, éhgyomorra kell mennie szegénynek, ráadásul még vizeletet is kell gyűjtenünk addig, pedig az erre szolgáló zacsi már a még alig mozgó 6 hetes Licánál is abszolút alkalmatlannak tűnt a célra, Mimit pedig már pelenkázásnál is háromszor körbe kell kergetni a szobán, és nyilván utána is izeg-mozog. Mindenesetre vettem öt darabot, egyszer csak összejön...

2011. szeptember 7.

8 hónapos jelentés a kis Mimuról, mielőtt a keresztapukája reklamálni kezd, hogy miért nincs már :)

Súlyról, hosszról majd jövő héten tudok beszámolni, de az evésmennyiség alapján nem lehet sok... Mivel nem szeretném, ha húsz éves korában is szopizna, de még kevésbé azt, hogy ne egyen mást, kissé beszigorítottam: ezentúl csak napi háromszor van szopi, tízórainál és uzsinál nincs, hogy legyen legalább némi esély, hogy utána ebédnél, vacsinál eszik szopi előtt valami mást is. Egyáltalán nem reklamál, de sok hatása sincs: továbbra sem eszik meg szinte semmit, a babakajákat egyáltalán nem, és másból sem igazán, most akkor napi öt szopi helyett napi háromból él. Komolyan rémálom minden evés, utálja az egészet, és ezt tetézi, hogy Lica viszont irtózatosan lassan eszik, így szegény Mimi egy órát szenved ott velünk az etetőszékben étkezésenként. Vizet inni viszont nagyon szeret, még ha sok mellé is megy, de azért sok a pocakba is, csak hát ettől nem fog megnőni.

Azért ha nézem, melyik ruhákba nőtt már bele, nem nagyon értem a dolgot, mert olyanokat veszek elő neki, amit egy hónapja raktam ki Licáéi közül, igazából a végtagjaik hosszától eltekintve a többi méretük elég hasonló, lassan nem tudom követni, mi kié.

Mozgás terén a lényegről folyamatosan beszámoltunk, most már tökéletesen ül, tökéletesen mászik, elkezdett lépcsőzni (jaj!), és néha sikerül állásból le is ereszkednie, valamint tennie pár kapaszkodós lépést a kanapé mellett. Beszédben a bababa, bebebe, mamama megy továbbra is, meg néha a "nem" (de azért még nem értelemszerűen).

Végre van napirendünk, legalábbis hétköznaponként, 8 hónap alatt eljutottunk idáig! Délelőtt kb. 10-kor alszik egy fél órát, délután meg miután Licát elaltattam, általában le lehet tenni őt is, és alszik vagy másfél órát, kivéve, ha Lica hamarabb kel, mert komolyan arra is felébred, ha a szemét kinyitja valaki, ugyanígy van ez reggel is. Estére azért már nyűgös szokott lenni, sok még neki 4-től 9-ig, de hát ezen nem nagyon tudunk segíteni.

Kedvenc játékról nem nagyon tudok beszámolni, viszonylag jól eljátszik magában is (de csak ha a szobában vagyok), de nincs kitüntetett kedvenc, bár ha Lica szülinapjára kapott szerszámpadját eléri, onnan mindig a csavarhúzót veszi ki :) Én továbbra is úgy érzem, elfelejtettem, mit lehet egy ekkorkával játszani, vagy csak nem kötik le azok a dolgok, amik Licát, pl a könyvnézegetés, így eléggé rosszul érzem magam, hogy ha nagy néha Lica hagy időt, hogy Mimivel foglalkozzam, nem tudom eléggé feldobni semmivel :( Viszont az újonnan szerzett mobilitást nagyon élvezi, különösen az udvaron, mindent fel akar fedezni, ha egy percre nem nézek oda, már a teraszon terem (három lépcső), és sajnos mindent meg is akar kóstolni.

Szerencsére a testvéri szeretet továbbra is dúl, Mimi általában kacagással jutalmazza Lica minden produkcióját, Lica pedig mindenbe próbálja őt bevonni, fel is háborodott ma, mikor mondtam, hogy ha Mimi nagyobb lesz, mi mindent tudnak majd együtt játszani, hogy de hát már most is tudnak. Rögtön fel is díszítette Mimit a fiókból előrámolt karkötőkkel, majd kijelentette, hogy "Csicsás Mimi!" De azt hiszem, Licától a testvéri szeretet legnagyobb megnyilvánulása ez: "Ez egy közös Szusz! Te is játszhatsz vele, Mimuska!"

2011. szeptember 6.

Az, hogy Mimi ül, alapvetően reformálja meg az életünket, nem véletlen, hogy ennyire vártam már. Lehet medencézni úgy, hogy nem kell végig tartanom, lehet sport babakocsit használni, ha Lica hintázni akar a játszón, Mimit le tudom tenni addig a földre, míg beteszem, nem kell kettőt tartanom és még a lábakat is megfelelő helyre igazgatnom, na meg lehet etetőszékben enni. Elsőre úgy tűnt, ez meghozza a kedvét az evéshez, de nálunk három napig sem tartanak a csodák, csak egyetlen alkalomig. Legközelebb viszont segített az, hogy engedtem belenyúlkálni is az ételbe, igaz, utána hajat kellett mosni, na meg a kárpitozott székből vakarni ki a borsófőzeléket, de a két gyerek imádta a dolgot, Lica lelkesen kommentált: "Szutykos Mimi, szutykos Lica! Malacok vagyunk!"

A felnőtt módra ülésen kívül a felnőtt kaják is tetszenek Miminek, persze ezekből nem jut be értékelhető mennyiség, de azért élvezi: a sláger a kenyér, de volt már nyaralás alatt kínunkban lasagne is, valamint fagyi, aminél kifejezetten hisztizett a folytatásért. A mai meglepetés meg a szőlő volt, megkaparintott néhány szemet, szétnyomta a tetejét, kiszipkázta a belsejét és kiköpte a magokat, profi volt!  A mai nap a fogak napja is volt, Mimi 2. és Lica 20., azaz a nagykisasszonynál teljes a tejfog-kollekció!

Lica új trükkje, ha valamiért rászólok: angyali arccal megkérdezi: "Anya, szeretsz?" Na hogy lehet így fegyelmezni?

Gombokat rakosgattunk, Lica egyszer csak sürgetően rákezdi az "Egyél libám, egyél már!" dallamára: "Tegyél, anyám, tegyél már!" :)

Végre újra beindult a Ringató foglalkozás is. Nagyon furcsa volt, hogy már messze nem Mimi a legkisebb, Lica pedig a második legnagyobb volt. A nyári szünet alatt Lica nem felejtett, emlékezett rá, hogy ő mindig rögtön Erzsi néni ölébe pattant, most is ezzel kezdte. De amilyen lelkesen szalad, olyan faarccal tűri végig, hogy Erzsi néni játsszon vele, nincs egy csepp mosoly se. De aztán egyszer visszaszaladt hozzánk, hogy Mimivel táncoljon, az volt ám az olvadozós jelenet!

2011. szeptember 4.

Lica a nagyszülőknél, ebédnél az asztalon levő pohárban mossa a kezét:

Jutka Mama: "Nem a pohárban mossuk a kezünket, hanem a csapnál!"

Lica: "De ez a víz is a csapból jött!"

2011. augusztus 27-szeptember 3.

Na, idénre ezennel letudtuk a nyaralásokat, lehet pihenni! :) Már ha valaha kihámozzuk magunkat a szennyeshalom és a második körös padlócsere okozta felfordulás alól.

Hogy a negatívumokkal kezdjük, volt MÁV-os komfortfokozatú és zsúfoltságú nosztalgiavonat 40 euróért, ráadásul a visszafelé közlekedő járat le is robbant, így fél hétig dekkoltunk fent a Schneebergen. Hogy a vonatoknál maradjunk, volt 20 percig fel nem nyíló sorompó és ezért lekésett barlang nyitva tartás (bár Lica napok múlva is sorolta, milyen vonatok jöttek, úgyhogy neki tetszett), de talán ennél is hosszabbnak tűnt az a 20 perc, amit egyik este hazafelé Mimi üvöltéssel töltött a kocsiban (bár ettől eltekintve többnyire kötelességszerűen átaludta az autókázásokat). Az éjszakák viszont nagyon is rövidek voltak, mert Mimi jóvoltából hajnalok hajnalán az ágyunkban landoltak a porontyok, és akkor már nem sok alvás volt, egyszer súlyosbítva azzal, hogy az éjjel első felét meg Mimi-hányással és a kapcsolódó feladatokkal töltöttük. Első este pedig egy kis pizsamás Lica botorkált a kijárat felé, hogy "Menjünk haza!"

Viszont a kis Lica imádta a Hohe Wandon a játszóteret és a gyerek túraösvényt, vagányan sétált a levegőben a Skywalk-on, míg a helyi vagányok ott cidriztek a szakadék szélén, elektromos csónakot vezetett a laxemburgi kastély parkjában, meghódította első kétezres csúcsát, ejtőzött a baden-i termálstrandon (mert persze a római fürdő felújítás miatt két hétre zárva volt), meg sem tudom számolni, hányféle állatot etetett, mindössze egyszer pisilt be (na jó, másfélszer), és a hisztik is ezekre az alkalmakra korlátozódtak, egyszóval jól érezte magát.

Mimiről ugyanezt nem mondhatnám el, de mivel hazatérés után egy órán át tartott a vidámság, aztán ott kezdte a nyüszizést, ahol Ausztriában abbahagyta, ezért nem biztos, hogy a nyaralással ártottunk neki. Foghatjuk mondjuk a fogára, ugyanis már van neki egy! Ezen kívül megtanult felállni, ülni és beszélni, kinek is lenne kedve mosolyogni, ha ennyi munkája van? A szókincse mondjuk kimerül a "babababa" és "mamamama" szavakban (sőt, amióta hazajöttünk, már ezeket is kevesebbet mondja), de Lica szerint azt is mondta már, hogy Lica, és erősen próbálkozik tanítani a hugának a többi fontos családtagot is (lásd: "Mondd azt, hogy Szusz!")

Azért erősen bízom benne, hogy egy év múlva már Mimi sem szenvedő áldozat lesz a nyaralás során, az viszont csak a vágyálmaimban él, hogy akkor majd pihenni is fogunk...

2011. augusztus 24.

Ez egy vidám bejegyzésnek volt szánva... Az is lett volna, ha Lica nem két és fél órája kezelhetetlen ördög, és ebből az utolsó egy órát nem falrengető üvöltéssel tölti, és még nincs vége... A legjobban Emót sajnálom, aki azt mondogatja, hogy na most igazán nem cserélné el a munkát a gyereknevelésre, de nincs igaza: napközben szinte semmi gond nincs, ellenben estére, mikor ő hazaér, jön a rémes szófogadatlanság (ma a szülők képébe röhögéssel tetézve), a hiszti és persze a vele járó bepisilés, amiből ma megháromszoroztuk a napi egyes átlagot (ebből az első nem hisztiből adódó volt, hanem az új trambulinba belefeledkezés okozta - vagy csak a territóriumát jelölte meg, mint a kutyák? :)), a másik kettő persze hiszti miatt Apának... Ráadásul szegény, amikor hazajött, az fogadta, hogy a szomszéd kislány, aki épp nálunk volt trambulinozni, sírva fakadt, mikor meglátta :(

De amikor Lica magához tér, teljesen tisztában van mindennel, ami történt, hogy mit csinált rosszul, és hogy kellett volna, de persze legközelebb ez nem segít. És a vihar elvonultával még aljas trükkjei is vannak: például ha máshogy nem sikerül meglágyítani a szívünket, úgy hozza a kívánt mesekönyvet, hogy azt kéri, Miminek olvassunk belőle, vagy egyszerűen elkezd Miminek olyan cukiságokat mondani, amitől nem lehet nem kiengesztelődni.

Na, itt a panaszkodás vége (úgy hallom, lassan a hisztinek is), jöjjön, hogy miről akartam volna eredetileg írni:

Először is Mimi-dicséret, hogy milyen ügyes lány továbbra is, kissé túl ügyes is, lassan ő is a felállással, illetve a kapaszkodás nélküli térdeléssel próbálkozik, aminek persze többnyire nagy koppanás a vége. Ma azzal döbbentett meg, hogy amíg a medencét töltöttem, és bementem egy újabb vödör vízért, arra jöttem vissza, hogy félig már bent van a medencében, leküzdve a kb. másfél méter távolságot és a medence falát.

A következő fejezet pedig egy újabb csokorra való Lica-mondás:

Ennyit a büntetés értelméről: "Miért ütöttél a Mimi fejére?" "Mert büntibe akartam menni!"

Két udvarias gyerek ha találkozik: Marci és Lica koccintanak. Marci: "Egészségedre!" Lica: "De hát nem is tüsszentettem!"

Mai ebéd finomfőzelék volt, Mimi ette belőle szokás szerint a szószt, de Lica addig erősködött, mire egy darab répát is adtunk neki, amit, csodák-csodája, meg is evett. Lica nagy élettapasztalattal a háta mögött megjegyzi: "Ha a Mama adja, akkor nem fogja megenni!"

Monológ: "Hogyha megiszom a vizet, akkor jár kakaó. Ha nem iszom meg, akkor nem jár kakaó. Ha nem túl szépen iszok, akkor nem jár kakaó. Ha kiöntöm a vizet, akkor sem jár kakaó. Ha a kakaót is kiöntöm, akkor kakaós leszek, és meg kell mosdatni a Licát. Ez a terv! Ez nem túl szép terv"

2011. augusztus 20.

Végre eljött "A Nagy Tűzijáték" napja! Lica szilveszter óta ezt várja, azóta nézi lefekvéskor az ablakból, van-e megint tűzijáték. Végül csak Apával, valamint Marciékkal ment Lica, mi Mimivel itthon maradtunk, mert három későnfekvős nap egymásután sok lett volna neki. Aztán kiderült, hogy Licának is sok volt, mert bár élvezte a dolgot, mikor hazaértek, valahogy bepörgött, és fél 12-ig tartó intenzív hisztivel végződött a nap. Szegény, mikor próbáltuk aludni küldeni, azt követelte, hogy verjük fel megint a sátrat, mert az előző esti kaland az volt, hogy ott aludtak Emóval. Azért remélem, visszaszokik az ágyába...

Mimi egyre ügyesebb minden téren: néha már valami alvásritmus csírái is felfedezhetőek nála (bár persze a kaotikus hétvégék nem tesznek jót az ilyesminek), a leggyakoribb a fél óra délelőtt, másfél-két óra délután, ami magához képest elképesztően sok, pláne ha Licával egyszerre alszik! Egyre többet gyakorolja a félkézen támaszkodva ülést, rakétasebességgel kúszik, és néha már integet is! Ja, és 2 napja rendesen eszik!

2011. augusztus 16.

Felháborodás a szokásos témában: Bájcsevej a szomszédasszonnyal: "...Szépen nő a kisfiú is. Ugye az kisfiú?" (1.: Véletlenül sem "ő", hanem "az", 2.: Már vagy 15x megtárgyaltuk, hogy kisfiú-e) "Nem, ő is kislány" "Ó! No nem baj, csak az a fő, hogy egészségesek legyenek!" Az a durva, hogy ráadásul nőktől kapom ezt meg mindig (lehet, hogy mert többnyire nőkkel beszélgetek gyerekekről?) Vajon nem gondolnak bele, hogy az ő anyukájukat is vigasztalni kellett-e, mert ők lánynak születtek???

Hogy azért pozitív legyen a mai végkicsengés (ezen okokból nem részletezem Lica oltári esti hisztijét sem, legyen elég annyi, hogy mikor végre lefeküdt, kínomban már fórumokat meg szakirodalmat kerestem a neten a hiszti meg a szófogadatlanság kezelésére): Mimus nagyon tanulékony volt ma: reggel azt kezdtük játszani, hogy kendővel letakartam neki dolgokat, hogy találja meg, de akkor még fogalma sem volt, mit akarok, csak rólam tudta elképzelni, hogy a kendő alatt vagyok, a tárgyakat egyszerűen elfelejtette, de estére nagyon belejött, sorra leplezte le a dolgokat, megint nagyon büszke voltam rá!

2011. augusztus 15.

Cuki Lica reggel, mikor Emó épp munkába indulna: "Együnk! Apa, gyere, egyél! Hidd el, Apa, enni kell!" Apa: "Majd eszem a munkahelyemen" Lica erre odamegy az asztalra már kikészített reggelinkhez: "Adok Apának egy zsömit, hogy legyen a munkahelyén. Ne aggódj, Anya, marad még! Hogyha elfogy a zsömi, eszünk másmit" :)

Velem bezzeg nem ilyen kedves: Anya: "Reggeli után Anya tornázik" Lica: "Mert kövér vagy!"

Ja, és ez a szemtelen gyermek ma 2,25 éves! Ennél már csak Mimi "öregedése" sokkolóbb: nagyon belehúzott a mozgásba, hol van már a mi kis babacsomagunk? Mostanában a négykézlábat fejleszti tovább, már a térde sincs lent a földön, csak a lábujjai meg a keze, úgy tolja fel a popsiját. Hogy ez a póz mire jó, az nem derült ki :) Viszont végre ülésirányban is van fejlődés, már sokszor négykézlábból oldalra a földön landol a popsija, így kissé ferdén, oldalról támasztva magát csücsül.

2011. augusztus 13.

Összefoglaló, milyen is vidéki lagziba utazni két aprósággal:

Induláskor a délutáni alvás közben próbáltuk átcsempészni őket az ágyból az autóba, több-kevesebb sikerrel. A módszerből kifolyólag még az otthoni ruhában voltak, átöltöztetés érkezéskor az autóban. Itt persze kiderül, hogy Mimire már szűk a sosem hordott szép szoknya, de hát nincs másik. Kiszállás után még meg kéne fésülni Lica haját, és jó lenne, ha pisilne is (a belvárosban, a járda melletti sövényben): a kettő együtt garantált hiszti végig Kecskemét utcáin (Anya lepisilt gálaruháját ne is említsük), és majdnem elkésés, valamint szembe lógó lobonc, amit kb. este 9-kor sikerült csak orvosolnunk.

Miután felvonszoltuk a babakocsit ezer lépcsőn át, néhány Mimi-bekiabálással színesítettük a polgári szertartást, de az igazi nehézséget a templomi házasságkötés idejére eső Mimi-evés jelentette. Miután elvetettük a gyóntatószékben szoptatást, mi Mimivel futottunk vissza a kocsihoz, így a frekventált belvárosi helyszínen pisilés után szoptatást is bemutattunk, és lemaradtunk a magasztos pillanatokról. Miután visszaértünk, Licának nem volt maradása a szertartáson, így kicsit megáztatta magát a téren a szökőkútban, majd a röptetendő galambokat simogatta. Mikor kivonult a násznép, minduntalan beszaladt a fotókba az ifjú pár elé, hogy buborékot fújhasson a menyasszonyra, majd a helyi gyereknépséghez csatlakozva felmászott egy másik szökőkútra, ahonnan le lehetett csúszdázni - persze a szépséges ruhájában. Azt autókhoz menet közben pedig azt kiabálta a vőlegénynek, hogy legyen fagyi is a lagziban :)

A Kecskemétről Lajosmizsére vezető utat Mimi végigüvöltötte, aztán pont érkezés előtt egy perccel csukódott le a szeme, de persze parkolás közben fel is ébredt, és az események miatt nem is tudott már elaludni, holtfáradtan végigtűrte az állófogadást, a hintózást, a vacsit. Lica a változatosság kedvéért az öntözőberendezéssel áztatta meg magát, és nagyon elemében volt, már a zenekar hangolására is ropta a táncot.

Az már a leves alatt látszott, hogy Mimit le kéne fektetni, de ehhez képest igen nehezen aludt el. A szoba, ahol alhattak, jó távol esett a lagzitól, így messzire kellett menni, és még az az előnye sem volt meg, hogy csendes, mert volt mellette egy másik lagzi. Lica fél 11-kor kezdett kidőlni, de lefeküdni még nem volt hajlandó (persze Mimit felébreszteni sikerült), így végül fél 12-kor aludt el, szegény pont lemaradt a tortáról. Innentől bulizhattunk volna felszabadultan, ha nem lettünk volna már ekkorra hulla fáradtak, és nem a bébiőrre pillantgatok folyton. (Igazán csak egyszer rohantam hozzájuk a világvégére, amikor aztán kiderült, hogy három vendég beszélget zavartalanul mellettük a szobában, akik a helyzet tisztázása után sem hagyták abba, így futhattam még egyszer miattuk, no comment) Azért azt az egy lassúzást, amibe még a bébiőr sem csipogott bele, élveztem :)

Fél 3-kor az újabb próbatétel: átcsempészni őket az ágyból a kocsiba (majdnem teljes siker, bár felébredtek, de simán vissza is aludtak), majd hazaérve ugyanez a kocsiból az ágyba, itt azonban Mimi már úgy döntött, hogy reggel van, elvégre ő aludt egész sokat...

Vasárnap aztán felváltva próbáltunk aludni egy kis ráadást, és ittuk a kólát... A vőlegény szavaival igyekeztem  meggyőzni magam, hogy megérik ezek a büdös kölkök ezt a hajszás életet, aki azt mondta, hogy ha két ilyen szép gyerekük születne, nagyon elégedett lenne :))

2011. augusztus 12.

Licával már szoktunk társasjátékozni, egy elvileg 3 éves kortól való játékkal, aminek az a lényege, hogy ha gyümölcsöt dobunk, olyat lehet leszedni a fáról, ha meg majmot, akkor egy majom-puzzle egy darabját kell betenni, és ha az egészet kiraktuk, a majom nyer, mert megeszi a gyümölcsöket, ha meg hamarabb szedünk le mindent, akkor mi együtt győzünk. Lica már teljesen jól betartja a szabályokat, de azért kreatívan áll a dologhoz, hogy nehogy a majom nyerjen: először csak azt csinálta, hogy ha majmot dobtunk, a száját nem szabadott rakni, csak a többi részét, merthogy a szájával enné meg a gyümölcsöt. Ma pedig már úgy kezdte a játék kipakolását, hogy a majomdarabokat elvitte jó messzire a másik szobába, hogy esélye se legyen :)

2011. augusztus 10.

Mimi mai felnőttkajája a babfőzelék bab nélküli része (azaz a rántás) volt, tegnap ugyanezt a borsófőzelékből ette. Lica lelkesen kommentált: "Lenyalogatta! Mimi olyan medve, mint a medveparkban. Lenyalogatta a mézet" Innen a medvefarmra terelődött a szó, ahol rénszarvasok is voltak. "A rénszarvas házán nem volt ajtó. Sehogyse fér be a rénszarvas" Ezek után vagy tíz percig jártuk körül a témát, hogy akkor hogy megy be a rénszarvas a házába (kérdés a nagyszülőkhöz: egyáltalán volt háza?), mire végül Lica kijelentette: "Csak vicceltem kicsit, hogy nincs rajta ajtó!" És idevág még: "A rénszarvas fején nem olyan kemény a rénszarv" :)

A fenti nagyon vicces Licához hasonló: Vagy hatvanszor el kellett énekelnem a "Süss fel nap"-ot, Lica végtelen kreativitással kérte, hogy épp mi fagyjon meg a kertek alatt, pl. "Most a bébiétel fagyjon meg!" Végül jött ez: "Most az Anya tányérja meg az Apa tányérja meg a Lica tányérja fagyjon meg együtt" Nagy nehezen belesűrítettem ezt a sok mindent a dalba, mire Lica számonkérően: "De Apának nincs is tányérja!"

Félig morbid, félig cuki: "Akarom, hogy legyen másik Mimi, ha ez elfogy! Akkor új Mimi lesz. Akarom, hogy legyen sok Mimi! Nagyon rengeteg!"

2011. augusztus 9.

Flóri jött ma látogatóba, és szegény már biztos most unja, de alighanem most már mindig pogácsát kell ennie nálunk. Legutóbb azt sütöttünk Licával, és most még tegnap megkérdeztem tőle, most mit csináljunk holnap a Flórinak, mire ő: "Pogácsát! Süti-süti pogácsát, Anyának, Apának, és a pici Licának! Meg a Flórinak meg a pici Licának! Érted? Hogy a pici Licának is jut majd egy darab?" Anya: "Ne csináljunk neki inkább valami husit?" Lica: "Neeem! Pogácsát! Olyan pogácsaszerűre gondoltam. Nem husiszerűre, hanem pogácsaszerűre gondolok. Amit múltkor csináltunk. Ha mindet megesszük, csinálunk egy másik adagot!" Így aztán pogácsa lett, bár a jó részét szegény Flórinak kellett megcsinálnia Licával, annyira nem haladtunk vele egész nap, szép kis vendéglátók vagyunk. És aztán ki vetette magát rá leglelkesebben a kész pogira? Hát a Mimi! Sok nem jutott a pocakjába (remélem), de lelkesen csócsálta. Úgy érzem, ha végre lesz foga, és olyan korba lép, amikor már kevésbé bélyegeznek meg felelőtlen, egész életre allergiát okozónak attól, hogy felnőttesebb kajákat eszik, kevésbé lesz gondunk az étkezésével, mint most (vasárnap egy kis darab jóféle kolbászszaftos rakottkrumpli darabot is nagy élvezettel fogadott, ma pedig - meg lehet kövezni - kapott egy kicsit Lica krémtúrójából, hát most láttam először az evés igazi gyönyörét az arcán)

Még egy majdnem idevágó téma: Licát folyton tanítjuk, hogy ne hagyjon Mimi közelében pici tárgyakat, le ne nyelje. Erre ma így szónokolt Mimihez: "Kígyót nem eszünk, mert az nagyon kicsi! Attól könnyen megfulladsz. Mondjuk inkább a medvét!" :)

És még egy figyelmeztetés Zínek, mire ügyeljen, ha legközelebb nálunk jár, az alábbi párbeszédbe bújtatva: "Adtál Miminek egy csavarhúzót? De aranyos tesója van a Miminek! És a Licának aranyos tesója van?" "Igen!" "És az Anyának ki a tesója?" "A Zí!" "És ő is aranyos?" "Hááát... ha nem veszi el a Licától a dolgokat!" :)

2011. augusztus 7.

Éljen a héthónapos Mimi-nagylány, aki már szinte mászik! Legalábbis négykézlábra semmi perc alatt felpattan, és onnan vetődéssel halad előre, és ezt cifrázza némi kúszással és gurulással. Így vagy úgy, de mindig célba ér :) A csütörtöki mérésen 6,04 kg és 67 cm volt, ismét egy picit a héthónapos Lica fölött.

Evés terén intenzíven szoktatjuk a kanalas ételekhez, napi háromszor kap szopi előtt, de ritkán fogy komoly mennyiség, a zöldségek továbbra is feketelistán, a nagy eredmény, hogy egyfajta gyümölcsös-húsos bébiételt megeszik, így legalább annyi kicsit fajsúlyosabb étel bejut. Néha a tejpépet is megeszi már (fele gyümölccsel vagy 30 grammot), és fog nélkül is egész jól nyammogja a babakekszet (ma azt hittem, megevett egy felet, aztán a következő pelenkázásnál a body-ja hátuljában meg a pelusban találtam a darabjait, nem értettem, miért sírt már egy órája: biztos nyomták a morzsák). Vizet kis mennyiségben, de egész lelkesen iszik pohárból.

Az alvása kaotikus, mint a korábbi bejegyzésekből kiderült, bár az éjszakák a nyaralás után normalizálódtak, de azért így nagyon gyakran kel hajnalban frissen és harcra készen.

Egyre több mindenen kacag, de azért az a jellemzőbb, hogy sokkal gyakrabban mosolyog, mint Lica ekkora korában, de kevesebb a szélsőséges kacagásroham, mint Licának volt. De a nővére többnyire meg tudja nevettetni, imádják egymást, én meg imádom őket ezért! A háromnapos gyáli tartózkodás során is csak Mimit emlegette néha Lica, hogy hol van, mi nem nagyon hiányoztunk.

És egy morbid szöveg Apának a család mai újraegyesülése után: "Ha nem lesz lábad, akkor nem fogsz tudni járni. Akkor Szusz leszel"